magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2003. 1. (27.) SZÁM - REGIONÁLIS POLITIKA ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Magyar Kisebbseg

Horváth Gyula

Területi fejlôdés és regionalizmus
- Hozzászólás Horváth Réka-Veress Emôd tanulmányához -

A kelet-európai országok európai uniós csatlakozása a rendszerváltozás eredeti forgatókönyveiben nem szereplô számtalan új kérdésre irányította a figyelmet. Az átmenet tervei a regionális egyenlôtlenségek következményeivel még nem számoltak, a demokratikus intézmények és a piacgazdaság kiépítésének általános feladatai között nem találhatunk markáns területfejlesztési intézkedéseket. A legtöbb országban - Magyarország és Lengyelország kivételével - a regionális politika cél-, eszköz- és intézményrendszerének kérdései az európai uniós csatlakozási tárgyalások elôrehaladtával kerültek az érdeklôdés középpontjába. Eközben azonban több országban élénk vita bontakozott ki a nemzetiségi területek autonómiájáról és a nemzeti közigazgatás decentralizálásáról.

Örvendetes, hogy a viták nem korlátozódnak ma már csak a kisebbségi jogokra, hanem megjelennek tágabb összefüggések, többek között a területi fejlôdés lehetséges irányai, a regionális kohézió erôsítésének gazdaságpolitikai és intézményi kérdései is. Romániában a Provincia című folyóirat hasábjain évek óta tartalmas eszmecsere zajlik erdélyi magyar és román értelmiségiek között a román régiók létrehozásáról.

A terebélyesedô vitapontok sorába illeszkedik Horváth Réka és Veress Emôd tanulmánya. Az európai modellek alkalmazásának lehetôségérôl, az Európai Unió regionális politikája alapelveinek érvényesítésérôl és a román területfejlesztés összefüggéseirôl megfogalmazott gondolatok jó alapot teremtenek a további tisztázó vitákhoz. A tanulmány fô megállapításához - meg kell kezdeni a regionalizmus EU-konform megalapozását Romániában is - fűzött hozzászólásom egy új komplex vizsgálati szempontra, a regionális gazdaságfejlesztésre kívánja a regionalizmus-vita résztvevôinek figyelmét felhívni.

Románia regionális fejlôdése

Románia, a viszonylag fiatal nemzetállam, a különbözô országrészek (Erdély, Havasalföld, Moldva, Dobrudzsa) területi egybeszervezésére tett több évtizedes törekvéseinek eredményei nem kevés tanulságot szolgáltatnak annak elemzéséhez, hogy vajon sikerrel jártak-e a központosított államhatalom tervei a regionális kohézió erôsítésére, csökkentek-e a régiók közti különbségek a jövedelemtermelésben, a lakosság életkörülményeit befolyásoló infrastrukturális ellátottságban egy soknemzetiségű országban.

A területi gazdasági és a társadalmi struktúrák jelenlegi állapotából levont fô következtetés az, hogy az önálló Románia létrejötte óta folytatott, különbözô ideológiai alapokon nyugvó gazdaságpolitikák csak kismértékben voltak képesek az ország tradicionális térszerkezetének módosítására. A 20. században az ország területi különbségei - a nagy áldozatok árán végrehajtott erôltetett iparosítás hatására - mennyiségi szempontból mérséklôdtek, a fejlett és az elmaradott területek térségi elrendezôdése azonban szinte változatlan maradt. A történelmi román területeken Bukarest, néhány nagyváros (Craiova, Pitesti és Constanta) és szűkebb környezete mutat fel modernizációra alkalmas szerkezeti jellemzôket. A háromnegyed évszázaddal ezelôtt más gazdasági rendszerhez tartozó Erdély összességében meg tudta ôrizni a településszerkezetébôl (sűrű kisvárosi hálózatából) és kvalifikáltabb humán erôforrásaiból származó elônyeit.

Az elmaradott ország jövôje szempontjából - amely a 21. század legelsô éveiben a transzformáció kezdeti szakaszában tart - nem lényegtelen, hogy a makrogazdasági politika átalakítása milyen regionális következményekkel jár, a piacgazdaság differenciáló erôi szabadon fejtik-e majd ki hatásukat, és fokozzák az európai összevetésben ma még nem túlzottan nagyfokú területi különbségeket (a legfejlettebb fôváros és a legfejletlenebb Észak-Moldva között az egy fôre jutó GDP különbsége 1,6-szoros értéket mutat), vagy az új regionális politika képes lesz-e módosítani a negatív hatásokat, megtenni a legelsô lépéseket a további differenciálódás megakadályozására, a gazdasági és a műszaki innovációk térbeli terjedésének ösztönzésére, a méltányosság, igazságosság és szolidaritás elveinek érvényesítésére. A komplex regionális politika cél-, eszköz- és intézményrendszerének kidolgozása ezért fontos feladat Romániában.

A román kormányzati szervek megfogalmazták a regionális politika kidolgozásának igényét. Még nem körvonalazódott ugyan egy konzisztens regionális politika, de érzékelhetô, hogy a decentralizált iparfejlesztés, a szociális problémák komplex megoldása, a partnerség kiépítése, az agrártérségek diverzifikált fejlesztése, a humán erôforrások minôségét javító intézmények alapítása, a kis- és középméretű vállalkozások elterjesztése a kormányzati politikák érdeklôdésének homlokterébe került. A kormányprogramok általános célkitűzései azonban nem tekinthetôk még komplex regionális politikai koncepciónak, ezek általános elképzelések csupán, mint ahogy hasonló megfogalmazásokkal találkozhattunk 7-8 évvel ezelôtt a többi átalakuló kelet-közép-európai ország kormányzati politikai dokumentumaiban is.

Az átmeneti országoktól némileg különbözik Románia helyzete a regionális fejlesztési politika koncepcionális kidolgozásának helyzetét illetôen. Magyarországon és Bulgárián kívül Romániában készült tervezet a regionális fejlesztés cél-, eszköz- és intézményrendszerének kidolgozására. A Phare-program keretében, a RAMBØLL konzultációs csoport irányításával kidolgozott Zöld Könyv foglalta össze elôször a területi fejlôdés problémáit, az ország térszerkezetének helyzetét, és tett javaslatokat a román területfejlesztési modell kidolgozására. E dokumentum jelentôs teljesítménynek értékelhetô. A dokumentum háttéranyagai - az ország regionális különbségeit feltáró és elemzô dolgozatok és kiadványok - kellô eligazodást nyújtanak az ország térszerkezeti problémáinak tanulmányozásához, módszertanilag megalapozottak. Külön ki kell emelni a globális fejlettségi index alkalmazását, amely a GDP-nél átfogóbb és differenciáltabb elemzést tesz lehetôvé.

A Zöld Könyv a román területfejlesztési politika legsürgetôbb teendôit kilenc pontban foglalta össze: a feladatok a területfejlesztés alapintézményeinek megteremtésétôl - a regionális programozás bevezetésén keresztül - a regionális fejlesztési szakemberképzés megszervezéséig széles skálán mozognak. A javaslatok a fejlett piacgazdaságok és a tagolt intézményrendszert működtetô polgári demokráciák esetében teljesen nyilvánvalóak és meg is valósíthatók az új elvek, de régi struktúrák alapján működô román demokráciában azonban ezek az elképzelések nehezen érvényesíthetôk.

Ezért van nagy jelentôsége annak, hogy mihamarabb megszülessenek mindazok a jogszabályok, amelyek az általános alapelvek érvényesüléséhez nyújtanak megfelelô garanciákat. A magyar tapasztalatok azonban arra intenek, hogy a területfejlesztés eszköz- és intézményrendszerét (a regionális fejlesztés speciális alapjait, a társfinanszírozást, a regionális programozást, a területfejlesztési tanácsok működését, a fejlesztési régiók kialakítását stb.) megteremtô törvény mellett módosítani szükséges a területfejlesztéssel kapcsolatban álló, arra hatást gyakorló egyéb törvényeket is: pl. az államháztartási, az önkormányzati, a támogatási rendszert szabályozó törvényeket. Mert hiába fogalmazza meg a területfejlesztési törvény a fejlesztési régióba tartozó megyék együttműködésének ösztönzését és a decentralizált fejlesztési források felhasználásában a régiók meghatározó szerepét, ha az önkormányzati törvény és a támogatások állami szabályozása korlátokat állít a regionalizmus kibontakozása elé.

Az EU-konform területfejlesztést támogató komplex jogi szabályozás természetesen nem eredményezhet azonnali pozitív változásokat Romániában sem. Tekintetbe kell venni, hogy a központi szervek ragaszkodnak redisztribúciós és irányítási jogosítványaikhoz, a helyi önkormányzatok pedig autonómiájukat féltik az új területfejlesztési régiók megszervezésétôl. A hagyományos igazgatási szintek érdekeltségének megteremtésére a területfejlesztésben különbözô technikákat kell kidolgozni, egyértelműen szabályozni kell az egyes szintek közötti munkamegosztást, a feladat- és hatásköröket.

Romániában a régiók szervezéséhez - történelmi hagyományok, városhálózati sajátosságok és az államigazgatási rendszer miatt - formai szempontból kedvezôbbek az adottságok, mint Magyarországon:

- 1953-1965 között az országban 17 tartomány alkotta a területi mezôszintet. Románia közigazgatási beosztása többször változott a 20. században, Magyarországgal ellentétben a területi közigazgatáshoz nem kötôdnek több évszázados hagyományok. Az ország történeti tájain (Olténia, Munténia, Moldva, Erdély, Bánát stb.) a több évtizedes erôszakos homogenizálás ellenére felfedezhetôk a regionális identitás maradványai, ezekre tudatos regionális politikával lehet építkezni. Meg kell azonban jegyezni, hogy Erdély esetében különös figyelmességgel kell eljárni. Részben azért, mert az országrész népességének kb. egynegyede magyar nemzetiségű (a közép-romániai régió három keleti megyéjében 50-80%), másrészt - a nem feszültségmentes nemzetiségi politika miatt - nagy számú ellenzôje van az erdélyi régiók önálló fejlesztési törekvéseinek.

- A regionalizmus és a decentralizált területfejlesztés szempontjából Románia viszonylag kedvezô nagyvárosi hálózattal rendelkezik. Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Arad, Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely, Craiova, Constanta, Galati, Iasi, Ploiesti, Pitesti mind népességszámát, mind multifunkcionális jellegét tekintve tényleges növekedési központként vehetô számításba. A nagyvárosok potenciális szellemi-kulturális funkciói erôsek, sokhelyütt 2-5000 fôs kutatási-fejlesztési kapacitások és 10-30 ezer hallgatói létszámú egyetemek vannak.

- Az ország területi-közigazgatási rendszere sok egységbôl (41 megyébôl) áll, méretük és népességszámuk alapján NUTS3 egységeknek tekinthetôk.

A nyugat-európai területi egységek autonómiájának a megerôsödése csak részben vezethetô vissza történelmi és nemzetiségi okokra. Sokkal inkább a gazdaság szerkezeti átalakulása, a regionális fejlôdést befolyásoló tényezôk változása, a területi tervezés általános térnyerése - meghatározóan gazdasági szempontok - kényszerítették ki a decentralizációt. A regionális önállóság kibontakozása kedvezô változásokat eredményezett a fejletlen térségek felzárkózásában, a korábban sokszor ,,gyarmatosító" pozícióban lévô centrumtérségek gazdasági és politikai túlhatalmának a visszaszorításában. A regionalizmus tehát a demokrácia fontos intézménye is egyben.

Romániában is hasonlóak a teendôk. Az ország nagyobb térségeiben a területfejlesztés több tucat szereplôjének az összefogására azért van szükség, hogy:

- az innovatív, piackonform tevékenységek térbeli terjedése felgyorsuljon, kialakuljanak az ehhez szükséges infrastrukturális és szervezeti feltételek,

- térségek belsô összetartó ereje fokozódjon, a fejlôdést hosszú távon a régió saját adottságai motiválják, az új tevékenységek egymásra utalt gazdasági rendszerré szervezôdjenek,

- külgazdasági orientációja erôsödjön, az európai területi munkamegosztásba a bekapcsolódás intenzívvé váljon, a regionális versenykövetelményekhez való alkalmazkodás feltételei megteremtôdjenek.

A piaci versenyképességet befolyásoló tényezôk komplex fejlesztéséhez, összetett és modern gazdasági szerkezet kiépítéséhez, a regionális piacok szervezéséhez a mai megyéknél kiterjedtebb méretű területi egységekre van szükség. Mert különben nem teljesíthetô a közgazdaságtan egyik alaptétele, a méretgazdaságosság követelménye. Nem véletlen tehát, hogy az EU-csatlakozás és az Unió Strukturális Alapjaiból történô támogatások igénybevételének elôfeltétele a nagyrégiók kialakítása, amelyekre fejlesztési koncepciók, programok dolgozhatók ki.

Ne ringassuk azonban magunkat illúzióban. A törvény a nyugat-európai típusú fejlôdésnek csak a legelemibb feltételeit teremtette meg, sok tennivaló, érdekkonfliktus, az eddigieknél összemérhetetlenül következetesebb és a korábbiaknál nagyobb szakszerűséget igénylô munka van elôttünk. Mihamarabb bizonyítani kell viszont, hogy a nem kis ellenállás dacára kikényszerített döntés az ország érdekeit szolgálja, a térségi összefogás fejlesztô ereje és forrásképzô szerepe bármely minisztériumban kialkudott támogatásnál nagyobb lehet.

Új szervezô intézmény

A regionális fejlesztési tanács lehet majd az új regionális politikai filozófia kulcsszereplôje. Tagjai a régió fejlesztésében érdekelt szereplôk - a megyei területfejlesztési tanácsok, a gazdaság, a központi állam - képviselôi. Feladatköre sokrétű: a régióban zajló folyamatok feltárásától és értékelésétôl a fejlesztési programok kidolgozásán és finanszírozásán keresztül a fejlesztési célok megvalósításának ellenôrzéséig számtalan teendôje lesz. Szerveznie kell a regionális területfejlesztési partnerek együttműködését, ütköztetnie kell fejlesztési érdekeket, hazai és külföldi alapokhoz és befektetôkhöz kell versenyképes elképzeléseket eljuttatnia, fejlesztési célokat és programokat kell kidolgoznia, információs rendszereket kell működtetnie, hatáselemzéseket kell végeznie, regionális marketing feladatokat kell ellátnia, képviselnie kell a régió érdekeit az Országos Területfejlesztési Tanácsban. E távolról sem teljes felsorolásból is kitűnik, hogy olyan feladatokról van szó, amelyek mindezidáig szinte ismeretlenek voltak a román - és tegyük hozzá, a kelet-közép-európai - területfejlesztési gyakorlatban, eredményes megoldásuk egyetlen települési és megyei önkormányzattól sem várható.

A regionális fejlesztési tanács tehát nem a megyei önkormányzatok ellenében, hanem azok és a regionális erôforrások mozgósítása érdekében jön létre. Egyenlô partnerek konstruktív együttműködését jelenti. Nyilvánvaló azonban, hogy - és ez máris egy elôrelátható konfliktusforrás - a tanácsban résztvevô megyék képviselôi csak megalapozott elképzelések birtokában, kellôképpen alátámasztott érvek sorozatán keresztül érvényesíthetik érdekeiket. Fejlesztési döntéseket sem aktuális politikai befolyás, sem szűk területi érdek, sem pedig megalapozatlan és irreális elképzelés nem kényszeríthet ki, még ha azok térségi vagy ágazati támogatás formájában is jelennek meg. A fejlesztési döntéseknek, a támogatás odaítélésének egyértelmű célokat, nyilvánosan meghirdetett programokat kell szolgálniuk, olyanokat, amelyek versenyképes munkahelyeket teremtenek, s egyben megfelelnek a fenntartható fejlôdés követelményeinek, erôsítik a régió exportkapacitásait, a gazdaságfejlesztés infrastruktúráját javítják, hozzájárulnak a régió gazdasági kapcsolatainak a fejlesztéséhez.

A regionális fejlesztési tanács munkáját szervezni kell, döntéseit magas szakmai színvonalon elô kell készíteni, a fejlesztési programokat menedzselni szükséges. Ezért fontos, hogy a tanács munkaszervezetének kialakítása - e szempontokból nem engedve - körültekintôen történjen. Csakis professzionális és eszközökkel jól felszerelt szervezet lesz képes megbirkózni azokkal a feladatokkal, amelyek megoldását a nyugat-európai régiókban szakértôk tucatjai végzik.

A székelyföldi kísérlet

Az MTA Regionális Kutatások Központja a regionális tudomány fejlesztésére kidolgozott stratégiája a 90-es évtized végén e diszciplína határon túli magyar tudományosságban való meghonosításának célját fogalmazta meg. Fiatal székelyföldi értelmiségiek egy csoportja - részben a Sapientia Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karához kapcsolódva - Székelyföld 2000 elnevezéssel munkacsoportot szervezett, amelynek célja a területi kutatásokra való felkészülés, a székelyföldi fejlesztési stratégia kidolgozásának tudományos megalapozása volt. E tudományos műhely 2000-ben Tusnádfürdôn, 2001-ben Csíkszeredában száz fôs közreműködôi körrel konferenciákat szervezett a Székelyföld társadalmi, gazdasági és kulturális állapotának értékelésére. A munkacsoport eddig két kötetet publikált, megjelentette az 1902-ben rendezett Székely Kongresszus jegyzôkönyvét, és "A kulturális térségek szerepe a regionális fejlesztésben" címmel közreadta a tusnádfürdôi konferencia elôadásait. 2001-ben a kolozsvári Civitas Alapítvány szervezésében az MTA Regionális Kutatások Központjának munkatársai, erdélyi magyar és román kutatók részvételével szakmai tanácskozáson vitatták meg az európai területfejlesztés idôszerű kérdéseit.

A tudományos műhelymunkákon fogalmazódott meg annak igénye, hogy célszerű lenne összefoglalni a Székelyföldhöz tartozó három megye - Hargita, Kovászna és Maros - társadalmi-gazdasági és kulturális állapotának jellemzôit.

A magyarországi regionális tudomány képviselôi részérôl e javaslat támogatásra talált. Egyrészt azért, mert e diszciplína stratégiai céljaival egyezô igényt fogalmazott meg, másrészt pedig azért, mert bizonyosra vehetô, hogy e vizsgálatok az európai regionális tudomány fejlôdését is szolgálhatják. A magyar társadalomtudományban gyökeret eresztett regionális tudomány szervezeti alapjainak határokon túlra való kiterjesztése mellett az is szerepet játszott, hogy e tudományágazat vizsgálati bázisa egy korábban kevésbé megkutatott térségre is kiterjedjen, megállapításainak ellenôrzését elvégezhesse, ezzel új kutatási eredmények legyenek elérhetôk.

E program megvalósításában hatékony együttműködô partnerre találtunk az Új Kézfogás Alapítványban, amely anyagilag támogatta a székelyföldi kutatásokat, egyben folyamatosan hangsúlyozta azt az igényt is, hogy a tudományos kutatásnak - az elméleti törvényszerűségek feltárásán kívül - folyamatosan szem elôtt kell tartania az eredmények gyakorlati felhasználhatóságának követelményeit.

A magyar területfejlesztésnek fontos történeti elôzményei vannak. A dualizmus kori Magyarország modernizációs programjai: a vasútépítkezések, a vízügyi munkálatok és az állami finanszírozású - elsôsorban budapesti - közmunkák jelentôs változásokat indítottak el az ország térszerkezetében. Ezek döntô részben koncentrációs jellegűek voltak, a fôváros országon belüli és nemzetközi pozícióit erôsítették. Az akkori kormányzatok ugyan nem dolgoztak ki mai értelemben vett területfejlesztési politikát, azonban az elmaradott országrészekben kibontakozó modernizációs követelésekre válaszokat kellett megfogalmazniuk. A perifériák eltérô erôsségű akcióit az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) karolta fel. Az egyesület működési filozófiájában ugyanis fontos szerepet kapott a területi különbségek mérséklése. "Nemzeti érdek - fogalmazta meg az OMGE egyik dokumentuma -, hogy az a távolság, mely falu és város között a gazdasági, jóléti és közegészségügyi intézmények és műveltség tekintetében ma még megvan, lehetôleg kiküszöböltessék Evégbôl szükségesnek tartjuk, hogy a vidéki népesség terhei könnyíttessenek s a teherviselés városban és falun arányban legyen a törvényhozás, a kormány és a közigazgatás által nyújtott támogatással és elônyökkel." Az elsô kormányzati fejlesztési program az Északkelet-Kárpátokban indult az 1890-es évek végén, majd az 1902. évi Székely Kongresszus határozatai nyomán fogalmazódott meg kormányzati felzárkóztatási stratégia az ország egyik legelmaradottabb térsége, a Székelyföld modernizálására. A Székely Kongresszust - amely a térség szereplôinek fejlesztési törekvéseit példamutató módon foglalta egységes rendszerbe - a magyar területfejlesztési tradíció fontos elemének kell tekintenünk. A történelem vihara ugyan megakadályozta, hogy az ajánlásokat konkrét kormányzati és helyi cselekvés kövesse, a kongresszus jegyzôkönyve területfejlesztési szakembereknek érdekes és elgondolkodtató módszertani olvasmány lehet ma is.

A 21. század eleji székelyföldi kísérlet, az egy évig tartó feltáró munka azt a célt szolgálta, hogy a modern területfejlesztés stratégiai megalapozó szakasza számára széleskörű információs bázison nyugvó helyzetértékelô dokumentáció készüljön. A helyzetfeltárás a fejlesztési programok kidolgozásának fontos része. A gazdasági és a szociális terek adottságai, a fejlôdés mozgatórugói ugyanis különbözôek. A fejlôdési elemek jelenlétének eltérô súlya, a közöttük kialakult kölcsönkapcsolatok sokszínű kombinációja miatt változatos problémamegoldásra nyílik lehetôség..

Fejlesztési megoldásokat még egy országon belül sem lehet mechanikusan másolni, sok kedvezôtlen nyugat-európai tapasztalat a bizonyíték erre. Minden régiónak saját magának kell megtalálnia - a nemzeti és az európai erôtértôl nyilvánvalóan nem függetlenül - a lakossága és a nemzetgazdaság számára legelônyösebb fejlôdést kínáló irányokat és alternatívákat. Ezek megválasztásának kulcsa a tudományos alapossággal elvégzett helyzetértékelés: a térségben zajló társadalmi, gazdasági és településszerkezeti folyamatok leírása, az azokat befolyásoló tényezôk ok-okozati viszonyainak feltárása, az értékelés során kapott eredmények összevetése más, hasonló vagy eltérô adottságú térségekkel.

Átlagos fejlettségű Székelyföld

A Hargita, Kovászna és Maros megyék alkotta, 1,2 millió lakosú Székelyföld Románia átlagos fejlettségű térsége. A 20. század eleji birodalmi földrajzi és gazdasági periféria ugyan az új nemzetállam geográfiai középpontjának közelébe került, ez a pozíció azonban nem jelentett dinamizáló erôt. Politikai és gazdaságfejlesztési stratégiai okok, illetve a történelmi hagyományok következtében a térség gazdasági teljesítôképessége az új nemzeti gazdasági erôtérben csupán annyiban módosult, hogy mutatói a romániai összehasonlítási rendszerben átlagos értékekkel írható le.

A 70-es évtized erôltetett iparosítása nyomán létrejött gazdasági szerkezet jellemzôi az európai területi fejlôdésben nem tapasztalt módon alakultak. Miközben az ipari foglalkoztatottak aránya a Székelyföldön az indusztriális korszak mutatóira volt jellemzô, a mezôgazdasági foglalkoztatottak aránya a tipikus agrártérség vonásait mutatta. A tercierizáció színvonala rendkívül alacsony. A szolgáltató szektor elmaradottsága a régió új pályára állásának meghatározó akadálya.

A társadalmi-gazdasági paraméterek többsége a romániai átlag körül szóródik. Az országos átlaghoz hasonlóan 40 százalékos az agrárfoglalkoztatottak aránya, 28 százalékos az ipar és 32 százalék a szolgáltató szektor részesedése. A közép-romániai régió (amelyhez a három székely megyén kívül Fehér, Brassó és Szeben megye tartozik) szerkezeti mutatói kedvezôbbek, hiszen az agrárfoglalkoztatottak aránya a régió szintjén 28 százalékot tesz ki.

Az urbanizáció színvonala, a lakosság jövedelmi helyzete is átlagos képet mutat. Ez a kép rajzolódik ki az ország térszerkezetének állapotát értékelô elemzések eredményeibôl is. Akár a komplex fejlettségi mutatókat, akár az egy fôre jutó GDP adatokat nézzük, a székelyföldi megyék a 41 romániai megye rangsorában a középsô, illetve a felsô harmadban helyezkednek el. A vásárlóerô paritáson számított hazai össztermék becsült adatai alapján a 6000 eurós romániai átlagot Maros és Kovászna megye négy százalékponttal meghaladja, Hargita pedig négy százalékponttal lemarad attól. Ennél gyengébb pozíciók a vonalas infrastruktúra néhány elemében - mindenekelôtt az út- és a távközlési hálózatban -, illetve az innovatív fejlôdés hajtóerôinek (felsôfokú végzettség, kutatási-fejlesztési kapacitások, exportpotenciál, külföldi működô tôke) állapotában érzékelhetôk. E tényezôk szerepe azonban jelentôs, mert például a megközelíthetôségi viszonyok kedvezôtlenül befolyásolják a térség fejlôdôképességét. A Székelyföldnek az európai gazdasági térben elfoglalt helyzetét reprezentáló mutatók nyilvánvalóan a viszonyítási alapul vett átlagoktól sokkal jelentôsebb eltéréseket mutatnak (1. ábra)

A Székelyföld pozíciója Európában (EU15=100) és Romániában (Románia=100)

1. ábra

 

A helyzetfeltárás eredményeinek összegzéseképpen elkészített SWOT-elemzés a következô képet mutatja (1. táblázat).

1. táblázat.

A Székelyföld társadalmi-gazdasági állapotának értékelése

Erôsségek

Gyengeségek

Veszélyek

Lehetôségek

Kedvezô demográfiai adottságok. Erôs nemzeti-kulturális identitás. Magas erdôsültség. Háborítatlan környezet. Turisztikai attrakciók. Átlagos iparosodottság. A magyarországi tôke élénk érdeklôdése. Agrár- és erdôgazdasági specializáció. Multifunkcionális régióközpont.

Agrárfoglalkoztatottak magas aránya. Urbanizációs fok. Fejletlen infrastruktúra. Rossz megközelíthetôség. Alacsony képzettség. Gyenge szolgáltató szektor. Az agrárpotenciálhoz csatlakozó feldolgozóipari háttér hiánya.

Folytatódó külföldi elvándorlás. A tradíciók túlértékelése, az autarch szemlélet erôsödése. A centralizáció mértékének fennmaradása, esetleges erôsödése. Megyei és lokális "szeparatizmus" Politikai megosztottság. A többségi nemzet nacionalizmusának érvényesülése a makropolitikában.

Konszenzuson alapuló érdekérvényesítés. Az ipari klaszterek kiépítése iránti fogékonyság. Az európai fejlesztési paradigma térhódítása. Fejlôdôképes felsôoktatás. Innovációs hajlam. Európai tájékozottság. Új regionalizmus, az alulról építkezô területfejlesztési paradigma térhódítása. Több közép- és kisváros ambiciózus fejlesztési elképzelései.

A stratégiaalkotás dilemmái

Az erôteljes modernizációra szoruló térségekben a kitörés egyik lehetséges megoldási módja az, ha a területfejlesztési szereplôk szoros együttműködésben olyan fejlesztési stratégia kidolgozására vállalkoznak, amely a belsô erôforrások feltárásában és mobilizálásában keresi a pótlólagos erôforrásokat. Ez az alulról építkezô stratégia természetesen kizárólag a hagyományos gazdaságfejlesztési eszközökkel nem valósítható meg, a nyugat-európai kifinomult fejlesztési technikák alkalmazását igényli, ehhez pedig újfajta tudásra, a regionális gazdaságtan alapos ismeretére van szükség, illetve a területfejlesztés szereplôi közötti kapcsolatokat is új formába kell önteni.

Közismert társadalomszociológiai tény, hogy az a társadalom, amelynek magatartásmódjai generációnként keveset változnak, tradicionálisnak tekinthetô. Számtalan példa bizonyítja, hogy a hagyományos társadalom gazdasági hatékonysága alacsony. A tradicionális társadalom legfontosabb eleme a strukturális változások hiánya vagy lassúsága, lévén ilyen térben a közösség intellektuálisan zárt világban él. Egy területi közösség akkor modern, ha képes saját belsô (endogén) fejlôdését irányítani.

A modernizáció tartalmilag a következô elemeket tartalmazza:

- meghatározott fejlettségi szint a régió adottságainak megfelelô gazdasági szerkezettel, amelyben a tercier szektor egyre növekvô részesedést mutat;

- műszaki-technológiai fejlettség az iparban és a mezôgazdaságban;

- rugalmas és differenciált társadalmi struktúrák, a társadalom réteg- és szerepstruktúrájának változatossága;

- nyitottság abban az értelemben, hogy a régió vezetô társadalmi csoportjai szembe tudnak nézni az innováció következményeivel és társadalmi kockázataival;

- az európai környezethez való alkalmazkodásra képes szervezetek;

- az infrastrukturális fejlettség bizonyos szintje, különösképpen a szakképzettség, a megközelíthetôség és az informatika terén;

- az elôbbi elemek megteremtését és hatékony működését biztosító intézmények, normák, cselekvésmódok, befogadóképes és kész tudati sajátosságok;

- a tradicionális társadalomszervezés formáinak mérséklôdése, ami természetesen nem jelenti a kulturális hagyományok felszámolását, hanem gondolkodásbeli változást idéz elô;

- olyan kulturális szféra, amely az új tudás iránti igényt szorgalmazza, tudatosítja azt, hogy a modernizáció az igazolt tudásnak a termelés minden ágában való alkalmazására irányuló képesség növekedése, a modernitás az a társadalmi-kulturális és pszichológiai keret, amely hozzájárul az innovációk alkalmazásához a gazdaságban.

A Székelyföld gazdaságfejlesztési stratégiájának prioritása az lehet, hogy a régió társadalmának megújulási és alkalmazkodási képességeit és készségét fejlessze, a megújulás érdekében szükséges változásokat és a kialakult valódi értékeket sikeresen összeegyeztesse.

A másik stratégiai kérdés a programalkotásban alkalmazott térségek megválasztása. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a fejlesztési teendôk jellege és területi hatóköre különbözô területi egységeket igényel. A modernizációs feladatok regionális, szubregionális és lokális terekben fogalmazhatók meg. Az Európai Unió gyakorlata e dilemmára az ún. NUTS-rendszer alkalmazásával adott választ. Szélesebb hatókörű feladatokat a NUTS2, szűkebb kiterjedésű fejlesztéseket a NUTS3, helyi jellegű kérdéseket a NUTS4-5 szinten célszerű megoldani. A Székelyföld esetében e fejlesztési gyakorlat alkalmazása két kérdést vet fel. Egyrészt azt, hogy elképzelhetô-e a modernizációs stratégia kidolgozása és megvalósítása a jelenlegi regionális beosztás - a közép-romániai régió - keretei között. Másrészt pedig az, hogy a megyéken belül milyen - magyarországi terminológiával élve, kistérségi - szint alkalmazása tűnik célszerűnek.

Az elsô dilemmára egyértelmű és határozott válasz nem adható. Az Európai Unió nemzeti hatáskörbe utalja a regionális szint kialakításának feladatát. A jelenlegi tagállamokban a NUTS2 szint átlagosan 1,6 millió népességű területi egységeket jelent, természetesen az átlag körüli szóródás elég jelentôs. A kelet-közép-európai társult országokban kialakított NUTS2 egységek mérete sem különbözik lényegesen, a létrehozott mezô egységek átlagos népességszáma 1,9 millió fô. Átlag feletti értékeket Lengyelország és Románia mutat. Az elôbbiben 2,3 millió, az utóbbiban 2,8 millió az átlagos népességszám. Megfontolandónak tűnik tehát, hogy a romániai régióbeosztás átalakítása napirendre kerüljön. Elképzelhetônek tűnik, hogy az új régióbeosztás a Székelyföldet önálló régióként vegye számba. Mérete egyébként megfelel az EU ajánlásainak. Amennyiben Románia a nemzeti kisebbségek területfejlesztési szerepének európai követelményei gyakorlati megvalósításában példát kívánna mutatni, akkor e megoldás egyértelmű támogatást igényelne a legfelsôbb politikai körökben is.

A másik területi szint körülhatárolása sem könnyű feladat. A NUTS4 - kistérségi - szint elsôdlegesen munkaerô-piaci szempontból fontos, olyan területi egység, amelynek keretei között a munkaképes korú népesség foglalkoztatását lehet optimálisan megszervezni. E célra Romániában a községek (településcsoportok) nem alkalmasak, hiszen átlagos népességük (a Székelyföldön 12,3 ezer fô) jóval alatta marad a kívánatos mértéknek, amely az uniós normák szerint legalább százezer fôs népességszámot jelent. Amikor tehát e kategória alkalmazásának szükségessége merül fel, nem a magyarországi példa adaptációjáról és a tradicionális székely székek újjászervezésének igényérôl, hanem az európai gyakorlat meghonosításáról van szó.

Összegzésképpen azt állapíthatjuk meg, hogy az alulról építkezô stratégia a hagyományos gazdaságfejlesztési eszközökkel nem valósítható meg, a nyugat-európai kifinomult és komplex fejlesztési technikák alkalmazását igényli, ehhez pedig újfajta tudásra, a regionális gazdaságtan alapos ismeretére, illetve a területfejlesztés szereplôi közötti kapcsolatok új intézményes formáira van szükség. A térség jövedelemtermelô képessége csak modernizációval erôsíthetô, ehhez viszont széles körű konszenzust kell kialakítani a területfejlesztés valamennyi szereplôje között. A nyitott gazdaság elvének érvényesítése a tradíciók átfogó értékelését és társadalmi hatásainak vizsgálatát követeli meg.

Irodalom

Green Paper. Regional Development Policy in Romania. Bucharest, Romanian Governement and European Commission. 1997.

Horváth Gyula: Európai regionális politika. Budapest-Pécs, Dialóg-Campus Kiadó, 1998.

Ianos, Ioan: Less-favoured Areas and Regional Development in Romania. In: Horváth, Gyula (ed.): Regions and Cities in the Global World. Pécs, Centre for Regional Studies HAS, 2001. 176-191.

Kolumbán Gábor: Mi van a régió mögött? A hálózati paradigma a regionális tudományban. In: A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Kara Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskolájának Évkönyve. Pécs, 2001. 27-34.

Pascariu, Simona: Regional development in the Romanian border areas. In: Gál Zoltán (ed.): Role of the Regions in the Enlarging European Union. Pécs, Centre for Regional Studies, 2001. 61-80.

Pop, Grigor-Bodocan, Voicu: Transylvanian Towns in the Last Century and a Half (1850-1996). In: Ianos, Ioan-Pumain, Denise-Racine, Jean Bernard (eds.): Integrated Urban Systems and Sustainability of Urban Life. Bucuresti, Editura Tehnică, 2000. 199-218.

Regular Report 1999 from the Commission on Romania's Progress Towards Accession. Brussels, European Commission.

Sandru, Dumitru: Spatiul social al tranzitiei. Bucuresti, POLIROM, 1999.

Somai József (szerk.): Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából. Kolozsvár, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, 2001.

Székely Kongresszus. Csíkszereda, Hargita Kiadóhivatal, 2001.

Székelyföld 2000. A kulturális térségek szerepe a regionális fejlesztésben. Csíkszereda, Székelyföld 2000 Munkacsoport, 2001.

Szokoly Elek (szerk.): Provincia 2000. Válogatás a folyóirat cikkeibôl. Marosvásárhely, Pro Europa Kiadó, 2002.

Vincze Mária: Régió- és vidékfejlesztés. Kolozsvár, Presa Universitară Clujeană, 2000.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék