A román sajtó túlnyomó része úgy tünteti fel a magyar kisebbség érdekvédelmi szervezetét, mint Románia NATO-integrációját fékezô tényezôt. Belpolitikai síkon az RMDSZ okolható azért, mert a román nacionalizmus legitimitást nyert, a külpolitikában pedig a Szövetséget terheli a felelôsség Románia hátrányos külföldi megítélése miatt. Mindezek után felvetôdik a kérdés: vajon a romántól eltérô kultúrával és történelmi hagyománnyal rendelkezô közel 2 milliós romániai magyarság, amely a magyar nemzet részének tekinti magát, lehet-e biztonsági tényezô a román nemzetállamban? A román külpolitika által nemzeti prioritásként meghatározott NATO-integráció szembe találja magát az állítólagos "szeparatizmust" meghirdetô és "nem lojális"-nak bélyegzett magyar közösséggel.

Antropológusok kimutatták, hogy két egymás mellett élô népesség feltétlenül agresszívvé válik, amennyiben csökken köztük az információcsere és nincsenek közös céljaik. De létezhet-e közös cél ott, ahol még a szabadelvû közvéleményformálók szerint is az RMDSZ programja elfogadhatatlan a román nemzeti politikai erôk számára, legyenek azok kormányon vagy ellenzékben. ² Trianon óta Románia következetesen bizonyítja etnikai alapú nemzetállamjellegét, míg a kommunizmustól megszabadult romániai magyarság továbbra sem hajlandó feláldozni identitását az állam javára.³ Az áthidalhatatlannak tûnô idevágó hivatalos álláspont ellenére van azonban közös érdeken alapuló közös cél: Románia NATO-integrációja. Ez Románia történelmi esélye, hogy Közép-Európán keresztül politikailag felzárkózzon Európához. Ugyanakkor ez a magyar kisebbség nagy esélye arra, hogy szerzôdést kössön a román állammal, megszabva ez irányú támogatásának feltételeit.

Romániának fél év áll rendelkezésére, hogy felverekedje magát a legerôsebb jelentkezôk közé, akik elôtt megnyílik a NATO-csatlakozás kapuja. Feltételezhetôen 1997 elején válik nyilvánvalóvá, hogy melyek azok a közép-európai országok, amelyek meghívást kapnak az Észak-atlanti Szövetségbe. A román nemzetvédelmi államtitkár megismételte Volker Rühe német védelmi miniszter kijelentését, miszerint a bôvítésnél a politikai szempontok lesznek döntôek és a katonai dimenziók is ennek rendelôdnek alá. ⁴ Közép-Európa országai demokratikus intézményrendszereik kiépítésében elért eredményeiktôl függôen részesülnek különbözô megítélésben.⁵ Éppen ezért kérdôjelezhetô meg Iliescu elnök állítása, miszerint "a térség országai ugyanolyan átalakulási folyamaton mennek keresztül, ezért a NATO-nak is azonosan kellene kezelnie ôket"⁶. Andrei Cornea ráteszi a kezét a sebre, amikor felteszi a kérdést: "hol volt bányászjárás - Csehországban, vagy nálunk? [...] Miron Cosma, a december utáni idôk gengsztere, hol követett el, a kormányon lévôk cinkosságával, meg nem büntetett és még el sem ítélt vétségeket - Magyarországon, vagy nálunk? [...] És szélsôséges fanatikusok, mint C.V. Tudor és Gheorghe Funar hol vettek részt pártjuk révén a kormányzásban - Lengyelországban, vagy Romániában?"⁷

Külpolitikai síkon a román vezetés két alapvetô problémával néz szembe: (1) "Románia továbbra is a Ceausescu-féle kommunista diktatúra közvetlen utódainak a kezében van" ⁸ és (2) a kétoldalú viszony rendezetlen a szomszédos országokkal: Moldovával, Ukrajnával és Magyarországgal. ⁹ Ezeken kívül a romániai magyar kisebbség kérdése olyan alapvetô harmadik problematika, amely politikailag a leginkább robbanásveszélyes, viszont megfelelô kezelése látványos mozgásteret biztosíthat a román diplomácia számára. Éppen ezért, annak ellenére, hogy választási évben vagyunk, a "reálpolitika" azt parancsolná, hogy a román kormány látványos engedményt, pozitív lépést tegyen a magyar kisebbség irányában.

A romániai magyarok helyzetét még nem tárgyalták a maga mélységében, a lehetôségek figyelembevételével. ¹⁰ Sajnos az RMDSZ-en kívül nincs romániai politikai párt, amely programjában konkrét, kidolgozott, a kisebbségi kérdés rendezését célzó elképzeléssel rendelkezne. Ez megerôsíti a románok többsége körében érezhetô félelmet, miszerint "reálisan tárgyalva a magyar kérdést", minimális jogi garanciák biztosítása is az állam szuverenitásának csorbításához, illetve egy olyan folyamat elindításához vezethet, ahonnan nehéz lesz visszalépni a mindenkori román kormánynak. A magyar kérdés hazai és külföldi ismerôi, elemzôi tudják, hogy ennek a problémának a megfelelô kezelését nem lehet a végtelenségig elodázni. A kérdés csak az, hogy milyen árat kell fizetnie ezért a román államnak, illetve milyen körülmények között kerülne ez a legkevesebbe.

Úgy tûnik, a Nyugat Romániát teszi felelôssé azért, hogy nem került még tetô alá a román-magyar alapszerzôdés. Ez egyértelmûen a román diplomáciának a veresége. ¹¹ Másrészt véleményem szerint hibás akár egy "jó" alapszerzôdés elfogadása, amennyiben hiányzik a politikai akarat az alapszerzôdésben foglaltak érvényesítésére. Egy kirakat-dokumentum ratifikálása csak intézményesítené a román-magyar konfrontációt, lehetôvé téve, hogy a konfliktus a parlamentekbe kerüljön, ahol ellenzéki képviselôk számon kérik kormányaiktól az alapszerzôdés betûit. A NATO-hivatalnokok üzenete azonban így is értelmezhetô: amennyiben Románia nincs felkészülve az alapszerzôdés aláírására, "legalább törekednie" kellene egy ilyen dokumentum elfogadására. Az utóbbi években tapasztalt ilyen irányú román "törekvések" többnyire hiteltelennek bizonyultak, beleértve Ion Iliescu történelmi megbékélésre tett javaslatát. ¹² Ugyanakkor jelzésértékû lehet Románia számára Karsten Voigt, az Észak-atlanti Közgyûlés elnökének a figyelmeztetése, amit Szlovákia NATO-integrációja kapcsán mondott: "A NATO legközelebbi plenáris üléséig Szlovákia máris, majd pedig folyamatosan adjon magáról pozitív jelzéseket, hogy érdekei szerint befolyásolja a kérdésben illetékes nyugati személyeket és alapvetôen javítson helyzetén."¹³ Mutatis mutandis, a román kisebbségpolitikába bevezetett néhány látványos új elem pozitív jelzésértékû lehet, és csökkentheti azt a lemaradást, amit az alapszerzôdés hiánya okoz. Egy új retorika a következô elvi megközelítésekre építhet:

1. Társadalmi integráció. A romániai magyarság a pluralisztikus román társadalom része. A magyar közösség integrálódását a román társadalomba bizonyítja az a tény, hogy a magyarok képviselve vannak a társadalmi, gazdasági, politikai élet különbözô területein (kivéve a magas állami tisztségeket, hadsereget, rendôrséget, diplomáciai testületet, közigazgatást stb. - ahol az állam sajnos etnikai alapú kizárólagosságot gyakorol). Az elôrehaladott társadalmi integrációról tesznek tanúbizonyságot a legutóbbi helyhatósági választások is. A magyar többségû Kovászna és Hargita megyékben az országos átlagnál sokkal nagyobb százalékban járultak az urnák elé, és az eredmények világosan kimutatták, hogy nem etnikai alapon szavaztak. Ugyanakkor valószínû, hogy az RMDSZ elnökjelöltet állít az ôszi választásokon. Mindez arra vall, hogy a magyarok hiszik: tudnak sorsukon változtatni, illetve hazájuknak fogadják el Romániát.¹⁴ Ennek ellenére mégis a román politikusok nagy része elôszeretettel illeti "szeparatista" jelzôvel a romániai magyarságot.

2. Szeparatizmus. Egy integrálódott közösség nem lehet szeparatista. Nyilvánvaló, hogy a kultúra, a nyelv és a hagyományok megôrzése szempontjából kiépíthetôk az illetô közösség identitásának védelmét szolgáló belsô struktúrák. Az önálló magyar iskolarendszer Romániában éppen olyan természetes igény, mint a román önálló iskolarendszer a moldovai Transznisztriában, ami nem fenyegeti az államok szuverenitását. Ezzel szemben az 1995-ös SRI-jelentés szerint az önálló magyar iskolarendszer gyakorlatba ültetése "érinti az állam szuverenitásának a gyakorlását" ¹⁵. Mi több, a nevezett jelentés megkérdôjelezi a kisebbségek jogát egyes dokumentumainak a kidolgozásához és saját politikai opcióinak a kinyilvánításához.¹⁶

3. Lojalitás. Nem lehet számon kérni egy adott közösség lojalitását az állammal szemben. Ez ugyanis magában hordja a közösségi felelôsségre vonást, és elôvetíti a kollektív bûnösség vádját. ¹⁷ Lojalitást csak az állampolgároktól várhat el az állam, mivel az állampolgárság az egyedüli jogi fogalom, amely alkotmányjogi kapcsolatot állapít meg az egyén és az állam között. Továbbá: nagy hiba a lojalitás fogalmát etnikai szempontokhoz kötni és ezt nem abban lemérni, hogy az állampolgárok külön-külön eleget tesznek-e vagy sem törvényes kötelezettségeiknek. Valamennyi RMDSZ-dokumentum, beleértve az autonómiakoncepciójáról szóló vitát is, a nyilvánosság elôtt zajlott le, mindvégig szem elôtt tartva, hogy az autonómia gyakorlati megvalósítása csak az RMDSZ és az állam között létrejött kompromisszum, a parlament jóváhagyása után lesz törvényerejûvé.

Igaz, egy ilyen hangnemben megfogalmazott pozitív üzenet nem tartalmazna jogi kötelezettségeket, viszont ellensúlyozhatja a román-magyar alapszerzôdés hiányából eredô román lemaradást. Ennek az üzenetnek új eleme: nem abból az elôzménybôl indul ki, miszerint "tulajdonképpen nincs is kisebbségi kérdés" ¹⁸, hanem elismeri, hogy a magyar kisebbség helyzete megoldásra vár. A kisebbségi kérdésnek mint létezô problémának a tagadása elôreláthatóan a román külpolitikának további perifériára szorulásához, illetve az ország nyugati megbízhatatlanságának fokozódásához vezethet.¹⁹ A magyar kisebbség követelései, legyenek jogosak vagy sem, intézményesített tárgyalás témáját kell hogy képezzék a román államhatalom és a magyar kisebbség képviselôi között. Ugyanis megalapozatlan azt remélni, hogy - amennyiben Románia a kompromisszum állama helyett továbbra is a tagadás állama marad - alapjaiban javulhat Magyarország és Románia között a viszony, ami csak hátráltatná Románia NATO integrációját.

Brüsszelben elvárják Romániától, hogy a régió stabil állama legyen. Ennek a kitételnek ellentmond Gheorghe Tinca nemzetvédelmi miniszter brüsszeli kijelentése, miszerint amennyiben Magyarországot Románia elôtt fogadják be a NATO-ba, akkor "nemkívánatos fejlemények" következhetnek be, azaz interetnikai feszültségek keletkezhetnek, amit nem is "a bukaresti vagy a budapesti politikusok"²⁰ okoznak, hanem "az erdélyi magyar kisebbség szélsôséges követelései"²¹. Mindez arra vall, hogy a román kormányzat nem rendelkezik kidolgozott nemzeti koncepcióval a NATO-integráció, a román-magyar jószomszédi viszony és a romániai magyar kisebbség hármas problematikájának a megoldására.

Teodor Melescanu külügyminiszter elismeri, hogy "a kisebbségi kérdést, mint olyant, nem tekintjük veszélyesnek Románia biztonságára"²². Az RMDSZ politikai tevékenysége, illetve a magyar közösség betagolódása a román társadalomba alátámasztja a külügyminiszter állítását. A magyar kisebbség nem folyamodik terror-cselekedetekhez jogainak érvényesítéséért, tiszteletben tartja az Alkotmányt²³ és a törvényeket. Igaz, az RMDSZ elégedetlen, mert az állam nem válaszol az általa felvetett kérdésekre - de ez a politikai harc függvénye és semmi esetre sem interetnikai konfliktus forrása. Nem feledhetô azonban, hogy Romániában az állami intézmények nem megfelelô ellenôrzésébôl fakadóan a hatalom kezében vannak azok az eszközök, amelyekkel - ha érdekei úgy kívánják - bármikor kirobbanthat etnikai konfliktust. A kisebbség - helyzetébôl adódóan - sohasem kezdeményezôje, mindig csak szenvedô alanya lehet egy ilyen konfliktusnak. Valószínû, hogy a PDSR a helyi választásokon elszenvedett veresége miatt az ôszi választási kampány során erôsen nacionalista hangot üt meg, ezáltal a magyarellenesség a kampány egyik fô témájává válhat. Világos, hogy egy ilyen helyzetben nem az RMDSZ az, amely nem képviseli a nemzeti érdekeket, hanem éppen a többség, amely kizárólagossági alapon hirdeti ezt.