magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 1. (23.) SZÁM - A STÁTUSTÖRVÉNY DILEMMÁI
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Salat Levente

Javaslat a romániai magyar kisebbségi társadalom intézményes keretének megreformálására

- A romániai magyarság közösségi integrációjának háromszintû modellje -

 

Bevezetô

Az RMDSZ közelebbi és távolabbi jövôjének latolgatásakor megítélésem szerint két fontos körülménybôl kell kiindulni: egyrészt abból, hogy a romániai magyarság politikai érdekképviseletét felvállaló szervezet a román politikai színtéren tekintélyes, bizonyos vonatkozásokban megkerülhetetlen tényezôvé küzdötte fel magát, másrészt abból, hogy ezért a teljesítményért nagy árat: a belsô, szervezeti demokrácia sérülésének és a választópolgároktól, a kisebbségi társadalomtól mint közösségtôl való egyre fokozottabb elszakadásának az árát kellett megfizetnie.

Noha a prioritások megosztó kérdése elvileg sokesélyessé teszi az eddigi teljesítmény mérlegelését megcélzó próbálkozásokat, azt nem igen lehet kétségbe vonni, hogy az RMDSZ csúcsvezetése egyre profibb, egyre hatékonyabb a fölvállalt célok elérésének a tekintetében. Rövid idôre - és csak kiindulásképpen - zárójelbe téve a hatékonyság felróható velejáróinak a bonyolult kérdését, el kell ismernünk, hogy az a pozíció, amelyet az RMDSZ csúcsvezetése a hatalmon lévô kormánypárt számára megkerülhetetlen tényezôként tudhat magáénak, mind belpolitikai, mind külpolitikai jelentôségét tekintve aligha alábecsülhetô. Jelentôs teljesítménynek könyvelhetô el ugyanakkor az a mód, ahogyan a magyar kedvezménytörvény bonyolult kérdésének a viszonylatában az RMDSZ a román és a magyar kormányok közötti megegyezést elôkészítô, majd lehetôvé tevô közvetítés feladatát magára vállalta és ellátta.

A teljesítmények értékelésén túl a pártatlan szemlélônek ugyanakkor az sem kerülheti el a figyelmét, hogy a demokratikus akaratképzés és a közösségi érdekartikuláció szempontjából az RMDSZ-nek mint érdekképviseleti szervezetnek a teljesítménye nem kevés kívánnivalót hagy maga után. A szigorúan szervezeti belügynek tekinthetô szervezési kérdéseken túl (amelyekhez kellô tárgyismeret és tájékozottság hiányában nem szívesen szólok hozzá), a jövô kilátásait latolgató próbálkozások keretében aligha lehet szônyeg alá söpörni a csúcsvezetés kamarilla-szerû mûködésének, a belsô választások sine die elodázott aktualitásának, az SZKT legitimitásának a belsô demokráciával, pontosabban annak hiányával összefüggô kérdéseit. Nem lehet nem fölfigyelni továbbá arra, hogy az RMDSZ egyre kevésbé van jelen eligazító üzenetekkel, a tájékozódást segítô állásfoglalásokkal a romániai magyar közéletben, ami a romániai magyarság további és egyre fokozódó atomizálódását segíti elô. Mind a középtávú, mind a hosszabb távú perspektívák szempontjából súlyos következményekkel járó mulasztás továbbá, hogy az RMDSZ nem képviselteti magát - súlyának, jelentôségének megfelelô módon - a kisebbségi jogoknak, mint az egyetemes emberi jogok sajátos kategóriájának az érvényesítésért folyatott nemzetközi mozgalomban.

Az ekképpen fölfogott helyzetértékelésbôl kiindulva a "hogyan tovább" kérdéséhez három probléma kapcsán kívánok rövid megjegyzéseket fûzni: (1) a nemzeti integráció, (2) a demokratikus akaratérvényesítés és a közösségszervezés, és (3) a kisebbségi jogharc nemzetközi dimenzióinak a kérdéseihez. Javaslataimat rövid elméleti bevezetôvel támasztom alá.

Elvi megfontolások

A romániai magyarság jövôjének, közösségként való fennmaradásának a perspektíváit vizsgálva megítélésem szerint három fontos körülményre kell tekintettel lenni. Elsôsorban arra, hogy a nemzetközi szakirodalom egyre több tekintélyes szerzôjének a szaporodó állásfoglalásai szerint a többségelvû képviseleti demokrácia önmagában véve nem alkalmas keret arra, hogy az intézményi szempontból teljesnek tekinthetô kisebbségi társadalmak számára megfelelô védelmet biztosítson. A képviseleti demokrácia elveire alapozott - akár jogállami - kereteket az ún. "tituláris nemzet" (a nyelvi és kulturális értelemben vett többség) rendszerint saját érdekeinek megfelelôen használja fel és ki, ami a kisebbségi közösségek kultúrájának a nyilvánosságból való kiszorulását eredményezi. Ez a marginalizáció a kisebbségi kultúrákra asszimilációs nyomásként nehezedik, azok fokozatos felszámolódását vetíti elôre, ami a közösségi jövô veszélyeztetettségének az okán veszélyes konfliktusforrássá fajulhat. Fontos megjegyezni, hogy a kérdésnek ezek a vetületei, az 1989-es fordulatot követôen, a "demokratizálódás harmadik hullámának" (S. P. Huntington) a keretében kerültek a nemzetközi figyelem elôterébe, amikor is a képviseleti demokrácia mint hatalom-megszervezési elv behatolt a világ olyan térségeibe, amelyeket az etnikai és kulturális megosztottság magas foka jellemez, és amelyekben évszázadokra visszamenôen csak diktatórikus, autark módszerekkel lehet fenntartani a rendet és biztosítani a stabilitást. Az illetô térségekben a demokrácia meghonosítására tett kísérletek a kisebbségi közösségek politikai mobilizációját eredményezték, amelyek a politikai verseny aktív szereplôiként remélik a közösségeik jövôje szempontjából égetônek vélt kérdések békés, parlamentáris úton való rendezését. Az eddigi tapasztalatok azt látszanak alátámasztani, hogy a többségi elv érvényesülése kizárólag a többségek akaratérvényesítését teszi lehetôvé, és hogy az etnokulturális szempontból megosztott társadalmak esetében a belsô demokrácia szavatolása, az együttélés politikai intézményeinek a létrehozása továbbra is olyan feladat, amely komoly kihívásként tornyosul az államok nemzetközi közössége elôtt.

A második körülmény, amelyet a kisebbségi jogharc stratégiai újragondolásának a kontextusában megítélésem szerint figyelembe kell venni, azzal függ össze, hogy a szakértôk egy egyre táguló körének a megítélése szerint az egyetemes emberi jogok maguk sem képesek biztosítani a különbözô kisebbségekhez tartozó egyének szabadságjogainak és esély-egyenlôségének a maradéktalan érvényesülését. Az egyetemes emberi jogok ugyanis, amelyeket nem valamely semleges, nemzetek fölötti instancia, hanem az egyes államok konkrét, etnokulturális szempontból semlegesnek nem tekinthetô intézményei szavatolnak, maguk is a többségi, domináns kultúrához tartozó állampolgárokat részesítik elônyben, a kisebbségi közösségek tagjaitól pedig, akik hûek kívánnak maradni nyelvi és más természetû hagyományaikhoz, kétszer akkora erôfeszítést követelnek meg, amennyiben mind a domináns kultúra, mind a kisebbségi kultúra nyilvánosságában el kívánnak igazodni. Ennek az esélyegyenlôtlenségnek hosszú távon ugyancsak asszimilációs következményei vannak, amit csak speciális jogosítványok biztosításával lehet ellensúlyozni. A kérdéssel foglalkozó szakemberek közül egyre többen hangoztatják: ahhoz, hogy az egyetemes emberi jogoknak ugyanolyan hatálya legyen egy többségi és egy kisebbségi kultúrához tartozó állampolgár esetében, arra van szükség, hogy az egyénre összpontosító egyetemes emberi jogok körét kiegészítsük a közösségek igényeire tekintettel levô jogok egy új generációjával, a kisebbségi jogokkal.

A harmadik körülmény azzal függ össze, hogy Közép-Kelet-Európában a beteljesületlen és rivalizáló nemzetállami ambíciók, valamint az általuk szított kölcsönös bizalmatlanság nem tette lehetôvé és mind a mai napig akadályozza az etnikum és kultúrák közötti együttélés politikai intézményeinek a létrejöttét. Ebben a térségben az egymást váltó fôhatalmak a kiszorítás logikáját próbálták fölváltva alkalmazni, ami csak a sérelem alapú politizálás újabb és újabb hullámainak az elkövetkeztét eredményezte, újratermelvén mindahányszor az elszenvedett igazságtalanságok és a kölcsönös bizalmatlanság érvrendszerét az egymást követô generációkban. Tartani lehet tôle, hogy amennyiben a kollektív öngerjesztésnek ezt az ördögi körét nem lehet keresztülvágni, a térség valóban a nemzetállami ambíciók beteljesedése fele fog sodródni, a fokozatos homogenizáció, a többé vagy kevésbé békés eszközökkel keresztülvitt, szándékos vagy járulékos következményként adódó etnikai tisztogatások és asszimiláció révén.

A fentiekbôl adódik egy további, fölöttébb lényeges elvi kérdés. A számbavett megfontolások hívei mellett nem kevesen vannak olyanok is, akik a távolabbi múlt és a jelenkortörténet megannyi példájára hivatkozva azt vallják: a közösségi szabadság kivívását a történelem tanúsága szerint csak vér- és emberáldozatok árán lehet biztosítani. Ennek az álláspontnak a meglehetôsen széles skálán szórt, többé vagy kevésbé szélsôséges hívei úgy gondolják, hogy sem a képviseleti demokrácia intézményi keretének a feszegetése, sem a jogharc, sem a kollektív mentalitás fokozatos megváltoztatását célzó próbálkozások nem eredményezhetik a többségek és kisebbségek közötti vitás kérdések hathatós rendezését: eredményt csak a következetesen végigvitt, áldozatoktól sem visszariadó egyoldalú akaratérvényesítô megoldások hozhatnak.

S noha ennek az opciónak az elvi megalapozottságát nehéz volna akár cáfolni, akár igazolni, számolni kell azzal, hogy a parlamentáris eszközökkel lefolytatott jogharc viszonylagos eredménytelensége a hagyományos, "westminsteri" többségelvû képviseleti demokrácia körülményei között növelheti az ilyen vagy hasonló nézetek híveinek a számát.

Fontosnak tartom elôrebocsátani, hogy az alább következô megfontolások a gyökeresen ellentétes, a kölcsönös bizalomra alapozott paradigma érvrendszerére építenek. Ezt azért is lényeges külön hangsúlyozni, mert az alább következôk mérlegelésekor szem elôtt kell tartani, hogy a bizalom kialakítására és huzamos fenntartására törekvô érdekképviseleti stratégia csak akkor lehet hosszú távon eredményes, ha a minden várható konzekvenciáiban végiggondolt opció mellett következetesen kitart, és a menet közben adódó nehézségek hatására nem bírálja fölül az egyoldalú megoldások elutasítására alapozott beállítódását.

1. A nemzeti integráció kérdése

A romániai magyarság politikusainak, szellemi vezetôinek a viselkedését és állásfoglalásait jó ideje érzékelhetôen befolyásolja az a körülmény, hogy a hazai magyar nyilvánosságban mind ez idáig nem zajlott le a megfelelô színvonalú szakértôi vita a nemzeti integráció kérdéseirôl. Anélkül, hogy ennek az elôbb-utóbb lefolytatandó vitának a kimenetelét próbálnám meg elôrevetíteni, szerintem a probléma lehetséges tematizációinak legalább három vonatkozását kell érinteniük: a román államhoz való viszonyunk kérdését, a magyar államhoz fûzôdô kapcsolatunkat és a kisebbségi társadalom közösségi integrációjának a problémáit.

1.1. A ROMÁN ÁLLAMHOZ FÛZÔDÔ VISZONYUNK KÉRDÉSE

Tekintettel arra, hogy a halmozódó tapasztalat szerint felelôtlen illúzió abban a hitben ringatnunk magunkat, hogy amennyiben közösségként meg kívánunk maradni a szülôföldünkön, ezt a román állam akarata ellenében is el tudjuk érni, halaszthatatlannak látszik az erdélyi magyarság román államhoz fûzôdô viszonyának a felelôs végiggondolása.

Kiindulásképpen számolni kell azzal, hogy a mind ez ideig ügyetlenül és felelôtlenül kezelt autonómia-kérdés azt eredményezte, hogy a romániai magyarság politikai közösségként való elismertetése a román állam által rövid távon kivihetetlennek ígérkezik. Az autonómia kivívásához fûzött korai remények, majd utóbb a kérdés lebegtetése, azzal a következménnyel is jártak, hogy a politikai érdekképviselet nem ismerte fel azokat a kihasználatlan lehetôségeket, amelyek a romániai magyaroknak a román társadalomba egyénenként való integrációjának a politikai programjából származtak volna.

A román államhoz fûzôdô viszonyukkal kapcsolatos kérdés összefüggésében tehát mindenekelôtt arra vonatkozóan kell minél szélesebb körû konszenzusra alapozott választ találnunk, hogy kívánunk-e élni azokkal a jogokkal, amelyek a román társadalom egy jelentôs hányadát kitevô rétegként illetnek meg bennünket az állami intézményekben való képviseltség tekintetében. Amennyiben igen, akkor az Európai Uniós normák biztosította lehetôséggel élve kell igényelni az arányos képviseletet az állam valamennyi intézményében, központi és helyi szinten, a rendôrséget, a tisztikart vagy akár az Akadémiát is beleértve.

Ahhoz, hogy egy ilyen horderejû kérdésnek esélye legyen a szélesebb körû támogatottságra, nem kevesebbre van szükség, mint a történelmi különállás lopakodó tézisével való nyílt leszámolásra, amely kimondatlanul bár, de fölöttébb szívósan ott munkál az együttéléssel kapcsolatos valamennyi állásfoglalásunk alakításában.

Az RMDSZ szerepvállalása az elmúlt két esztendô során - és talán nem szentségtörés az egyébként fölöttébb koncepciótlan 1996-2000 közötti kormányzati szerepvállalást is megemlíteni ebben az összefüggésben - bizonyos mértékig bizonyítékként fogható fel ennek az útnak a várható eredményeit illetôen. Ha a romániai magyarság képviselôinek jelenléte magától értetôdôvé tehetô az államapparátus különbözô szintjein, akkor talán nem csupán a diszkrimináció rejtett és nyílt formái ellen lehet majd hatékonyabban fellépni, hanem az együttélés politikai intézményeirôl is több eséllyel lehet ôszinte és távlatosabb vitát kezdeményezni a román féllel. Egy ilyen opciónak nem elhanyagolható elônye volna továbbá, hogy konkrét finalitást biztosíthatna a romániai magyar felsôoktatás több olyan ágazatának, amely egyelôre teljesen kilátástalanul - illetve legjobb esetben exportra - képezi a kisebbségi szakembereket.

1.2. AZ ANYAORSZÁGHOZ FÛZÔDÔ VISZONYUNK KÉRDÉSE

A nemzeti integrációval összefüggô kérdések végiggondolatlanságának következményei a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos állásfoglalásokban és vitákban is megmutatkoztak.

Noha a magyar parlament elsöprô többsége által megszavazott törvény szimbolikus jelentôségét bizonyára hiba volna alábecsülni, annak következményei, kihatása a nemzeti integrációra egyelôre kiszámíthatatlanok. Az utókor a törvény kezdeményezôinek maradandó érdemeként fogja számon tartani minden bizonnyal azt a körülményt, hogy - Trianon óta elôször - úgy sikerült a kulturális értelemben vett magyar nemzet egységének a kérdését az európai politika napirendjére tûzniük, hogy az nem vonta maga után az anyaország megbélyegzését és elszigetelôdését a nemzetközi államközösségen belül. Az azonban már kevésbé vehetô bizonyosra, hogy a törvény alkalmazásának a várható következményeit illetôen az elôterjesztôknek lesz igazuk, akik a magyarságtudat felértékelôdését várják az utódállamok magyarsága számára alanyi jogon biztosított kedvezményektôl, vagy azoknak, akik a kisebbségi közösségek további atomizálódására, szülôföldjükön való boldogulásukhoz fûzött reményeiknek a fokozatos feladására számítanak a státustörvény alkalmazásra kerültének a következtében.

Az RMDSZ nincs könnyû helyzetben ezzel a dilemmával kapcsolatosan. Minekutána fenntartások nélkül támogatta a státustörvény Románia magyar nemzetiségû polgáraira vonatkozó alkalmazásának a lehetôvé tételét, és bábáskodott annak a román-magyar kormányközi egyezménynek a létrehozatalában, amely elismeri a romániai magyarság és az anyanemzet közötti jogi természetû kapcsolatok legitimitását, most, amennyiben tartja magát tulajdon raison d'ętre-jéhez, arra kell figyelmeznie, hogy a kedvezménytörvény valóban a romániai magyarság identitásának a szülôföldön való felértékelôdését szolgálja-e, és hogy nem degradálódik-e fokozatosan a kiürítés rafinált eszközévé. Ezzel kapcsolatban nem kerülheti el az illetékesek figyelmét, hogy az alanyi jogon biztosított kedvezmények koncepciójában magában is nemzetállami logika munkál, és hogy a törvény szellemében megnyilvánuló diszkrimináció nem kedvez az együttélés politikai intézményeit létrehozni és legitimálni próbáló törekvéseknek.

Attól, hogy ebben a bonyolult kérdésben az RMDSZ-nek milyen viszonyt sikerül fenntartania egyrészt az anyaország mindenkori kormányával, másrészt a román kormánnyal, és hogy ezekrôl a kérdésekrôl mennyire széles körû konszenzust sikerül kialakítania a választóinak körében, igen nagy mértékben függhet a szervezet hosszú távú legitimitása.

1.3. A KÖZÖSSÉGI INTEGRÁCIÓ KÉRDÉSE

Miközben a romániai magyar kisebbség tagjainak a lelkéért két egymásnak feszülô nemzetállami eszme is viaskodik, a tulajdonképpeni kérdés az, hogy az itteni magyarság önérdeke megköveteli-e a közösség belsô integrációjának a politikai célként való megfogalmazását, illetve hogy adottnak tekinthetô-e az a létalap, amelyre a teljes értékû kisebbségi társadalom fogalmával operáló politikai programok hivatkoznak.

Tekintettel arra, hogy az ilyen horderejû kérdéseket nem döntheti el, illetve nem tekintheti ab ovo megválaszoltaknak a politikai akarnokság, a kérdésben való tisztánlátáshoz egyrészt rigurózusabb és tárgyszerûbb ismeretekre van szükség a kisebbségi közösség állapotára, tartalékaira és erôforrásaira vonatkozóan, másrészt arra, hogy hatékonyabban mûködjenek a demokratikus akaratképzés és -érvényesítés mechanizmusai.

2. A demokratikus akaratérvényesítés és a közösségszervezés kérdései

A közelmúlt történései azt látszanak igazolni, hogy miközben az RMDSZ egyre jobban teljesít a román politikai mezônyben, ezzel egy idôben egyre távolabb kerül a képviseltek tömegeitôl, azok mindennapos gondjaitól. Az RMDSZ és a romániai magyar közvélemény közötti kommunikáció akadozik, az erdélyi magyarságból az együvé tartozás érzése elszivárgóban van. (Innen nézve az, ahogyan az RMDSZ "kiszolgálta" a státustörvény Romániai alkalmazására irányuló törekvéseket, saját céljait, tulajdon létlényegét tekintve akár kontraproduktívnak is minôsíthetô.)

Az RMDSZ tevékenységének e két ága között tapasztalható arányvesztés megítélésem szerint megúszhatatlan következménye annak az eddig többé-kevésbé szándékosan elködösített tisztázatlanságnak, hogy a szervezet politikai párt-e vagy érdekvédelmi ernyôszervezet. Ha az ezzel kapcsolatos vitának a kibontakozását a bizonyos mértékig indokoltnak tekinthetô politikai opportunizmus akadályozta meg mind ez idáig, most talán már ott tartunk, hogy további elodázásával többet lehet veszíteni, mint nyerni a zavaros viszonyok fenntartására irányuló törekvésekkel.

A felgyûlt tapasztalatok alapján ma már tudni lehet, hogy a két fô tevékenységi ág teljesítményének az összemérhetetlensége abból is adódik, hogy más és más természetû kompetenciákra, a kollektív akaratképzés demokratikus jellegét szavatoló eltérô kritériumokra van szükség a párttevékenység és a társadalomnyi közösség megszervezésének a tekintetében. Ugyanazok az emberek, egy idôben mindkettôt aligha csinálhatják jól, eredményesen.

Szükségesnek látszik mindebbôl fakadóan fontolóra venni az RMDSZ két alapvetô hatáskörének a szétválasztását. Egy, a román politikai életbe betagozódott, megfelelô tekintélynek örvendô kisebbségi párt hatékonyabban tudná képviselni a romániai magyarság érdekeit azokban az állami keretekben, amelyek között élnünk adatott, a társadalmi önszervezôdés feladatait magára vállaló és a mozgósítható erôforrások fölött szuverén módon rendelkezô ernyôszervezet pedig elkezdhetné végre azt a fôleg Erdélyre koncentráló munkát, amelyre az RMDSZ-nek mind ez idáig nem volt érkezése.

2.1. A DEMOKRATIKUS AKARATKÉPZÉS ÉS AKARATÉRVÉNYESÍTÉS

A hatáskörök ilyen értelmû szétválasztása megoldaná egyben a nemzeti és közösségi integráció, valamint a szervezeti demokrácia-deficit több dilemmatikus kérdését is.

A politikai érdekképviselet és a parlamentáris eszközökkel folytatott, a törvényes keretek megfelelô átalakítását célzó kisebbségi jogharc mellett a román politikai színtéren szerepet vállaló magyar párt egyik fontos további funkciója volna, hogy az eddigiekben megszerzett pozíció elônyeit tovább kamatoztatva egyengesse az utat annak a képviseletnek a számára, amely a romániai magyarságot arányainak megfelelô módon megilleti a román állam intézményeiben. Az a pártpolitikai szinten megjelenített igény, hogy a romániai magyarság egyénenként igényli a román társadalomba való integrálódását, és jogot formál az ebbôl fakadó pozíciókra, ha rövid távon heves ellenkezéseket válthat is ki, az uralkodó európai normák szellemében fölöttébb nehezen visszautasítható elvárás, hosszabb távon pedig komoly szerepet játszhat a bizalom légkörének a kialakításában és fenntartásában, amely lehetôvé teheti ilyenként a kisebbségi társadalom önszervezôdésének a háborítatlan kibontakoztatását.

A funkcióit, hatásköreit ebben a szellemben újragondoló kisebbségi párt fokozott hatékonysággal tudná kezelni továbbá a belsô demokrácia kérdéseit (amelyek a kisebbségi társadalom reprezentáltságának az önszervezôdés feladataival megbízott ernyôszervezet hatáskörébe átutalt vonatkozásairól leválasztott formában lényegesen egyszerûbb alakot öltenének, és bizonyos lényeges aspektusaikban a pártfegyelem kérdéseivé egyszerûsödvén tennék lehetôvé a fokozottabb szervezeti hatékonyságot), a belsô választások problémáját, és több olyan egyéb aspektust, amelyeket a hatáskörök összekeverése kezelhetetlenné bonyolított az eddigiekben.

Egy megfelelôen flexibilis, kellô professzionalizmussal adminisztrált pártstruktúra lehetôvé tenné ugyanakkor, hogy a politikai programot színvonalas, a közösségszervezéssel megbízott ernyôszervezet eredményeit is hasznosító szakértôi részvétel alakítsa, aktualizálja és biztosítsa annak elszámoltathatóságát a választók fele, illetve azt, hogy az alapvetôen etnikai jellegû érdekképviseletet fölvállaló párt folyamatosan egyeztessen a román politikai színtér minden fontos aktorával, annak elejét veendô, hogy a kisebbségpolitikai célok konjunkturálisan szembeállíthatókká váljanak a demokrácia általánosabb célkitûzéseivel.

A politikai játékszabályok által rögzített körülmények között áttekinthetôbbekké válhatnának azok a kapcsolatok is, amelyeket a szervezet az anyaországi hatóságokkal épít ki és tart fenn, ami elesélyteleníthetné azokat a törekvéseket, amelyek az RMDSZ-t ezeknek a kapcsolatoknak az ürügyén próbálják meg diszkreditálni a romániai nyilvánosság elôtt.

2.2. A KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS

A munkáját eredményesen végzô kisebbségpolitikai érdekképviselet által (is) folyamatosan tágított jogi keretek között, valamint a kialakított és fenntartott bizalmi légkörben lehetôség nyílna a fôként Erdély egyes térségeire összpontosító közösségi önszervezôdési munka kibontakoztatására, módszeresebb megszervezésére is.

Abból kiindulva, hogy az erdélyi magyarságnak a román állam általi, politikai közösségként való elismertetésének az esélyei ez idô szerint elenyészôen csekélyek, az önszervezôdés hatásköreivel felruházott ernyôszervezetnek voltaképpen - és anélkül, hogy ezt útonútfélen hangoztatnánk - a perszonális autonómia intézményrendszerét kellene fokozatosan kiépítenie. Ehhez nincs szükség a román parlament által hivatalosan delegált hatáskörökre, az önszervezôdésnek ezt a formáját a Romániában jelenleg érvényes törvények elvileg lehetôvé teszik.

A romániai magyar kisebbségi társadalom intézményes keretének a javasolt megreformálását (pontosabban: megalkotását) legközvetlenebbül, legrövidebb távon az RMDSZ kezdeményezhetné. Amennyiben a szervezet jelenlegi csúcsvezetésében volna politikai akarat arra nézve, hogy ezen az úton elinduljon, a romániai magyarságnak - a közösségi jövôt közép és hosszú távon konszolidáló - háromszintû integrációját intézményesíthetné: az arányos képviselet elvének jogán egyrészt a román állam intézményes kereteibe, a kedvezménytörvény révén a kulturális értelemben vett magyar nemzetbe, harmadrészt pedig egy fokozatosan öntörvényûvé váló, önmagát megszervezô és bizonyos vonatkozásokban adminisztráló kvázi-politikai közösségbe.

Az RMDSZ jelenlegi hatásköreinek javasolt szétválasztásának a forgatókönyvét természetesen komoly szakértôi munkának kellene elôkészítenie. S noha nem volna bölcs dolog megpróbálni megelôlegezni ennek a munkának a várható eredményeit, két lényeges vonatkozásnak minden bizonnyal szerepelnie kell a kérdéssel kapcsolatos tematizációkban. A kezdeményezés sikeréhez elengedhetetlen, hogy az illetékesek minden vonatkozásában nyilvánossá, áttekinthetôvé és elszámoltathatóvá tegyék a közösségszervezés céljaira igénybe vehetô források és támogatások rendszerét. A másik fontos feltétel egy átfogó és alapos kutatás eredményeként összeállított probléma-katalógus elkészítése, amely leltárba venné a különbözô méretû - a szórványokra jellemzô legkisebbtôl a Székelyföld hagyományos tájegységeit magában foglaló legnagyobbakig terjedô - helyi közösségek megoldásra váró gondjait, amely alapján elkészíthetôvé válna az a közösségi önszervezôdési program, amelyben az erdélyi magyarság lényegesen nagyobb hányada látná tükrözôdni saját égetô problémáit.

Egy ilyen program elônyei nem csupán abban mutatkoznának meg, hogy több eséllyel volna operacionalizálható és kivitelezhetô, illetve könnyebb volna vele kapcsolatosan elszámolni a közösség tagjai elôtt, hanem abban is, hogy nagyobb valószínûséggel alapozhatná meg azt a már tartaléklángon is alig pislákoló közösségi szolidaritást, amelyet az egyre gyöngülô hangerôvel hangoztatott egységideológia már rég nem képes pótolni.

3. A kisebbségi jogharc nemzetközi dimenziói

Az utolsó (?) totalitárius világrendszer összeomlását követôen a demokráciának mint hatalomgyakorlási elvnek újabb esély adatott meg arra nézve, hogy egyedüli legitim kormányzási formaként terjedjen el világszerte. Az 1989-es fordulat azonban váratlan nehézségekkel is szembesítette a diktatúrák alól felszabadul térségekben a demokrácia meggyökereztetésével foglalatoskodókat. Kiderült, hogy a liberális demokráciák ahhoz, hogy hatékonyaknak bizonyuljanak, etnokulturális szempontból homogén társadalmakat feltételeznek, és ott, ahol ez nem adott, a képviseleti demokrácia komoly, akár a stabilitást is veszélyeztetni képes deficitjével kell számolni. Nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára alapozó védelmi rendszer részrehajló, és hátrányosan különbözteti meg a különbözô államok különbözô kisebbségeihez tartozó állampolgárait. A diktatúrák alól felszabadult térségekben több helyütt virulens nemzetállami törekvések ütötték fel a fejüket ugyanakkor, amelyek a deklarált képviseleti demokrácia intézményrendszerét rövid távon etnokratikus színezetûvé alakították.

E kihívások komoly szellemi és intézményi potenciálok mozgósítását eredményezték világszerte. Manapság megannyi nemzetközi - kormányközi és nemkormányzati -szervezet keretében folyik színvonalas munka a nemzeti önrendelkezés, a kisebbségi jogok, az együttélés politikai intézményeinek, az állampolgárság által intézményesített kizáró konzekvenciák vagy a kormányzás minôségének (good governance) a kérdéseit illetôen az etnikailag megosztott társadalmakban, amelyektôl a céljait komolyan vevô és Európa ez idô szerint még egyik legnagyobb kisebbségét képviselô szervezet sem maradhat távol. Az RMDSZ megfelelôen felkészült képviselôinek az aktív szereplése ezeken a fórumokon nemcsak a romániai magyarság ügyének a megjelenítését tenné lehetôvé egy befolyásos nemzetközi szakértôi réteg számára hozzáférhetô módon, hanem az ott szerzett tapasztalatok révén a hazai politikai mezônyben folytatott jogharc eszközeinek a tökéletesítését, hatékonyabbá tételét is eredményezhetné.

Epilógus

E sorok íróját több vonatkozásban is lehet naivitással vádolni. Egy lényeges vonatkozásban nincsenek illúziói mindazonáltal: tudni véli, hogy mennyire komolyan vehetô esélyei vannak egy ilyen horderejû intézményi reform keresztülvitelének. A javasoltaknak az illetékesek által való komolyan vétele pozíciók feladását, hatáskörök átcsoportosítását, fontos erôforrások fölött gyakorolt kizárólagos ellenôrzés megosztását, újabb és újabb emberek pozícióba hozását feltételezné, amire észérvekre alapozó fejtegetések nyomán nem igen szokott sor kerülni.

A romániai magyarság képviseletében felelôs beosztást vállaló és köztiszteletben álló személyeknek mindenesetre tudniuk kell, hogy elôbb-utóbb nem térhetnek ki a választás elôl: vagy megpróbálják keresni a kisebbségi társadalom hatékonyabb integrálásának a lehetséges útjait, vagy számolniuk kell azzal, hogy úgy vonulnak be a történelembe, mint akik a nemzetállami eszmék kiszolgálóiként asszisztáltak egy kisebb társadalomnyi, ezeréves hagyományokkal rendelkezô nemzeti közösség önfelszámolásához.

Kolozsvár, 2002. február 10-én


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék