magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 1. (19.) SZÁM - Belsô választások
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Kovács Péter

A rodopi mufti esete a nemzetközi joggal:
Kisebbségi autonómiabarát ítélet az Emberi
Jogok Európai Bíróságán: magányos fecske
vagy új tendencia?

(Széljegyzet a Szerif c. Görögország ítélet1 margójára)*

1. Bevezetés: a kisebbségvédelem eddigi lépései
az Európa Tanácsban

A nemzeti, etnikai, vallási kisebbségek szép karácsonyi ajándékot kaptak az Emberi Jogok Európai Bíróságától: 1999. december 14-én a Bíróság a Szerif c. Görögország ügyben a panaszos javára döntött. A Balkán-félsziget kisebbségi viszonyainak történelmi, jogi és politikai bonyolultságát visszatükrözô ítélet nem csak az Emberi Jogok Európai Egyezményén esett sérelmet próbálja orvosolni, hanem - remélhetôen - egy újabb joggyakorlati utat sejtet.

Ismert az a tény, hogy az Emberi Jogok Európai Bizottságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának hatalmas és joggal tiszteletet parancsoló emberi jogi ítélkezési gyakorlatában a kisebbségvédelmi vonatkozású ítéletek és döntések száma elenyészô. A belga nyelvi ügyben2 hozott, a pozitív diszkrimináció lehetôségét elismerô és a hátrányos megkülönböztetés fogalmát tisztázó ítélete óta az Emberi Jogok Európai Bírósága inkább visszafogottan nyilatkozott meg abban a csekély számú esetben, ami elébe került.

Így a Tyrer-ügyben3 elítélte az Egyesült Királyságot azért, mert a Man-sziget területi autonómiája által hatályban tartott botbüntetés érvényesítését nem tudta megakadályozni. A Gillow-ügyben4 a szintén uralkodói koronabirtokként kezelt Guernsey-szigeten az angol többség betelepülésének és ingatlanvásárlásának megakadályozását célzó tulajdonszerzési korlátozást (azaz, hogy csak a tartományi polgár szerezhessen ingatlant) ha önmagában nem is tartotta jogsértônek, azonban az adott esetben a hosszú idôn át ott tanító pedagógusra való érvényesítését túlságosan szigorúnak minôsítette. Mathieu-Mohin és Clerfayt 5 belga parlamenti képviselôk ügyében a vallon panaszosok nem tudták sikerre vinni panaszukat, hogy a képviselôi eskü nyelvének (azaz, hogy francia vagy pedig flamand) törvényi megválasztása és az ahhoz fûzött különbözô jogkövetkezmények sértenék az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Nemrégiben pedig a Bíróság - az Emberi Jogok Európai Bíróságának pozitív elôterjesztése ellenére - elutasította a vándorcigány életmódját megôrzô és gyermekei számára is továbbadni szándékozó Mrs. Buckley6 panaszát, hogy a tartós ingatlanhasználat feltételeként a letelepedést elôíró cambridge-i helyhatósági szabályzatok és a lakókocsija leállítása miatt településszépészeti kihágás jogcímén kirótt bírságok aránytalan beavatkozást jelentenének családi életébe.

Számtalanszor megállapították már, hogy a strasbourgi kisebbségi ügyek elenyészô száma logikus következménye az Emberi Jogok Európai Egyezménye struktúrájának. Az elméleti szakírók túlnyomó többsége egyetértett abban, hogy mivel az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem tartalmaz önálló kisebbségvédelmi cikket, s a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról rendelkezô 14. cikk pedig csak egy másik egyezménybeli cikkhez kapcsolva érvényesíthetô, aligha lehet fogékonnyá tenni a bírákat a kisebbségi ügyek iránt7, ha nincs egy kisebbségvédelmi tartalmú kiegészítô jegyzôkönyv.

Az is tény azonban, hogy egy ilyen szerzôdési természetû dokumentum elfogadása - mint ahogyan arról számos elvetélt kísérlet is tanúskodik - igen valószínûtlen, s több állam hozzáállása miatt gyakorlatilag lehetetlen.

Ez a valószínûtlenség alapvetôen azzal magyarázható, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének kontrollmechanizmusa az "áldozat " egyénre beazonosítható követelményét feltételezi.8 Az áldozati mivolt egyéniesíthetôsége azonban végsô soron az egyéni jogokra épül s igen nehezen kapcsolható kollektív érintettséghez.9 A kisebbség mint olyan által hátrányosan megélt élethelyzetek jelentôs része azonban igazán a kollektív jogok vagy legalábbis kollektív megközelítés szempontjából panaszolható.10

Mint arra a hágai Nemzetközi Bíróság magyar tagja, Herczegh Géza is rámutat, "vitathatatlan, hogy a kisebbségek kollektív jogai és az egyes kisebbségi személyek által »csoportjuk más tagjaival együtt közösen gyakorolt jogai« közötti tiszta és világos különbségtétel igencsak nehéz, s talán a gyakorlatban tulajdonképpen megvalósíthatatlan".11 Ha elméletileg helyt is áll ez a tétel, tény, hogy az Európa Tanácson belül a szervezet keretei közötti jogalkotásra meghatározó befolyást gyakorló államok, s közöttük Franciaország egyértelmûen elutasítják alkotmányjogi megfontolások miatt a kollektív jogokat, meglehetôsen reménytelenné téve ezzel a kodifikációs kísérletezgetést. Ezért a földrész államainak jogi együttmûködését szervezô, a jogállamiságot elfogadó államok belsô emberi jogi gyakorlatát felügyelô Európa Tanács kénytelen volt egy másik, az Emberi Jogok Európai Egyezményétôl elkülönülô útra lépni.

Így került sor arra, hogy Strasbourgban az emberi jogi védelmet két kisebbségvédelmi pillérrel egészítsék ki, elfogadván a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és a Nemzeti Kisebbségek Védelmének Európai Keretegyezményét.12 E két egyezmény szövege nem annyira a jogokra (s különösen nem a kollektív jogi megközelítésre) koncentrál, mint inkább az államokat a kisebbségek javára terhelô kötelezettségekre. Ezeket a Charta választható opciókba foglalva, a Keretegyezmény pedig gyakran rugalmas vagy éppen programjellegû cikkekbe fogalmazva próbálja pontosítani. Nem kevés koncessziót helyezve az államok szerzôdéskötési hajlandóságának voltára, próbálták a szakértôk elérni, hogy ténylegesen elfogadásra s nemcsak íróasztalfiókba kerülô dokumentumok jöjjenek létre. S valóban, mindkettô 1998-ban hatályba is lépett.

A dátumok alapján is látható, hogy a strasbourgi kisebbségvédelmi kodifikáció jelentôsen felgyorsult a Berlini Fal leomlásával és ezzel összefüggésben a szervezet kibôvülésével. Az ezt megelôzô évtizedekben a kisebbségi kérdést itt is lekicsinyelték, történelmi csökevénynek tekintették, vagy egyes kis folklór- és néprajzszakos csoportok túltengô aktivitásának akarták betudni.

Mindezek alapján sokan arra számítottak, hogy ha kerül is esetleg egy kisebbségi panasz az Emberi Jogok Európai Bírósága elé, az valamelyik közép- és kelet-európai újonnan felvett tagállamból fog érkezni. A szervezet vezetôi és magas rangú tisztviselôi gyakran szinte szuggerálták ezen államoknak, illetve kisebbségi politikusaiknak, hogy vitáikat a strasbourgi bírák elé vigyék, ahelyett, hogy belpolitikai-alkotmányjogi vagy éppen államközi vitákat, feszültségeket generálnak.

Mindezen jóslatok ellenére, az ezredfordulóval remélhetôleg nem csak dátumszerûen, hanem szimbolikusan is egybeesô, sikerrel végigvitt kisebbségi panasz nem innen, hanem az évtizedek óta tag Görögországból érkezett s az ottani muzulmán közösség autonómiáján esett sérelemre mutatott vissza.

2. A Szerif c. Görögország ügy történelmi és ténybeli
elôzményei

Az ügy végsô soron a modern Görögországnak a két balkáni háborúhoz és az elsô világháborúhoz kötôdô megszilárdulására mutat vissza. A függetlenségét 1829-ben visszanyert Görögország a meggyengült Török Birodalommal vívott háborúkból a 20. század elején jelentôs területi nyereségekkel került ki. A nemzetközi közösség mindazonáltal különbözô kisebbségvédelmi vonatkozású szerzôdések megkötését írta elô, amelyek a görög területen maradó muzulmánok számára bizonyos autonómiát biztosítottak. Ez a tulajdonképpen inkább személyi, mintsem területi bázisú autonómia alapvetôen a vallási élethez s az ahhoz kapcsolódó családi jogviszonyokhoz kötôdött.

Így az 1913. május 17-i athéni béke 11. cikke az alábbiakat rögzítette:

"A Görögországhoz átcsatolt és görög igazgatás alá kerülô helységek lakosainak életét, javait, becsületét, vallását és szokásait szigorúan tiszteletben kell tartani. Ugyanazokat a polgári és politikai jogokat fogják élvezni, mint a hellén polgárok. A muzulmánok számára a vallás szabadságát és a vallás nyilvános gyakorlását biztosítani fogják (...)

Semmilyen sérelem nem érheti a létezô vagy esetleg a késôbbiekben létesítendô muzulmán közösségek autonómiáját és szervezeti felépítését, az ôket megilletô javak és ingatlanok kezelését (...)

Minden muftit, a saját kerületében, az ottani muzulmánok fognak megválasztani. (...)

A muftik, túl a pusztán vallási teendôkön és a Vakuf-javak igazgatásának felügyeletén, joghatóságot gyakorolnak a muzulmánok között a házasság, válás, tartási kötelezettségek (»nefaca«), gyámság, felügyelet, nagykorúsítás, iszlám végrendelet és a »mutévelli« poszton (»Tévliét«) való utódlás tekintetében. A muftik által hozott ítéleteket az illetékes hellén hatóságok végrehajtatják. Jogutódlási viták esetén az érdekelt muzulmán felek, elôzetes megegyezés alapján a muftihoz, mint választottbíróhoz fordulhatnak. Az így meghozott választottbírói ítélet ellen az országban a rendes bíróságok elôtti szokásos jogorvoslatok érvényesíthetôk, kivéve, ha ezt kifejezetten kizáró megállapodást kötöttek." 13

A Szövetséges és Társult Fôhatalmakkal 1920. augusztus 10-én kötött két sěvres-i szerzôdés közül az egyik az 1919. november 27-i neuilly görög-török békeszerzôdést egészítette ki, meglehetôsen általános formában megerôsítve a muzulmán közösségek autonómiáját:

"Görögország elfogadja, hogy megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a muzulmánok a családjogi és a személyi státushoz kapcsolódó ügyeiket a muzulmán szokásjoggal összhangban intézhessék." 14

Az 1923. január 30-i görög-török lakosságcsere-egyezmény és az 1923. július 23-i lausanne-i béke Görögország muzulmán kisebbsége számára a sìvres-i szerzôdésben rögzítettel azonos védelmet írt elô.15

Ezeket a nemzetközi jogi kötelezettségeket a görög belsô jogba megfelelôen beépítették. Alkalmazásuk mindaddig nem vetett fel nehézségeket, amíg a görög jog maga nem változott meg.

Az irányadó 1920. évi törvény rögzítette, hogy a mufti a közösség által választott méltóság, és jóllehet az ilyen választások részletszabályainak pontosítására hivatott végrehajtási rendelet meghozatala elmaradt, különösebb probléma nem vetôdött fel a gyakorlatban. 1990-ben azonban módosították a törvényt, megváltoztatva a mufti kiválasztására vonatkozó szabályokat. Ettôl fogva a köztársasági elnök nevezte ki, az oktatási miniszter elôterjesztésére, akinek ehhez a helyi prefektussal és az állam által a muzulmán érdekek megjelenítésére hivatott, állami felkérés alapján összeállított tanáccsal kellett konzultálnia.

Miután a korábbi rodopi mufti jobblétre szenderült, egy ideiglenes muftit nevezett ki a köztársasági elnök, majd az illetôt 1990-ben meg is erôsítette funkcióiban. A muzulmánok jelentôs része követelte a mufti-választás megtartását, amelyet a görög hatóságok elutasítottak, arra hivatkozva, hogy a reform óta a muftiválasztás mint intézmény megszûnt.

A hívek azonban nem hagyták annyiban, megszervezték a választást és ennek eredményeként Szerif úr kapott bizalmat. A görög állami hatóságok azonban nem csak, hogy nem ismerték el az ô mufti minôségét, hanem büntetô eljárást indítottak ellene "a vallási szimbólumok bitorlása" címén. Tény, hogy Szerif valóban felöltötte a muftik hagyományos, díszes ruháját és a különbözô vallási vonatkozású rendezvényeken beszédet is tartott. A görög bûntetô törvénykönyv pedig az ortodox egyház és az "elismert vallások" papjait megilletô ruhák, stólák és egyéb szimbólumok jogtalan használatát büntetendô cselekménynek minôsíti. A magát ártatlannak valló Szerifet a büntetôperben bûnösnek nyilvánították és pénzbírság megfizetésére ítélték.

A kissé szövevényes eset tényállását összefoglalva tehát azt lehet mondani, hogy a görög állam beavatkozott a muzulmán közösség vallási (ugyanakkor családjogi és perrendtartási elemeket is hordozó) autonómiájába, és amiatt büntette meg a panaszost, hogy az a vitatott állami törvényhozási reform elôtti szabályoknak megfelelôen járt el.

3. Az Emberi Jogok Európai Bíróságán hozott ítélet
jogi érvrendszerének legfontosabb elemei

A Szerif által benyújtott panasz tulajdonképpen nem a muzulmán közösség autonómiáját korlátozó görög törvényhozási lépést vonta kétségbe. Ha nyilvánvaló is, hogy voltaképpen az autonómia léte és terjedelme képezte a probléma velejét, s nem véletlenül mind a panaszos Szerif, mind az alperes görög kormány hosszasan elemezte az autonómiát biztosító régebbi szabályok és nemzetközi szerzôdések hatályosságát vagy éppen hatályvesztettségét, a panaszos tisztában volt azzal, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében nincs olyan cikk, ami megfelelôen tudná lefedni a kisebbségi autonómia problematikáját.

Maradt tehát a vallásszabadságra vonatkozó 9. cikk, még ha a mufti egyszerre gyakorolt a vonatkozó írott és íratlan jogszabályok szerint nem csak vallási, hanem világi, s mindenekelôtt bírói típusú funkciókat. Nem hagyta figyelmen kívül a panaszos azt sem, hogy az utóbbi években Görögország több alkalommal is alperesként kényszerült megjelenni Strasbourgban a vallásgyakorlási szabadságba való beavatkozás miatt.16 Ezen perek közül Görögország többet is elvesztett.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. cikke az alábbiakat tartalmazza:

"(1) Mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és vallásszabadsághoz; ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyôzôdés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy meggyôzôdésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság elôtt, mind a magánéletben istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.

(2) A vallás vagy meggyôzôdés kifejezésre juttatásának szabadságát csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság, a közrend, közegészség vagy az erkölcsök, illetôleg mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek."

A görög kormány védekezésében elôször is kétségbe vonta a 9. cikk alkalmazhatóságát, mondván, hogy a mufti igazságszolgáltatási funkciói miatt itt voltaképpen a bíróvá válás szabályairól van szó, aminek nincs semmi köze a vallásszabadsághoz.17 Szubszidiáriusan pedig azt terjesztette elô, hogy amennyiben a bírák mégis alkalmazhatónak találnák a 9. cikket az esetre, úgy annak 2. paragrafusa kellôképpen indokolja a görög kormány eljárását.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban - miután utalt a vallásszabadság kollektív jellegére18 - úgy találta, hogy éppen, hogy a vallásszabadságba történt állami beavatkozás, hiszen a panaszost amiatt büntették meg, hogy vallási méltóság köntösét viselte, s hogy vallási ünnepen mondott a hívek elôtt beszédet.19

Mint fentebb utaltunk rá, a görög kormány érvelésében azt is hangsúlyozta, hogy amennyiben mégis alkalmazható a 9. cikk, úgy viszont a beavatkozás a "törvény által elôírt"-nak tekinthetô, hiszen a görög büntetô törvénykönyvnek a vallási szimbólumok bitorlására vonatkozó szabályai ismertek.20

A kormány hosszasan fejtegette, hogy a mufti választására, hatásköreire és tevékenységére vonatkozó nemzetközi jogi szabályok már régen hatályukat vesztették. A panaszos a maga részérôl vitatta, hogy az irányadó nemzetközi egyezményekbôl folyó kötelezettségek alól Görögország szabadulhatott volna.

Tagadhatatlanul igen érdekes lett volna, ha az Emberi Jogok Európai Bírósága állást foglalt volna a régi, mindenekelôtt a Nemzetek Szövetsége égisze alatt kötött kisebbségvédelmi nemzetközi szerzôdések hatályosságának kérdésében. Emlékezetes ugyanis, hogy az ENSZ fôtitkárának a népszövetségi kisebbségvédelmi rendelkezéseknek (az Åland-szigetekre vonatkozó svéd-finn megállapodás kivételével) hatálytalanságát kimondó jelentésével21 ellentétes következtetésre jutott néhány álam alkotmányjogi gyakorlata22 és a tudományos közvélemény pedig felületessége és prekoncepciós volta miatt bírálta.23

Azt is lehetne mondani, hogy a Szerif c. Görögország ügyben az alapproblematika végsô soron e régi kisebbségvédelmi egyezmények hatályossága vagy hatálytalansága közötti vita eldöntése volt.

Mindezek ellenére az Emberi Jogok Európai Bírósága nem élt a lehetôséggel, hogy véleményt nyilvánítson ebben a kérdésben - mint ahogyan nemrégiben a hágai Nemzetközi Bíróság is megkerülte a válaszadást.24 Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy tulajdonképpen nem kell válaszolnia arra, hogy "a törvény által elôírt"-nak tekinthetô-e a beavatkozás, mivel a 9. cikk
2. paragrafus egyéb elemeivel amúgy is összeegyeztethetetlen a görög lépés.25

A Bíróság elfogadta a görög kormány érvelését, hogy a beavatkozás jogszerû célra irányult, nevezetesen a "közrend védelmére".26 Azt azonban már nem fogadta el, hogy a fellépés "egy demokratikus társadalomban szükséges mértékû" lett volna.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy még egy demokratikus társadalomban is szükség lehet arra, hogy bizonyos korlátokat vezessenek be annak érdekében, hogy a különbözô vallási csoportok az érdekeiket összeegyeztethessék.27 A Bíróság állandó joggyakorlata szerint azonban az ilyen korlátozásoknak egy parancsoló társadalmi szükségességnek kell megfelelniük és arányosnak kell lenniük a követett, jogszerû céllal.28

Mivel a panaszost kizárólag amiatt ítélték el, hogy az ôt önként követô hívek elôtt vallási beszédet tartott, a Bíróság szerint egy ilyen szankció összeegyeztethetetlen egy demokratikus társadalom vallási pluralizmusának követelményeivel.29

A Bíróság nem hagyta figyelmen kívül az abból fakadó tényleges és potenciális problémákat, hogy egyszerre két mufti is tevékenykedik ugyanott, s ráadásul mindez az igazságszolgáltatási illetékességet is érinti, mindazonáltal úgy vélte, hogy a tényállásban semmi sem utal arra, hogy Szerif valódi igazságszolgáltatási funkciókat ténylegesen is gyakorolt volna. Ami a muzulmán vallási közösségen belüli esetleges meghasonlás, szakadás eshetôlegességét illeti, a Bíróság szerint nem tartozik az állam kötelezettségei közé a vallási közösségek egységes irányításának biztosítása.30

A görög kormány arra is hivatkozott, hogy a muzulmán közösség megosztottsága feszültségeket gerjeszthet a keresztény és a muzulmán közösségek, sôt Görögország és Törökország között is. A Bíróság szerint azonban az állam feladata nem abban áll, hogy gyomlálja ki egy esetleges feszültség okait, hanem annak biztosításában, hogy a különbözô közösségek egymással szemben kellô toleranciával viseltessenek.31

A panaszos hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítási szabadságot rögzítô 10. cikkére is:

"(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerve beavatkozhasson. Ez a cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok mûködését engedélyezéshez kössék.

(2) E kötelezettségekkel és felelôséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényekben meghatározott, olyan alakszerûségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethetô alá, amelyek szükségesek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bûnözés megelôzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a bírságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából."

A Bíróság azonban nem tartotta szükségesnek, hogy döntsön a 10. cikk alkalmazhatóságának kérdésében, mivel a muftira a köntös viselése és a beszédek tartása miatt kirótt szankciónak az Emberi Jogok Európai Egyezményével való összeegyeztethetetlenségét a 9. cikk tekintetében, mint láttuk, már megállapította.32

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 41. cikke alapján a Bíróság a görög kormányt a beszedett 700 000 drachma visszafizetésére és az elszenvedett anyagi és erkölcsi károk miatt 2 000 000 drachma kártérítésre kötelezte.33

Mindenféleképpen jelentôs nemzetközi jogszolgáltatási elôrelépésrôl beszélhetünk, még akkor is, ha az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. jegyzôkönyvével bevezetett eljárásjogi reform értelmében a Bíróság ítélete csak akkor válik véglegessé, ha a meghozataltól számított 3 hónapon belül az állam nem kér rendkívüli perorvoslatot a Bíróság ún. Nagy Kamarájától. Jelen sorok 2000. március 18-i írásakor a három hónap éppen letelt, s talán az ítélet egyhangú meghozatalára is tekintettel, a görög kormány belenyugodott pervesztességébe.

4. Az ítélet filozófiája a kisebbségi autonómia szemszögébôl

Mint ahogyan arra fentebb utaltunk, nézetünk szerint a Szerif c. Görögország ügy igazi problémája a muzulmán közösség különleges autonómiájának jogi folyamatossága.34

A muftit megilletô funkciókra tekintettel a muzulmánok autonómiájáról vallott perbeli görög kormányálláspont kétértelmû és ellentmondásos volt: amikor az Emberi Jogok Európai Egyezménye 9. cikkének alkalmazhatóságát kellett tagadni, akkor a mufti világi jellegét hangsúlyozta, azaz a hellén területen élô muzulmánok közötti vitában játszott bírói szerepet. A kormány szerint nincs jogi ok arra, hogy a bírák közül egyeseket kinevezzenek, másokat pedig válasszanak, hanem egységes bíróvá válási rendszernek kell érvényesülnie az ország teljes területén. (Ez az érvelés ráadásul figyelmen kívül hagyta azt, hogy a görög földön tevékenykedô egyházak keretei közötti választási rendszerekbe a kormány nem avatkozott be.) Amikor azonban a két mufti létével összefüggô vallási meghasonlás veszélyével érvelt a beavatkozás jogszerûsége mellett, akkor éppen a mufti tisztének vallási vonatkozásait domborította ki.35

A beavatkozás szükségessége melletti érvelésében a kormány nagy hangsúlyt fektetett az egymással konkuráló két mufti létébôl fakadó veszélyek demonstrálására. Az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez a konfliktusszituáció elsôdlegesen éppen a görög jogszabály-módosításra volt visszavezethetô, amikor megváltoztatták egyoldalúan azt az autonómiarendszert, amely - még a görög kormány perbeli álláspontja szerint is - a közösség jogéletének egyik kulcsfontosságú eleme. Ráadásul a görög földön mûködô "elismert vallások" esetében a kormány elismerte az egyházi személyiségek világi jogi pozícióját.36

Azt lehetne tehát mondani, hogy a görög kormány ott követte el a hibát, amikor túllôve a célon, magát Szerifet is szankcionálta: hiszen az autonómiába való beavatkozást nehezen lehetett volna Strasbourgban bepanaszolni.

Ez a megállapítás azonban felületes lenne és csak az elsô ránézésre lenne igaz. A görög kormány ugyanis következetesen járt el: ha nem szankcionálta volna a megválasztott muftit, a kinevezett muftinak vajmi kevés esélye lett volna az elôbbi felébe kerekedni. Ha már a kormány úgy döntött, hogy csökkenti az autonómia terjedelmét - és ha nem is módosított egyelôre a hatáskörökön, nyilvánvaló, hogy egy kinevezés jelentôs megszorítás a választáshoz képest, hiszen logikusan biztosítja az adott méltóság kormányhû voltát -, a kormány nem maradhatott semleges, feláldozva futtatott pártfogoltját, ha látta, hogy a közösség kitart elôjogai mellett, s ragaszkodik a saját kebelébôl való választáshoz.

A muzulmán közösség vallási és jogi autonómiájának és a mufti egyéni vallásszabadságának bonyolult egybefonódása plasztikusan alátámasztja a kisebbségvédelemben az egyéni jogok és a kollektív jogok szétválasztásának nehézségeit és bizonyos szempontból mesterkéltségét.37

Az Emberi Jogok Európai Bírósága mindent megtett annak érdekében, hogy ítélete támadhatatlan legyen. Így - kissé erôltetetten - azt hangsúlyozta, hogy Szerifet kizárólag vallási vonatkozású beszédei miatt büntették meg, s ennek megítéléséhez viszont már sok fogódzót tudott találni korábbi ítéleteiben. A választási rendszer eltörlése nem képezte a per tárgyát - a szakirodalomban azonban van olyan szerzô, aki az ilyen lépést a hatalmi pozícióval való visszaélés alapján eleve jogellenesnek tart38 -, de elég nehezen lehet elképzelni, hogy a kormány fenn tudná tartani hosszú távon a mufti kinevezésének politikáját, ha egyszersmind nem nyúlhat olyan eszközökhöz, amelyekkel eldöntheti a de jure mufti és a de facto mufti közötti konfliktust. A vallási és világi funkciók egybebonyolódása miatt nem kell sokat várni arra, hogy újabb panasz érkezzen.

Azt is láttuk azonban, hogy a Bíróság nem ragadta meg az összes érdekes, kínálkozó lehetôséget és nem nyilatkozott meg a kapcsolódó problémakörökben. Az persze nyilvánvaló, hogy a Bíróságnak nem az objektív igazságot kell megtalálnia, hanem az elébe terjesztett konkrét jogvitát eldöntenie, ráadásul úgy, hogy csak azokat az elemeket vizsgálja, amelyek az Emberi Jogok Európai Egyezménye fogalmi és intézményrendszerével megragadhatók. Így tehát az ítélet szó szerinti értelemben nem foglalkozik a korábban élvezett autonómia keretei szûkítésének jogszerûségével és nem foglal állást a század eleji kisebbségvédelmi egyezmények mai hatályosságával kapcsolatban sem.

Az üzenet azonban világos: nem lehet megtorlást alkalmazni azokkal szemben, akik - közösségük támogatását maguk mögött tudva - nem fogadják el a létezô autonómia csorbítását.

Végsô soron és meglehetôsen áttételes módon, de az ítélet a szerzett jogok védelmének doktrínáját39 erôsíti, azaz annak hallgatólagos elismerését jelenti, hogy a kisebbségi intézmények terjedelmét nem lehet az érintett kisebbségek akarata ellenében csökkenteni.

A rodopi mufti esete tehát azoknak ad igazat, akik mind a politikában, mind a tudományban nem veszítették el reményüket abban, hogy lesz majd még kisebbségvédelmi szempontból megértôbb európai jog-
gyakorlat is.40

---------------------------------------

* A tanulmány eredetileg a Civitas Europa c. francia tudományos folyóirat 2000/1. (n°4) számában jelent meg.

1 A panaszos nevét a Bíróság angol nyelvû ítéletében az angol helyesírásnak megfelelôen Serif-nek írja, s értelemszerûen ebben a formában tartja nyilván az informatikai adatbázis is: Serif v. Greece.

2 1968. július 3-i ítélet.

3 1978. április 25-i ítélet.

4 1986. november 24-i ítélet.

5 1987. március 2-i ítélet.

6 1996. szeptember 25-i ítélet.

7 Lásd ebben az értelemben például: Hillgruber, Christian - Jestaedt, Matthias: The European Convention on Human Rights and the Protection of National Minorities. Verlag Wissenschaft und Politik, Köln 1994. 11.

8 Az igaz azonban, hogy az Emberi Jogok Európai Bizottságának joggyakorlata a közvetlen áldozat mellett a közvetett és a potenciális áldozatok részérôl is elvben elfogadja a panasz benyújthatóságát.

9 "Bizonyos egyezménybeli jogok kisebbségi léthelyzeteket is átfognak, mint például a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság (...) egyelôre azonban mégis tulajdonképpen képtelenség, hogy egy kisebbség, mint olyan, vagy éppen valamelyik képviselôje maga keresse meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének szerveit."

Pierré-Caps, Stéphane: La Multination. Odile Jacob, Paris 1995. 182-183.; magyar fordításban Soknemzetiségû világunk címmel jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában 1997-ben.

10 Lásd például Rouland, N. - Pierré-Caps, S. - Poumarcde, J.: Droits des minorités et des peuples autochtones. Presses Universitaires Françaises, Paris 1996. 255.

11 Herczegh, Géza: Droits de l'homme - droits des minorités = Paix, développement, démocratie. Boutros Boutros-Ghali, Amicorum Discipulorumque Liber - Bruylant, Bruxelles 1998. 1148.

12 Részletesebben lásd pl. Kovács Péter: Kisebbségvédelem és nemzetközi jog. Osiris, Budapest 1996.

13 A szerzôdés vonatkozó cikkeinek szövegét a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 20. paragrafusa idézi.

14 A szerzôdés vonatkozó cikkeinek szövegét a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 21. paragrafusa idézi.

15 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 22. paragrafusát!

16 Lásd például a Kokkinakis c. Görögország (1993. május 25.), Manoussakis c. Görögország (1996. szeptember 26.), Tsirlis és Kolumpas c. Görögország (1997. május 29.), Georgiadis c. Görögország (1997. május 29.) ügyekben hozott ítéleteket!

17 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 46. paragrafusát.

18 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 38. paragrafusát, amelyik visszautal Kokkinakis c. Görögország ítélet 31. paragrafusára!

19 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 39. paragrafusát!

20 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 40-41. paragrafusait!

21 Study on the Legal Validity of Undertakings concerning Minorities, doc E/CN/4/367 (7th April 1950).

22 Így például az 1955. évi osztrák alkotmány 149. cikk 1. paragrafusa hatályosnak nyilvánította az 1919. évi saint-germaini szerzôdés 62-59. cikkeit.

23 Lásd például: Türk, Danilo: Les droits des minorités en Europe = Giordan, Henri: Les minorités linguistiques en Europe. Kimé, Paris 1992. 451.; Eide, Asbjörn: Protection of Minorities - Possible Ways and Means of Facilitating the Peaceful and Constructive Solution of Problems involving Minorities. (Report): E/CN.4/Sub. 2/1993/34. § 112. 25.; Buergenthal-Kiss: La protection internationale des droits de l'homme. Engel Kehl, Strasbourg 1991. 7.

24 "A Bíróság az imént emlékeztetett arra (...) hogy Bosznia-Hercegovina képviselôje arra utalt, hogy kormánya érvényesíteni kívánja a joghatóság kiegészítô alapjaként (...) a Szövetséges és Társult Fôhatalmak (...) és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság között 1919. szeptember 10-én aláírt szerzôdést. (...) Ennek I. fejezete a kisebbségek védelmére vonatkozik. (...) A Bíróság úgy tekinti, hogy abban a mértékben, amennyiben Jugoszláviát az 1919. évi szerzôdés mint a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság jogutódját esetleg köti, ezek a kötelezettségek a jelenlegi területe tekintetében állnának fenn; meg kell azonban állapítania, hogy Bosznia-Hercegovina nem terjesztett elô semmilyen kérelmet a jugoszláviai kisebbségekkel való bánásmód tekintetében. E körülmények között tehát a Bíróság nem tarthatja az 1919. évi szerzôdést olyannak, mint amelyre az adott esetben joghatóságát alapíthatná."

CIJ: 1996. július 11-i ítélet a pergátló kifogások tárgyában a népirtás bûncselekményének megelôzésérôl és megtorlásáról szóló egyezmény alkalmazásának ügyében, Rec. 1996. 38. paragrafus, 619-620.

Figyelmet érdemel mindenesetre maga a tény, hogy a Nemzetközi Bíróság az egykori fôtitkári jelentés dacára belement az egyezmény területi hatályosságának elvi vizsgálatába.

25 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 42. paragrafusát, amelyik visszautal a Manoussakis és társai c. Görögország ítélet 42. paragrafusára!

26 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 43-45. paragrafusait!

27 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 49. paragrafusát, amelyik visszautal a Kokkinakis c. Görögország ítélet 31-33. paragrafusaira!

28 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 50. paragrafusát, amelyik visszautal a Wingrove c. Egyesült Királyság (1996. november 25.) ítélet 53. paragrafusára!

29 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 51. paragrafusát!

30 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 52. paragrafusát!

31 Lásd a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítélet 53. paragrafusát, amelyik felidézi az Ärzte für das Leben (1988. június 21.) ítéletben mondottakat!

32 Lásd a Szerif c. Görögország ítélet 57. paragrafusát!

33 Lásd a Szerif c. Görögország ítélet 59-61. paragrafusait!

34 Itt most eltekintünk annak vizsgálatától, hogy a görögországi törökökrôl vagy görögországi muzulmánokról vagy - már az elnevezés is bizarr egy görög számára - görög muzulmánokról van-e szó. Nehéz egyértelmû döntést hozni ott, ahol az alkotmányos megközelítés eltér a tudományostól s ráadásul a nemzetközi jog maga sem tud általánosan elfogadott definíciót adni. A magyar nemzetközi jogi szakírók közül pedig tagadhatatlanul érdekes Nagy Károly álláspontja: "A vallási kisebbség fogalma csak ott fed le önálló kisebbséget, ahol az elhatárolás nem lehetséges nemzeti, nyelvi vagy etnikai alapon."

Nagy Károly: Le sujet du droit des peuples à disposer d'eux-mêmes. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae, Acta Juridica et Politica, Tomus LIII. Fasciculus 19, Szeged 1998. 278.

35 Lásd a Szerif c. Görögország ítélet 43., 46. és 53. paragrafusait!

36 Lásd a Szerif c. Görögország ítélet 48. paragrafusát!

37 "A kisebbséghez tartozó személyek identitását védeni és fejleszteni - mindez szükségképpen feltételezi maguknak a nemzeti kisebbségeknek és demokratikus intézményeiknek a védelmét."

Herczegh, Géza: Droits individuels - droits collectifs. (Mythes et Réalités) = Les hommes et l'environnement - Études en hommage à Alexandre Kiss. éd. Frison-Roche, Paris 1998. 186-187.

38 Nicolas Levrat az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Young, James and Webster (1981. augusztus 13.) ügyben hozott ítéletében kimondottakat [63. paragrafus: "a demokrácia nem csak a többség állandó felsôbbségét jelenti, hanem egy olyan egyensúlyt, amely a kisebbség számára méltányos elbánást jelent és ami elkerüli a hatalmi pozícióval való visszaélést"] ebben az értelemben kiterjeszti a nemzeti kisebbségi intézményeket megilletô jogvédelemre is.

Levrat, Nicolas: Minorités et démocratie. Civitas Europa, 1/1998. 78.

39 "A területi megoszlás bizonyos formája praktikus lehet egy etnikai csoport léte és identitása megôrzése szempontjából, feltéve, hogy demokratikus és nem etnokratikus tartalmúak. Hogy van-e ilyen általános alanyi jog, az jóval kétségesebb. Lehetnek azonban bizonyos szerzett jogok, mint a korábban élvezett autonómiák (...), amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni."

Eide, Asbjörn: i.m. 88. paragrafus 19.

40 Lásd ebben az értelemben: Decaux, Emmanuel: Les tentatives de prévention et de réglement des conflits minoritaires en Europe. = Audéoud, O. - Mouton, J.-D. - Pierré-Caps, S.: L'État multinational et l'Europe. Presses Universitaire de Nancy, Nancy 1997. 104.; és Hillgruber - Jestaedt: i.m. 102.

 


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék