magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» V. ÉVFOLYAM - 1999. 1. (15.) SZÁM - Külpolitika, euro-atlanti és összmagyar integráció
 
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm



   


Tamás Sándor

Pro és contra a kettôs állampolgárságról

1. A kérdés megközelítése

Az erdélyi magyarságnak az utóbbi egy évben gyakran visszatérô problémája a kettôs, illetve a többes állampolgárság kérdése.1 Mind a politikai diskurzusokban, mind a "kis magyar világ"2 köznapi beszédében a kettôs állampolgárságról igencsak sok szó esik.3 A jelenség természetes, mert a schengeni határ átjárhatósága, a mozgásszabadság kiteljesedése, a munkaerô és az áru szabad forgalma élénken foglalkoztatja elsôsorban a határon túli magyarok nagy részét. Az utóbbi idôben viszont nemcsak a magyarok foglalkoznak ezzel a kérdéssel, hanem azok a más nemzetiségûek is, akiknek elsôsorban gazdasági kapcsolataik vannak Magyarországgal vagy más NATO- vagy EU-tagországgal. A kérdéskörnek kiemelt súlyt ad az, hogy az utódállamokhoz képest Magyarország nemzetközi jogi státusa lényeges változáson ment át, hisz 1999. március 12-tôl NATO-tag lett, ugyanakkor esélyes EU-tagjelölt is.

A problémát még bonyolultabbá teszi a Kárpát-medencét pókhálóként átszövô családi, rokoni, illetve baráti kapcsolatok sokasága.

2. A kérdéskör behatárolása

A kérdés elméleti megközelítésének szintjén valójában többes állampolgárságról van szó, viszont a téma körbejárásának könnyebbé tétele érdekében az elkövetkezôkben mi is csak a kettôs állampolgárság kifejezést használjuk, beleértve természetesen a többes állampolgárságot is.

A sajtóban, politikai vitafórumokon, találkozókon, még falugyûléseken is érzelmektôl áthevült indulatok feszülnek egymásnak a téma kibontakozása kapcsán. A problémafelvetôk és a válaszadók egy része fekete-fehér, igen-nem alapon közelíti meg azt a kérdést, hogy szüksége van-e vagy sem az erdélyi magyarságnak a kettôs állampolgárságra.

A jelen írás elsôsorban vitaindítónak készült. Ezért kérdéseket fogalmaz meg, és nem premisszákból indul ki. Tekintettel arra, hogy a felvetett kérdésre nem lehet igen-nem típusú dichotom választ adni, a tanulmány címe: pro és contra a kettôs állampolgárságról, a pro vagy contra a kettôs állampolgárságról helyett.

3. A lényegrôl csak megalapozottan szabad beszélni

Azt gondoljuk, hogy pro vagy contra állást foglalni elhamarkodott döntés lenne.4 Ehelyett hasznosabb, ha "beszélünk róla", és elsôsorban jogi megközelítésben tálaljuk a kérdést. Forró politikai viták helyett nagyon pontos szakmai elemzést kell készíteni. Ennek a kezdeményezésére vállalkozik a Magyar Kisebbség címû jog- és politikatudományi szemle, hiszen ismereteink szerint ilyen horderejû és kizárólag tudományos alapú megközelítéssel más lapok vagy szakmai mûhelyek ez idáig nem foglalkoztak.

Bizonyára hasznosabb, ha a jogilag megalapozatlan politikai diskurzusok helyett elôbb körültekintôen elemezzük a kérdést. Csak akkor érdemes politikai stratégiát építeni, hatással bíró politikai kinyilatkoztatásokat tenni, ha a probléma minden oldalát feltártuk. Különben zsákutcába tereljük a közgondolkodást, vagy a szakmaiatlanság nevetséges tárgyává válunk.

Éppoly alkalmatlan a kérdés megnyugtató rendezésére az a kijelentés, hogy "minden magyarnak alanyi jogon meg kell adni a kettôs állampolgárságot", mint amilyen alaptalan azzal riogatni a polgárokat, hogy azért nem jó a kettôs állampolgárság, mert megléte esetén például két országban kell adót fizetni és két különbözô országban kell katonai szolgálatot teljesíteni. Ezekrôl bôvebben a következô fejezetekben lesz szó.

A kérdés tisztázása többek között azért összetett, mert nehéz eldönteni, hogy melyik vagy melyek azok a kritériumok, amelyek alapján egyértelmûvé lehet tenni valakinek a magyarsághoz való tartozását. Feltevôdik a kérdés, hogy milyen szabályozót vegyünk figyelembe. Milyen területi és idôbeli határokat húzzunk? Kritérium lehet a történelmi Magyarország területén belüli születési hely. De melyik idôszakban? Mi lesz azokkal, akik a gyakori határváltoztatások következtében kívül esnek a limesen? Csak a magyarok jönnek számításba vagy a más nemzetiségûek is?

Egy másik kritérium a nyelvi azonosság lehet. Kik és hányan beszélnek ma magyarul? Elég-e, ha csak a népszámlálások adatait vesszük figyelembe? Van-e olyan magyar nemzetiségû polgár, aki csak akkor beszél magyarul, ha azt az érdeke megkívánja? Például ha a kettôs állampolgárság elônyei kecsegtetik. Hány százezerrel vagy akár millióval nône az erdélyi magyarok száma, ha azok kapnának például schengeni vízumot, akik magyarul beszélnek?

Elvileg van lehetôsége az eredetvizsgálatnak is. Annak, hogy ki és hány százalékban magyar. Ennek a módszernek azonban igen veszélyes történelmi elôzményei vannak.

Személy szerint sokkal inkább hajlok az identitás szabad választásának liberális módszere irányába.5 Ez viszont már lebontható egyénekre, és nem kell egy körülményesen definiálható közösség alanyi alapokra helyezett jogáról beszélni a kettôs állampolgárság kapcsán.

4. A megoldás elôfeltételei

Anélkül, hogy tágabb fejtegetésekbe bocsátkoznánk, megkerülhetetlen megemlíteni azt, hogy a néhány évszázada honos európai nemzeteszmény kialakulása alapján az állampolgárság fogalmának két típusát különböztetjük meg. Az egyik a francia "citoyen" fogalom, amely szerint az államhoz való tartozás kapcsán a nemzet és az állampolgárság között egyenlôségi jelet tesznek. A másik az etnokulturális megközelítés mentén kialakult német népnemzeti fogalom, a "Volksnation", amely szerint a nemzet nem esik feltétlenül egybe az állam fizikai határain belül élô állampolgárokkal. Egyes szerzôk azt állítják, hogy van egy harmadik típus is. Ez nem más, mint az USA modellje, ahol a nép nem egységként, hanem az egyes individuumok sokaságaként jelenik meg. "We the People..." – ahogyan az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya fogalmaz.6

A Kárpát-medencében a nemzeti kisebbségek sajátos problémáinak megnyugtató megoldására segítséget nyújtó alkotmányjogi technikák két nagy csoportra oszthatóak. Az egyik elsôsorban a többségi állam (amelynek területén az adott nemzeti kisebbség él), a másik – jobb kifejezés hiányában – az ún. védôállam lehetôségei körébe tartozik.

A többségi állam a különféle szintû és jogosítvánnyal felruházott autonómiamegoldások között válogathat és ajánlhatja fel tevôleges támogatását a számbeli kisebbségben levô nemzeti közösségnek (közösségeknek). A "védôállam" lehetséges megoldásai között pedig kiemelt helyen ott szerepel a kettôs állampolgárság intézményrendszere. A kettôs állampolgárság mellett vagy helyett elképzelhetô egy olyan belsô jogszabályi keret kidolgozása is, amelyik lehetôvé teszi az ideiglenes jelleggel az állam területén tartózkodó, az illetô állam többségi lakosaival azonos nemzetiséghez tartozó külföldi állampolgárok pozitív diszkriminációban való részesítését. Megítélésem szerint az alkotmányjogi megoldási lehetôségek csoportjai nem zárják ki egymást, mert elképzelhetô például egy széles körû kulturális autonómia minden elônye egy kettôs állampolgársággal rendelkezô személy számára is. Ugyanúgy a gazdasági vagy önkormányzati alapú területi autonómiát élvezô közösség egyénei is lehetnek akár kettôs állampolgárok és/vagy élvezhetnek jól körülhatárolt kedvezményeket az "anyaország" területén a más nemzetiségû külföldiekkel szemben.

Ezek és más lehetséges modellek az állami szuverenitás egyfajta új, liberálisabb, az EU-integrációhoz jobban alkalmazkodó értelmezését kívánják.

5. Az állampolgárságról röviden

Jelen tanulmánynak nem célja, hogy új dolgokat "találjon ki" általában az állampolgársággal kapcsolatosan. Csak annyiban foglalkozik ezzel a kérdéssel, amennyiben az szorosan kapcsolódik témánkhoz.

Az állampolgárság egy természetes személy és valamely állam közötti olyan jogviszony, amely a természetes személynek az állammal szemben fennálló jogai és kötelezettségei összességét jelenti. Olyan jogokról és kötelezettségekrôl van szó, amelyek kizárólag az állampolgárokat illetik meg. Minden állam területi felségjogánál fogva önmaga határozza meg, hogy kit tekint állampolgárának. Az állampolgárság legfôbb nemzetközi jogi jelentôsége, hogy a diplomáciai védelem, valamint a konzuli érdekvédelem nyújtásának elengedhetetlen elôfeltétele annak a tisztázása, hogy ki melyik államnak a polgára.

Az állampolgársághoz kapcsolódó más funkciók – mint amilyenek az idegenrendészet, a saját állampolgárok befogadásának kötelezettsége, a saját állampolgár számûzetésének tilalma, az aktív, illetve a passzív választójog biztosítása, közszolgálati jogviszony létesítésének a lehetôsége stb. – elsôsorban minden állam belsô jogrendszerének a szabályozási körébe tartoznak.

Az állampolgárságot az állam és annak belsô jogrendszere szabályozza, de ennek összhangban kell lennie a nemzetközi szerzôdésekkel, a nemzetközi szokásjoggal és a civilizált államok által elismert jogelvekkel. Mint sok más helyen, itt is vannak korlátok. Ilyenek például: más állam szuverenitásának tiszteletben tartása és az állampolgárság önkényes megvonásának a tilalma.

6. Konfliktusok, elônyök és hátrányok

Konfliktusok

Kettôs, illetve többes állampolgár az, aki ugyanabban az idôben két (esetleg több) állam polgára. A kettôs állampolgárt mindkét állam saját állampolgárának tekinti, és ugyanolyan elbánásban részesíti, mint a többi állampolgárát. Néhány ország belsô joga kifejezetten tiltja a különbségtételt. Nemzetközi jogi gyakorlat, hogy az állam nem részesíti védelemben valamely állampolgárát olyan állammal szemben, amely azt a személyt ugyancsak saját állampolgárának tekinti.7 Így a kettôs állampolgárság az egyén életében és esetleg a diplomáciai kapcsolatokban is bonyodalmakhoz vezethet.

Létrejöttéhez viszont nincs szükség egyik állam beleegyezésére sem. A kettôs állampolgárság alapvetôen olyan jogi tény, amely nem szorul elismerésre, ugyanis a belsô jogi normák, a jogok érvényesítése szempontjából a saját állampolgárok esetében kizárólagosan kerülnek alkalmazásra, akkor is, ha azok egyidejûleg más államnak is polgárai.

Bonyodalmat abban az esetben okoz, ha például egy harmadik ország bíróságának kell döntenie arról, hogy melyik a tényleges állampolgárság.

Meg kell említenünk, hogy a kettôs állampolgárságot ellenzôk közül néhányan nem riadnak vissza a nyilvánvalóan tudománytalan és alaptalan megállapításoktól sem. Egyesek felvetése szerint olyan "gyakorlati" hátrányokkal jár a kettôs állampolgárság léte, mint például a kettôs katonai szolgálat teljesítésének kötelezettsége vagy a kettôs adózás stb.

Szeretnénk tisztázni ezeket a politikusokhoz, jogászokhoz méltatlan, szakmaiatlan állításokat és ugyanakkor félrevezetô megközelítéseket.8 Ezeket a problémákat a nemzetközi jog, esetenként a belsô jog már évtizedek óta szabályozza. Az 1930. április 12-i, az állampolgársági törvények kollíziójával foglalkozó hágai egyezmény vezette be az úgynevezett effektivitás elvét. Az effektivitás elve azt jelenti, hogy összeütközés esetén annak az országnak a jogát kell alkalmazni, ahol az illetô állampolgár állandó, fô vagy szokásos lakóhelye van. A kettôs állampolgárság tartalmi elemeinek figyelembevételével lehet tehát eldönteni, hogy a polgárt melyik államhoz fûzik a legeffektívebb kapcsolatok. Az említett egyezmény 1937-ben lépett hatályba. Szintén az effektivitás elvét erôsítette meg a Nottebohm-ügyben a Nemzetközi Jogi Bíróság az 1955. április 6-án hozott ítéletében is.

A kettôs állampolgárok katonai kötelezettségérôl

A hágai egyezményhez fûzött jegyzôkönyv a kettôs állampolgárok katonai kötelezettségérôl is rendelkezik, amely szerint a kettôs állampolgárságú személy az effektív állampolgárságának államán kívül nem köteles katonai szolgálatot teljesíteni.

Az Európa Tanács 1963-ban elfogadott Egyezménye is hasonló szellemben szabályozza a kettôs állampolgárok katonai szolgálata teljesítésének kérdését.

A legfrissebb rendelkezéseket 1997-ben az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése által kidolgozott Európai Egyezmény az Állampolgárságról címû dokumentum, illetve a hozzá fûzött magyarázó jelentés tartalmaz-za.9 Az egyezmény10 így rendelkezik: "Két vagy több Aláíró Állam állampolgárságát birtokló személyek csak az egyik Aláíró Állammal kapcsolatban kötelesek katonai szolgálatukat teljesíteni."11 A magyarázó jelentés a következôképpen fogalmaz: "A 21. cikk 1. bekezdésében megfogalmazott legfontosabb szabály, hogy a két vagy több Aláíró Állam állampolgárságának birtokában lévô személyek csak az egyik ilyen Aláíró Állammal kapcsolatos katonai kötelezettségeik teljesítésére legyenek kötelezhetôek. Rendszerint ez az az állam lesz, amelyikben az illetô személyek szokásos (állandó) lakosként tartózkodnak. Azonban az ilyen személyek szabadon választhatnak abban, hogy katonai kötelezettségeiket egy másik olyan Aláíró Féllel szemben teljesíthessék, amelynek szintén állampolgárai."

Az aktív és a passzív választójog kérdése

A politikai jogok közül az állampolgárság szempontjából kiemelt fontossággal bír az aktív és a passzív választójog. Általában sem az alkotmányok, sem a belsô törvények nem tiltják a kettôs állampolgárok számára a választójog gyakorlását. Igen ám, de a technikai szabályozás mégis útját állja a más országban állandó lakhellyel rendelkezô állampolgároknak, hogy abban az országban is gyakorolják választójogukat, ahol nincs állandó lakóhelyük. Arról van szó, hogy a választásokon – legyenek azok helyhatósági, parlamenti vagy államelnöki választások – csak a választói névjegyzékben szereplô személyek vehetnek részt. A választói névjegyzékbe pedig az illetékes polgármesteri hivatal csak azokat a személyeket veheti fel, akiknek a helyi tanács közigazgatási területén van állandó lakhelyük.12

A kettôs adófizetés kötelezettsége

Egy másik hamis probléma a kettôs adófizetés kötelezettségének az említése. Hiszen mindenki ott fizet adót, ahol az adóköteles jövedelemszerzés történik. Ez eddig is így volt, és vélhetôen nem is változik. Jó példa: a szellemi tevékenység jövedelme körébe tartozó adót minden Magyarországon publikált írás, vers, tanulmány után ott vonják le. Ebben az esetben a magyar államnak adófizetôje az, akinek bármilyen jövedelme van Magyarországon. Ugyanez áll például az ingatlantulajdonosok esetében is, akik ott fizetnek telekadót, ahol a telek található. Ebben nincs is semmi kivetnivaló.

Elônyök

Ismerve azt az érveket meghallgatni nem képes, merev, elutasító magatartást, amelyet egyes XX. század végi nemzetállamok tanúsítanak, talán nem alaptalan az a megállapítás, hogy "az autonómia eszközrendszeréhez képest a kettôs állampolgárság már kisebb toleranciaszint mellett is elfogadhatónak látszik".13

A kettôs állampolgárság, mint kisebbségvédelmi eszköz, jelenleg csak mint kidolgozható alternatíva él a jogi köztudatban, bár "mint alkotmányjogi jogintézménynek a felhasználása a nemzetiségi kérdés »rendezésére« nem új keletû gondolat".14

Elônyeire többek között Párics Viktor mutatott rá:

"– Növeli a kisebbségek biztonságérzetét, s ezáltal elôsegíti identitástudatuk megôrzését. Nem pusztán gesztus, nemcsak egyfajta »szimbolikus külpolitika«, hanem hatálybalépésétôl fogva egzisztenciálisan is kézzelfogható valóság. Kifejezi, hogy a nemzet lényege nem az államiság, az a nemzethez képest csak képzôdmény.

A változó politikai erôviszonyoktól eltekintve tényleges helyzeten alapul. Objektív tény, hogy térségünkben a nemzetiségekhez való viszony szükségszerûen nemzetek viszonyát is jelenti…

Akárcsak a személyi autonómia – a területi autonómiával ellentétben –, rendelkezik azzal az elônnyel, hogy az egyének önkéntesen, lakóhelyüktôl függetlenül élhetnek ezzel a lehetôséggel. Némi megszorítással egyfajta országhatároktól függetlenül biztosított személyi autonómiának is tekinthetjük.

A kettôs állampolgárság kevésbé idézné elô a többség anyagi természetû gyanakvását, mint az ún. pozitív diszkrimináció. A két állampolgárságnak csak az azonosság jogát s nem többletjogokat kellene biztosítani. A dualista állampolgárság tehát itt nem mint felszámolandó hátrány, hanem mint ex officio, a kettôs lehetôségekbôl eredô többletjog...

– ...mint stabilizáló tényezô, a mindennapi politikai erôviszonyoktól a jog szintjére »felemelve« mentesíti a kisebbségek helyzetét a gyakori alkufolyamatoktól, az egyes államok általános kapcsolatát is túlzottan megterhelô diplomáciai bonyodalmaktól."15

További elônyei:

– a munkerô szabad áramlásának garanciája,

– munkavállalási akadályok elhárítása,

– ingatlanszerzési lehetôség egy másik országban,

– zökkenômentesebb gazdasági kapcsolatok kialakítása,

– mozgásszabadság kiteljesedése,

– családi, rokoni kapcsolatok mentén kialakult jogi bonyodalmak könnyebb rendezése stb.

Hátrányok

Murphy szerint ami elônyökkel jár, annak hátrányai is vannak. E szabály alól a kettôs állampolgárság sem kivétel. Egyes államok számára a kettôs állampolgárság tolerálása nehéz. Mindenáron való kiküszöbölését a "belterjességre" építô, az egységes és oszthatatlan "szent dogma" által vezérelt konfrontáló nemzetállamok szorgalmazzák. Bár – amint láttuk – ma már komolyabb jogi bonyodalmakat nem okoz megléte, azonban a belsô jogok elôírhatják, hogy az állampolgárságot kérelmezô mondjon le meglévô állampolgárságáról, avagy automatikusan elveszíti azt. E kizárólagosság klasszikus példája a svédországi szabályozás.

A fô kérdés tehát az, hogy a belsô jog mennyiben, milyen mértékben tolerálja a kettôs állampolgárságot.

Az explicit példák felmutatása érdekében megkerülhetetlen, hogy az ez idáig általános kérdésmegközelítést a konkrétumok talajára helyezzük és vizsgáljuk meg, hogy a jelenlegi román Alkotmány, illetve állampolgársági törvény szerint van-e lehetôsége a kettôs állampolgárság megszerzésének és megélésének Erdélyben, illetve Romániában. Jár-e ez elônyökkel, származnak-e hátrányok belôle?

Amint azt láttuk, kézzelfogható haszna elsôsorban "kifele" van, vagyis Magyarországon vagy még tovább Európában. Nem tagadhatjuk, hogy a szimbolikus térfélben található súlya is fontos, de megítélésünk szerint ez nem jár kielégítô elônnyel.

Ebben az alfejezetben elsôsorban a kettôs állampolgárság hátrányaira szeretnénk rávilágítani.

Az 1991-ben elfogadott román Alkotmány a következôket mondja:

"5. szakasz – Az állampolgárság

(1) A román állampolgárság sarkalatos törvényben elôírt feltételek között szerezhetô meg, tartható meg vagy veszíthetô el.

(2) A román állampolgárság nem vonható vissza attól, aki születéssel szerezte meg.

16. szakasz – A jogegyenlôség

(3) Köz-, polgári vagy katonai tisztségeket és méltóságot csak román állampolgársággal és az országban állandó lakhellyel rendelkezô személyek tölthetnek be.

19. szakasz – A kiadatás és a kiutasítás

(1) Román állampolgár nem adható ki vagy nem utasítható ki Romániából."

Az Alkotmányban tételesen nincs kettôs állampolgárság tilalmáról szóló rendelkezés.

A hatályos román állampolgársági törvény16 szintén nem gördít semmiféle konkrét akadályt a kettôs állampolgárság létrejötte elé. A törvény értelmezésébôl kiderül, hogy a többes állampolgárság intézményét a román jogszabályok lehetôvé teszik.

Azokból az alkotmányos elôírásokból kiindulva, hogy "a román állampolgárság nem vonható vissza attól, aki születéssel szerezte meg", valamint hogy "román állampolgár nem utasítható ki Romániából" – teljes mértékben alaptalannak és alkotmányellenes követelésnek tûnik néhány szélsôséges nacionalista kérése, miszerint a magyar közösség egyes politikusait utasítsák ki az országból és vonják meg tôlük a román állampolgárságot.

A kettôs állampolgársággal kapcsolatos hátrányok viszont az Alkotmány ama elôírásának jogszabályi szabályozásából fakadnak, amely azt szögezi le, hogy "köz-, polgári vagy katonai tisztségeket és méltóságot csak román állampolgársággal és az országban állandó lakhellyel rendelkezô személyek tölthetnek be".

Ebben az esetben nem a magyarság szenátoraira vagy parlamenti képviselôire gondolunk, hanem elsôsorban arra a több ezer tisztviselôre, akiknek jogállását az utóbbi néhány évben a törvényhozás szabályozni próbálja.

Jelen tanulmány megírásának idôpontjában zajlik például a román Képviselôház plénuma elôtt a köztisztviselôk jogállásáról szóló törvénytervezet vitája, amelynek egyik passzusa – az Alkotmány elôírásainak megfelelôen – azt szentesíti, hogy köztisztviselô olyan személy lehet, aki csak román állampolgár és akinek állandó lakhelye Romániában van. Köztisztviselô pedig, a tervezet szerint, a közigazgatásban (a helyi tanácstól kezdve a prefektúrán át a központi közigazgatási intézményekig, a minisztériumokat és a kormányt is beleértve) tisztséget betöltô minden személy.

A bírósági végrehajtók jogállásáról szóló törvénytervezet a plénum napirendjén van. Szintén az Alkotmány fentebb ismertetett megszorító rendelkezései szellemében fogant. A szakbizottság munkálatai során sem az Igazságügyi Minisztérium képviselôit, sem a más pártok képviselôit nem sikerült meggyôzni arról, hogy a tervezet szabályozása korszerûtlen és kirekesztô. Mert mi történhetne, ha netán valamelyik bírósági végrehajtó román–nepáli kettôs állampolgár lenne? Nyilván semmi. Sajnos álláspontunkat – miszerint még az Alkotmányt is rugalmasan kell értelmezni – nem sikerült elfogadtatni.

A jogtanácsosok jogállását szabályozó törvénytervezetnél a jogi szakbizottságban sikerült azt elérni, hogy legalább a magáncégek esetében ne szülessenek a valóságtól és az európai trendtôl teljesen elrugaszkodott megoldások. A bizottságban elfogadott álláspont szerint a kinevezett és az alkalmazott jogtanácsosok csak román állampolgárok lehetnek. Ezen felül a kinevezettek kötelezô módon állandó romániai lakhellyel kell rendelkezzenek. Sajnos vagy talán szerencse, de a törvénytervezet a plénum elôtti vita alkalmával megbukott.

A sort hosszan lehetne folytatni, de sokkal inkább a közös gondolkozásra szeretnénk felkérni mindenkit, akit érdekel a probléma legoptimálisabb megoldása, anélkül természetesen, hogy önként zárnánk ki magunkat a (még) nemzetállami szinten mûködô román közigazgatásból és más közintézményekbôl. Tudom, hogy vannak, akik azt mondják, hogy "nem kötelezô köztisztviselônek vagy jogtanácsosnak lenni". Ez is igaz. Viszont akkor el kell dönteni, hogy a magyar közösséget – és miért nem: az országot is – építeni szándékozó egyenrangú állampolgárok akarunk-e lenni, vagy csak puszta "országlakossá"17 fokozzuk le önmagunkat.

7. Lehetôségek, javaslatok, ötletek

1. A lehetséges megoldások közül az egyik a magyar állampolgárság megszerzésének lehetôsége, illetve megkönnyítése. Jelen pillanatban a Magyar Köztársaság de lege lata nem emel kifogást az ellen, hogy állampolgára más államnak is polgára legyen, illetve más állam polgára magyar állampolgár is legyen. Igaz, feltételekkel, de a hatályos magyar állampolgárságról szóló törvény18 kedvezményes elbírálásban részesíti azt a személyt, aki magát magyar nemzetiségûnek vallja.19 Ha egyéni jogként fogjuk fel, akkor a kettôs állampolgárság elismerésének követelése nyilvánvalóan téves, hiszen a kettôs állampolgárság mint jogi tény nem szorul külön állami elismerésre. Ma nagyon sok kettôs állampolgársággal rendelkezô magyar él Magyarországon és az országon kívül is.

2. Amint arról fentebb beszéltünk, a kettôs állampolgárság kollektív megadása jogilag megoldhatatlan és ugyanakkor kiszámíthatatlan következményekkel járó politikai döntés lenne. A korábban felsorolt ellenérvek mellett nem csak politikusok hívják fel arra a figyelmet, hogy ha egyetlen törvényhozási aktussal a Kárpát-medence magyarságát magyar állampolgárnak minôsítenék, kétségtelenül felgyorsulna a kivándorlás, ami az amúgy is folyamatosan fogyó magyarságot szülôföldjérôl tömegesen "mozdítaná ki".

3. Manapság Budapesten a következô jelszóval ellátott pólót árulnak: "Magyar vagyok nem turista." Talán a legtömörebb megfogalmazása annak az igénynek, hogy Magyarországon más elbírálásban részesítsék a magyar nemzetiségû külföldieket a más nemzetiségû külföldiekkel szemben. Ebben a megközelítésben olyan szempontból kellene újravizsgálni a magyar állampolgárság intézményrendszerét, hogy jogilag milyen módon illeszthetô e rendszerbe egy esetleges új jogintézmény, amely nem más, mint a határon túli (vagy csak az EU-határokon kívüli) magyarok polgárságának státusa, mely a teljes jogú állampolgár és a külföldi között levô kategória megalkotását jelentené. Jó példa lehet az a szlovák kezdeményezés, amely a külföldi állampolgárságú szlovákok szlovákiai státusáról szól.20

Le kell szögezni, hogy a kérdés jogi megoldásának elôfeltétele a megfelelô szintû politikai döntés. Mindenekelôtt szükséges megvizsgálni, hogy a kettôs állampolgárság jogintézménye mellett vagy esetleg helyett milyen lehetôség van egy új jogintézmény kidolgozására. Egy olyanra, amely a határon túli magyarok státusának rendezése érdekében alkalmas a NATO- és az EU-csatlakozást követôen a jelenlegi Magyarország határain kívül rekedt magyar nemzetiségû lakosság hagyományainak megôrzését elôsegítô, kulturális és gazdasági felkarolására, s ezzel együtt identitásukat is megerôsítô tevékenység folytatására, támogatására.

További ötletek21

– a brit állampolgársági törvény mintájára kidolgozható többlépcsôs rendszer,

– az állam és állampolgára közötti kapcsolat mélyebb vizsgálata különbözô nemzetközi jogesetek alapján,

– nemzetközi példák vizsgálata:

– Churchill 1940-ben a nácizmus elleni összefogás lehetôségeként egy közös angol–francia állampolgárságról beszélt,

– K. Adenauer 1954. évi elképzelése a megbékélést elôsegítô német–francia kettôs állampolgárság elméletérôl,

– a spanyol–latin-amerikai kettôs állampolgársági szerzôdések, amelyek a nyelvi azonosságon alapuló, tradicionális és kulturális közösség ápolása és támogatása érdekében születtek,

– a portugál állampolgársági törvény tanulmányozása, amely kifejezetten tolerálja a kettôs állampolgárságot,

– más nemzetközi egyezmények vizsgálata;

– a kettôs állampolgárság felszámolásának gondolata ma már túlhaladott nemcsak az államelméleti gondolkodásban, de a modern szabályozásban és a gyakorlatban is. Egyes politikusok és szakemberek vélekedésével ellentétben a nemzetközi jog általános szabályai nem tartalmaznak olyan kitételeket, miszerint a kettôs állampolgárság nemkívánatos jelenség lenne.22 További érveket A. Bleckmann sorakoztat fel23:

– ellentét az integráció követelményeivel,

– ellentét az EU iránti hûséggel,

– ellentét a béke biztosításának kötelességével, s ebbôl eredve ellentét a nemzetközi ius cogensszel.

– a nemzeti-etnikai kisebbségekre vonatkozó jogok harmadik generációjának kialakítása.

8. Epilógus helyett

Amint azt jeleztük, írásunk leplezetlen célja, hogy elvszerû vitát kezdeményezzen. Megítélésünk szerint a szakmai érvrendszernek nincs pártállása, ezért bárkitôl szívesen vesszük a témához kapcsolódó írás postázását. Egyetlen mércénk a téma tudományos megközelítésének kötelezô minimuma.

Irodalom

Alkotmánytan. Budapest 1996. Szerkesztette: dr. Kukorelli István.

Dubla cetãtenie – Studiu documentar. Parlamentul României, Departamentul pentru Informare Parlamentarã, Centrul pentru studii si cercetãri, mai 1998.

Nemzetközi Jog. Budapest 1989. Szerkesztette: dr. Herczegh Géza.

Dr. Haraszti Katalin: A magyar állampolgárság megszerzése, döntéselôkészítés, elnöki diszkréció. Magyar Közigazgatás 1998. január, XLVIII évfolyam, 1. szám. 12–32.

Dr. Madari Edit: Az állampolgársági kérelemrôl. Magyar Közigazgatás 1993. október, XLII évfolyam, 10. szám. 623–627.

Michael Silagi: A honosítás és kettôs állampolgárság kapcsolata a német jogban. Állam és Jogtudomány XXXVI évfolyam/3-4. 367–379.

Parragi Mária: Európai Egyezménytervezet az állampolgárságról. Társadalmi Szemle 1995/4.

Tóth Judit: Mozaikok a migráció hazai szabályozásából. Magyar Jog, negyvenegyedik évfolyam, 1994. április. 213–222.

Varga Attila: Az állampolgárságról. A Hét 1998. július 2.

—————————————

1 A kettôs állampolgárság vitája a Magyarok Világszövetsége 1998. április 4-i választmányi ülésén elfogadott állásfoglalása után bontakozott ki erôteljesen.

2 Bíró A. Zoltán csíkszeredai kultúraantropológus kifejezése. Lásd Bíró A. Zoltán: Kormányváltás kívülrôl nézve. = Kérdôjelek: a magyar kormány 1994–1995. Budapest 1996. 370–386.

3 Lásd Sorbán Angella: A "kettôs állampolgárság"-vita a médiákban – elôzetes részelemzés. Kézirat, Kolozsvár, 1999. február. Sorbán Angella adatbázisában több mint 330 elemzés, vélemény, állásfoglalás, publicisztikai írás stb. található. 1998 áprilisában több mint 160, májusában több mint 85, júniusában több mint 20 írás született.

4 Sorbán Angella felmérése szerint "a romániai lapokat illetôen a legtöbb elemzô cikket a partiumi lapok, valamint a kolozsvári Szabadság, a legtöbb támogató cikket a székelyföldi napila-
pok, valamint az Erdélyi Napló, a legtöbb ellenzô, a kérdéskört nem támogató cikket a Népújság és a Romániai Magyar Szó közölte le".

5 Lásd Bíró Gáspár Az identitásválasztás szabadsága címû igényes munkáját. Osiris–Századvég, Budapest 1995.

6 Lásd dr. Hargitai József: A magyar állampolgársági jog de lege lata (Gondolatok néhány alapelvrôl). Magyar Jog, negyvenedik évfolyam, 1993. december. 721–724. és dr. Hargitai József: Az állampolgárság a nemzetközi jogban és az alkotmányban (Gondolatok az új alkotmány szabályozási koncepciójáról). Magyar Jog, negyvenharmadik évfolyam, 1996. december. 705–714.

7 Az állampolgársági törvények kollíziójáról szóló, 1930. április 12-én, Hágában megkötött egyezmény kimondja, hogy a két vagy több állampolgársággal rendelkezô személyt mindegyik állam saját állampolgárának tekintheti és egyik állam sem védelmezheti meg azzal az állammal szemben, amelynek az érintett személy szintén állampolgára. Ezt az elvet erôsítette meg a Bustamante-kódex is.

8 Az Azi címû bukaresti napilap 1998. május 12-i számában a következoket olvashatjuk: "György Tokay a explicat cã ar fi foarte greu pentru o persoanã sã exercite stagii militare în ambele øãri ale cãror cetãøean este si sã voteze parlamentari care vor adopta legi ce nu vor fi aplicabile în statul în care trãieste." Vagyis "Tokay György megmagyarázta, hogy rendkívül nehéz lenne, hogy egy személy mindkét országban, amelynek állampolgára, katonai szolgálatot teljesítsen és törvényhozókat szavazzon, akik olyan törvényeket fogadnak el, amelyeket nem abban az országban alkalmaznak, amelyben él". Ismerve a bukaresti lapok egy részének pontatlanságát, feltételezzük, hogy a fenti megállapítást nem Tokay György tette, vagy nem így fogalmazott, hiszen a nyilatkozat idôpontjában a még kisebbségvédelmi tárca nélküli miniszter szakmai tekintéllyel rendelkezô képzett jogász.

9 Council of Europe, European Treaties ETS No. 166 – European Convention on Nationality, Strasbourg, 6. XI 1997.

10 VII. fejezet (Katonai kötelezettségek többes állampolgárság esetén) 21. cikkely (A kötelezô katonai szolgálat teljesítése) 1. bekezdése.

11 European Convention on Nationality, Strasbourg, 6. XI 1997., Chapter VII – Military obligations in cases of multiple nationality, Article 21 – Fulfilment of military obligations: "1) Persons possessing the nationality of two or more States Parties shall be required to fulfil their military obligations in relation to one of those States Partes only."

12 A gazdasági, szociális és kulturális, valamint más, az állampolgárt általában megilletô jogok tekintetében lásd bôvebben Galántai Ambrus Kettôs állampolgárság címû tanulmányát. Valóság 1995/8. 18–31.

13 Dr. Mézes Zsolt: Tanulmányvázlat a kettôs állampolgárságról. Kézirat – Budapest 1997.

14 Párics Viktor: Eretnek vázlat a nemzetközi kisebbségek térségünkbéli helyzetének a megoldására. Jogtudományi Közlöny XLVIII évfolyam, 1993. május. 187–192.

15 I.m. 189–190.

16 Legea cetãteniei române nr. 21 din 1 martie 1991, publicatã în Monitorul Oficial al României nr. 44 din 6 martie 1991. A román állampolgársági törvény 21/1991. március 1., megjelent Románia Hivatalos Közlönyének 44/1991. március 6-i számában

17 Joó Tibor kifejezése. A magyar nemzeeszme. Szeged 1990.

18 1993. évi LV törvény a magyar állampolgárságról.

19 1993. évi LV törvény 4. szakasz 3. bekezdés:"…kérelmére kedvezményesen honosítható az a magát magyar nemzetiségûnek valló, nem magyar állampolgár, aki a kérelem elôterjesztésekor legalább egy éve Magyarországon lakik és felmenôje magyar állampolgár volt."

20 A kezdeményezés szerint "Ez a törvény szabályozza a külföldi állampolgárságú szlovákok helyzetét, jogait és felelôsségét a Szlovák Köztársaság területén, továbbá a központi állami szervek kapcsolatát a külföldi állampolgárságú szlovákokkal."

21 Lásd bôvebben dr. Hargitai József: Az állampolgárság a nemzetközi jogban és az alkotmányban (Gondolatok az új alkotmány szabályozási koncepciójáról). Magyar Jog, negyvenharmadik évfolyam, 1996. december 705–714. és dr. Mézes Zsolt: Tanulmányvázlat a kettôs állampolgárságról. Kézirat – Budapest 1997.

22 "Az ugyan megfelel a ténynek, hogy a nemzetközi jog legtöbb mûvelôje a kettôs állampolgárságot kiküszöbölendô ténynek tartja, és a legtöbb nemzetközi egyezmény ezen a területen, ennek a gondolatnak szellemében született. Ez a helyzet azonban nem a nemzetközi jog belsô logikájának következménye, hanem annak, hogy tudományának mûvelôi az egymással konfrontálódó nemzetállamok, majd ezt követôen a társadalmi rendszerek közötti konfrontáció ideológiai elveinek befolyása alatt álltak. A kettôs állampolgárság ellen felhozott érvek elsôsorban az abból származó lelkiismereti konfliktusra, illetve arra a kérdésre, hogy melyik államban kell katonai szolgálatot teljesíteni és más hasonló szempontokra hivatkoznak. A végsô elv pedig az a bibliai idézet volt, hogy »egyszerre nem lehet két urat szolgálni«, amely idézet a hegeli jogfilozófia »állam – alattvaló« dialektikáját volt hivatva alátámasztani. Az, hogy az egyén és állama között nem egy alattvalói jogviszony áll fenn, és az államok természetének nem feltétlenül az agresszív konfrontáció felel meg, talán csak az utolsó évtized politikai gondolkodásának a terméke." Dr. Hargitai József: Az állampolgárság a nemzetközi jogban és az alkotmányban (Gondolatok az új alkotmány szabályozási koncepciójáról). Magyar Jog, negyvenharmadik évfolyam, 1996. december. 705–714.

23 Dr. Mézes Zsolt: i.m.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Digitalizálás az interkulturalitásért (II.)
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Látó - szépirodalmi folyóirat
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székelyföld
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2004
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék