magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2003. 1. (27.) SZÁM - REGIONÁLIS POLITIKA ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Magyar Kisebbseg

Krenner Miklós a reformcsoport céljairól*

- Valamennyien tisztelettel vagyunk az elnök és a körülötte csoportosuló vezetôség munkájával szemben - mondotta. Mielôtt azonban hozzászólnék az elnökség jelentéséhez, magam és elvbarátaim nevében általános deklarációt kívánok tenni. Nem úgy jöttünk, mint a rómaiak követe Karthagóba, aki az egyik kezében békét, a másikban pedig háborút hozott.

Mi, mindkét kezünkben békét hoztunk.

Nem azért jöttünk, hogy oldjunk, hanem hogy kössünk. A megértô, békés kritikai szellemtôl áthatott munkára való felajánlást hoztuk. Az úgynevezett pártellenzék minden magyar munkásréteg erejének összevonását akarja. Nem személyek ellen van, nem személyek érdekében cselekszik, hanem szükségesnek találja, hogy a még fel nem használt erôket is bekapcsoljuk az alkotás, a haladás munkájába.

- Nem hajtjuk túl az igazságot, de annak felhasználása által akarjuk célunkat elérni.

Egységes, de kollektív Magyar Pártot akarunk, melynek mindenkire szüksége van, de mindenkinek csak a jobbik felére.

Felmerülhet másoknak a lelkében is a gondolat, hogyan lehetséges az, hogy mi paradoxonokat képviselünk?

- Hogyan lehetséges az, hogy akkor, mikor egységet akarunk, miért állunk össze frakcióba, amikor a kormánnyal kritikus tárgyalások folynak, miért mutatunk rá belsô elégedetlenségünkre? Miért történt az, hogy Kolozsváron gyűlésre szaladtunk össze, amikor Gyergyó kapui mind a négy szél irányában kitárulni igyekeztek. Ezek a természetes vádak, lelkiismereti kérdések elôttünk is felmerültek, és mi lelki életünkben nehéz harcokat vívtunk. Valamennyien csak nagy belsô vívódás után szántuk reá magunkat a fellépésre. Az idô parancsol és nem számol ilyen vádakozással és egyéni érzékenykedéssel. Ami az elsô vádat illeti: kisebbségi pártban kell belsô vívódásnak lennie. Az élet egészsége a mozgás fokától függ, és csak a mozgás az élet. Ami a második vádat illeti, tulajdonképpen csak javára van a vezetôségnek, mert a románság értesül az elégedetlenségünkrôl, melynek oka a paktum-politika negatív eredménye és arra lehet hivatkozni, hogy látható és láthatatlan magyar tömegek követelik a paktum megvalósítását. Ami azt illeti, hogy a gyergyói gyűlés elôtt elmondottuk, ami a szívünket nyomja, ez csak nagyarányú lojalitásunkat dokumentálja, ôszintén felfedve a helyzetet, és amire nem lett volna szabad az elnöki tanácsnak rideg paragrafus-gyűjteményével válaszolni. A kolozsvári értekezlet minden agitáció nélkül született meg, és ezt igazolja a történeti szükség. Ez volt az egyedüli mód, hogy elkerültessék a két végzetes veszedelem, az érdektelenség és a szétszakadás.

Így jöhetett létre a mostani gyűlés hangulata, mely kellô kihasználással igazi erôvé válhatik, hogy a Magyar Párt fején az erô sisakját, ne pedig az erô parókáját viselje.

- A magyar demokraták ugyanazt követelik, és nem lesznek olcsóbbak, mint a konzervatívok.

- Kik azok a demokraták - hangzott.

- Mindnyájan azok vagyunk! A székelyek mindig demokraták voltak!

- Krenner Miklós: Boldogsággal tölt el az a tudat, hogy valamennyien demokraták. Rosszak vagyunk-e vagy jók, mikor el akartuk hárítani a két veszedelmet: a pártszakadást és a közömbösséget.

- Szóval, a mi magatartásunk reális és igazi kollektív Magyar Párt megteremtésére vezet. Ami a Magyar Párt teljesítményét illeti, ez természetesen nem kielégítô, melynek okai részben rajta kívül fekszenek, részben benne rejlenek. A kisebbségi életet két oldal határolja, az egyik a többségi nemzet magatartása, a másik a kisebbségi erô szervezettsége és vezetése. A mai viszonyok között a román nemzet magatartása nem olyan, hogy attól bárki, vagy bárminô politika igazi eredményeket hozhasson, tehát a pártvezetôséget nem lehet felelôssé tenni. A román politikai nemzet a mellofrancoizmus és a nemzetközi kötések között pártpolitikává tette a kisebbségi kérdést, de oly formában, hogy vagy áldozatul dobja, vagy áldozatul követeli a kisebbségeket. Kétségtelen, hogy a románság átörökölt bizalmatlansággal viseltetik velünk szemben és ezt magyar részrôl tapintatlanságok és a múltra emlékezô reflexmozgások okozzák. Addig nincsen remény a változásra, amíg a románságot érdekei nem késztetik erre, ami különben minden politikának az alapja. Ez az érdek már részben bekövetkezett, amikor a községi választások küszöbén a liberális párt, az országos választások elôtt pedig az averescanusok kötöttek velünk paktumot.

Hogy még eddig nem valósították meg az ígéreteket, különösen az iskolaiakat, annak oka a vezetés, mely a parlamenti csoport kiválasztásánál súlyos hibákat követett el, és támadási felületeket adott, amit úgy a kormány, mint a sajtó természetesen kínos módon kihasznált.

Ezen csak a demokratikus kiterjesztés és átszervezés segíthet, mely kapcsolatba hozza a demokrata elemeket, az egész magyarság erejét reprezentálja, kiveszi a többség szájából az irredentizmus vádját, amelyet különben már csak vulgáris politikusok idéznek. Az irredentizmusra nincs szükségünk, mert ez csak a nemzetiségi politika fegyvere, míg a nemzetközileg elismert kisebbség a jogok erôsebb fegyverét használja.

- A magyar politikai helyzetben az egyensúlyozatlanság helyzetét látjuk. Süppedékes alattunk a talaj. Ha erôteljesen nem fogunk össze, elkockázzuk a múltunkat. Kifelé csak akkor reprezentálunk, ha minden erôt összefogunk.

- A második kérdés a kisebbségek magatartása. A mai Magyar Párt mai szervezete nem tökéletesen elegendô. Ezt érezte az elnökség is, amikor a szabályzatszervezetet átdolgozta. Ezzel tehát nem kívánok bôvebben foglalkozni. Nem akarok kiterjeszkedni az elkövetett hibákra, csak röviden utalok arra, hogy a pártot át kell szervezni, alulról fölfelé, sejtrôl sejtre, minden munkásréteg látható elemeivel a vezérkarban. A demokrácia kiapadhatatlan és különben is történelmi kényszer, mert az alsóbb rétegek felfele fejlôdnek, a régi vezetô rétegek pedig lefele esnek. Tehát találkozni kell a középúton, a demokrácia útján. Elég sokáig volt kizárólagos a most látható rétegek uralma és a boldogság, amelyet ha sokáig nézünk, szomorúsággá változik. A demokrácia nem bont, nem jelent meghasonlást. Nem a turáni átok, amely a múltban a fejünk felett lebegett. Nem egymás elleni harcot jelent, a lefolyt választások is megmutatták, hogy annak a babonának is vége, hogy a magyar ember nem ismer pártfegyelmet. Az idô kényszerít bennünket arra, hogy demokraták legyünk. Az élet az idô parancsa és nem találkozhatunk csak azon az úton, amelyet demokráciának nevezünk.

- Nem folytatom, aki meg akart érteni, megértett. Akármilyen ideges hangulat elôzött meg bennünket, a mi eljárásunk becsületes, férfias és nem rejt hátsó ajtókat.

Nem egy frakció pártütésérôl, csupán munkafelajánlásáról van szó.

Azt akarjuk, hogy a munkáselemek mellénk kerüljenek. Kérdem, van, aki ezt el meri utasítani?

- Azok az elvek, amelyeket mi itt képviselünk, földi dolgok, de égi illatuk van, és hiszem, érvényesülésre fognak jutni.

* Forrás: Keleti Újság, 1926. október 13. 2. o.

Krenner Miklós (Spectator): tanár, történész, publicista (Garamberzence, 1875 - Budapest, 1968.). A kolozsvári tudományegyetemen történelem-földrajz-magyar szakos tanári diplomát szerzett, majd doktorált. 1905-1906-ban Déván, majd Aradon tanított. Közben cikkei jelentek meg az erdélyi és magyarországi napilapokban és folyóiratokban. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalom idején tankerületi fõigazgatóként Szegedre került. 1919-ben visszatért Erdélybe, Aradon tanított. A két világháború között az erdélyi magyar nemzetiségi közélet ismert publicistája volt. 1920-1925-ben fõmunkatársa az ötször betiltott Rendkívüli Újságnak, valamint 1923-tól belsõ munkatársa az aradi Erdélyi Hírlap c. napilapnak, külsõ munkatársa az Ellenzéknek és a Magyar Kisebbség c. folyóiratnak. 1924-tõl az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. 1930-tól Kolozsvárott élt, 1939-ig fõmunkatársa volt az Ellenzék c. napilapnak, megindulásától, 1938-tól a Magyar Nemzetnek. Fontosabb munkái: A nemzeti királyság eszméjének kialakulása (Arad, 1900); Arad. Városkép (Budapest, 1937); Negyvennyolcas Erdély (szerk., Kolozsvár, 1943). Krenner Miklós (Spectator): Az erdélyi út (Válogatott írások). A kötet anyagát válogatta, sajtó alá rendezte: György Béla. Székelyudvarhely, 1995.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék