magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 4. (26.) SZÁM - NÉPSZÁMLÁLÁS ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Vita Sándor

Tallózás az 1930. évi román népszámlálás köteteiben*

A statisztikának legfontosabb feladata a népesség lélekszámának megállapítása, erre szolgálnak a népszámlálások. Románia megnövekedett területén az elsô, valódi értelemben vett népszámlálást 1930. december 29-én hajtották végre. Tíz esztendeje érthetô kíváncsisággal várjuk a népszámlálás részletes adatainak közlését, hisz ezek ismerete nélkülözhetetlen az ország gazdasági, népességi és társadalmi állapotainak fölméréséhez és megítéléséhez. A bukaresti Statisztikai Hivatal most tíz hatalmas, szép kiállítású kötetben számol be a népszámlálásról.1 A tíz kötet közül egyelôre az elsô három és a tizedik jelent meg, de bizonyára a többi sem várat most már sokáig magára. A megjelent kötetek közül az elsô Románia lakosságának kor és nem, valamint családi állapot szerinti megoszlásáról számol be, a második a lakosság nemzetiségi, anyanyelvi és felekezeti megoszlását ismerteti, a harmadik a mûveltségi viszonyokról tájékoztat, a tizedik pedig az ipari és kereskedelmi vállalatok adatait közli. Az adatokat a kötetek elején bô bevezetô rész magyarázza Dr. Manuila Sabin, a bukaresti Statisztikai Hivatal igazgatójának tollából.

Nincs terünk rá, hogy értékéhez méltóan ismertessük ezt a hatalmas munkát, néhány fontosabb adatát az 1937. Statisztikai Évkönyv alapján folyóiratunk 1938. évfolyamában közöltük is már. Legnagyobb érdeklôdésre bizonyára azok az adatok tarthatnak számot, amelyek a népességnek anyanyelv, nemzetiség és vallás szerinti megoszlására vonatkoznak.

A nemzetiség megállapítása a statisztikának kétségkívül legnehezebb feladata, hiszen a nemzetiségnek külsô ismertetô jelei nincsenek, a nemzetiséghez való tartozás csupán belsô, személyes kérdés. A nemzet szellemi és erkölcsi közösség, mely leginkább a nyelvben fejezôdik ki. Éppen ezért legtöbb állam népszámlálása a nemzetiség megállapítása helyett csupán az anyanyelv tudakolására szorítkozik, abból kiindulva, hogy a nemzetiség bevallásánál a politikai helyzet, személyes érdekek vagy más tényezôk befolyása is érvényesülhet, s így nem kaphat tárgyilagos képet az ország nemzetiségi megoszlásáról. A nemzetiség bevallása csupán akkor lehetne megbízható, ha a függetlenség teljes megóvása mellett, részrehajlatlan ellenôrzés alatt történhetne, ez azonban a népszámláló hivatalok részére technikailag megoldhatatlan feladat. A nemzetiség és statisztika viszonyával már az 1872. évi szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszus foglalkozott, s megbízta három tagját, köztük Keleti Károlyt, annak tanulmányozásával, hogyan lehet statisztikailag a nemzetiséget egyéni akarat-megnyilvánulás alapján meghatározni. Mindhárom statisztikus tagadta, hogy a vérségi eredet megfelelô kritériuma volna a nemzetiségi megállapításnak, s egyformán rámutattak arra, hogy egyetlen lehetôségként a nyelvi kritérium jöhet számba, mégpedig vagy az anyanyelv, vagy a társalgási nyelv. A magyar statisztika is az anyanyelvet tette kérdés tárgyává, mert csak ettôl várt világos, pontos, szabatos feleletet. Emellett azonban a magyar statisztika tudakolta az anyanyelven kívül beszélt nyelveket is, s ezzel ellenôrizte az anyanyelvi bevallás megbízhatóságát. A román statisztika szintén magáévá teszi az anyanyelv tudakolásának szempontját, mellette azonban a nemzetiséget is igyekszik meghatározni. A népszámlálást megelôzôen felvetôdtek román statisztikusok között olyan nézetek is, hogy a nemzetiséget az etnikai eredet megállapítása útján határozzák meg. Az eredet kérdése alapján azonban nem a mai, valóságos helyzetet ismernénk meg, a statisztika célja pedig mindig a meglevô állapot feltüntetése. Az etnikai eredetet kutató módszer nem felel meg a célnak, mert a népi eredet alapján olyanok sorozódnak egy nemzetiségbe, akiknek sem nyelvileg, sem érzelmileg semmi közük egymáshoz, de emellett gyakorlatilag is megoldhatatlan feladat elé állítja a számlálóbiztosokat, akik különösen akkor ütköznek a származáskutatásnál nehézségekbe, ha az ôsök több nemzetiséghez tartoztak. A második népszámlálási kötethez írt elôszavában Manuila Sabin is megállapítja, hogy a népi eredet meghatározása képtelen feladat elé állítja a népszámláló biztosokat, s ezért az 1930. évi népszámlálásnál a nemzetiségi tárgyi kritériuma, az anyanyelv mellé szubjektív kritériumként a lakosság nemzetiségi bevallását kellett alkalmazni. Az elv - Manuila közlése szerint - az volt, hogy mindenki szabadon és lelkiismerete szerint határozhatja meg, melyik nemzetiséghez tartozónak érzi magát, s a számlálóbiztosoknak nincs joguk a bevallásnál semmiféle befolyásolásra vagy változtatásra. A népszámlálás igazgatóságának utasítása szerint a nemzetiséget illetô kérdésre a válasznak a személy lelkiismeretébôl, családi és történelmi hagyományaiból kell fakadnia. A kérdésnek ezzel a részével annak idején a parlament és a sajtó bôven foglalkozott, s így feleslegesnek látjuk a részletezést.2

A kiadott feldolgozás Románia lakosságának nemzetiségi és anyanyelvi megoszlását a következôképpen mutatja be:

1. táblázat

Románia lakosságának nemzetiségi és anyanyelvi megoszlása

 

Nemzetiség

%

Anyanyelv

%

román

12 981 324

71,9

13 180 936

73,0

magyar

1 425 507

7,9

1 554 525

8,6

német

745 421

4,1

760 687

4,2

orosz

409 150

2,3

450 981

2,5

ukrán-rutén

582 115

3,2

641 485

3,6

szerb, horvát, szlovén

51 062

0,3

47 724

0,3

bolgár

366 384

2,0

364 373

2,0

cseh, szlovák

51 842

0,3

43 141

0,2

lengyel

48 310

0,3

38 265

0,2

hucan

12 456

     

zsidó, jiddis

728 115

4,0

518 754

2,9

görög

26 495

0,1

20 861

0,1

albán

4670

 

4247

 

örmény

15 544

 

11 377

 

török

154 772

0,9

288 0733

1,6

tatár

22 141

0,1

   

gagauc

105 750

0,6

   

cigány

262 501

1,5

101 015

0,6

egyéb

56 355

0,3

23 419

0,1

nem megállapított

7114

 

7165

 

Összesen

18 057 028

 

18 057 028

 

Minden statisztika megbízhatóságának az összehasonlítás a próbaköve. A fenti adatokat azonban nincs mivel összehasonlítani, mivel Románia mai területén 1930-ban tartották az elsô népszámlálást, s a békeszerzôdésekkel Romániához csatolt területeken a legutolsó népszámlálások nem azonos idôpontokban voltak. De megnehezíti az összehasonlítást az is, hogy a különbözô népszámlálások között lényeges elvi és módszerbeli különbségek voltak. Mégis megkíséreljük a bennünket közelebbrôl érdeklô, Erdélyre vonatkozó adatoknak az 1910. évi magyar népszámlálás adataival való egybevetését.

A terület egész népszaporodása tehát csupán 5,9% húsz év alatt, ami részint a háborús veszteségekre, részint a ki- és elvándorlásokra vezethetô viszsza. A természetes szaporodás is gyenge a háborút követô elsô évtizedben. A kolozsvári statisztikai hivatal 1920-ban Erdély területére kiterjedôleg népösszeírást rendezett, s ennek eredményérôl hivatalos kiadvány is jelent meg.4 Ez 5 140 176 lélekre teszi ekkor Erdély lakosságának számát. Nem tudjuk, mennyiben fogadható el ez az adat hitelesnek, mivel pár évvel késôbb maga Istrati, a Dictionarul szerkesztôje s a statisztikai hivatal közgazdasági osztályának vezetôje beismerte,5 hogy a kiadványban közölt adatok nem mutatják a valóságos helyzetet. Ha azonban feltételezzük, hogy a lakosság végösszegében nincs nagyobb eltérés, úgy az 1920-1930 közötti évtizednek tényleges népszaporulata 408 187 lélek volt, ami 7,8%-nak felel meg. A természetes szaporodás viszont 482 305 lélek, tehát 74 118-cal felülmúlja a tényleges szaporulatot. Ennyivel nagyobb az innen elvándorlók és kivándorlók száma az évtized folyamán itt letelepedettek számánál. A jelek a fejlôdés megakadását mutatják, a népesség gyengén szaporodik. Tanulságos volna, ha vármegyénként össze tudnánk hasonlítani az 1910. évi népességet az 1930. évivel. Mivel azonban idôközben a vármegyék területében jelentékeny változások voltak, ez csak úgy volna lehetséges, ha községenként végeznénk az összehasonlítást. Így is megállapíthatjuk azonban, hogy a legtöbb megye népességszaporodása egészen jelentéktelen, sôt Alsó-Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, Szatmár, Szamos, Temes-Torontál és Háromszék megyék népessége alatta marad húsz év elôtti számának, jelentôsebb növekedést pedig csak azok a megyék mutatnak, amelyekben valamelyik nagyváros fejlôdésnek indult.

Legnagyobb érdeklôdésre azok az adatok tarthatnak számot, amelyek a népesség anyanyelvi megoszlását mutatják. A magyarság népességi hányadosa itt 31,8%-ról 26,7%-ra hanyatlott 1910 óta. Kisebb csökkenést mutat a németek arányszáma is. Az egyéb anyanyelvûek számának nagyfokú emelkedése azzal magyarázható, hogy 111 275 zsidó, vagyis az összes zsidóknak 58%-a jiddis anyanyelvûnek vallotta magát. Ha a repatriálások, a zsidók elkülönítése, bizonyos fokú disszimiláció s az Ókirályság felé indult erôsebb elvándorlás némileg érthetôvé is teszi a magyarság érzékeny veszteségét, annak elegendô okául nem fogadhatjuk el a fenti magyarázatokat. Egy nemzetiség számbeli csökkenésének oka - a statisztika megbízhatatlanságán kívül - vagy a nagyfokú asszimiláció, vagy erôs kivándorlási mozgalom, vagy az életkedv csökkenése, a születések korlátozása, amit a népcsoportok fejlôdésének megakadása, kedvezôtlen gazdasági lehetôségek idéznek elô. Azonban sem a születések számának ekkora fokú visszaesését nem mutatják a hivatalos adatok, sem ilyen kivándorlási mozgalomról nincs tudomásunk, s így nehezen tudjuk ezt a jelenséget megmagyarázni.

2. táblázat

Erdély népességének anyanyelvi megoszlása 1910-ben és 1930-ban

Anyanyelv

1910

1930

szaporodás vagy fogyás

absz. sz.

%

absz. sz.

%

absz. sz.

%

román

2 819 405

53,9

3 233 216

58,3

+ 413 811

+ 14,6

magyar

1 663 576

31,8

1 480 712

26,7

- 182 864

- 11,0

német

556 944

10,6

540 743

9,8

- 16 151

- 2,9

egyéb

196 380

3,7

293 642

5,2

+ 97 262

+ 49,5

Összesen

5 236 305

100,0

5 548 363

100,0

+ 312 058

+ 5,9

Erdélyben a vallás és nemzetiség között bizonyos összefüggések vannak, s így a felekezeti adatok összehasonlítása sem érdektelen.6

3. táblázat

Erdély lakosságának felekezeti megoszlása

 

1910

1930

szaporodás vagy fogyás

 

absz. sz.

%

absz. sz.

%

absz. sz.

%

görög keleti

1 808 877

34,5

1 932 356

34,8

+ 123 479

+ 6,8

görög katolikus

1,225 692

23,4

1 385 445

24,9

+ 159 753

+ 13,0

római katolikus

990 398

18,9

947 351

17,1

- 43 047

- 4,3

református

696 888

13,3

696 320

12,6

- 568

- 0,1

lutheránus

263 002

5,0

274 415

5,0

+ 11 413

+ 4,3

unitárius

68 752

1,3

68 330

1,2

- 422

- 0,1

izraelita

178 000

3,4

192 833

3,5

+ 14 833

+ 8,4

egyéb

4696

0,1

51 313

0,9

+ 46 617

+ 992,6

Összesen

5 236 305

100,0

5 548 363

100,0

+ 312 058

+ 5,9

Az 1910. évi népszámlálás alkalmával a római katolikusoknak 63,9%-a, a görög katolikusok 6,8%-a (83 698 lélek), a reformátusok 98,4%-a, a lutheránusok 13,7%-a, a görög keletiek 1,3%-a (24 121 lélek), az izraeliták 73,5%-a, az egyéb vallásúak 39,8%-a volt magyar anyanyelvû. Az 1930. évi népszámlálás eddig megjelent kötetei nem közlik a felekezeti és nemzetiségi helyzet közötti összefüggéseket, de mégis feltételezhetjük, hogy tíz év alatt nagyobb eltolódások a nemzetiségi helyzetben nem következhettek be. Az 1930. évi feldolgozás szerint a római katolikusok aránya 4,3%-kal, a reformátusoké és unitáriusoké 0,1-kal romlott, a többi egyházak viszont megjavították arányukat. Az egyéb felekezetek feltûnô növekedése a baptisták és adventisták számának nagy növekedésével magyarázható.

A népességfejlôdés általános leírása után röviden ismertetni kívánjuk a városok fejlôdését. Már a népfejlôdés vizsgálatánál kitûnt, hogy a falusi népesség abszolút száma csaknem azonos az 1910. évi számadatokkal, százalékaránya azonban 87,1 százalékról 82,7 százalékra esett vissza. A világháborút követô évtizedet fokozódó városiasodás jellemzi, az addigi egyenletes fejlôdés helyett, különösen a nagyobb városokban szinte amerikai méretû fejlôdés indult meg. Kolozsvár lakossága tíz év alatt 65,8 százalékkal nô, s itt a legnagyobb az abszolút szaporulat is: 40 036 lélek. A törvényhatósági városok között még Marosvásárhely, Szatmár, Nagyszeben és Brassó fejlôdése jelentôs, Nagyváradé és Temesváré csak közepesnek mondható, Arad pedig 14,4 százalékos szaporulatával nem haladja meg a kisebb városok átlagos népességnövekedését sem. Az erdélyi városok közül a leggyorsabb ütemben Medgyes fejlôdött (79,7%-os növekedés), utána Dicsôszentmárton és Torda következik, ami abból érthetô, hogy a földgáz bevezetése folytán megerôsödött e városok gyáripara. A 10 000 lelken aluli városok fejlôdése sokkal gyengébb, sôt itt már gyakran találkozunk a visszaesés jeleivel is. A lélekszám emelkedésében mutatkozó pangás elsôsorban a Székelyföldön szembetûnô, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely népessége csökkent. Erdély 49 városa közül 34-nek emelkedett a népessége, 15-nek pedig apadt.

4. táblázat

Az erdélyi városok lakosságának növekedése 1910-1930 között

Városok

Lakosság száma

szaporodás vagy fogyás

1910

1930

szám szerint

%

a) 50 000 lakoson felül

1. Kolozsvár

60 808

100 844

40 036

 

+ 65,8

2. Temesvár

72 555

91 580

19 025

 

+ 26,2

3. Nagyvárad

64 169

82 687

18 518

 

+ 28,9

4. Arad

67 479

77 181

9702

 

+ 14,4

5. Brassó

41 056

59 232

18 176

 

+ 44,3

6. Szatmár

34 892

51 495

16 603

 

+ 47,6

b) 30 001 - 50 000 lakos

1. Nagyszeben

33 489

49 345

15 856

 

+ 47,3

2. Marosvásárhely

25 517

38 517

13 000

 

+ 50,9

           

c) 10 001 - 30 000 lakos

 

1. Máramarossziget

23 657

27 270

3613

 

+ 15,3

2. Lugos

19 818

23 593

3775

 

+ 19,0

3. Torda

14 011

20 023

6012

 

+ 42,9

4. Resica

17 384

19 868

2484

 

14,3

5. Nagykároly

16 078

16 042

 

36

- 0,2

6. Medgyes

8626

15 505

6879

 

+ 79,7

7. Petrozsény

12 193

15 405

3212

 

+ 26,3

8. Nagyszalonta

15 943

15 297

 

646

- 4,1

9. Dés

11 452

15 110

3658

 

+ 31,9

10. Beszterce

13 236

14 128

892

 

+ 6,7

11. Nagybánya

12 877

13 904

1027

 

+ 8,0

12. Segesvár

11 587

13 033

1446

 

+ 12,5

13. Gyulafehérvár

11 616

12 282

666

 

+ 5,7

14. Sepsiszentgyörgy

8665

10 818

2153

 

+ 24,8

15. Déva

9256

10 509

1253

 

+ 13,5

16. Gyergyószentmiklós

8905

10 355

1450

 

+ 16,3

           

d) 5001 - 10 000 lakos

1. Oravica

11 585

9585

 

2000

- 17,3

2. Nagyenyed

8663

9478

815

 

+ 9,4

3. Szászrégen

8920

9290

370

 

+ 4,1

4. Szászsebes

8504

9137

633

 

+ 7,4

5. Karánsebes

7999

8704

705

 

+ 8,8

6. Székelyudvarhely

10 244

8518

 

1726

- 16,8

7. Zilah

8062

8340

278

 

+ 3,4

8. Orsova

8606

8159

 

447

- 5,2

9. Fogaras

6579

7841

1262

 

+ 19,2

10. Szilágysomlyó

6885

7448

563

 

+ 8,2

11. Szászváros

7672

7337

 

335

- 4,4

12. Szamosújvár

6857

6608

 

249

- 3,6

13. Dicsôszentmárton

4417

6567

2150

 

+ 48,7

14. Lippa

7864

6000

 

1864

- 23,7

15. Bánffyhunyad

5194

5401

207

 

+4,0

16. Kézdivásárhely

6079

5107

 

972

- 16,0

           

e) 5000 lakoson aluli városok

1. Csíkszereda

4914

4807

 

107

- 2,2

2. Balázsfalva

3667

4618

951

 

+ 25,9

3. Vajdahunyad

5401

4600

 

801

- 14,8

4. Belényes

4223

4293

70

 

+ 1,7

5. Felsôbánya

4422

4127

 

295

- 6,7

6. Erzsébetváros

4408

4057

 

341

-7,7

7. Naszód

3501

3512

11

 

+ 0,3

8. Hátszeg

3389

3383

 

6

- 0,2

9. Abrudbánya

2938

2468

 

470

- 16,0

Összesen

776 262

963 418

197 451

10295

+ 24,1

 

Ha a városok fejlôdésének adatait összevetjük a városi népesség nemzetiségi adatainak megoszlásával, mindenütt a románság arányszámának jelentôs növekedésével találkozunk. 1910-ben a városi lakosságnak 62%-a magyar volt, 19,7%-a román és 15,8%-a német. 1930-ban már csak 37,9% magyar (24,2 százalékos csökkenés), 35% román (20,3 százalékos emelkedés) és 13,2% német (3,4 százalékos emelkedés az abszolút számokban).

Igaz, hogy a jelentôsebb gazdasági és mûvelôdési központokat képviselô törvényhatósági városokban viszonylag kedvezôbb a magyarság arányszáma. Kolozsvárt, Nagyváradon, Aradon, Szatmáron, Marosvásárhelyt ma is magyar anyanyelvû a lakosság többsége. A számarány ugyan itt is csökkent, de a magyarság abszolút száma nem sokat változott. A nyolc törvényhatósági városban 1910-ben 264 729, 1930-ban 270 915 volt a magyarság lélekszáma. Jelentôsebb gyarapodást mutat Brassó magyarsága, Kolozsvárt, Temesvárt, Marosvásárhelyt kisebb a gyarapodás, Szatmáron, Nagyváradon, Aradon és Nagyszebenben viszont csökkent a magyarság száma. Mégis megállapíthatjuk, hogy a számarány romlása nem a magyarság abszolút számának visszaesésével magyarázható, hanem a románság számának emelkedésével. Igaz, hogy elsôsorban éppen a nagyobb városok magyarsága szenvedett erôsebb vérveszteséget a repatriálások során, azonban az így beállott apadást ellensúlyozni tudta a természetes szaporulat s fôleg a bevándorlás. Mivel az uralomváltozással járó ki- és bevándorlások 1930-ban már véget értek, valószínûnek kell tartanunk, hogy a városok nemzetiségi helyzetében most már csupán lassú eltolódások mutatkozhatnak. A románságnak különösen a középosztálya gyarapodik, a magyarság esetében ezzel szemben az ipari munkásság és kisiparosság száma emelkedik a faluról bevándorlók útján. S ha a magyar értelmiség természetes népmozgalma stagnál is, ez korántsem jelenti a városi magyarság lassú elsorvadását, mert a külvárosok kisembereinél annál bôvebb a gyermekáldás.

5. táblázat

Az erdélyi városok lakosságának anyanyelvi megoszlása
1910-ben és 1930-ban százalék szerint
7

Városok

1910

1930

Román

Magyar

Német

Egyéb

Román

Magyar

Német

Egyéb

Kolozsvár

12,4

83,4

2,4

1,8

34,5

54,3

2,7

8,5

Temesvár

10,4

39,4

43,6

6,6

26,3

35,5

33,5

4,7

Nagyvárad

5,6

91,1

2,2

1,1

25,3

66,6

1,4

6,7

Arad

16,3

73,0

6,9

3,8

37,0

53,3

6,0

3,7

Brassó

28,7

43,4

26,4

1,5

32,7

42,2

1,3

12,7

Szatmár

2,8

94,9

1,8

0,5

27,1

58,9

1,3

12,7

Nagyszeben

26,3

21,7

50,3

1,7

38,5

13,7

44,7

3,1

Marosvásárhely

6,7

89,3

2,4

1,6

24,6

65,8

1,9

7,7

Máramarosziget

9,3

82,0

5,9

2,8

33,7

25,7

0,7

39,9

Lugos

31,4

34,6

31,0

3,0

41,2

26,4

28,6

3,8

Torda

25,2

71,9

9,7

2,2

39,0

53,1

2,7

5,2

Resica

21,8

15,6

54,3

8,3

29,4

11,2

55,4

4,0

Nagykároly

1,3

98,1

0,4

9,2

27,6

61,8

1,8

8,8

Petrozsény

26,6

63,6

6,8

3,0

45,6

42,2

6,8

5,4

Dés

25,4

69,7

3,8

1,1

40,5

36,5

1,0

22,0

Medgyes

31,6

1909

44,8

307

7,6

26,9

39,3

6,2

Nagyszalonta

4,1

95,4

0,3

0,2

13,1

85,3

0,5

1,1

Nagybánya

5,2

93,8

0,4

0,6

46,7

41,5

2,1

9,7

Beszterce

33,7

21,3

44,1

0,9

40,1

10,5

33,1

16,3

Segesvár

26,2

24,7

47,3

1,8

34,4

22,8

40,6

2,2

Gyulafehérvár

44,5

44,9

6,8

3,8

65,6

20,3

5,0

9,1

Gyergyószentmiklós

1,7

96,0

1,2

1,1

4,4

91,0

0,7

3,9

Sepsiszentgyörgy

1,2

96,5

1,8

0,5

18,7

77,3

1,9

2,1

Déva

27,9

67,3

3,2

1,6

52,1

40,9

3,7

3,3

Oravica

32,6

12,6

51,1

3,7

68,5

5,2

23,5

2,8

Nagyenyed

22,4

74,9

1,9

0,8

39,9

53,1

2,0

5,0

Szászsebes

58,5

10,2

27,5

3,8

70,9

3,8

21,5

3,8

Szászrégen

17,9

40,3

40,9

0,9

19,4

42,1

23,9

14,6

Karánsebes

48,9

18,9

30,2

2,0

62,4

7,2

26,6

3,8

Székelyudvarhely

1,1

96,5

2,1

0,3

10,9

85,6

2,0

1,5

Orsova

23,4

32,4

34,7

9,5

60,3

11,4

22,4

5,9

Zilah

6,5

92,7

0,2

0,6

24,7

71,1

0,6

3,6

Fogaras

33,0

51,0

15,3

0,7

54,9

29,7

13,5

1,9

Szilágysomlyó

11,0

87,5

0,3

1,2

30,4

52,3

0,8

16,5

Szászváros

40,8

27,9

16,8

5,5

67,9

17,0

12,8

2,3

Szamosújvár

27,4

67,5

2,7

2,4

43,7

37,4

1,0

17,9

Dicsôszentmárton

21,6

72,6

2,6

3,2

29,8

59,1

2,6

8,5

Lippa

42,3

24,8

30,5

2,4

46,7

19,1

32,5

1,7

Bánffyhunyad

8,6

90,4

0,5

0,5

20,8

60,6

0,4

18,2

Kézdivásárhely

0,8

98,2

0,6

0,4

4,6

93,6

1,2

3,1

Csíkszereda

1,1

97,0

1,2

0,7

11,9

83,4

1,6

3,1

Balázsfalva

70,7

22,6

6,1

0,6

78,0

15,6

2,5

3,9

Vajdahunyad

39,6

54,3

4,1

2,0

60,6

33,1

4,4

1,9

Belényes

46,7

50,5

1,4

1,4

60,3

32,0

1,0

6,7

Felsôbánya

5,4

93,8

0,4

0,4

28,2

62,5

 

9,3

Erzsébetváros

21,3

53,2

11,2

8,3

40,5

38,0

12,3

9,2

Naszód

71,5

22,2

5,9

0,4

82,2

2,9

2,1

12,8

Hátszeg

48,4

46,0

4,3

1,3

67,5

20,5

4,9

7,1

Abrudbánya

57,7

40,0

1,1

1,2

73,4

21,8

1,7

3,1

 

A közzétett adatok még igen sok érdekes részletrôl tájékoztatnak, ezek ismertetésérôl azonban el kell tekintenünk, s általános adatok helyett egy-két vidék községenkénti adataira irányítjuk figyelmünket, különösen azért, hogy az asszimilációnak világszerte olyan sokat kutatott és vitatott kérdéséhez a román népszámlálás eredményein keresztül néhány adatot szolgáltassunk. A háború óta mindenfelé megerôsödött a népi gondolat, olyan népcsoportokban ébredt fel a nemzeti öntudat, amelyekbôl az eddig teljesen hiányzott, s az új öntudatosodás folytán a kevert népességû vidékeken a disszimilációnak számos érdekes jelenségével találkozunk. Különösen Szatmár-Nagykároly vidéke nyújthat ebbôl a szempontból gondolkozásra késztetô példákat, mivel itt magyar, román, német és rutén eredetû lakosság él egymással keverten. Az itt élô németség az 1910. évi népszámlálás adatai szerint már nagyrészt el volt magyarosodva, vagy legalábbis az elmagyarosodás útján volt. Ebben az idôben a Szatmár-Nagykároly vidéki 29 német eredetû község közül csupán öt község lakosságának többsége vallotta magát németnek, a többiekben a lakosságnak csupán egy töredéke, a nagyobb fele már magyar anyanyelvû volt. S hogy nem csupán az anyanyelvi statisztika önkényes megállapításáról van szó, azt bizonyítja a nyelvtudási statisztika is, amelynél érzelmi és politikai szempontok nem játszhatnak szerepet. Az 1880. évi magyar népszámlálás volt az elsô, amely az anyanyelven kívül a nyelvtudást is vizsgálat tárgyává tett, s így ettôl az idôtôl kezdve figyelemmel kísérhetô községenként az asszimiláció és disszimiláció menete. Ezúttal csupán 15 sváb eredetû község nemzetiségi helyzetében beállott változásokat kívánjuk vizsgálni. Ezek: Csanálos, Csomaköz, Kálmánd, Kaplony, Mezôfény, Szaniszló, Érdengeleg, Nagymadarász, Erdôd, Mezôterem, Mezôpetri, Királydaróc, Krasznabéltek, Szakasz és Nagymajtény, valamennyi Nagykároly közvetlen környékén fekszik. Lakosságuk 1880-ban 22 670 lélek, akik közül 11 109, kereken 49 százalék beszél németül. 1890-ben a lakosság száma 25 671, a németül beszélôké pedig 12 897, azaz 50 százalék. A magyarosodás, a nyelvtudásból következtetve, ebben az évtizedben még lassú ütemben folyhatott, azonban mindenesetre jellemzô, hogy a lakosságnak fele egyáltalán nem beszélt németül, de természetesen a többi sem volt mind német anyanyelvû, vagy éppen német származású, mert ebben a számban a német anyanyelvû zsidók és a németül beszélô magyarok is helyet foglalnak. Az 1910. évi adatok már egészen más képet mutatnak. A 15 község lakossága most 31 831, a németül tudóké 8343, ami az összes lakosságnak csupán 26,2 százalékát jelenti. Mindössze három községben nôtt idôközben a németül beszélôk száma (Mezôterem, Mezôpetri és Krasznabéltek), azonban ezekben is magyarnak vallotta magát a lakosság túlnyomó többsége. A többi községben a németet többnyire már nem is beszélték, az uralkodó nyelv a magyar vagy a román volt. A magyarosodás nem csupán az egyház és iskola hatásával magyarázható, hanem inkább a szomszédos magyar területekkel való érintkezésbôl s magyar anyanyelvû római katolikusok bevándorlásával. Ha a nyelvtudási statisztikában fel is tételezünk kisebb népszámlálási hibákat, kétségtelen, hogy a háború elôtt ezeknek a hajdan sváb községeknek lakossága háromnegyed részben nem is beszélt már németül, s 81,3 százaléka, 25 898 lélek magyar anyanyelvûnek vallotta magát.

Az 1930. évi népszámlálási adatai ehhez a helyzethez képest meglepôeknek látszanak. Az említett 15 község lélekszáma 32 707-re nôtt, a magukat magyar nemzetiségûeknek vallók száma azonban most már csak 6342, ami a lakosság 19,4 százalékának felel meg. Ennek kétszerese a magyar anyanyelvûek száma: 13 280, azaz a lakosság 40,6 százaléka. Íme tehát húsz év alatt (sôt valószínûleg 1919 óta) azok túlnyomó többsége, akik 1910-ben még csak magyarul beszéltek, már más nemzetiségûnek vallják magukat, sôt tekintélyes részük még anyanyelvet is cserélt. Egyetlen községben, Szakaszon nôtt lényegesen a magyar anyanyelvûek száma (122-rôl 251-re), a németeké pedig csökkent (525-rôl 432-re). Annál feltûnôbb, hogy azokban a községekben, ahol a lakosság többsége már 1910-ben nemcsak magyarnak vallotta magát, de nem is tudott németül, most német anyanyelvûek vannak többségben. Ilyen például Kálmánd, ahol 1910-ben 1072 lakosból 1058 magyar anyanyelvû volt s a németül beszélôk száma is csupán 5, ott 1930-ban anyanyelv szerint csupán 37 magyart és 1242 németet találnak a számlálóbiztosok. Figyelemre méltó az is, hogy a legtöbb községben a német nemzetiségûek száma lényegesen felülmúlja a német anyanyelvûek számát, vagyis legfeljebb érzelmi, de nem nyelvi disszimilációról beszélhetünk. Így Szaniszlón 1067 német nemzetiségûvel szemben csupán 46 német anyanyelvût találunk. Királydarócon 264 német nemzetiségûvel szemben 24 a német anyanyelvûek száma, Csanáloson az arány 1317 és 657, Csomaközön 1240 és 243, Kaplonyban 192 és 8, Mezôfényen 1680 és 998, Nagymajtényben 1415 és 865, s hasonló a helyzet csaknem valamennyi községben, legfeljebb az arány változik. Igaz, hogy olyan községek is vannak, ahol nem nôtt meg a németek száma. Kaplonyban 1910-ben 274-en beszéltek németül s az 1930-as népszámlálás csak 8 német anyanyelvût talál. Csomaközön 1910-ben egyetlen német anyanyelvû sem volt a lakosságból, s 827-en beszéltek németül, 1930-ban 243 német anyanyelvû lakos él ebben a községben. Élénk bizonyíték ez amellett, hogy akiknek a német nyelvtudását az 1910. évi népszámlálás megállapította, jelentôs része nem volt egyszersmind német anyanyelvû is. S így annál érdekesebb, hogy a 15 községben az akkori 791 német anyanyelvûvel és 8343 németül beszélôvel szemben 1930-ban 15 341 német nemzetiségût és 9440 német anyanyelvût találunk, a magyar anyanyelvûek száma pedig 25 898-ról 13 280-ra esik viszsza. Az asszimiláció és a disszimiláció kérdésének tanulmányozói számára ez a gyorsütemû változás bizonyára érdekes jelenség.

6. táblázat

Községek

1910

1930

Összes

népesség

Magyar

Német

Németül

beszél

Összes

népesség

Nemzetiség

szerint

Anyanyelv

szerint

magyar

német

magyar

német

Kaplony

1937

1933

 

274

2363

1856

192

2187

8

Kálmánd

1072

1058

4

5

1320

20

1258

37

1242

Csanálos

1748

1727

19

355

1888

206

1317

895

657

Mezôfény

1770

1748

22

65

1851

115

1680

820

998

Csomaköz

2175

2170

 

827

2110

222

1240

1381

243

Szaniszló

4822

3485

60

349

4336

566

1607

2391

46

Érdengeleg

1429

716

13

154

1645

271

324

297

325

Mezôpetri

1455

1455

 

1187

1588

70

1447

264

1276

Mezôterem

2339

1953

12

1312

2135

50

1379

190

1254

Királydaróc

2633

1698

2

85

2737

904

264

1284

24

Krasznabéltek

2245

2158

30

1284

2582

773

1176

867

1116

Szakasz

859

122

525

531

1010

213

432

251

432

Erdôd

3602

3434

35

1090

3315

919

1331

1528

857

Nagymadarász

1851

432

7

50

1975

38

279

216

97

Nagymajtény

1894

1809

62

775

1952

119

1415

672

865

Összesen

31 831

25 898

791

8343

32 707

6342

15 341

13 280

9440

Azonban Szatmár vidékén nem csupán a sváb lakosság nemzeti érzésében bekövetkezett változások szolgálhatnak figyelemre méltó tanulságokkal, hanem a háború után a görög katolikus lakosság jelentôs része is nemzetiséget és anyanyelvet cserél, amint azt az alábbi táblázat mutatja:8

7. táblázat

Községek

Összes népesség

Anyanyelvi és nemzetiségi megoszlás

Felekezeti megoszlás

A görög katolikusok közül

Magyar

Román

R. kat.

Ref.

G. kat.

Magyar

Csak

magyarul tud

Batiz

1910

2452

2335

116

317

375

1673

1557

1282

1930

2935

864

1860

435

433

1898

   
   

1670

1168

         

Lázári*

1910

1322

1322

 

438

347

489

489

458

1930

1504

1187

160

488

348

568

   
   

1330

126

         

Mikola**

1910

1896

1885

1

278

942

502

501

484

1930

1988

1173

293

200

895

714

   
   

1552

271

         

Kissár***

1910

186

179

 

40

9

130

130

130

1930

240

152

4

50

15

171

   
   

239

           

Nagypeleske****

1910

1018

1014

1

153

104

651

650

626

1930

1003

286

151

141

157

622

   
   

931

46

         

Pete

1910

348

337

11

24

43

275

264

166

1930

350

33

285

24

27

272

   
   

253

97

         

Pusztadaróc

1910

500

500

 

78

229

159

159

154

1930

584

314

222

73

267

219

   
   

507

44

         

Vetés

1910

1771

1713

54

139

683

896

840

676

1930

1859

724

1052

105

619

1077

   
   

1075

736

         

Ovári

1910

1488

1462

26

59

993

376

350

340

1930

1669

1129

462

1079

465

     
   

1523

106

         

Csengerbagos

1910

1554

971

583

47

644

798

215

143

1930

1655

531

1054

20

568

898

   
   

645

999

         

Szamosdob

1910

1563

652

910

39

450

1052

142

51

1930

1436

451

948

15

440

953

   
   

455

943

         

Szatmárzsadány

1910

1568

234

1315

26

40

1477

178

44

1930

1515

24

1428

26

16

1451

   
   

72

1431

         

Kaksztmárton

1910

551

513

34

31

269

230

195

148

1930

640

336

274

30

325

257

   
   

434

176

         

Pettyén

1910

510

485

24

18

272

204

179

111

1930

579

394

146

28

368

159

   
   

486

86

         

Berend

1910

524

512

12

15

300

200

188

181

1930

615

385

206

25

352

214

   
   

560

49

         

Dobrácsapáti

1910

361

339

22

21

151

165

143

48

1930

399

133

257

9

167

202

   
   

164

225

         

Kiskolcs

1910

687

654

29

4

495

165

132

14

1930

739

531

196

1

527

196

   
   

545

194

         

 

* Az 1930. évi népszámlálás a községben 100 rutén nemzetiségû és 5 rutén anyanyelvû lakost talált.

** 320 rutén nemzetiségû, 40 rutén anyanyelvû.

*** 81 rutén nemzetiségû, - rutén anyanyelvû

**** 459 rutén nemzetiségû, 1 rutén anyanyelvû

Tizenhét Szatmár vidéki község népszámlálási adatait mutatják ezek a számok. Valamennyinek felekezeti viszonyaira nézve jellemzô a görög katolikusok magas arányszáma. 1910-ben a 17 község népessége 18 299. A római katolikusok száma 1727 (9,4%), a reformátusoké 6346 (34,6%), a görög katolikusoké 9442 (51,5%). A lakosság 82,5 százaléka, 15 107 lélek magyar anyanyelvû, 17,1 százalék, 3138 lélek pedig román. A magyar anyanyelvûek közül 6312-en (41,7%) tartoztak a görög katolikus egyházhoz, s ezeknek túlnyomó többsége, 5056 lélek (80,1%) nem is beszélt a magyaron kívül semmiféle más nyelven. Bármilyen eredetûek is lettek légyen ezek, nem vitás, hogy az 1910. évi népszámlálás idején már teljesen el voltak magyarosodva.

1930-ban az egész népesség ebben a 17 községben 19 710 lélek. A gyarapodás közel 8 százalék tehát, mint Erdély átlagos népszaporodása. A görög katolikusok a legjobban szaporodó vallásfelekezet Erdélyben, s a tárgyalt községekben is az ehhez az egyházhoz tartozók száma 10 316-ra, arányszámuk pedig 52,3 százalékra emelkedett. A római katolikusok száma 1732 (8,7%), a reformátusoké 6403 (32,5%). Sokkal lényegesebb változásokra mutatnak ennél a nemzetiségi, valamint az anyanyelvi adatok. A magyar nemzetiségûek száma most már mindössze 8998, azaz 45,6 százalék. Igaz, az anyanyelvi adatok szerint a magyarság térvesztése nem éppen ennyire jelentôs. 12 441 magyar (63,1%) és 6698 román anyanyelvû (33,9%) lakost találtak a számlálóbiztosok. A magyar anyanyelvûek száma tehát 700 lélekkel csökkent, ezek tíz év alatt, amint látjuk, anyanyelvet cseréltek. Feltûnô, hogy kereken 2300-an a magyar anyanyelvûek közül román nemzetiségûnek vallják magukat, s közel 3800 azoknak a magyar anyanyelvûeknek a száma, akik nem a magyar nemzetiség rovatban szerepelnek. Ezek között találunk mintegy 900 rutén nemzetiségût is, azonban mindössze 46-on vallják magukat anyanyelv szerint is ruténnek.

Szatmár és Szilágy megyében nem ritkaság a fentiekhez hasonló változás. Túrterebes például egyike a faji eredet szempontjából a legkevertebb községeknek. 3792 léleknyi lakosából 2160-an voltak 1910-ben a római katolikusok, ezek javarésze sváb eredetû. A reformátusok száma 595 volt, a nagyobbrészt rutén származású görög katolikusoké 782. Valamennyien teljesen el voltak magyarosodva, s a községben mindössze 18 a nem magyar anyanyelvûeknek a száma.

1930-ban a község lakossága 3856 lélek. A román anyanyelvûek száma 10-rôl 409-re emelkedik, a magyaroké 3774-rôl 3221-re apad, 17 a rutén s 32 a német anyanyelvûek száma. Nemzetiség szerint azonban csupán 2075 magyart találunk, 461 románt, 705 németet és 256 rutént.

Jellemzô Érsemjén helyzete is, ahol a románok száma 4-rôl 710-re, Éradonyé, ahol 0-ról 196-ra, Érseléndé, ahol 31-rôl 625-re, Csokalyé, ahol 0-ról 334-re, Hegyközszentmiklósé, ahol 0-ról 110-re, Biharé, ahol 1-rôl 317-re emelkedett a nemzeti bevallás alapján. Mindenütt megtaláljuk a magyarázatot a görög katolikusok számában.

Hasonló jelenséggel Erdélynek csaknem minden részében találkozunk. Néhány kászonvidéki község nemzetiségi helyzetében bekövetkezett változásokat az alábbi táblázat mutatja :

Községek

Összes

népesség

Anyanyelvi és nemzetiségi megoszlás

Felekezeti megoszlás

A görög

katolikusok közül

Magyar

Román

R. kat.

Ref.

G. kat

Magyar

Csak magyarul tud

Kászonaltíz

1910

985

980

3

885

9

86

86

82

1930

895

797

73

794

12

74

   
   

885

8

         

Kászonfeltíz

1910

1247

1247

 

996

7

243

243

235

1930

1105

922

175

935

5

155

   
   

1067

37

         

Kászonimpér

1910

1143

1132

10

870

11

250

240

235

1930

983

760

222

738

14

219

   
   

960

22

         

Kászonjakabfalva

1910

1239

1230

7

921

1

312

309

298

1930

902

682

210

661

13

224

   
   

897

4

         

Kászonújfalu

1910

1758

1755

3

1535

16

206

206

181

1930

1406

1257

135

1251

 

155

   
   

1333

73

         

Lázárfalva

1910

836

835

 

571

 

264

264

255

1930

833

831

1

811

4

17

   
   

832

1

         

Tusnád

1910

2285

2281

 

2136

58

73

73

73

1930

2473

2359

68

2197

61

28

   
   

2374

70

         

Csíkszentgyörgy

1910

2127

2099

5

1925

16

178

173

172

1930

2557

2286

251

2133

37

333

   
   

2471

73

         

Csíkmenaság

1910

2178

2176

2

2072

2

101

101

62

1930

1988

1893

95

1879

12

94

   
   

1982

6

         

Csíkbánkfalva

1910

1495

1487

-

1434

8

50

50

50

1930

1518

1477

34

1446

3

61

   
   

1516

-

         

A 10 község népessége 1910-ben 15 293 lélek, s csaknem száz százalékig magyar, a románok száma mindössze 30. E községek lakosai közt 1763 görög katolikust találunk (11,5%), közülük 1745 magyar anyanyelvû, s ezeknek 94 százaléka a magyaron kívül más nyelvet nem beszél. 1930-ban a népesség 14 660. A tíz község közül hétben fogyott a lakosság, éspedig nem is jelentéktelen mértékben. Kászonban nem ritkaság a beszegezett kapu, a lakosság az Ókirályságba vándorol munkát keresni. A magyarok száma nemzetiség szerint 13 264, anyanyelv szerint 14 317, a románoké 1264, anyanyelv szerint 294. Tehát még mindig 98 százalékos a magyar anyanyelvû többség. A görög katolikusok száma 1360, csaknem azonos a román nemzetiségûekkel. S ezt a változást, amely a nemzeti öntudatban a hatalomváltozás után bekövetkezett, nem a román faji eredettel, hanem a vallással magyarázhatjuk, amint ezt Lázárfalva példája bizonyítja. Itt az 1910. évi magyar népszámlálás 264 görög katolikus magyart talált, akik azonban a háború elôtt a római katolikus hitre tértek, s alighanem ezzel magyarázható, hogy ebben a községben az 1930. évi népszámlálás csaknem teljesen a húsz év elôtti nemzetiségi helyzetet találja.

Az ehhez hasonló példáknak egész sorát idézhetnénk mind a Székelyföldön, mind Erdély más részeiben. A háromszéki Bölönben például 1910-ben a románok száma 12, a görög keleti magyaroké 747, nagy többségük (489 lélek) csak magyarul beszél. 1930-ban a románok száma nemzetiség szerint 504, anyanyelv szerint 296. Nyárádandrásfalván húsz év alatt a román nemzetiségûek száma 4-rôl 245-re emelkedik. A görög katolikus magyarok száma itt 1910-ben 261 és 81 százalékuk csak magyarul beszél. Szentháromságon, Szovátán, Illyésmezôn, Backamadarason, Harasztkeréken hasonló a helyzet, nemkülönben az Érmellék számos községében is, s csaknem mindenütt lényegesen magasabb a román nemzetiségûek, mint a román anyanyelvûek száma. Az összefüggések vallás és nemzetiség között talán sehol sem annyira jellemzôek, mint Közép-Európának azokon a részein, ahol a keleti és nyugati egyházak hívei keverednek. Mégsem lehet azonban szabályszerûnek tekinteni, hogy bizonyos egyházak hívei csak bizonyos nemzetiséghez tartoznak, hiszen vegyes házasságok, más vidékre való elvándorlások vagy egyéb okok sokszor elválaszthatnak valakit anyanyelv szempontjából is azoktól, akikhez egyháza szerint nemzetiségileg tartoznia kellene.

Elég, ha itt a moldvai csángók példájára utalunk. A római katolikusok száma Moldvában 109 953. Köztudomású, hogy ezeknek túlnyomó többsége a csángók közül kerülnek ki, s az is, hogy - bár nyelvileg többségük már asszimilálódott - nemcsak magyarokként emlegetik magukat ma is, de annak nevezi ôket a környékükön élô románság is. A legutóbbi népszámlálás azonban Moldvában nemzetiség szerint csupán 20 964 magyart talál, anyanyelv szerint pedig 23 894-et. Itt tehát fordítottját látjuk annak a helyzetnek, amelyet a megelôzô példákban láttunk.

Az Ókirályságban a népszámlálás mintegy 60 000 magyart talált, közülük 24 000 Bukarestben élt. Ez a szám csalódást okoz azoknak, akik azt hirdették, hogy Bukarestben százezres magyarság él. Az adatok cáfolják ezt, s arra a kérdésre sem adnak feleletet, hogy hová lesz az erdélyi magyarság elvándorló népfeleslege. Hiszen Bukarestben már a háború elôtt tekintélyes számú magyarság élt, s tudjuk, hogy a háborút követô évtizedben a Székelyföldrôl mintegy 35 000 ember vándorolt ki, s más vidékekrôl sem volt kisebb arányú az elvándorlás. Brassó, Medgyes, Temesvár s még egy-két erdélyi város magyarságának gyarapodása részben megmagyarázza a belsô elvándorlás irányát, azonban kielégítô választ mégsem ad a felvetett kérdésre. A falusi lakosságnak városokba húzódása - a hivatalos adatok szerint - sokkal élénkebb ütemben gyarapította a városok román, mint a magyar népességét, s a magyar lakosság számának emelkedése sem csupán a bevándorlás következménye, hanem természetes szaporodásé is. Nem lehet tehát kétséges, hogy az erdélyi falvakból kényszerûségbôl kivándorló tízezrek csak részben gyarapítják az erdélyi városok lakosságát, túlnyomó többségük az ország más tartományaiban keres magának megélhetést. Fölvetôdik a kérdés: ha többségük mégis az Ókirályságba vándorol, olyan nagy számban tûnik-e el a román néptengerben?

Fejtegetéseinkben igyekeztünk számot vetni olyan jelenségekkel, amelyek az 1930. évi román népszámlálással kapcsolatban figyelmünket érthetô módon különösképp megragadták. Csak négy kérdést választottunk ki, tallóztunk csupán az érdekes anyagban, mert a megjelent kötetek részletekbe hatoló ismertetése meghaladta volna e közlemény terjedelmét. A nemzetiségi arányokban beállott változások, a falusi népesség városba özönlése; a városi lakosság nemzetiségi összetételének módosulása és a vallás és nemzetiség közötti összefüggések vizsgálata volt a célunk. A hatalomváltozás következtében beálló nemzetiségi eltolódásokkal másutt is találkozunk Európában, a falusi lakosság városba özönlése, a városok gyorsütemû duzzadása meg éppen a legtöbb gondot okozó szociológiai problémává nôtte ki magát a világháború után az egész földkerekségen, ellenben a vallás és a nemzetiség összefüggései olyan sajátságos eredményeket másutt aligha mutatnak, mint Erdélyben, a keleti és a nyugati kereszténység egyik találkozási pontján. Ez is bizonyítja, hogy az általános európai jelenségekkel mindig szembekerülünk Erdélyben is, de emellett kikerülhetetlenül elénk állnak külön ehhez a földhöz kötött kérdések is, sajátosan a magunk kérdései.

 

Jegyzetek

1 Recensamântul general al populatiei României. 1930, publicat de Dr. Sabin Manuila. Tip. Monitorul Oficial, 1930.

2 Lásd Magyar Kisebbség 1930. évfolyam 21, 22, 23. és 1931. évfolyam 4. számait.

3 Török és tatár anyanyelvûek együtt.

4 Dictionarul Transilvaniei, Banatului si Celorlalte Tinuturi Alipite.

5 Buletinul Statistic al României, 1925. 1. sz.

6 Az 1910-re vonatkozó adatokat Kovács Alajos: Erdély népmozgalma vallásfelekezetek szerint c. tanulmányából vettük. Magyar Statisztikai Szemle, 1929. 12. sz.

7 Az 1910. évi arányszámokat Jakabffy Elemér dr.: Erdély statisztikája c. mûvében közölt adatok alapján számítottuk ki. Néhány város területében a háború után módosulások történtek (Tordához hozzácsatolták Keresztest, Csíkszeredához Zsögödöt stb.) az itt közölt arányszámok az 1910. évi magyar közigazgatási beosztásra vonatkoznak, mivel nem minden városnál sikerült megállapítani a változásokat.

8 Az 1930. évi népszámlálás adatai minden községnél két sorban szerepelnek. Az elsô sor adja a község összes népességét s a magyar és a román nemzetiségûek számát, majd a felekezeti megoszlást. A második sorban a népességnek anyanyelv szerinti megoszlását találjuk.

* Forrás: Hitel, 1940. 1. sz. 27-43.

A szerzôrôl: 1904-ben született Nagyszebenben, katonatiszti családban. Középiskolai tanulmányait Gyulafehérváron, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte. 1922-ben érettségizett. További tanulmányait a budapesti és a bécsi Kereskedelmi Akadémiákon folytatta. 1926-tól a kolozsvári Transylvania Bank tisztviselôjeként dolgozott. A magas banki kölcsönkamatok bírálata miatt elbocsátották. 1932-tôl Nagyenyeden a Hangya Szövetkezeti Mozgalom ellenôreként a szövetkezeti mozgalmat szervezte. 1936-ban visszatért Kolozsvárra, ahol a Hitel- és Tejszövetkezetek Központjának, majd a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségének munkatársaként dolgozott. 1936-tól (Albrecht Dezsôvel, Kéki Bélával, Venczel Józseffel) a Hitel c. folyóirat szerkesztôje 1944-ig. 1939-tôl egy általa kidolgozott munkaterv alapján létrehozott Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület statisztikai csoportjának vezetôje lett. 1940-ben a magyar országgyûlés tagja lesz mint a behívott 40 erdélyi képviselô egyike. Ekkortól a kolozsvári Ellenzék c. napilap igazgatója 1944 októberéig. 1944 áprilisától az Erdélyi Párt felelôse a zsidó mentesítések ügyében, több száz embert sikerült így megmentenie. 1944 szeptemberében az Erdélyi Magyar Tanács tagja. 1944 októberében elfogták és egy évig tartott a háborús bûnösség vádja alóli tisztázás. Budapesten telepedett le, ahol elôbb a református egyháznál majd a Faháncs Dobozkészítô Szövetkezetnél kapott munkát. 1959-ben nyugdíjazták, Budapesten hunyt el. Legfontosabb publikációi a Hitelben és az Ellenzékben jelentek meg.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék