magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» II. ÉVFOLYAM - 1996. 4. (6.) SZÁM - Alapszerződések
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Varga Attila

A kisebbségi törvények helye és szerepe
a nemzetiségi kérdés rendezésében

 

Bevezetés

"Amíg egy gondolat elsô bölcseleti megjelenésétôl vagy fogalmazásától eljut jogi szabályozásának megalkotásáig - elég hosszú utat tesz meg és az idôk törvényének megfelelôen sok változásnak van alávetve. Még nevet is csak fejlôdésének elôrehaladottabb állapotában tud ölteni, akkor, mikor öntudatosodik, mikor merô elméletbôl gyakorlattá változik és koralakító vagy korirányító erôvé válik. Az egyes gondolatok fejlôdését vagy elterjedését eszerint nem pusztán belsô értékük vagy mélységük határozza meg, hanem az a szellemi és lelki légkör is, ami fellépésük idején a tömegek életében uralkodó volt." - írja dr. Pongrácz Kálmán 1936-ban az egykori Magyar Kisebbség hasábjain A nemzetiségi kérdéstôl a kisebbségi kérdésig című tanulmányában. Hogy megállapítása mennyire igaz, azt tanúsítják napjaink törvényhozási próbálkozásai a kisebbségi kérdés rendezésére, megfelelô jogszabály kidolgozására, elfogadására.

A nemzeti kisebbségek létének lényege a közösségi jelleg, hiszen a közös nyelv, a kultúra, a vallás, a hagyomány stb. által megteremtôdô együvé tartozási érzés az, ami meghatározó.

A nemzeti kisebbségek tehát közösségként, mikrotársadalmakként, vagy az olyan nagy lélekszámú kisebbség, mint a romániai magyarság, valóságos társadalomként léteznek.

Mindez pedig sajátos szemléletet, megközelítési módot kíván a törvényhozótól, hiszen a nemzeti kisebbségek közösségeinek sajátos problémái nem a társadalmi vagy politikai élet valamely szegmensére, területére, rétegére vonatkoznak (mint a munkanélkülieké, a nyugdíjasoké, hátrányos helyzetűeké, az ifjúságé stb.). A példákban említett kategóriák nem alkotnak közösséget, másrészt azt lehet mondani, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai élet fogyatékosságainak áldozatai. A nemzeti kisebbségek helyzetének szabályozása át kell hogy fogja a társadalmi, gazdasági, politikai élet egészét, hogy a társadalomba identitásuk megôrzésével, érvényesítésével integrálódhassanak.

Ebbôl fakad azután az a szemléletbeli különbség, hogy míg a nemzeti kisebbségek, melyek természetszerűleg közösségként tételezik önmagukat és így közösségi jogaikat, azok garantálását szeretnék látni a jogszabályokban, addig az állam, a nemzetközi államközösség a kisebbségekhez tartozó személyekrôl szól. A dilemmát tehát az okozza, hogy melyik az a törvényhozási eszköz, amely a legmegfelelôbb.

Mindezekkel csak jelezni szerettem volna a kérdés összetettségét, minekutána lássuk a konkrét jelenlegi helyzetet.

1. Törvényhozási próbálkozások

Több mint 10%-a a lakosságnak 16 különbözô nemzeti kisebbséghez tartozó személy. Talán nem kell részletezni különösebben, hogy Romániában a nemzeti kisebbségek helyzete megoldatlan. Ezt egyébként közvetve bár, de a román kormányzat is elismerte, és a helyzet javítására létrehozta a Nemzeti Kisebbségek Tanácsát, aminek látszat- és kirakatjellege nyilvánvalóvá válik, ha csupán arra gondolunk, hogy sem a kormány, sem a parlament nem fogadott el egyetlen, a tanács által kezdeményezett indítványt.

Teljességgel súlytalanná vált; egyetlen feladata lényegében bizonyos költségvetési összegek elosztása a kisebbségi szervezetek között.

Ilyenformán a helyzet rendezetlenségébôl kifolyólag megfogalmazódott egyidejűleg többirányú igény is, hogy szükség volna olyan kerettörvényre, amely a nemzeti kisebbségek jogairól, azok védelmérôl szól.

Nyilvánvaló nemzetközi nyomásra 1993-ban Románia fôbb politikai pártjai az ország Európa Tanácsba való felvétele elôtt ünnepélyes nyilatkozatot tettek, hogy többek között kidolgoznak egy kisebbségi törvényt is. Ez az igény nem szerepelt azon kilenc pont között, amit a felvételkor az Európa Tanács fogalmazott meg.

Kisebbségi törvény kidolgozására azonban létezik belsô igény is, elsôsorban a nemzeti kisebbségek részérôl, hiszen leghamarabb még az elôzô törvényhozási ciklusban a Német Demokratikus Fórum nyújtott be tervezetet, majd az RMDSZ 1993 decemberében, 1994 áprilisában pedig a többi nemzeti kisebbségek (a KT) tagjai nyújtottak be közös tervezetet a parlamenthez. A politikai pártok közül a Polgári Szövetség Pártja dolgozott ki és nyújtott be tervezetet.

Végül a kormány 1996-ban készítette el a maga tervezetét, elsôsorban nemzetközi nyomásra, de amit hivatalosan nem nyújtott be a parlamenthez.

Az RMDSZ tervezetének benyújtásakor a képviselôházban 1994 februárjában különbizottság alakult, amely immár az említett tervezeteket kell/kellene hogy megvitassa.

Több mint másfél éves tanulmányozás, huzavona, gyakorta steril, ellenséges hangulatban zajlott viták keretében alakult ki többségi szavazattal az a döntés, mely szerint nincsen szükség kisebbségi törvényre. Megjegyzendô, hogy a bizottság nagy része elutasította a tervezetek részletes cikkelyenkénti vitáját is.

A hozott döntés indoklásában szerepelt az a körülmény, hogy a többi jogszabály tartalmaz kisebbségvédelmi elôírásokat, illetve hogy a nemzeti kisebbségek védelmérôl szóló Keretegyezmény ratifikálásával szükségtelenné vált a további jogalkotás e területen.

Végül is a bizottság nem készítette el jelentését, így a munkáját félbehagyta anélkül, hogy befejezte volna, ami egyben jelzi a kérdés iránti politikai érdeklôdését és érzékenységét.

2. Koncepcionális eltérések a tervezetek között

A továbbiakban lássuk azokat az elvi, koncepcionális eltéréseket, melyek jellemzik e tervezeteket.

A nemzeti kisebbségek helyzete törvényes szabályozásának megítélése végül is két pólus között feszül. Nevezetesen egy homogenizálásra, asszimilálásra törekvô, nacionalista felhajtóerôvel táplált nemzetállamkoncepció és egy, a demokráciát szélesítô, szubszidiaritásra támaszkodó autonomista felfogás között.

E két pólus között jelenik meg a nemzetállami liberalizmus talaján fogant PSZP-tervezet, illetve a nemzetállamot elfogadó, kifejezetten kisebbségi politika eredményeként felfogható tervezet, melyet a többi nemzeti kisebbség dolgozott ki.

a) Az ortodox nemzetállami koncepció alapállása szerint szükségtelen bármilyen kisebbségi törvény. Egyáltalán nagyon zavaró ennek az egységesítô, egyneműsítô irányzatnak maga a kisebbség, s mint ilyen, a különbözôség említése. Egy szűken értelmezett egalitarista szemléletet próbál meggyökereztetni, melynek kiindulópontja, hogy elvégre mindnyájan románok vagyunk. Másrészt, ha már mégis léteznek nemzeti kisebbségek, hiszen az Alkotmány szól róluk, akkor a törvényes szabályozás tekintetében bôven elégséges az, amit az egyes törvények biztosítanak vagy fognak biztosítani. Ezen egalitarista irányzat parlamenti képviselôi természetesen a kormánykoalíció pártjai, illetve az ellenzék részérôl a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt.

b) A nemzetállami liberalizmus nem mondana le ugyan a nemzetállam eszméjérôl, mítoszáról, de ennek káros következményeit a nemzeti kisebbségekre nézve megpróbálja mérsékelni, olyan módon, hogy elismeri a nemzeti kisebbségek létét, helyzetük törvényes szabályozásának szükségességét, és nyelvhasználatukat viszonylag szélesebb körben próbálja biztosítani.

Felfogásuk szerint elegendô az általános demokratikus keretek kiépítése, a demokratikus szabályok betartása, és akkor mintegy magától minden nehézség, társadalmi feszültség megoldódik; különleges kisebbségi intézményekre pedig nincsen szükség. Képviselôi a DP, PSZP, LP 93.

c) Az általam "kisebbségi politikának" nevezett irányzat, csakúgy, mint az elôzô (bár más elvi megfontolásból, mintegy beletörôdésbôl), elfogadja a kisebbségi kérdés vonatkozásában azt a demokratikus elvet, hogy végül is mindent a többség (politikai) akarata dönt el. Kisebbségi léthelyzetét pedig megoldottnak látja olyan nyelvtörvény, általános kerettörvény révén, mely a jogokat elsôsorban egyéni szinten szavatolja, intézményrendszer kiépítését nem igényli, hiszen ez utóbbi nélkül is biztosítva látja nyelve, kultúrája, hagyományai, vallása megôrzését, ápolását, esetleg fejlesztését is.

d) Az autonomista felfogás nem tudja elfogadni a nemzetállami koncepciót, mégpedig annak káros hatásai és következményei miatt, a nemzeti kisebbségek vonatkozásában. Az egyszerű többségi elven alapuló demokrácia klasszikus intézményei és szabályszerűségei önmagukban nem alkalmasak a kisebbségek, nemzeti közösségek problémáinak megnyugtató kezelésére.

Ez természetesen nem jelenti a demokrácia megkérdôjelezését, csupáncsak azt, hogy a kisebbség bármilyen és mégoly jogszerű törekvéseit is a többség bármikor leszavazhatja, ami feszültségekhez vezethet, amennyiben a többségi elv ilyen lineárisan érvényesül az államszerkezet minden szintjén.

E felfogás lényege pedig az, hogy igenis szükség van olyan új intézményekre (kisebbségi önkormányzatra), melyek biztosítsák a nemzeti közösségek autonómiája megvalósításának kereteit. Ennek képviselôje az RMDSZ.

Mindezeken túlmenôen azonban szükséges még néhány észrevétel, pontosítás. Sokan az autonómiát, a kisebbségi önkormányzatot, a területi különválás, elszakadás elsô lépéseként tekintik, holott a tapasztalat azt bizonyítja, hogy ott, ahol működô kisebbségi autonómiák léteznek, ezek a legkevésbé sem fenyegetik az illetô állam területi integritását.

Másrészt különösen nemzetállami keretek között és nemzetállami törekvések mellett léteznek asszimilációs tendenciák, melyek nyomására a politikai hatalom a jogalkotás és joggyakorlat területén kialakítja, létrehozza az asszimilációs eszközöket, technikákat, melyek ellen természetszerűleg minden nemzeti közösség védekezni próbál és a leghatékonyabb elleneszköznek az autonómiát tartja.

Az asszimilációs technikák ugyanis formális egyenlôséget próbálnak megteremteni az egyének között, elvonatkoztatva attól, hogy tényleges jogegyenlôség az egyének között is csak akkor valósulhat meg, ha egy adott közösséghez való tartozás nem jelent semmilyen hátrányt.

A tényleges jogegyenlôség, esélyegyenlôség pozitív intézkedésekkel, a kisebbség aktív, tevôleges védelmével, az autonómia keretében működtetett önálló intézményrendszerrel valósítható meg.

3. Miért kell törvény? Mit kell érvényesítenie?
Mit kell elkerülni?

Mindezek után természetszerűleg tevôdik fel a kérdés: Kell-e végül is kisebbségi törvény?

Bármilyen társadalmi viszony akkor rendezett, ha törvényileg szabályozva van. Ez fokozottabban és hangsúlyozottabban érvényes olyan társadalmi viszonyokra, melyek keretében a résztvevôk egyik része sérelmesnek érzi állapotát, jogfosztottnak, hátrányos helyzetűnek, másodlagos állampolgárnak tartja magát, mert ezek a viszonyok feszültségtôl terhesek és bármikor potenciális konfliktusok forrásai lehetnek.

Hogy miért nem elégségesek azok a különbözô jogszabályokban fellelhetô elôírások, melyek a nemzeti kisebbségekre vonatkoznak?

Azért nem, mert a jogszabályok eltérô súlyúak és jelentôségűek, alkalmazásuk során is lényeges eltérések mutatkozhatnak, és ez végül is azt jelenti, hogy a hatalomnak, az államnak nincsen határozott irányvonala a kérdésben. Arról nem szólva, amit a bevezetôben említettem, hogy a szabályozás tárgyát képezô terület igencsak széles körű.

Tehát szükség van egy átfogó kerettörvényre, mely mintegy meghatározza a nemzeti kisebbségek jogállását, tartalmazza jogaik katalógusát, biztosítja intézményi kereteik kiépítésének lehetôségét és mindezek gyakorlásának garanciális feltételeit.

Továbbá szükség van az említett kerettörvényre, mert a probléma létezik, és mert maguk az érintettek kérik, mert a kérdés elsôsorban politikai megoldást kíván és a különbözô tervezetek megvitatása eredményes, a kölcsönös megértést szolgáló politikai dialógussá válhat.

Másrészt bármilyen kisebbségi törvénynek egyik alapkövetelménye, hogy konszenzusra épüljön, nem lehet adott politikai többség adott politikai helyzetben külsô és/vagy belsô nyomásra elfogadott törvénye. Politikai párbeszédrôl van szó, amihez a többség nagyfokú empátiájára, többségi erejének mellôzésére, azaz konszenzusra van szükség.

Egy kisebbségi törvénynek érvényesítenie kell a szabad identitásválasztást. Másrészt meghatározott törvényi keretben biztosítania kell a választás lehetôségét, hogy miként szervezi meg magát a kisebbségi közösség, hogy milyen intézményi keretek között kívánja vagy tudja gyakorolni jogait. Vagyis nem a nemzeti kisebbségek meghatározására, terminológiai csapdákat rejtô definíciókra, a nemzeti kisebbségek megnevezéseinek felsorolására van szükség, hanem a már említett elvi, jogi, szervezeti keret meghatározására.

Természetesen az identitásválasztást az állam nem cenzúrázhatja, nem tekintheti illetékesnek magát annak eldöntésében, hogy a nemzeti kisebbség, illetve a hozzá tartozó egyének hogyan minôsítsék magukat.

Az intézmények kialakításának a lehetôsége a nemzeti kisebbség kollektív, közösségi identitásának ápolását, fejlesztését szolgálja.

Végül pedig pontosan meg kell határozni a törvényben azokat a jogokat, amelyek kizárólag szervezett keretben, valamint azokat, amelyek mindenféle szervezeti kötöttség nélkül - közösségben vagy egyénileg - megilletik a kisebbségekhez tartozó személyeket.

Mindezekre pedig azért van szükség, mert nélkülük bármely kisebbségi törvény abba a csapdába eshet, hogy rendkívül általánossá, politikai nyilatkozattá, óhajok tárházává válik.

Következtetések helyett elmondható, hogy egy, a fentiek alapján elfogadott kisebbségi törvény, mely valóban megoldja a kérdést, az egész társadalom, a politikai mezôny és a jogrendszer javára is válhat.

A jogrendszert egy elvi jelentôségű közjogi megoldással gazdagíthatná.

A politikai mezônyben lefolytatott politikai párbeszéd és konszenzus a politikai közélet kulturáltságát növelheti.

A társadalom számára a kisebbségi törvény kínálta modell meggyökereztethetné a szubszidiaritás elve alapján történô közvetlenebb részvételt a közéletben, nagykorúsíthatná a társadalmat, és a már említett önszervezôdô modellek a demokrácia gyakorlatának új és hatékony technikáivá válhatnának.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék