magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 3. (25.) SZÁM - CIVIL SZERVEZŐDÉSEK ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Kósa András László

A romániai magyar civil szféra természetrajzához

Mottó:

"A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed,
és hatalmasabb, nagyobb számú, erôszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegénység, a munka,
a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot.
A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától
a tudatos gondolkozást és tudatos gondolkodót, s ezzel a tudatlanság óceánjába merül."

(Hamvas Béla: A vízöntô)

Somai József vitaindítója azzal kezdôdik, hogy meg kell vizsgálni: hol a helye, mi a szerepe, milyen funkciókat tölt be és mi a súlya a civil szférának. A kérdés annál bonyolultabb, mivel kisebbségben élô társadalom (egyesek szerint "féltársadalom") civil szférájáról van szó. 1989-et követôen rövid idôre felcsillant a remény, hogy Kelet-Közép-Európa, azon belül pedig Románia, Erdély a nyitott, demokratikus együttmûködést keresô civil társadalmak térsége lesz. Ezt a reményt a térségben rendkívül gyorsan és hatékonyan végigsöprô "forradalmak" táplálták, de az átalakulás nehézségei közepette kiderült, hogy a kezdeti remények jó része illúzió volt. Ma már tudjuk, hogy "sem a »kapitalista jövôbe« való gyors és sikeres megérkezés, sem pedig az »arany múltba« fordulás harmadikutas ígérete nem jelentenek megoldást a társadalom és a gazdaság problémáira"1. Ebben a helyzetben a civil társadalom szinte teljes hiánya, de legalábbis rendkívüli gyengesége tovább nehezítette a demokratikus politikai rendszer kialakulását és megszilárdulását.

A romániai magyar társadalom átpolitizált közélete, illetve a kisebbségi léttel kapcsolatos állandó készültség 1989-et követôen a civil szféra sajátos kialakulását hozta. Miután a "helikopter elszállt"2, az évekig visszafojtott "cselekvési kényszer"3 hirtelen felszínre tört, lépten-nyomon alakultak és újraalakultak a legkülönfélébb nonprofit szervezetek.

Abban a társadalomban, amelyben az elszakadt nemzetrész politikai ereje önmagát civilként határozza meg, és mindez jogilag is elfogadott - a civil szektor értelmezése bizonyos magyarázatra szorul, mielôtt a fejlôdési szakaszokról kezdünk el beszélni. A fogalomtisztázás során nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy milyen eredményeket tud felmutatni, mi az, amit ez a politikai beállítottság elért a romániai magyarság számára egy sokáig ellenséges államhatalommal szemben. Idekívánkozik Boldizsár Iván 1935-ös megjegyzése, aki az erdélyi magyarságot a vízbe dobott emberhez hasonlította, akinek elôbb-utóbb el kell döntenie, hogy megtanul úszni, vagy minden körülmények között szárazföldi lény marad, és a vízben élôk egyetlen mozdulatát sem utánozza. Ehhez azonban valamiféle fejlôdôképes identitás megjelenésére van szükség, amely lehet a közösség belsô energiája (a romániai magyar kisebbség errôl a belsô energiáról tesz tanúbizonyságot a választási részvétel során, illetve az RMDSZ körüli egység eddigi fenntartásával is), de lehet külsô hatások elleni védekezés is (lehet, hogy magát az egységet is az államhatalommal szembeni félelem tartja fenn).

Lássuk elôbb, miért is kell egyáltalán egy demokráciában civil társadalomról beszélni? Rendkívül sok választ lehetne megfogalmazni erre a kérdésre, én azonban most csak egyre térnék ki. Az állampolgárság általánosabb szemlélete és a civil társadalom követelményeinek kirekesztôbb értelmezése között különbség van, vagyis nem minden állampolgár civil, léteznek a "nem civil állampolgárok"4, másképpen: léteznek olyan állampolgárok, akik rendelkeznek politikai jogokkal, azonban nem vetik alá magukat a közösségi lét korlátozásainak, a civil világ együttélési normáinak. Tehát az állampolgári jogokhoz (politikai társadalom) kapcsolódó egyetemesség nem mondható el a "civil társadalom" tagságáról, amely jóval szelektívebb, korlátozottabb.

Meggyôzôdésem, hogy a kialakulóban lévô új demokráciákra hatással van a civil társadalom fejlettségi foka, annak szilárdsága és struktúrája, a másik oldalról nézve pedig a "nem civilek" komoly kihívások elé állíthatják a politikai demokrácia kialakulásának folyamatát. Posztkommunista tapasztalataink azt mutatják, hogy "a demokratizálódás irányában tett erôfeszítéseket beárnyékolják az individualizmus antiszociális formái, de azon csoportosulások kibontakozása is, amelyek megakadályozzák, aláaknázzák a civil társulások kialakulását"5. Ennek az egyik legismertebb formáját Whitehead egyszerûen "maffiá"-nak nevezi. A maffia ma már nem a bûnözés egyértelmû ügye, hanem a politikai kooptálás és ellenôrzés hálózatát képezi, amely éppen az új demokráciákban kerül leginkább elôtérbe, hiszen a lakosság nagy aránya nem rendelkezik a demokratikus politika korábbi tapasztalatával, és erôforrásai sincsenek ennek kipróbálására. A maffia gyorsabban alakul ki és szilárdul meg, mint a civil társadalom, fôleg ott, ahol az elôjogok és a tulajdon követelése politikailag vitatható. Ehhez jön hozzá a régi rendszer széthullása után továbbra is fennmaradt formák követelései. Ezek olyan jellegzetes viszonyok, amelyek egyértelmûen nyomon-követhetôk Romániában is.

Túllépve azon, hogy nem szabad összetéveszteni a civil társadalmat a maffiával, hiszen ez utóbbi nagymértékben aláássa a demokratikus konszolidációt, el kell ismernünk, hogy nemcsak a maffia képes a demokrácia ellen hatni, hanem maga a társadalmi tôke is (lásd: Chilében a Pinochetet támogató középosztályt, vagy Dél-Afrikában a fehér kisebbség civil szervezeteit, de tudunk rá példát mutatni Erdélyben is). És akkor még nem is említettük a politikai ellenállás nem civil formáit, mint az ETA-t Baszkföldön, vagy az IRÁ-t Írországban. Egy definíciót kell bevezetnünk, hogy követhetôek legyenek a továbbiakban mondottak. Használjuk itt Philippe Schmitter meghatározását, amely szerint a civil szervezetek rendszere:

1. viszonylag független a kormányzattól, illetve a gazdasági élet minden szereplôjétôl (termelôktôl és újraelosztóktól egyaránt) - kettôs autonómia;

2. képes fellépni az érdekei képviseletében - kollektív cselekvés6;

3. nem törekszik a politikai és/vagy gazdasági elit helyébe lépni, sem pedig felelôsséget vállalni az államirányítás egészében - a bitorlás kizárása;

4. a politikai élet által konstruált szabályok között marad - civilitás.

A meghatározást szem elôtt tartva és tapasztalatainkra alapozva el kell fogadnunk, hogy míg a politikai demokrácia területileg többnyire behatárolható, addig a társadalmi tôke nagyon egyenlôtlenül oszlik meg ezeken a területeken, így a civil szervezetek sincsenek egyenlôen elosztva az állam területén. Sem a piac (a nagyjövedelmûeket részesíti elônyben), sem pedig az állam (a politikai pártok legjobban szervezett változataira támaszkodik) nem tudja egyenletessé tenni a civil szervezetek megoszlását, így - Francis Fukuyama szavaival élve - a demokratikus élet minôségének erôteljes regionális és helyi változatai vannak.

Ha pedig elfogadjuk azt a tételt, hogy egy közösség fejlettségi szintjétôl függ önszervezôdési készsége, és figyelembe vesszük, hogy a romániai magyar kisebbség a civil társadalom építésében elônyre tett szert a román többséggel szemben7, akkor ennek megfelelôen mindenképpen várható volt egy ilyen sokszínû romániai magyar civil hálózat kialakulása. Bár az is igaz, hogy a közéletben ezidáig a politikai párt jelenti a szervezôdési csúcsot, talán ezzel magyarázható, hogy az erdélyi magyar civil szervezôdések nagyon hamar politikai attitûdöket is megjelenítettek.

A civil szféra általam használt meghatározásának tisztázása, valamint az erdélyi magyar civil szféra beazonosítása után egyet kell értenem Somai Józseffel: a támogatások elosztásának kérdése valóban a civil szervezetek fennmaradásának a kérdésévé válik. Ugyanakkor a romániai magyar civil szféra saját döntése is, hogy többnyire csak a magyarországi állami forrásokra támaszkodik, márpedig egy támogató által fenntartott szervezet nem mondható függetlennek, de nem is számíthat mûködô civil szférának.

A Salat Levente által megjelenített hármas függôség kisebb fenntartásokkal nyomon követhetô, azonban kérdéses, hogy ezeknek a forrásoknak az elosztásában valójában nem ugyanazok a felek vesznek-e részt, kinek-kinek megadva a maga forrását, "oszd meg és uralkodj" elvet követve. Természetesen ez sem mûködik ennyire tiszta típusként.

A román állam támogatásában nem várható komolyabb növekedés a következô években, azonban a gazdasági élet szponzorálási kultúrája már bonyolultabb kérdés, ugyanis nem teljesen arról van szó, hogy a törvények nem támogatják kellôen ezt a problémát, hanem sokkal inkább arról, hogy nem alakult ki ennek a támogatási rendszernek a kultúrája. A probléma megfelelô vizsgálata a következô évek legfontosabb finanszírozási kérdése lesz a romániai magyar civil szféra számára. Ugyanakkor az összegében egyre inkább növekvô EU-s támogatások megszerzésében valóban szükség lesz a civil szféra rendszerré alakulására, hiszen olyan követelményeknek kell megfelelni, amelyek máské ppen nem teljesíthetôk, fôleg, hogy ebben a kérdésen Bukarestnek nagyon komoly elônye van.

De tovább kell lépni, hiszen a támogatás kérdése valóban létszükséglet, azonban nem határozhatja meg egy kialakuló civil szféra rendszerét, nem lehet kizárólagos alapja egy közösséget kiszolgálni hivatott civil szféra alakulásának. A civil szférának ki kell tudnia elégíteni szükségleteit az állam nélkül is, amennyiben valamelyes gazdasággal, tulajdonnal, szakképzettséggel, saját kultúrával és önálló etikai rendszerrel rendelkezik. De a civil szféra rendszerének kialakulásában nem a gazdasági függetlenség a leglényegesebb mozzanat, ennél sokkal több kell. Kell hozzá a közélet és a politika visszahódítása is, ami lehetetlen civil kurázsi nélkül. Én az önazonosság hiányá t, az alattvalói tudat- és lelkiállapotból kiemelkedett egyén tömeges megjelenésének a hiányát sokkal súlyosabb problémának látom, mint a civil szféra támogatásának kérdését. Néhány évvel ezelôtt még azt írtam, hogy a középiskolás fiatalok olyan mozgalmakat indítottak el, amelyek méltán jelenthetnek mintát a felnôtt társadalom számára is. És ezek a fiatalok a '90-es évek elsô felében felismerték, hogy a helyzet olyan, hogy "rajtunk már csak mi segíthetünk", sok esetben saját zsebpénzüket felhasználva hajtották végre elképzeléseiket, valósították meg világmegváltó álmodozásaik egy részét. Ennek a világmegváltásnak a hiányát látom a rendszerré szervezôdés félútján megtorpant romániai magyar civil szféra legnagyobb hiányosságának. Ez a civil társadalom még nem olyan társadalmi aréna, amelyben az egyéni érdekek, a csoportos cselekvés és a társadalmi szolidaritás terei átszövik egymást. És bár egyre erôteljesebben mutatkozik meg a társadalom-állam dichotómia, azonban ez a szembenállás sokkal inkább múltba forduló, amely az 1989 elôtt fennálló diktatórikus uralomra reflektál, valamiféle állandó forradalomra buzdít. Sokszor úgy tûnik, hogy a hatalom felváltása - és nem visszaszorítása - a megfogalmazott cél. Azonban a "demokratikus átmenet akkor vezethet hosszú távon is stabil demokráciához, ha az önkorlátozó átalakítás kollektív élménnyé válik a társadalomban"8. A romániai magyar civil szféra legnagyobb hiányossága erre vezethetô vissza, hiszen a közgondolkodás a kelleténél szegényebb politikai doktrínákban, túlpolitizált és alulinformált, és nem alkot saját magáról képet, amelyet aztán a politikával konfrontálhatna.9

Természetesen az állam is sokat tehet ebben a kérdésben, hiszen a civil szférának eddig tett engedmények Romániában sem számítanak garanciának, így a bizonytalanság problémája is folyamatosan ott lebeg, hiszen bármikor visszavonható. A függôségi rendszer ilyen kialakulása viszont túlmutat az egyszerû anyagi forrásoktól való függésen, sôt, talán azt mondanám, hogy éppen anyagi kérdésekben függ a legkevésbé a román államtól.

Sokkal fontosabbnak tartom megvizsgálni azt, hogy a folyamatos átalakulásban, mozgásban lévô romániai magyar társadalomban az egyház és a politika kapcsolatában (nevezzük ezt egyszerûbben egyház és állam kapcsolatában) újabb változás állt be. Ugyanis míg az ortodox államokban az egyház és állam különválasztása alig jelentkezik (nagymértében van jelen ez Romániában is), addig a nyugati társadalmi rend az "Add meg Istennek, ami az Istené és császárnak, ami a császáré" elven (és természetesen a római jogon) alapul. Márpedig az erdélyi magyar társadalom soha nem tudott teljesen beilleszkedni az ortodox társadalom szervezésébe, most azonban egyre erôteljesebben jelenik meg valamiféle civil társadalom, amelynek erkölcsi felfogása és gyakorlata sokban eltér az eddig megszokottaktól, így a civil szféra által kifejthetô mobilizációnak ilyen irányú mozgása is van. Kérdés, hogy valóban van-e ilyen hatása a még nem teljesen kiforrott romániai magyar civil szférának? Ennek a megvizsgálása, körüljárása lehet egy, a romániai magyar civil szférát vizsgáló kutatás alapja, amely reális helyzetelemzése lehet a rendszerré válásnak is.

Amint a fentiekbôl is következik, a civil szféra "olyan közösség, amely képes racionálisan kifejezni és megvédelmezni saját érdekeit, és képes saját magát önállóan megszervezni, függetlenül az állami hierarchiától"10. Ez vonatkozik leginkább a román államhoz való viszonyát vizsgálva, ugyanis a hivatalos intézmények felett megszervezett romániai magyar civil társadalmi mozgalmak olyan hálózatokat alakítottak ki, amelyek teljesen átalakították a romániai magyarság számára az állam-társadalom reflexiós viszonyt, államfölötti kapcsolathálózattá válva a nemzeti keretbôl eddig nem tudott kilépni. 2002-ben éppen e kölcsönös függôségi hálózat kialakítása teszi lehetôvé az emberi és anyagi erôforrások hiányában szenvedô civil mozgalmaknak a fennmaradását. Természetesen a folyamat messze nem zárult le, és az új politikai kultúra kialakítása még hosszabb idôt igényel.

A romániai magyar civil szféra átrendezôdése a valahová tartozás igényétôl a harc eszközévé válásig jutott, az alternatív társadalmi mozgalmak ma NGO-kká fejlôdtek. Nem véletlen, hogy "aki az állampolgári kezdeményezések fontosságát kívánta hangsúlyozni, az civil társadalomról ... beszélt; aki az államtól való elhatárolódást érezte kritikusnak, az szívesebben emlegetett nem kormányzati szervezeteket; aki a nonprofit intézmény-együttes önálló szektorként való megjelenését találta fontosnak, az a harmadik szektor elnevezést szerette volna meghonosítani"11. De sajnos még nem jutottunk el oda, hogy a politikai diskurzus számára is a "civil társadalom akceptálható politikai program"12 legyen. Ebben az állapotban van a romániai magyar civil szféra, amely az elmúlt tizenkét esztendôben hatalmas utat járt be, a fejlôdésben voltak megtorpanások és szárnyalások, vannak egekbe mutató eredmények és lesújtó bukások, lehet vitázni azon, hogy mennyire rossz, hogy ennyire kevés szervezet tud ma meglenni, avagy éppen örvendetes, hogy a legéletképesebbek ma már reális igényeket elégítenek ki. Ebben a "Civiliádában" a menetrendek indulás után alakulnak, és minden utazó maga készíti el, természetesen az adott kereteken belül. És bármennyire hiszünk a civil társadalomban, el kell ismernünk, hogy a történelemben volt rá példa, hogy a civil társadalom nem a demokratizálódást részesítette elônyben, ugyanakkor - bár nem várható el - a politika is kifejthet demokratizáló hatást a civil társadalomra. Ez lehetne az RMDSZ feladata, azonban nem úgy, hogy civil szervezeteket hoz létre, hanem sokkal inkább biztosítja, hogy a romániai magyar civil széra saját köreit kialakíthassa, saját feltételrendszerét megteremthesse.

A legfontosabb az lenne, hogy elfogadja mindkét oldal: "a törvényesség formális védelme mögött léteznie kell az önkorlátozás informális struktúrájának és a kimondatlan szabályok kontrolljának", mert "amikor a demokratikus politikai jogokat hirtelen kiterjesztik egy korábban nem demokratikus társadalmi területre, a civil társadalom ezt követô kivirágzása különféle fajtákat fog tartalmazni, beleértve gyomokat és töviseket is a szépen öntözött kertek és gondosan nyírt pázsit mellett"13.

 

Irodalom

Almond, Gabriel A. - Verba, Sidney: Cultura civica. Atitudini politice si democratie în cinci natiuni. DU Style - CEU Press, Bukarest, 1996.

Bakk - Horváth - Salat: A 2000. év küszöbén. Politika és kisebbségi magyar társadalom Romániában, Magyar Kisebbség, 1999/2-3. szám, 373-391.

Bozóki András: Civil társadalom és polgárosodás. In Konfrontáció és konszenzus. Savaria University Press, Szombathely, 1995.

Gábor Kálmán (szerk.): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. K.n., Szeged, 1992.

Kuti Éva: Hívjuk talán nonprofitnak. NIOK, Budapest, 1998.

Miszlivetz Ferenc: A lehetséges határainak újrafogalmazása. Savaria University Press, Szombathely, 1993.

Miszlivetz Ferenc: Illusions and Realities. The Methamorphosis of Civil Society in a New European Space. Savaria University Press, Szombathely, 1999.

Pillich László: Piramis(ok) árnyékában, avagy a polgári önépítés esélyei a mai Erdélyben. Korunk, 1995. november.

Salat Levente: Romániai magyar civil társadalom? Korunk, 1995. november.

Tocqueille, Alexis de: A demokrácia Amerikában. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983.

Weber, Max: Gazdaság és társadalom. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1987.

Whitehead, Laurence: Tekézés Bronxban: barátságtalan térközök a civil és a politikai társadalom között. In Demokratizálódás: elmélet és tapasztalat. XXI. Század Intézet, Budapest, 2001.

 

Jegyzetek

1 Miszlivetz Ferenc: Illusions and Realities. The Methamorphosis of Civil Society in a New European Space. Savaria University Press, Szombathely, 1999.

2 Pillich László: Piramis(ok) árnyékában, avagy a polgári önépítés esélyei a mai Erdélyben. Korunk, 1995. november.

3 Gábor Kálmán, 1992

4 Whitehead, Laurence: Tekézés Bronxban: barátságtalan térközök a civil és a politikai társadalom között. In Demokratizálódás: elmélet és tapasztalat. XXI. Század Intézet, Budapest, 2001.

5 Uo.

6 Lásd Weber, Max: Gazdaság és társadalom. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1987.

7 Böethy Leo, neves szociológusunk szerint egy nemzet akkor asszimilálódik, ha alulmarad a hadviselésben, a népszaporulatban és a kultúrában (1927).

8 Bozóki, 1995

9 Lásd ezzel kapcsolatban: Bakk - Horváth - Salat: A 2000. év küszöbén. Politika és kisebbségi magyar társadalom Romániában, Magyar Kisebbség, 1999/2-3. szám. 373-391.

10 Miszlivetz Ferenc: Látlelet: Kelet-Közép-Európa sérülései (Lehetséges-e a civil társadalom önterápiája?) In.: A lehetséges határainak újrafogalmazása. Savaria University Press, Szombathely, 1993. 49. oldal

11 Kuti Éva: Hívjuk talán nonprofitnak. Budapest, 1998.

12 Miszlivetz Ferenc: Illusions and Realities. The Methamorphosis of Civil Society in a New European Space. Savaria University Press, Szombathely, 1999.

13 Whitehead, i. m.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék