magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2003. 1. (27.) SZÁM - REGIONÁLIS POLITIKA ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Magyar Kisebbseg

Regionális és helyi dimenziók Európában

I. Bevezetô megjegyzések

1. Jelen jegyzet célja a február 7-i plenáris ülésen felvethetô kérdések megvizsgálása. A Konventhez benyújtott módosítások1, a Régiók Bizottsága által kidolgozott javaslatok2, J-L. Dehaene alelnök által vezetett kapcsolattartó csoporttal való megbeszélések, a Fórumhoz érkezett észrevételek és az Intézményekben3 folyó eszmecserék alapján készült.

2. Az elôterjesztett javaslatok széles skálájából csak azokat említjük, amelyek a Konvent által vezetett alkotmányos vita részét képezi, valamint azokat, amelyek tiszteletben tartják a tagállamok azon jogát, hogy önmaguk szervezzék meg belsô struktúrájukat.4 A felvetett kérdések közül egyesek az európai regionális és helyi hatóságokra, mások jogalkotói hatáskörrel rendelkezô régiókra vonatkoznak, míg mások a Régiók Bizottságára specifikusak.

3. A kibôvült Európai Unió közel százezer regionális vagy helyi hatóságot foglal majd magában5. Ez egyben választott testületeinek és végrehajtó szerveinek "azt a jogát és képességét jelenti, hogy - jogszabályi keretek között - a közügyek lényegi részét saját hatáskörükben szabályozzák és igazgassák a helyi lakosság érdekében". Egy részük jelentôs gazdasági és demográfiai súllyal rendelkezik. Több területen, mint például a gazdasági fejlôdés, régiófejlesztés, a környezet-, fogyasztó- és élelmiszervédelem, az egészségügy, a foglalkoztatottság, a küzdelem a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen, illetve a regionális és városi közlekedés, a regionális és helyi hatóságok, a nemzeti alkotmányos vagy a törvényes rendelkezéseknek megfelelôen törvényhozói hatáskörrel vagy adminisztratív, fiskális vagy költségvetési hatalommal rendelkeznek. Ezen összetett, különféle és váltakozó jogkörök révén az Unión belüli helyi és regionális hatóságok hatáskörei a közösségi törvényhozás és politikák végrehajtását segítik elô.

4. Annak ellenére, hogy az évek múlásával a gyakorlatban - jóllehet közvetve - az uniós intézmények növekvô jelentôségű regionális és helyi dimenziót kaptak (a helyi és regionális hatóságokkal történô konzultálási területek állandó bôvülése, a Régiók Bizottságának létrehozása, bizonyos politikák esetében a partnerség bevezetése, esetjog kifejlesztése fellebbezési/fellebbviteli jog esetén) felmerül a kérdés, ha nem lenne-e helyénvaló az Alkotmányban levonni az ezzel kapcsolatos logikai konklúziókat, hogy a kapcsolódást még nyilvánvalóbbá tegyék.

A felvetett kérdések a következôk:

- a tagállamok identitásának tiszteletben tartása, közhatalmaik országos, regionális és helyi szintű megszervezése;

- konzultáció és partnerség;

- a Régiók Bizottságának státusa és működése;

- helyi és regionális hatóságok fellebbezési joga egy közösségi bíróságnál.

II. A regionális hatóságok helye és szerepe

Kifejezett utalás az Alkotmányban

5. Tekintettel a régiós és helyi dimenziók növekvô fontosságára az Unió életében, okkal tehetjük fel a kérdést, nem lenne-e helyénvaló ennek a helyzetnek az elismerése már az Alkotmány kezdeti részében. Már az Alapvetô Jogok Chartája Preambulumában tisztázza, hogy az Unió hozzájárul a közös értékek megôrzéséhez és fejlôdéséhez, miközben tiszteletben tartja a "tagállamok nemzeti önazonosságát és közhatalmaik országos, regionális és helyi szintű megszervezését".

A különbözô területekrôl érkezô javaslatok fényében felvetôdik a kérdés, hogy vajon a tagállamok önazonosságának tiszteletben tartására és közhatalmaik megszervezésére vonatkozó rendelkezések az Alapvetô Jogok Chartájának Preambulumában maradjanak, vagy pedig az Alkotmány kezdeti része foglalja magában. Ennek következtében a kiegészítô hatáskörökkel foglalkozó munkacsoport konklúzióban javasolta, hogy az EUSZ 6. szakasza 3. bekezdésének rendelkezéseit, vagyis, hogy az Unió elismeri a tagállamok nemzeti önazonosságát, sokkal átláthatóbbá kell tenni azáltal, hogy tisztázzák: a nemzeti önazonosság alapelemei tartalmazzák "a tagállamok alapvetô struktúráit és sarkalatos funkcióit, különös tekintettel a politikai és alkotmányos struktúrára, beleértve a regionális és helyi önkormányzatot...".

III. Határozatok kidolgozásában és végrehajtásában való részvétel

6. Törvényhozói kompetenciával rendelkezô régiók fontos szerepet játszhatnak a döntéshozói folyamatban. Az EKSZ 203. szakaszának 1. bekezdése szerint "a Tanács minden tagállam egy-egy miniszteri szintű képviselôjébôl áll, aki az illetô tagállam kormánya nevében kötelezettséget vállal". A Szerzôdés e rendelkezését Maastrichtban úgy módosították, hogy lehetôvé tegyék, a Tanácsban a tagállamokat regionális miniszterek képviseljék. Jelenleg minden tagállam maga állapítja meg, hogy ki jogosult/illetékes a képviselet betöltésére saját nemzeti alkotmányos rendszerének megfelelôen. Természetesen minden esetben, amikor egy regionális miniszter vesz részt a Tanácsban, a központi államot és nem saját régióját képviseli. Három föderális vonalvezetésű ország, éspedig Németország, Belgium és Ausztria olyan okmányokat fogadott el, melyek lehetôvé teszik a szövetségi entitások részvételét a Tanácsban.

Más decentralizált állam törvényhozói kompetenciával rendelkezô régiói számára a döntéshozói folyamatban való részvételt olyan belsô eljárás révén biztosítja, mely lehetôvé teszi az illetô kormány részére, hogy konzultáljon velük hatáskörükre vonatkozó esetekben, mielôtt arról döntene, milyen álláspontot alakít ki az Unió Tanácsában.

Partnerség és konzultálás

7. Már jó ideje, a kormányzáson folyó vita részeként, az európai intézmények, nevezetesen a Bizottság, a gazdasági és szociális, de, ugyanakkor és elsôsorban regionális és helyi partnerek bevonásának legjobb módozatát fontolgatta a politikák megalkotása és megvalósítása érdekében. Vitáik széleskörű tapasztalaton és minden szinten történô konzultáláson alapultak.

8. Tulajdonképpen a regionális és helyi partnerekkel több szinten folyik konzultáció:

- A tagállamok nagyon eltérô eljárások révén tájékoztatják a helyi és regionális hatóságokat, illetve konzultálnak velük a Közösség ügyeit illetôen.

- A Régiók Bizottsága is konzultál velük.

- A Bizottság rendszeresen politikaalkotó tevékenysége részeként oly mértékben szervez konzultációkat, hogy ezek a külsô konzultációk a végsô elôkészítés részét alkotják legtöbb tevékenység esetében.

9. A partnerkapcsolat elve, ami a Strukturális Alapok felhasználására vonatkozik, a regionális és helyi partnerek bevonására használt nagyon jellegzetes módszer. Valóban, a Strukturális Alapok6 általános szabályzatának 8. szakasza elôírja, hogy közösségi cselekmények/akciók kivitelezése a Bizottság, a tagállam és a tagállam által országos, regionális és helyi szinten kijelölt hatóságok szoros konzultációjával történik. Egyértelmű, ez a szakasz tiszteletben tartja a hatáskörök belsô leosztását a tagállamon belül. Ez a "Monitoring Bizottságok" felállítását eredményezi, amelyek rész vesznek az Unió által társfinanszírozott segítségnyújtás elôirányzásában, a programok és projektek kivitelezésében és felmérésében. Ezek a monitoring bizottságok gyakran regionális szinten léteznek, helyi és regionális hatóságok alkotják ôket, de szociális partnerek és szektoriális (pl. környezetvédelmi) hatóságokat is magában foglalhat ugyancsak regionális szinten.

10. Mind a partnerkapcsolat elve, mind a konzultációs mechanizmusok a decentralizált kormányzás módszerének alkalmazása. Azon a gondolaton alapszik, hogy egy politika befogadásának mértéke és, következtetésképpen, ennek hatékonysága is közvetlen kapcsolatban áll annak megfogalmazása során az érintettek bevonásának arányával. Ugyancsak lehetôvé teszik a tipikus helyi jellegzetességek figyelembevételét a közösségi politikák megvalósítása során.

11. A kormányzásról szóló legújabb munkájában a Bizottság az ilyen típusú módszerek kiterjesztését tűzi ki célul, bizonyos közösségi politikák megvalósítása érdekében, miközben figyelembe veszi a létezô regionális és helyi esetek sokféleségét is.7 A konzultációkat illetôen, a Bizottság közzétette a "Megerôsített konzultációs és párbeszédkultúra felé" című közleményét, és bejelentette, hogy 2003 februárjában nyilvánosságra hozza a helyi és regionális hatóságok számára javasolt speciális konzultációs rendelkezéseit.

12. Az Európai Kormányzásról szóló Fehér Könyv vitája során a helyi és regionális hatóságok kérték, hogy rendszeresebb párbeszédet folytassanak képviselôi egyesületeikkel. Ugyanakkor a Strukturális Alapok kezelése során, a partnerségi elvvel kapcsolatos tapasztalatok figyelembevételével, a Régiók Bizottsága és fô regionális és helyi hatósági társulások kérték, hogy a partnerkapcsolatok technikáját használják más közösségi politikák megvalósítása során is.

13. Végezetül, a Konvent szubszidiaritással és szövegének egyszerűsítésével foglalkozó két munkacsoportja javaslatokat terjesztettek elô az érdekelt felek konzultációjáról. Az egyszerűsítéssel foglalkozó munkacsoport úgy vélte, hogy különösen a törvényhozás felett álló regionális és helyi hatóságokkal történô konzultálás javítani fogja az európai törvényhozás minôségét. A szubszidiaritáson dolgozó munkacsoport véleménye szerint a szubszidiaritás elve annál jobban alkalmazható, minél hamarább figyelembe veszik a jogalkotási folyamat során. Úgy érezte, a Bizottság feladata, hogy minél elôbb konzultáljon minden érdekelt féllel, fôként a helyi és regionális hatóságokkal, amelyeket közvetlenül vagy közvetve érinthet a tervezett vagy megfogalmazás alatt álló jogszabály. A törvénytervezeteket kísérô "szubszidiaritási lap"-ot illetôen a Munkacsoport úgy vélte, hogy bizonyos fokú felmérést "kellene tartalmaznia végsô anyagi kihatásáról, míg egy direktíva/irányelv/útmutató esetén a felmérés a tagállamok által (országos vagy más szinten) helyettesítendô jogszabályok horderejérôl készülne.

IV. A Régiók Bizottsága

14. Az Unió Egyezménye (EKSZ, 263. szakasz) létrehozott egy "regionális és helyi testületek képviselôibôl álló, tanácsadói státussal rendelkezô bizottságot". A Tanács (minôsített többséggel a Nizzai Szerzôdés életbelépése után) az illetô kormányok javaslatai alapján kinevezi a Bizottság tagjait. A legnagyobb kihívás, amivel a Bizottság fennállása óta szembesült, az az Unió regionális és helyi szintjén létezô gazdagság és másság képviselete.

Tagsága tulajdonképpen nagyon heterogén. Annak ellenére, hogy a "Régiók Bizottsága"-ként ismert néhány tagállam nem rendelkezik regionális szintű kormányzattal, míg másokban a regionális szint a központi állammal egyenértékű jogalkotói hatáskörrel rendelkezik.

15. A gyakorlatban a Régiók Bizottsága minden tagállam regionális és helyi képviselôibôl áll, függetlenül ezek politikai és területi felépítésétôl. Ugyanakkor az is igaz, hogy néhány föderális vagy erôsen regionalizált tagállam (Németország, Ausztria, Belgium és Spanyolország) minden regionális egysége tag, a helyi szintű képviselet háttérbe szorul.

Továbbá, annak ellenére, hogy az említett államok esetében az ország egész területét képviselik, másokéban a nemzeti delegáció a különbözô területi szintek képviseletébôl áll.

16. A Régiók Bizottsága összetétele nem tükrözi a tagállamok demográfiai valóságát. Az EKSZ 263. szakaszának 2. bekezdése államokra lebontva jelöli meg a bizottsági tagok számát. Az arány a bizottsági tagok és a tagállamok lakosainak száma között messzemenôen eltérô.8 A Nizzai Szerzôdés nem tett semmit annak érdekében, hogy megváltoztassa ezt a helyzetet, és a Bizottsági tagok száma az új tagállamok révén hasonló módon növekedett. A Szerzôdés ugyancsak leszögezi, hogy a bizottsági tagok vagy regionális vagy helyi választott hatósági mandátummal kell rendelkezzenek, vagy politikailag felelôsségre vonhatók legyenek egy választott közgyűlés/parlament elôtt.

17. A Régiók Bizottsága tanácsadói státussal vesz részt a közösség döntéshozási folyamatában. Véleményre (habár nem kötelezô jellegű) szükséges a Szerzôdésben kifejezetten megemlített esetekben, mint a közszállítás, a foglalkoztatás- és szociálpolitika, az oktatás, a szakoktatás, az egészségügy, a transzeurópai hálózatok, a gazdasági és szociális kohézió, illetve a környezetvédelem. Ennek ellenére a Bizottság, a Tanács vagy a Parlament más kérdésekben is kikérheti a véleményét, és maga a Régiók Bizottsága is dönthet úgy, hogy véleményt nyilvánít olyan esetekben, amikor kikérik a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét.

18. A Régiók Bizottsága kérte, hogy erôsítsék meg tanácsadói hatáskörét, éspedig azáltal, hogy kötelezik a Bizottságot és a Tanácsot, okolja meg döntéseit, amennyiben nem követi tanácsait. Kereste a jogot is, hogy az Európai Bírósághoz forduljon saját kiváltságainak/elôjogainak védelmében. Az ilyen típusú keresetet/pert9 meg kellene különböztetni azoktól, melyeket a szubszidiaritás elvével való összeegyeztethetetlenségért indítanak; a téma szubszidiaritás elvén dolgozó munkacsoport 20-as pontban olvasható javaslatait között is szerepel.

19. Az Unió felépítésen belül regionális és helyi érdekeket és nézeteket képviselô Régiók Bizottsága azzal indokolta intézményes igényeit, hogy szükség van a regionális és helyi érdekek jobb képviseletének biztosítására. Ezzel ellentétben mások rámutattak, hogy új jogkörök saját összetételének mélyreható változását teszi szükségessé. Ugyancsak azon a véleményen voltak, hogy míg a heterogén volta nem befolyásolja hátrányosan aktuális tanácsadói feladatait, akadályt képezne kibôvített hatásköre gyakorlásában. Továbbá maga a Régiók Bizottsága is kifejezésre juttatta azon óhaját, hogy jobban tükrözze a helyi és regionális kormányzat sokféleségét a nemzeti delegációk összetételében a regionális és helyi képviselet egyensúlyának jobb biztosítása révén.

20. Végül, ki kellene emelni, hogy a szubszidiaritás elvén dolgozó munkacsoport hosszasan tárgyalta a Régiók Bizottságának szánt szerepet a szubszidiaritás elvének minél jobb alkalmazását illetôen. A munkacsoport többek között meghallgatta a Régiók Bizottságának képviselôit, akik egyben megfigyelôk a Konventben, és egyetértettek abban, hogy a Régiók Bizottsága meg fogja kapni azt a jogot, hogy a szubszidiaritás elvének megsértése végett az Európai Bírósághoz fordulhasson. Ez a Régiók Bizottságához véleményezés céljából benyújtott javaslatokra vonatkozna, és amelyrôl az a véleményezésében szubszidiaritással kapcsolatos ellenvetéseket fogalmazott meg.

V. Törvényhozói kompetenciával rendelkezô régiók

21. Eltekintve attól, hogy bizonyos esetekben részt vesznek a Tanács ülésein, a törvényhozói hatáskörrel rendelkezô régiók éppen a törvényhozói hatáskörük folytán kell a közösségi jogot átültessék. Ennek ellenére, míg az irányelvek átültetésének kötelezettsége a föderális államokban jogalkotói intézkedést tehet szükségessé a régiók és nem a föderális állam szintjén, ez eddig nem gyakorolt hatást a Közösség és a tagállamok között létezô jogi kapcsolatra. Így az Európai Bíróság elrendelte, hogy akkor is, ha kötelezô a tagállamok minden - központi és regionális - hatóságára, az hogy saját hatáskörükön belül biztosítsák a közösségi joggal való megfeleltetést, nem a közösségi intézmények feladata, hogy ítélkezzen a belsô hatáskörök leosztásáról minden egyes tagállamon belül. Következésképpen: a Bizottság csak a szóban forgó tagállam kormánya ellen indíthat pert azért, hogy nem teljesítette az EKSZ 226. szakaszából fakadó kötelezettségét, még akkor is, ha a mulasztás egy régió működésének vagy kihágásának a következménye; ilyen perek során a tagállam nem védekezhet a belsô jogi rendszerében létezô rendelkezésekkel azért, hogy igazolja a mulasztást.10

22. Megkeresések történtek annak érdekében, hogy megállapítsák a régiók sajátságos fellebbezési jogát azon a jogcímen, hogy az Unió valamely határozata/törvénye kihatással van saját jogkörének/hatalmának gyakorlására, amelyet saját alkotmányuk alapján élveznek/bírnak.

23. Jelenleg regionális entitás csak az EKSZ 230. szakaszának 6. bekezdése alapján indíthat pert semmissé nyilvánításért az Európai Bíróságon mint "jogi személy", bármely magánszemélyhez hasonló feltételek mellett, vagyis abban az esetben, ha a vitás határozat/törvény címzette rá vonatkozik, illetve egyenesen vagy sajátosan érinti. Az Elsôfokú Bíróság11 jól megalapozott joggyakorlata alapján egyetlen sajátos helyzetben engedélyezi a régióknak a kereset indítását, éspedig, ha az állami segélyekre vonatkozó bizottsági határozatok megtiltják azon régiók által engedélyezett segélyt. Még akkor is, ha egy ilyen tiltó határozat címzettje a tagállam és nem a régió, a joggyakorlat úgy tekinti, hogy ennek ellenére a regionális hatóságot érinti, ha "közvetlenül megakadályozza saját hatáskörének a gyakorlásában". Ezenfelül a közösségi bíróság megállapította, ezekben az esetekben a keresetet indító regionális hatóságnak van egy különálló, attól a tagállamtól eltérô érdeke is, amelyikhez tartozik, "ahol saját jogokkal és érdekekkel rendelkezik, és a kérdéses segély olyan intézkedések megtételét jelenti, melyet a hatóság a jogalkotói és pénzügyi autonómia gyakorlása során tett és az érintett tagállam alkotmánya közvetlenül rá ruházott". Másfelôl elfogadhatatlan, hogy egy régió keresetet indítson, ha csak arra a tényre támaszkodik, hogy területén a vitatott határozatnak/törvénynek társadalmi és gazdasági következményei vannak, és nem hivatkozhat saját hatáskörének gyakorlására.12

24. Ennek ellenére nem világos, hogy ezt a jelenlegi joggyakorlatot lehet-e úgy értelmezni, hogy egy törvényhozói hatáskörrel rendelkezô régió jogosult az EKSZ 230. szakaszának 4. bekezdése értelmében arra, hogy elutasítsa egy olyan direktíva/irányelv/útmutató (vagy az elkövetkezôkben egy kerettörvény) törvényességét/jogszerűségét, amelyet át kellene ültetnie a tagállam alkotmányának megfelelôen, és ami - meglátása szerint - kihatással van saját jogalkotói hatáskörére. A nehézség ebben az esetben abban a követelményben található, hogy a kérdéses határozat/törvény "egyéni vonatkozású" kell legyen (EKSZ 230. szakasz 4. bekezdés), mivel a kifejezést nagyon korlátozva értelmezték a Plaumann-perben, és azt az értelmezést az Európai Bíróság nemrég megerôsítette13, sôt a kérdés már a Konventben is14 említést nyert.

25. Ki kellene emelni, hogy a szubszidiaritáson dolgozó munkacsoport nem választotta azt a lehetôséget, hogy a szubszidiaritási elv megsértése esetén biztosítsák a fellebbezési jogot azoknak a régióknak, amelyek nemzeti intézményi szerkezetük folytán jogalkotói minôséggel rendelkeznek.

VI. Feltárandó dimenziók

1. Az Alkotmány bevezetô/kezdeti szakaszai kellene hivatkozzanak a regionális és helyi hatóságokra? Ha igen, milyen utalást tartalmazzanak? Úgy gondolja, hogy a Charta-beli utalás elegendô?

2. Össze lehetne egyeztetni a regionális és helyi hatóságok konzultálására és partnerségére vonatkozó javaslatokat elsôsorban az Alkotmányos Szerzôdéstervezet VI. az Unió demokratikus életére vonatkozó fejezetével, és másodsorban a szubszidiaritásra vonatkozó rendelkezésekkel?

3. A Régiók Bizottságára vonatkozóan:

- Felül kellene tagságát vizsgálni?

- Az általános kötelezettség ellenére, mely szerint az intézmények meg kell indokolják döntéseiket, szükség van annak a bevezetésére, hogy a Bizottság és a Tanács meg kell indokolja amennyiben úgy dönt, hogy nem alkalmazkodnak a véleményéhez?

- A Régiók Bizottságának azon jogát, hogy keresetet indítson az Európai Bíróságon saját elôjogainak/kiváltságainak védelmében, be lehet-e foglalni az alkotmányos szerzôdésbe?

4. Kifejezetten meg kellene-e említeni a régiókat az EKSZ 230. szakaszának 4. bekezdésében?

Lehetséges a kérdés megoldása, amennyiben követik a II. Munkacsoport jelentésébe foglalt javaslatokat, hogy a természetes és jogi személyek azon jogát, hogy keresetet indítsanak a fenti szakasz alapján, kiterjesszék olyan általános vonatkozású intézkedésekre, melyek az érintett egyénekre közvetlenül érvényesek?

Fordította: Walter Klára

 

Jegyzetek

1 Vö. Bösch, Farnleitner, Kiljunen, Lamassoure, MacCormick, Speroni és Teufel, hozzászólások az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja részérôl, valamint V. Giscard d'Estaing elnök bruges-i beszéde.

2 A Régiók Bizottságának véleménye a "Regionális és helyi hatóságoknak az európai integrációban betöltött szerepe" [The Role of the Regional and Local Authorities in European Integration] (Lord Tope).

3 Az Európa Parlament 2003. január 14-i határozata a regionális és helyi hatóságoknak az európai integrációban betöltött szerepérôl.

4 Ebben a kontextusban a Bíróság több alkalommal kifejtette, hogy nem a Közösség intézményeinek a feladata, hogy véleményezze a belsô hatáskörök/jogkörök leosztását minden egyes Tagállamban.

5 Vö. Európa Tanács, Helyi Önkormányzatok Európai Chartája, 3 (1) szakasz.

6 1260/1999. számú Tanácsi Rendelkezés (EK)

7 Keret háromoldalú célirányú szerzôdések és egyezmények részére a Közösség, az Államok és a regionális és helyi hatóságok között. (Bizottság Közleménye, 2002. december 11-én fogadták el [COM (2002) 709 final]).

8 Például Németország esetében ez az arány 1:3418000-hez, míg Luxembourgban 1:71500-hez és Olaszországban 1:2400500.

9 Egy ilyen jog, például, megengedné a Régiók Bizottsága számára, hogy kérje alapvetô ügyrendi követelmény okán a hatályon kívül helyezését egy olyan törvénynek, melyet elôzetes konzultálás nélkül fogadtak el, egy olyan területen, amelyre megbízást kapott.

10 Vö. C-227/85 - 230/85 Bizottság v. Belgium, EBA [Európai Bizottság Ajánlása] 1988, 1; C-211/91 Bizottság v. Belgium, EBA 1992, I-6757 C-95/97, EBA 1997, I-1787.

11 T-214/95, Vlaams Gewest v. Bizottság, EBA 1998, II-717; T-609/97, Regione Puglia v. Bizottság, EBA 1998, II-4051; Freistaat Sachsen v. Bizottság, EBA 1999, II-3663.

12 T-238/97, Comunidad Autónoma de Cantabria v. Tanács, EBA 1998, II-2271; Freistaat Sachsen v. Bizottság, EBA 1999, II-3663, 87. bekezdés.

13 Ez a joggyakorlat nem engedi meg az egyéneknek, hogy keresetet indítsanak általános vonatkozású intézkedések esetében, még akkor sem, ha közvetlenül érinti ôket, kivéve azokat a rendkívüli eseteket, amik kihatnak rájuk "speciális jellegzetes tulajdonságuk vagy konkrét helyzet miatt, ami egyénileg megkülönbözteti ôket ugyan úgy, mint a címzettet." Vö. Az Európai Bíróság 2002. július 25-i döntését a C-50/00 P, UPA ügyben, mely megerôsítette a Plaumann-ügyben hozott ítéletet, 25/62, EBA 197 ügy, ellentétben Jacobs korona-jogtanácsos indítványával, hogy megváltoztassa a bírói hozzáállást a szóban forgó ügyben, és a CFI-vel. A 2002. május 3-i ítéletben a T-177/01, Jégo-Quéré-ügyben.

14 Lásd fôleg a II. Munkacsoport végleges jelentését, Konvent 354/02, 15-16. o., melyben utalás történik a Konvent több tagjának ebben a témában tett hozzászólására.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék