magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 2. (24.) SZÁM - ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Kántor Zoltán

Az állam és az alkotmány

Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy hozzászólásomban Varga Attila vitaindító tanulmányának1 csupán egyik kérdésére reflektálok, és ezt sem jogászi, hanem szociológiai, politikatudományi szemszögbôl teszem meg. Arra keresem a választ, hogy mit jelent a a "stat national" kifejezés, milyen politikai szándékot fejez ki, valamint, hogy várható-e az állam meghatározásának módosítása. Az alkotmánymódosítás, amint azt Varga Attila is állítja, nem egy egyszerû törvénymódosítás. Politikai keretét az alkotmány adja meg, és ez határozza meg az államszerkezetet is. A jogok és kötelességek mellett, az alkotmány szolgáltatja azt a hivatkozási alapot, amelyhez az alkotmánybíróság az illetô állam összes többi törvényét viszonyítja.

Az 1989-es rendszerváltásokat követôen az alkotmánymódosítás vagy az új alkotmány megalkotása volt a legjelentôsebb politikai döntés. Az alkotmányozóknak olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy parlamentáris vagy prezidenciális legyen a rendszer, egy- vagy kétkamarás legyen a parlament, hogyan válasszák szét a hatalmi ágakat, milyen jogokat biztosítsanak az állampolgároknak, és ezen belül milyeneket a nemzeti kisebbségek számára. Az utódpárt által dominált parlament, kétharmados többséggel rendelkezve, viszonylag könnyen érvényesíthette akaratát.

A jelenlegi román alkotmány nem pusztán a százegynéhány paragrafusból áll, hanem tükrözi a '90-es évek eleji szemléletét. E szemlélet határozza meg a romániai politikai rendszert, amely igen nehézkéssé teszi központi, bukaresti elit által nem kívánatosnak tartott módosításokat.

12 év távlatából nyugodtan kijelenthetjük, hogy a romániai átmenet sikertelen volt. Fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy vajon az alkotmány vagy más tényezôk okolhatók ezért. A kérdés második fele egy túl hosszú elemzést igényelne, amelyre nem vállalkozom reflexiómban, így a kérdés elsô felére próbálok választ találni. A válaszom röviden az, hogy az alkotmány sok tekintetben gátolta az átmenetet. Az alkotmány egyik legnagyobb problémája, hogy egy központosított államban gondolkodik, és igen óvatos a perifériáról jövô kezdeményezésekkel szemben, legyen szó adminisztratív decentralizációról, regionalizmusról stb.

Ebben az összefüggésben vizsgálom meg a következô részben a Provincia memorandumát.2 A memorandum tulajdonképpen az alkotmány és az államszerkezet átalakítására vonatkozik. A Memorandum által kiváltott reakciók a romániai társadalom egyik súlyos kérdésére irányították rá a figyelmet. Arra, hogy a politikusok, vezetô újságok publicistái, sôt még az értelmiség egy jelentôs része is a központosított, a többségi nemzet által ellenôrzött, a perifériáról jövô kezdeményezéseket csírájában elfojtó államban gondolkodik. Ezt az elemzést a nemzeti kérdés mentén is folytatni lehetne, ezzel viszont csak megkerülnénk a tulajdonképpeni kérdést. A központi kérdés pedig az állam szerkezete. A Memorandum épp az állam átszervezését javasolja, kisebb, saját identitással rendelkezô politikai és közigazgatási egységek megteremtése által.

Mint már említettem, nem kell túl képzettnek lenni ahhoz, hogy valaki belássa: a romániai átalakulás, a kommunizmus bukását követô újabb keletû modernizáció sikertelen volt. Az államnak egyrészt nem sikerült átalakítania a legtágabb értelemben vett társadalmat, ugyanakkor nem sikerült kivonulnia a társadalomból. (Külön elemzést érdemelne, hogy erre vonatkozóan milyen szándékai voltak/vannak a politikai eliteknek.) Az állam szerepvállalásának megfelelô mértékérôl eltérôek a nézetek, viszont ahhoz, hogy kormányozni lehessen egy államot és társadalmat, végre kell hajtani a közigazgatási decentralizációt. Erre történtek tétova kísérletek, de ezt még nem lehet igazi átalakulásnak nevezni. Nem sikerült megteremteni egy mûködô szerkezetet. Erre a helyzetre jelentett egyfajta választ korábban az RMDSZ autonómiakoncepciója, újabban pedig a Provincia-csoport által megfogalmazott Memorandum, de ide sorolhatjuk a kormányzó párt Erdélyi programjának tétova kísérletét is. Egyetlen ilyen jellegû kezdeményezés sem Bukarestbôl származott, ellenkezôleg a legkeményebb ellenkezés épp a fôvárosból jött. Ez jelzi, hogy mind a központ, mind pedig a perifériák teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy az elitek percepciója szerint a jelenlegi államszerkezet megváltoztatása elônyös a perifériának és hátrányos a központnak. Azt értelmetlen vitatni, hogy a periféria számára ez elônyös, de egyáltalán nem biztos, hogy a központ feltétlenül rosszul járna vele.

A jelenlegi központosítás, az állami beavatkozás, állami ellenôrzés egyszerûen meggátolja a társadalmi modernizációt. Ahhoz, hogy a modernizációs folyamatok beinduljanak, gyökeresen és minél gyorsabban át kell alakítani a jelenlegi merev rendszert. Erre jelenthet megoldást a közigazgatási, gazdasági és politikai kompetenciákkal rendelkezô régiók létrehozása. Az állam biztosan megtalálja annak a módját, hogy a régiók fölötti ellenôrzés valamilyen finomabb formáját megtartsa.

A Memorandum nem a nemzet, hanem az állam újraszervezésére irányul, ami a kisebbségek számára is kedvezô lehet. De fontos hangsúlyoznunk, hogy itt területi-közigazgatási átszervezésrôl van szó, amely nem nemzeti alapon történik. A Memorandum a kor szellemében veti fel az állam átalakulásának kérdését. Az európai folyamatok azt jelzik, hogy a nemzetállamok átalakulnak, s ennek az átalakulásnak három fô jellemzôje van. Az elsô az, hogy az államok szuverenitásuk egy részét átadják az Európai Uniónak. A második az, hogy a kompetenciák egy része átkerül a már létezô helyi - tartományi, regionális, megyei, városi - szintre. A harmadik és a mi szempontunkból a legfontosabb, hogy újabb kisebb egységek alakulnak. Ezek kétfélék lehetnek. Egyrészt alakulhatnak a történelmi hagyományokat, a gazdasági ésszerûséget figyelembe vevô régiók, amelyek szervezô elve nem nemzeti. Másrészt pedig megerôsödhetnek, helyenként megalakulhatnak a nemzeti elvet is figyelembe vevô politikai egységek.

E kitérô után visszatérek az alkotmány és a nemzetállam kérdésére. Az alkotmánymódosítási és a Memorandum körüli vitákat követve nyilvánvaló, hogy a román politikai elit nem hajlandó lemondani az ország nemzetállami meghatározásáról. A nemzetállam nem egy deskriptív, szociológiai valóságot kifejezô fogalom (hisz akkor Európában két ilyen állam lenne: Izland és Portugália). A nemzetállam meghatározás egységesítô, homogenizáló politikai törekvést fejez ki, amely a nemzeti elv alapján való intézményesülésben és a nemzeti érdeknek alárendelôdô infrastrukturális hatalom kiépítésében nyilvánul meg. Románia nem egyedülálló e tekintetben. Viszont a nemzetállami logikát követô államszerkezet jelen pillanatban a legnagyobb akadálya a sikeres átmenetnek. Nézetem szerint elemzési hiba az állam erejét alábecsülni különféle globalizációs elméletek szellemében. Az viszont nagyon is kétséges, hogy a nemzetállami logika vezethet-e mûködôképes, hatékony állam létrehozáshoz. Sokkal valószínûbb, hogy a nemzeti elvû intézményesüléshez való ragaszkodás épp ezt a mûködôképességet hiúsítja meg. Meglepôdve tapasztaltam, hogy a legtöbb elemzô, beleértve a 22 címû bukaresti hetilap munkatársait is, nem észleli ezt a feszültséget. Igen súlyos gondok vannak ott, ahol egy ilyen kezdeményezést az állam integritása elleni támadásként kezelnek, és nem továbbgondolásra serkentô intellektuális kihívásként.

Az alapvetô kérdésekre a politikai osztály nem találta meg a megfelelô választ. A számos megoldatlan kérdés mellett a többség és a kisebbség közötti viszony is rendezetlen. A nemzeti logikát követve a feszültségek, az ellentétek aligha csökkenthetôk.

Ez a nemzeti logika fejezôdik ki az alkotmány elsô paragrafusában is. A "stat national" fordítása nemzetállam vagy nemzeti állam. Nem egyértelmû, hogy melyik értelemben használják a törvényhozók. A nemzetállam tulajdonképpen nem más mint az állam szinonimája. Ebben az értelemben például minden európai állam nemzetálla. Amennyiben a nemzeti állam a helyes értelmezés, ami a többségi nemzet primátusát fejezi ki, úgy ez egy politikai szándékot fejez ki. Ez a politikai szándék értelmezetô nemzeti alapon történô homogenizációnak, asszimilációnak, de a legjóindulatúbb értelmezésben is kifejezi, hogy a többségi nemzethez tartozókat az állam (amelyet a többségi nemzet elitje ellenôriz) értékesebbeknek tekinti a többi állampolgárhoz viszonyítva.

A nyugat-európai államok is nemzeti államok, viszont ez politikájukban kevésbé jelenik meg markánsan. Ennek a magyarázata abban rejlik egyrészt, hogy a nemzetépítési folyamatot hamarabb kezdték el, és azt sikeresnek tekintik. Másrészt pedig az európai egyesülés és a regionalizáció valamelyest háttérbe szorította a nemzeti elven való politizálást.

Nemzetállami politikával a térségünkben elsôsorban azokban az államokban találkozunk, amelyek rendelkeznek politikailag aktív nemzeti kisebbségekkel. Olyan kisebbségekkel, amelyek a többség felfogásában veszélyeztetik az illetô állam nemzeti jellegét vagy területi integritását.

A nemzeti kisebbségek elsôsorban olyan államokban szervezik meg intézményeiket nemzeti/etnikai alapon, illetve alakítanak etnikai pártokat, amelyekben jogaikat, identitásukat veszélyeztetve érzik. A nemzeti kisebbségek politikai céljait a következôképpen jellemezhetjük: egyrészt az államon belüli kisebb egységek, másrészt önálló intézményrendszer megteremtésére irányul. A nemzetállami politika éppen ezt a két törekvést ellenzi a leginkább. Ezek azok a követelések, amelyek az állami szuverenitást belülrôl megkérdôjelezik. A kisebb politikai egységeket tekintve, ezért viszonyulnak Romániában annyira hisztérikusan az autonómia és föderalizmus kérdéséhez, valamint ezért olyan lassú és bonyodalmas az adminisztratív decentralizáció. Hasonló a motiváció szlovák részrôl, amikor a szlovákiai magyar politikai szervezetek más elképzelésekkel állnak elô az ország közigazgatási reformját illetôen. És nem utolsósorban, a kezdeti ígérgetések után emiatt nem idôszerû a Vajdaság autonómiájáról tárgyalni. Az önálló intézményrendszerre vonatkozóan ezért ellenzik úgy Szlovákiában, mint Romániában a magyar nyelvû egyetemi oktatásra irányuló kisebbségi követeléseket. Ugyanebbe a vonulatba sorolhatók a státustörvényt illetô román és szlovák bírálatok. Az elôbb felsoroltak által válik a kisebbségi kérdés nemzetállami kérdéssé. Itt kell megjegyeznünk, hogy ilyen kérdésekben általában egyetértés van a többségi nemzet pártjai között, és alapjában véve csak konjunkturális okok miatt tesznek engedményeket a nemzeti kisebbségek követelési teljesítésében.

Az állam, a nemzetállam kérdésének megértéséhez a folyamatokat kell megvizsgálnunk. Mann szerint az állam kétféle hatalommal rendelkezik, a despotikus és az infrastrukturális hatalommal. A despotikus hatalom a weberi értelmezéshez áll közelebb, és a régebbi államalakulatokra jellemzô. Az infrastrukturális hatalom pedig a modern államra jellemzô, amely az infrastruktúráján keresztül gyakorolja a hatalmát és ezáltal ma jobban ellenôrizheti és befolyásolhatja állampolgárait, mint bármikor a történelem során. Ezt a politikai ellenôrzés logisztikájának fejlôdésével magyarázza. Értelmezésében az állam funkciói a belsô rend fenntartása, a katonai védelem, a kommunikációs infrastruktúra fenntartása, valamint a gazdasági redisztribúció. Ezeken az infrastruktúrákon keresztül gyakorolja az állam a hatalmát, és ez által konszolidálja területileg a hatalmát. A mi szemszögünkbôl az a fontos, hogy ezt a hatalmat milyen ideológia nevében teszi. A nemzeti elven való szervezôdés áthatja ezeket az infrastruktúrákat, és ez által intézményesíti a nemzeti elven való szervezôdést, valamint szocializálja a lakosságot. Amennyiben a nemzet az egyik központi érték, ez meg fog jelenni ezekben a struktúrákban is. Ralph Grillo nyomán két mechanizmust különböztethetünk meg: a politikum etnicizálódását és az etnikum politizálódását.3 Az elôbbi az állami kereten belüli nemzeterôsítô politikákra, míg az utóbbi az etnikai szervezôdésre alapozó politikum (állam) megteremtésére vonatkozik. A szakirodalom inkább etnikum politizálódásával foglalkozott és kevesebb figyelmet szentelt a már meglévô állami keretekben zajló nemzeterôsítô nacionalizmusnak.4 Ezen utóbbi politikák azok, amelyeket nemzetállami politikáknak nevezünk és a nemzeterôsítô nacionalizmus fogalmi körében értelmezhetô. Rogers Brubaker szerint a nemzeterôsítô politika a következô elôfeltevésekre, cselekvéseken és mechanizmusokon alapszik5: 1. létezik egy etnokulturális értelemben meghatározott többségi nemzet, amely megkülönböztethetô az állampolgárságok összességétôl. 2. azon az eszmén alapszik, hogy ez a csoport tulajdonosa az államnak. 3. ezen csoport nem rendelkezik teljes tulajdonjoggal az állam fölött. 4. a felsoroltak miatt tenni kell valamit, hogy biztosítani lehessen a többségi nemzet hegemóniáját (ezt nyelvi és kulturális politikával, demográfiai menedzsmenttel, illetve a gazdasági jólét biztosításával igyekszik elérni). 5. ennek a politikának az alátámasztására a múltbeli sérelmek és diszkrimináció hatásának ellensúlyozása szolgál. 6. ilyen alapon mozgósítja az államapparátust.

A brubakeri megközelítés alapján egy hasonló mechanizmust állíthatunk fel a nemzeti kisebbségek esetére is: 1. a nemzeti kisebbség etnokulturális értelemben megkülönbözteti magát az állampolgárok összességétôl. 2. a nemzeti kisebbség jogfosztottnak és másodrendûnek érzi magát a nemzetállamban. 3. ahhoz, hogy ezt ellensúlyozza valamilyen típusú autonómiát és önálló intézményrendszert igényel. 4. ennek elérése érdekében mozgósítja a kisebbséghez tartozókat és megszervezi nemzeti alapú szervezeteit.

A többség és a kisebbség közötti konfliktus éppen ott érzôdik a leginkább, ahol a többségi, illetve kisebbségi nemzetépítés ellenállásba ütközik a másik nemzetépítés projektje által. Az egységes nemzetállam megteremtésének legfôbb akadálya a kisebbségi ellenállás. A kisebbségi nemzetépítésnek pedig a nemzetállami politika.

Ez a konfliktus az amely miatt nem várható a belátható jövôben, hogy a román alkotmánynak a "stat national" meghatározás megváltozna. A reflexióm elején megvizsgált memorandum körülötti helyzet világosan jelzi, hogy a román politikai elitben nincs hajlandóság az állam szerkezetének, nemzetpolitikájának megváltoztatására. Ezzel nem csupán a magyar kisebbség intézményi struktúrájának kialakulásának feltételei maradnak el, hanem Románia szerkezetváltása is a késôbbiekre halasztódik. Nagyon késôre.

 

Jegyzetek

1 Varga Attila: A román alkotmány módosításának idôszerûsége (elvi szempontok, javaslatok, észrevételek). Magyar Kisebbség, 2002. 2. szám.

2 Provincia, 2001. december.

3 Grillo, Ralph (ed.): "Nation" and "State" in Europe: anthropological perspectives. London: Academic Press, 1980.

4 Brubaker, Rogers: Nationalism Reframed - Nationhood and the National Question in the New Europe. Cambridge University Press, 1996.

5 Brubaker, Rogers, i.m.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék