magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» IV. ÉVFOLYAM - 1998. 2. (12.) SZÁM - A kormányzás dilemmái
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Veress Károly

Kisebbségilét-elemzés

A kisebbségi lét fogalma

E tanulmány keretei között nem célom kitérni a kisebbség, jelesül a nemzeti kisebbség1fogalmának átfogó és részletekbe menô elemzô vizsgálatára, csupán néhány lényegesnek tûnô vonását kívánom számba venni. E sokrétû jelentéstartalmú fogalom filozófiai, szociológiai, antropológiai, pszichológiai, jogi, politikai vetületeinek átfogó és elmélyült vizsgálatára csak egy jóval terjedelmesebb szakmunka vállalkozhat.2

A kisebbségi lét ambivalenciája

Ami talán a kisebbségi lét legátfogóbb, mondhatni egyetemes jellemzôje: az ambivalenciája. Egy olyan létformáról van szó, amely a legkülönbözôbb létviszonyok között kettôs természetet, kétirányúságot, kétértékûséget mutat, s a komponensei oppozíciót alkotnak benne. Ebbôl kifolyólag a kisebbségben élôknek a környezetükhöz, valamint a környezetnek a kisebbségben élôkhöz való viszonya is ambivalens jellegû, tehát belsôleg ellentmondásos viszonyulás. Ennek a létképletnek a megfigyelése arra készteti a kisebbségi lét vizsgálatára irányuló filozófiai reflexiót, hogy feloldhatatlan ellentmondásokról, paradox természetrôl, egyáltalán létparadoxon(ok)ról beszéljen vele kapcsolatban. Úgyszintén a kisebbségi létrôl szóló különbözô ideológiai diskurzusok is – ambivalens jellegüknek megfelelôen – kétfajta szemléletet forgalmaznak vele kapcsolatban, és vagy az egyik, vagy a másik irányába kötelezik el magukat: vagy a fogyatékosságai felülrôl, vagy a benne rejlô pozitív vagy pozitívnak minôsített lehetôségei irányából közelítik meg, írják le és értékelik a kisebbségi létet. Ritka az olyan próbálkozás, amely ezen egyoldalúságok egységeként és öntörvényû szintéziseként kellô distanciával próbálná megragadni a kisebbségi létet.

A "kisebbségi" értelme

A kisebbségi lét ambivalens jellege összefüggésben áll a "kisebbségi" minôsítés értelmével. A kisebbségi lét terminusban a szemantikai hangsúly nem a "lét"-re helyezôdik, hanem a "kisebbségi"-re. Ez a kifejezés a legkülönbözôbb szövegösszefüggésekben erôteljesen, imperativisztikusan utal arra, hogy itt a létnek, az emberi létezésnek egy sajátos formájáról van szó, amelynek megkülönböztetô jegyeire oda kell figyelni. A "kisebbségi" megnevezés már önmagában is, puszta elhangzó jelenlétével, szemantikai kisugárzásával megakasztja és mintegy parancsolólag magához ragadja a figyelmet. Ezért igen fontosnak tûnik néhány lényeges vonatkozásban annak a tisztázása, hogy mit is jelent ebben a kontextusban az, hogy "kisebbségi". Még egy ilyen bevallottan felszínes (= felszínen mozgó) elemzésben is különválaszthatók e terminus ontológiai, jogi, szociális jelentésrétegei, amelyek mindenikére alkalomadtán külön is kitérek.

Ontológiai értelemben elsô hallásra kézenfekvônek tûnik a mennyiségi megközelítés: a kisebbség olyan sokaság, amely számbelileg kevesebb egy úgynevezett többségnél. A kisebbségi létben élôk esetében azonban nem feltétlenül számbeli kevesebbségrôl van szó,3 bár empirikusan véve többnyire az tapasztalható, hogy a kisebbségben élôk számbelileg is kevesebben vannak, mint a többségiek. A kevesebbség viszont a számbeliségi vonatkozásokon túlmenô, lényegibb létbeni meghatározottságok tekintetében áll fenn: a kisebbségbôl hiányzik valami, vagy legalábbis kevesebb van belôle, amibôl másoknak több van, vagy amivel mások rendelkeznek. A kisebbségi lét tehát hiánylét. A lét oldaláról tekintve ugyanaz: léthiány. A hiánynak ez a kisebbségben implicite benne rejlô adottsága, a számbeli kevesebbségen túlmenôen is, elsôdlegesen még mindig mennyiségi kategóriaként jellemzi ezt a létállapotot.

A kisebbség ontológiai jelentésrétege nem merül ki a mennyiségi meghatározottságban. A kisebbségi lét terminusban a "kisebbség" valójában minôségi kategóriaként jelenik meg, egy bizonyos létminôség hordozójaként. Ennek is megvannak a negatív és a pozitív vonatkozásai.

Negatíve a kisebbség a többségtôl a másság értelmében különbözik. Vagyis a kisebbség és a többség nem ugyannak a homogén léttartalomnak valamiféle mennyiségi megoszlását jelenti, miszerint az egyik esetben ugyanabból több van és a másikban kevesebb. A kisebbség a többségtôl – minôségileg – a másság értelmében különbözik, mivel attól eltérô, hozzá képest heterogén léttartalom.4

A minôségi különbözôség pozitíve is nyilvánvaló: a kisebbségi létezés egy egész sor olyan partikuláris tartalmi elemet foglal magában, amelyek folytán a létezésnek egy meghatározott emberi minôségét képviseli önmagában is, tehát öntörvényû módon, önértékként. Itt mindaz, ami az elôbb mennyiségi vonatkozásban léthiányként jelentkezett, most olyan léttöbbletként jelentkezik, ami csakis a kisebbségi lét velejárója, mivel ezt a minôséget a többségi létezés nem tartalmazza.

A köztesség állapota

E léttöbblet egyik fontos forrása a kisebbségi létnek abban a sajátosságában rejlik, hogy köztes lét, vagyis olyan létforma, amely különbözô létszférák határterületein, keresztmetszetében, érintkezési felületein szervezôdik és ezek tartalmi elemeit ötvözi magába. A nemzeti kisebbség többnyire az anyanemzet kultúrája és az államnemzet közötti léttérben bontakozik ki. Ezért bizonyos fokú tartalmi heterogenitás jellemzi. E köztességnek szintén megvannak a negatív és pozitív értéktöltetû jegyei.

Egyrészt az anyanemzet és az államnemzet közötti léttér olyan "senki földjé"-nek5 tekinthetô, amelyen az azt belakó kisebbség a két különbözô nemzeti erôtér közötti konfliktusok folytonos forrásává és elszenvedôjévé válhat. Ennek átélése az élettapasztalatok szintjén a realitásnélküliség, a valóságszegény létállapot élményét nyújtja. Vagyis a kisebbségben élôk úgy élik meg a kisebbségi sorsukat, mint ami nem egészen valóságos, csupán valóságosnak tûnô. Olyan, "mintha" valóságos lenne, de ténylegesen nem az. Egyszerre marad a realitás szintje alatt és emelkedik föléje. Tényállapotaiban soha nem éri el a kiteljesedett, valóságosként megélt emberi lét szintjét, tudatállapotaiban viszont ezt a hiányt az illúziók valóság fölé emelkedô szférájában pótolja. A kisebbségi lét tehát "mintha"-létként a hiány és az illúzió szférái, a "nosztalgikus elvágyódás és az eszkatologikus megváltásigény" között hánykolódik, ami "kedvez a tudathasadásos állapotnak".6

Másrészt ez a köztes létállapot helyzeti elônyökkel is együtt jár, mivel rálátást bíztosít mindkét valóságterületre, amelyekkel érintkezik. Egyszerre tartalmazza a benneélô és a kívülálló nézôpontját, amelyek ütköztetése nemcsak belsô meghasonlottságokhoz vezetô konfliktusforrás lehet, hanem az alkotó energiákat felszabadító lelki-szellemi erôforrás is. Ez a köztes lét a kultúrák és értékek találkozási tere is egyben, újszerû létlehetôségek kibontakoztatásának a terepe. Mindez egyaránt kedvez a reflexív-filozofikus beállítódásnak és a kreatív, értékalkotó magatartásnak.

Kisebbség és többség

A kisebbségi lét meghatározásának egy másik lényeges eleme abban nyilvánul meg, hogy a kisebbségi lét: viszonylét. Nem abszolút és totális léthelyzet, még akkor sem, ha egyes egyének vagy embercsoportok nem belevettetnek, hanem beleszületnek egy már készen kapott kisebbségi sorsba.

A viszonylét lényege

Nincsenek csak kisebbségben élô emberi lények oly módon, ahogy léteznek csak hímnemû vagy csak nônemû emberi lények, vagy ahogyan létezhetnek csak a Nílus völgyében formálódó kultúrák vagy csak a földmûvelésbôl megélô emberi közösségek. Ez utóbbiak olyan állandó és totális létmeghatározottságok, amelyek önmagukban, más embercsoportok létjellemzôihez való viszonyítás nélkül is fennállnak s az életvitel egészére kiterjednek.

Ezzel szemben a kisebbségben való élés nem terjed ki az emberi létszféra egészére. Egy kisebbséget alkotó emberi egyének és szûkebb csoportok létkapcsolataik számos elemével kötôdnek olyan meghatározottságokhoz, amelyek állandó jellegûek, általánosak vagy éppenséggel emberileg egyetemesek. Ezek egyénenként vagy csoportonként lehetnek különbözô, eltérô kötôdések.

Tehát a kisebbséget alkotó egyének és csoportok állandó létkapcsolatai nem képeznek minden vonatkozásban homogén közeget. Egy kisebbségi csoport további kisebbségekre bomolhat. Ez olyankor történik, amikor a rá jellemzô állandó létkapcsolatok némelyike kisebbségi létmeghatározottsággá válik azáltal, hogy csak az egyik vagy csak a másik csoport jellemzôjeként valósul meg.

Mindebbôl az következik, hogy voltaképpen nincsenek olyan kisebbségi létmeghatározottságok, amelyek specifikusan kisebbségiek lennének. Bizonyos állandó jellegû, domináns létmeghatározottságok válhatnak kisebbségiekké azáltal, hogy egy viszonyba bekerülnek. A viszonyból kikerülve pedig megszûnnek kisebbségiek lenni. Ugyanakkor ezek a kisebbségivé váló létmeghatározottságok nem szüntetik meg a kisebbséghez tartozó egyének és csoportok állandó létmeghatározottságait, nem kerülnek ezek helyébe, vagy nem terjednek ki ezekre. Tehát nem totális jellegûek, legfennebb dominánsak, s mint ilyenek, kihathatnak a többi létmeghatározottságra is. Tehát nem totális jellegûek, de lehetnek totális kihatásúak.

Másságok viszonya

Az eddigiek alapján azt mondhatjuk, hogy nincs abszolút értelemben, önmagában vett kisebbségi lét. Bármely kisebbség egy másvalamihez – egy többséghez – való viszonyában kisebbség. Pontosabban: kisebbséggé válik ebben a viszonyban. Kisebbségi létmeghatározottságai a többség létmeghatározottságaihoz képest minôsülnek kisebbségieknek.

De nemcsak a kisebbség, hanem a többség is ennek a viszonynak a terméke. Ez a viszony általános értelemben két másság egymáshoz való viszonyulását hordozza. Többségi és kisebbségi státusuk e viszonyon belüli, s e viszonyból származó pozíciójukból, helyzetmeghatározásukból adódik. E viszonyon kívül mindenikük az, ami, a maga természetes mivoltában, ellenben e viszony erôterében és kimondottan egymás vonatkozásában, az egyik többség, a másik pedig kisebbség.

Mind a kisebbség, mind pedig a többség esetében a viszonylét, a meglévôk mellett, egy új létdimenziót jelent, amelyben sajátos módon, egymás viszonylatában rendezôdnek el a létmeghatározottságaik. Többség és kisebbség együtt élnek ebben a viszonyban. Ez tényleges és reális együttélés, ami azt jelenti, hogy az élet jelentôs tartományai az egymáshoz való viszonyulás erôterében bontakoznak ki. Kisebbség nélkül nincs többség, és fordítva. A kisebbségi és a többségi identitás szükségképpeni velejárója, komponense a másik,7 mégpedig kettôs értelemben: pozitíve egymás identitásának formálói; negatíve a másiktól való különbözôségként definiálják saját identitásukat. Minden téren ez a kettôsség határozza meg az életmegnyilvánulásaikat és a tudattartalmaikat egyaránt. Mind a kisebbségi, mind pedig a többségi tudat fókuszált tudat,8 vagyis olyan, amelybe szükségképpen beépül a másiktól való különbözôség élménye a hozzá való tartozás tudatával együtt.

Hiány és többlet

Feltevôdik a kérdés: milyen annak a viszonynak a tartalma, amelyben egyes embercsoportok és emberi létállapotok kisebbségivé, mások többségivé válnak? A kisebbségi–többségi viszonylét a benne élôk számára közös létteret jelent, amelyben kölcsönösen, egymást feltételezve vagy éppenséggel egymás ellenében bontakoztathatják ki saját (sajátos) létlehetôségeiket.

Ami elsô látásra szembetûnô: az az egyenlôtlenség. A léttérnek és a létkörülményeknek a kisebbség és a többség közötti egyenlôtlen megoszlása élteti ezt a viszonyrendszert. Az egyenlôtlenség konkrét megjelenési formájában hiány és többlet. Ami a kisebbségi oldalon a létlehetôségekben mutatkozó hiányként9 jelenik meg, az a többségi oldalon a létlehetôségekben mutatkozó többletként lelhetô fel.

Hiánynak és többletnek ez a kölcsönös viszonya csakis a kisebbség–többség vonatkozási rendszeren belül érvényes. Amennyiben az adott emberi léthelyzetben érvényesülô általános létstandardokból indulunk ki, a hiány, illetve a többlet akként fejezôdik ki, hogy a többség mindig jobban megközelíti az általánosan elérhetô létstandardokat, mint a kisebbség. A többség mindig több realizált létlehetôséggel és ennélfogva a jövôben is realizálható létlehetôséggel rendelkezik, mint a kisebbség. Ezt a többletet nem feltétlenül közvetlenül a kisebbségtôl vonja el, de abban a léttérben realizálható, amelyben a kisebbség létlehetôségei is kibontakoztathatók. E léttér konkrét körülményei behatárolják a realizálható létlehetôségeket, tehát a többség és a kisebbség kölcsönösen korlátozhatják egymást a létlehetôségeik kibontakoztatásában. Mégis, a viszony belsô erôterébôl úgy látszik, mintha kölcsönösen egymás rovására igyekeznének gyarapítani létlehetôségeiket, ami kölcsönösen veszélyeztetettségi tudatot szül.

Mindez leginkább akkor tûnik szembe, amikor a hiány és a többlet jogi, politikai és szociális tartalmait vesszük szemügyre. Jogi és politikai értelemben a kisebbség elsôdlegesen nem mennyiségi kategóriaként, nem számbeli kevesebbség értelmében jön szóba, bár empirikusan tekintve többnyire ez is vele jár. A kisebbség egy társadalmon belül nem domináns helyzetben lévô csoportot jelöl.10 A "domináns" kifejezés itt kettôs szemantikai tartalmat hordoz: hatalmi pozíció és befolyásgyakorlás. A kisebbség korlátozottabb hatalmi pozícióval s ennélfogva a léttérre, a létkörülményekre kevesebb befolyásolási lehetôséggel bír. Jogi értelemben ez jogi korlátozottságként vagy éppenséggel jogfosztottságként, szociálisan pedig létbeni kiszolgáltatottságként, nagyobb fokú létbizonytalanságként jelenik meg.

Idô és érték

Az elôbbi jellemzôk a kisebbség és a többség idôhöz való viszonyának különbözôségében is leképezôdnek. A kisebbségnek más a viszonya az idôhöz, mint a többségnek. Jelenbeni korlátozottsága, befolyáshiánya kontrollvesztéssel jár együtt.11 A kisebbségnek kevesebb esélye van a jövôt megalapozó, a jelenbeni sorsát alakító létkörülmények ellenôrzésére, mint a többségnek. Így a többséggel szemben mintegy kiszorul az "épp most"-ból, s ennek folytán a jövôtôl is elszigetelôdik, s erôteljesebben a múlt felé fordul. Sokkal inkább a múlbeli értékek megôrzésén és átmentésén munkálkodik, mint az új értékalkotási lehetôségek megteremtésén és kiaknázásán. Ezáltal a kisebbség lépéshátrányban, idôbeni fáziseltolódásban él a kortárs létfeltételekhez viszonyítva, kevésbé kortársa önmagának, mint a többség. A jelen és a jövô kihívásaira sokszor premodern ("perimodern")12 gesztusokkal válaszol. Következésképpen a modernitáshoz való viszonya is másképpen alakul, mint a többségé.

Az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy e két létállapot megélése és megtapasztalása is különbözô. Addig, amíg a többségiek óhajtott, pozitív élményként élik meg a többségi állapotot, a kisebbségiek többnyire taszító, negatív élményként élik meg a kisebbségi sorsukat. Az elôbbiek fenntartani akarják, az utóbbiak megszüntetni akarják e viszonyon belüli státusukat. Az elôbbiek elônyök sokaságát realizálják általa, az utóbbiak a hátrányos helyzet veszteségtudatával küszködnek.

Ebben az oppozícióban a többség és a kisebbség egymáshoz való viszonyának ambivalens tartalmai is megmutatkoznak. Többség és kisebbség egymáshoz való viszonya olyan sajátos együttélés formáját ölti, amelynek során valamely létmeghatározottság felértékelôdése a másiknak a lebecsülésével jár együtt. A kisebbség esetében a saját kisebbségi lét felértékelôdése maga után vonja a többségi lét lebecsülését, és fordítva, a többségi lét felértékelôdése együtt jár a kisebbségi lét lebecsülésével. Ezek az értékviszonyok különbözô egyéni és csoportmagatartásokban testesülnek meg, amelyek a kisebbségi léthez való ragaszkodás vagy az attól való eltávolodás jegyében formálódnak.

Korlátozás és önkorlátozás

A kisebbségi és a többségi létállapot kölcsönösen korlátozó és önkorlátozó jellegû.

A többség lényegében a kisebbség ellenében többség, és csupán addig, amíg a kisebbség kisebbségként létezik. Érdeke tehát a kisebbség létterének korlátozása, a kisebbségi sors fenntartása. Ezzel egy idôben viszont a többség önkorlátozó is, mivel kénytelen egész létstratégiáját a kisebbséghez igazítani, tehát a kisebbséghez való viszonyát kényszerûen be kell kalkulálnia saját terveibe. A kisebbség meglétének és kisebbségiségének terhét akarva-akaratlanul közvetve viselnie kell.

A kisebbség – ellenkezôleg – éppen a többség korlátozó eljárásai ellenében igyekszik nagyobb életteret kialkudni magának, ami által viszont a többség létlehetôségeit korlátozza. Ugyanakkor a többség irányából jövô külsô korlátozások belsô önkorlátozási mechanizmusokat termelnek ki benne. Ez abban nyilvánul meg, hogy életstratégiáját igyekszik mindig tudatosan is a többséghez igazítani, ami együtt jár azzal, hogy önkéntelenül a többségi elvárásokhoz is igazodik.

Többség és kisebbség viszonya ily módon sajátos alkupozíciót feltételezô legitimációs viszony is. A kisebbségi léttér körül folyó folytonos alkuban a kisebbség igyekszik egyre többet, a többség pedig egyre kevesebbet kialkudni. A többség a kisebbségnek, ahhoz, hogy többségi státusát megôrizhesse, kénytelen bizonyos létteret biztosítani. A kisebbség teljes felszámolása a többség számára kockázatos és veszteséges lenne, mivel a többségi státus elônyeinek elvesztését vonná maga után. A kisebbség szeretne minél közelebb kerülni a többségi létállapothoz, a többség viszont arra szeretné rábírni a kisebbséget, hogy egyre kevesebbel elégedjék meg, közelítve ahhoz a (lét)minimumhoz, ami számára a legkevesebb lehet, úgy hogy még kisebbség maradjon. Eközben egymás nyereségeit kölcsönösen veszteségekként élik meg, s életstratégiájuk fô irányát e veszteségek leküzdése szabja meg.

Az életstratégiák tekintetében többség és kisebbség kölcsönösen legitimációs bázist képeznek egymás számára, vagyis meglétükkel és saját törekvéseikkel kölcsönösen igazolják egymás törekvéseit. Ez mindkét fél számára azzal az elônnyel jár, hogy a másik vonatkozásában olykor még a legésszerûtlenebb eljárásokat is racionalizálni és legitimálni lehet.13

Ugyanakkor kisebbség és többség egymás számára kölcsönösen a veszélytudat és az ellenségkép forrásai is. Egymás identitását nemcsak kölcsönösen építik, hanem kölcsönösen veszélyeztetik is. A kisebbség reális veszélytudatához – ami abból fakad, hogy a többségnek többnyire tényleges hatalmában áll a kisebbség létére törni – a többség irreális veszélyérzete társul. A kisebbség a veszély tapasztalására identitása megerôsítésével válaszol, ami együtt jár egy nagyobb és biztonságosabb léttér kialkuvásával a többségtôl. Ezt viszont a többség a kisebbség irányából jövô korlátozásként, veszteségként, tehát bizonyos értelemben identitása veszélyeztetettségeként éli meg, s igyekszik a maga módján a kisebbségi identitás korlátozásával válaszolni rá.

Ily módon a többség–kisebbség viszonylét folytonosan válaszmagatartást kiváltó erôtérként mûködik. Minden konkrét cselekvô és magatartásbeli megnyilvánulás egyúttal válasz is a másiknak egy reális vagy feltételezett viszonyulására.

Megkettôzôdô érték- és jelentésképzôdés

E kettôsségek legteljesebben mind a kisebbségi, mind pedig a többségi létben az érték- és jelentésképzôdési folyamatok megkettôzôdésében teljesednek ki. A természetes (elsôdleges) érték- és jelentésképzôdés mellett itt egy olyan másodlagos érték- és jelentésképzôdés is végbemegy, ami a kisebbségiség, illetve a többségiség ontológiai specifikumából adódik. Így a kisebbségi, illetve a többségi létben minden dolog kettôs értékkel, minden cselekvô megnyilvánulás kettôs jelentéssel bír. A természetes, voltaképpeni értéke és jelentése mellett egy olyan másodlagos értékre és jelentésre is szert tesz, amelynek kimondottan a viszonylét erôterében és a viszonylét szempontjából van relevanciája.

A kisebbségi vagy többségi szempontból jelentôséggel bíró helyzetekben a másodlagos érték- és jelentésdimenzió elôtérbe kerül és elnyomja az elsôdlegest. Ilyenkor valami nem a maga természetes értéke vagy jelentése szerint értékelôdik vagy értelmezôdik, hanem a kisebbségi, illetve többségi szempontból érvényes értéke vagy jelentése szerint.

Ennek következtében a racionalitás összefüggésrendszere is megkettôzôdik. A kisebbségi léthelyzettôl független természetes érvényességi és ésszerûségi szempontokra itt rátevôdnek a kisebbségiség, illetve a többségiség vonatkozásában felmerülô érvényességi és ésszerûségi szempontok. A racionalitás e két szintje eltérhet, sôt szembekerülhet egymással. Ami természetes módon racionálisnak bizonyul, irracionálisnak mutatkozhat kisebbségi vagy többségi szempontból és fordítva. Ugyanakkor a racionalitás többségi–kisebbségi szintje e viszonyon belül is kölcsönösen fordítottként érvényesülhet. Ami kisebbségi szempontból racionálisnak tûnik, többségi szempontból irracionálisnak értékelôdhet és fordítva. Tehát a kisebbség és a többség esetében a racionalitásnak nem ugyanazok az érvényességi és ésszerûségi kritériumai érvényesülnek. A racionalitás eltérô regionális modelljeit képviselik, bár belsô logikájuk ugyanazon univerzális racionalitásmodell szerint mûködik.

A kisebbségi lét idôstruktúrája

A kisebbségi lét fentebb jelzett kettôssége az idôhöz való viszonyában is megmutatkozik. A kisebbségi lét problematikussága legnyilvánvalóbban az idô irányából ragadható meg. A kisebbségi lét idôstruktúrájában a múlt, jelen, jövô idôdimenziók sajátos módon, aránytalanul rendezôdnek el.

A múlt dominanciája

A kisebbségi idôstruktúra domináns idôdimenzióját a múlt képezi. A múlt, a már megtörtént olyan biztos pont az életben, ami realitásértékkel bír. A múlt a létalap. Vele szemben a jelen sokkal bizonytalanabb és kevésbé kézben tartható, kevésbé ellenôrizhetô. A kisebbség beleszólási lehetôségei a jelen történéseibe igen korlátozottak, ezért (joggal) úgy érzi, hogy igazán nem ura a jelennek, hogy kiszorul a jelenbôl, hogy azt, ami a jelenben történik vele, nem tudja megfelelô módon ellenôrzése alatt tartani. Így a múlt determinisztikus bizonyosságához képest a jelen a kisebbség számára tele van véletlenekkel, esetlegességekkel, a létbizonytalanság élményével. A múlt realitásával szemben a jelen csak félig-meddig reális, és igen sok irreális, érthetetlen, irracionális, kiszámíthatatlan elemet tartalmaz. A múlt értéktelítettségével szemben a jelen torz és hiányos. Hiányoznak belôle a létet ténylegesen mûködtetni tudó mechanizmusok. Ezért realitásértéke viszonylagos és messze a múlté alatt marad.

Ez a tény a múlthoz való természetes viszonyt is megváltoztatja. A múltban élés elsôsorban azt jelenti, hogy a kisebbségi lét valóságszféráját fôleg a múlt tölti ki, a hagyomány tisztelete és ápolása. A hagyomány válik tartalmi közeggé és egyúttal szervezô erôvé, a célkitûzéseket, cselekvéseket, történéseket szabályozó normarendszerré ott, ahol a jelen értékalkotó tendenciáinak, mentalitás- és magatartás-szabályozó normáinak kellene érvényesülniük, ahhoz, hogy biztosítsák az életet megújító továbbhaladást. A múlt a minta, s annak követése a jelen domináns normájaként mûködik. Így mindaz, ami a jelenben történik és készül el, a múlt mércéjéhez igazítva értékelôdik. Ennélfogva a kisebbség számára a múlt nem a maga természetes módján elmúlt múlt alakját ölti magára, hanem a jelenben tovább élô, újra és újra megélt múlt lesz: múlt, amely nem múlik el. Hatalmába keríti és tartja a jelent, amelynek minden mozzanatában a jelen-nem-lévô-jelenlévô állapotában folyton jelen van.

A szimbolikus jelleg

Az idôhöz való sajátos viszonnyal áll összefüggésben a kisebbségi lét szimbolikus jellege is. Bizonyos értelemben a kisebbségi lét szimbolikus létként fogható fel. A valóságos léttartalmak helyett szimbolikus léttartalmak töltik ki, a realitásélmények helyett szimbolikus tettek, történések válnak benne a fô élményforrássá, valós célkitûzések helyett szimbolikus életstratégiák vezérlik a benne élô egyéneket és embercsoportokat.

A múlt jelenvalóságát éppen a szimbólum kettôs természete engedi meg. A szimbólum egyszerre jelölô és a jelölt tartalomnak a megjelenítôdése. A szimbolikus megjelenítôdésben a távollevô jelenvalóvá, a múltbeli pedig jelenlevôvé válik. A szimbólum nem engedi a múltat elmúlni, mivel azáltal, hogy megjeleníti, újból és újból jelenvalóvá is teszi, a jelenben létezôvé és átélhetôvé, tehát valóságos élményforrássá változtatja a jelenben élô számára, mintha ténylegesen is a jelen alkotóeleme lenne. A szimbólumban leomolnak a határok a valóság és a fikció között, s a lét kibontakoztatása az emlékezet és a képzelet síkján éppoly valóságerôvel bír, mint a jelen realitásában való élés. Ebben rejlik a szimbólum titka, ami miatt a szimbólum olyannyira felértékelôdik a kisebbségi létben és kultúrában.

Szubjektív különidejûség

Ily módon a "múltban gazdag", a jelen tekintetében pedig "kontrollínséges"14 kisebbségi lét nem kortársa önmagának és tágabb jelenének, lépéshátrányba kerül a jelen meghatározó folyamataival szemben, s a maga belsô, szubjektív különidejûségeként éli meg a jelennel való fizikai egyidejûségét. Mindez a benne élô egyének lelkivilágában a múlt pozitív élményvilágához a jelenben való élés traumatizáltságának, hátrányának, megfosztottságának, kiszolgáltatottságának élményét társítja, ami még inkább felfokozza a múlt iránti érzékenységet. Helyénvalónak tûnik tehát a megállapítás: "A kisebbség így ritkán modern."15

Illúzióépítô jövô

A kisebbségnek a jövôhöz való viszonya az elemzett múlt–jelen idôképletnek egyenes folyománya. Minél tágabb a múltra vetülô idôperspektíva, annál szûkebb a jövôre nyíló. A kisebbség minél kiszorultabbnak érzi magát a jelenbôl, annál elszigeteltebbé válik a jövôbeni lehetôségekkel szemben. A kisebbségi lét a jövô irányában mintegy lefejezett lét. A benne élôk csak csekély mértékben vagy egyáltalán nem rendelkeznek a jelen valóságából kiinduló, abban megalapozott jövôképpel. A jövô számukra a kilátástalanság, a teljes létbizonytalanság terepe, nem a valós lehetôségeké és a körültekintô tervezésé. Amennyiben a jövôre nézve tervezés történik, az nem a kisebbségi létlehetôségek kibontakoztatására irányul, hanem – negatíve – az ezektôl való elvonatkoztatásra, a kisebbségi létállapotokból való kilépési, meghaladási kísérletekre.

A kisebbséghez tartozó egyének a maguk egyéni módján terveznek, de éppen ebben a megnyilvánulásukban érzik a leginkább a kisebbségi élet szorítását, és ebben élik meg a legteljesebb mértékben személyes konfliktusukat a sorsukkal és közösségükkel. A kollektív tervezés – amennyiben történik ilyesmi – csak annyiban bír relevanciával, amennyiben a múlt hatása és befolyása alatt áll, amennyiben sikerül a jövôbe vetítenie a múlt tartalmait és elvesztett vagy ki nem futtatott lehetôségeit. A kollektív tudatban a múltidézô emlékezet a múltat a jövôben felépíteni igyekvô képzelettel társul, amely annál illuzórikusabb tartalmúvá válik, minél messzibbre kerül a jelen realitásaitól.

A múltnak a jelenen át a jövôbe vezetô folytonossága a hagyománytól, az emlékképektôl a jövôképet kitöltô illúziókig vezet, és szinte érintetlenül hagyja a jelen valós körülményeit, amelyek között a tervezés történik. A jövô a kisebbség számára az illúzióépítés terepe. Ebben az értelemben viszont a kisebbségi létnek van jövôje. Számára az idô a jövô irányában is éppúgy kitágul, mint a múlt irányában. Közben a lét észrevétlenül átsiklik a realitásként megélt létszféra területérôl az illúzió mezejére. Ennélfogva a kisebbségi lét idôábrája mégsem egy, a jövô irányában lefejezett csonka kúphoz hasonlatos. Sokkal inkább a homokórához hasonlít, amelyben a múlt tartalmai a jelen szûk csatornáján szerre átperegnek a jövôbe.

A jelen problémája

A három idôdimenzió közül a kisebbség a jelent érzi a legkevésbé magához tartozónak. Egyúttal a jelen az, amelyben akár a múltbeli emlékeket, akár a jövôre nyíló lehetôségeket számára való valóságra válthatná át. Ebben a képletben a kisebbség számára az az út a legkevésbé járható, amely akár a múltból, akár a jövôbôl a jelenhez, vagyis valós önmagához vezet, és innen tovább, a saját megélt öntörvényû valóságában megalapozott létlehetôségekhez.

E tekintetben némi kiigazításra és kiegészítésre szorul az egyik, már idézett szerzô, Mészáros véleménye, aki a kisebbségi lét alapvetô problémáját az idôbeli szakadásban jelöli meg az "ami van" és az "aminek lennie kell" között. Hiányzik belôle a folytonosság, amely elvezetne "a léttôl a lehetôségig".16

Szerintem a képlet ennél egy fokkal bonyolultabb. A kisebbségi lét problémája elsôdlegesen nem a jövô, hanem a jelen problémája. A múltnak és a jövônek a kisebbség számára egyaránt nincs a jelen realitásához elvezetô folytonossága. A múlt hagyománya és a jövô illuzórikus képe nem bizonyul elégségesnek a jelen realitásának felvállalásához, a jelenben való bátor és cselekvô benne élés és a lehetôségeit kibontakoztató, jövôre irányuló céltudatos tervezés kockázatának vállalásához. A kisebbség számára az emlékektôl és az illúzióktól nem vezet járható út a valósághoz, s ennélfogva nyilván a valóságtól a lehetôségekhez sem.

Helytálló viszont a szerzônek az a megállapítása (a folytonosságra gondolva), hogy hiányzik a kisebbségi lét idôstruktúrájából az idôiségnek egy nagyon fontos mozzanata, amely képes arra, hogy a meglevôket integrálja. A szerzô itt a folytonosságra gondol, a lét és a lehetôség közötti kapcsolatteremtésre, amelyben a kisebbségi lét cezúramentesen haladhatna a jelenbôl a jövôbeni lehetôségek kibontakoztatásához. Szerinte a kisebbségi lét átmeneti lét, elsôsorban nem azért, mert két létforma között fekszik, hanem azért, mert nem teljes, nem kiteljesített lét. Hiányzik belôle a jövôbeni lehetôségek felé való nyitottság, a jövôben való kiteljesedés és beteljesülés reménye és garanciája. A kisebbségi lét folytonos úton levés önmaga teljesebbé tételéhez, de olyan úton levés, amelynek a jövôbe vezetô ösvényei folyton lezárulnak, s az elveszô lehetôségek csapdájában vergôdik.

Szerintem ebben az esetben is többrôl van szó, mint a puszta létfolytonosság fenntartásáról. A kisebbségi lét is, mint bármely más emberi létforma, amennyiben önmaga kiteljesedéséhez vezetô folytonos úton levés, valójában a mindenkori jelenben kiteljesedô valóságosságához vezetô úton levés kellene hogy legyen. A kisebbségi lét idôstruktúrájából éppen a jelennek ez az integráló és folytonosságteremtô mozzanata hiányzik, a jelen intenzív és pozitív, nem kivonuló, hanem belehelyezkedô, a létlehetôségeket konstruktívan és kreatívan kibontakoztató megélése. A kisebbségi lét minden olyan megnyilatkozása, amely az elôbbiekben elemzett idôképlethez igazodik, még nem jutott el tényleges önmagához, önnön vállalt és megélt jelenvalóságához. Mindaddig egyszerûen csak van, de önmaga számára nem jelenvalóként, hanem mintegy önmaga jelenvalóságát megelôzô módon létezik. Addig csupán egy elôttes, önnön jelenvalóságát megelôzô állapotban létezik, ami az idôbeliség nyelvén úgy fejezhetô ki, hogy nem kortársa saját jelenének. De ebben az elôállapotában már benne rejlik a kisebbségi lét jelenvalóságának a lehetôsége, vagyis maga a kisebbségi lét mint lehetôség.

A kisebbségi lét mint lehetôség

Szerintem ebben rejlik a probléma lényege: hogyan lehetséges a kisebbségi létnek lehetôségként történô önfelfogása, önértelmezése, vagyis az önmagában történô elôrelépése a léttôl a lehetôséghez.

Módszertani szemléletváltás

Mindaddig, amíg a kisebbségi sorsban élôk létüket nem egy lehetséges és jelenvaló emberi létformaként élik meg, vagyis nem a létezésnek egy reális és fennálló lehetôségeként, hanem egy olyan létbeni adottságként, tényállapotként, amelyben a belevetettség állapotában leledzenek, s amelyet éppen ezért ahelyett hogy minden törekvésükkel kiaknáznának, inkább elhagyni vagy túlélni akarnak, a hiány, a megfosztottság állapotaként, amelybôl (és -tôl) szabadulni akarnak, addig nem is élnek benne igazán a kisebbségi létben, mivel inkább annak csak egy elôstruktúrájában élnek. Ebben a léthelyzetben számukra a lét egyszerûen csak van, de még nem lehet. Létüket negatíve, mintegy lehetetlenségként, pontosabban lehetségtelenségként élik meg. Így a benne rejlô lehetôségek is voltaképpen nem annyira megvalósulatlan vagy megvalósíthatatlan lehetôségek, hanem inkább számukra még el nem jött lehetôségek formáját öltik. A megvalósíthatatlannak bizonyuló és kudarcba fulladó lehetôségek a kisebbségi létben mint lehetetlenségben (lehetségtelenségben) gyökereznek.

A kisebbségi létproblémának ez a megközelítése a rá vonatkozó felfogásokkal kapcsolatban egy fontos módszertani belátáshoz vezet. Az eddigi elemzések a kisebbségi létbôl csak mint önnön lehetôségét megelôzô adottságból indulnak ki, s ezt a tényállást egy többnyire leíró elemzés tárgyaként kezelik. Így születnek azok a negatív és kritikai hangvételû írások, amelyeknek a kisebbségi lét lényegérôl szóló mondanivalója a hiány, a korlátoltság, az eltorzultság és az illuzórikus jelleg felmutatásában merül ki. Holott a kisebbségi lét nem képez egy mindenképpen el- és levetni való létállapotot. Az emberek százmilliói élik mindennapjaikat kisebbségben. Vajon mi szükséges ahhoz, hogy ezt a létállapotot ne csak létként, hanem lehetôségként éljék meg? A filozófia a legkevésbé illetékes ennek megválaszolására. De ahhoz, hogy bárkinek segítségére lehessen a válaszkeresésben, a kisebbségi létet mint lehetôséget kell felmutatnia.

Fokozott tudatosság

Ezzel a módszertani szemléletváltással a kisebbségi létnek egy másik jellemzôje is összefügg: az, hogy a kisebbségi lét az emberek százmilliói számára nem egyszerûen a spontán benne élés közege. A kisebbségi lét köztessége, a velejáró soktényezôs identitás a tudatosság magasabb fokát eredményezi. A kisebbségi létben élôk többet és intenzívebben foglalkoznak létük tudati feldolgozásával, lereagálásával, mint akik nem élnek kisebbségben. Kisebbségben egyszerûen nem lehet úgy élni, hogy nem tudok róla. Azt, hogy élek, egyszerre veszem tudomásul azzal, hogy kisebbségben élek. A kisebbségi lét tehát többé-kevésbé tudatos lét, s ez a tudatosság szerves komponense, elengedhetetlen tartozéka és ismérve.

Minden tudatosság egyúttal tanulási folyamatot is jelent. A kisebbségi lét, a benne élôk minden beleszületettségi vagy készenkapottsági meggyôzôdése ellenére, valójában tanult lét, s mint ilyen, megépített, megkonstruált lét. A kisebbségben élôk nemcsak egyszerûen élik, hanem építik is a kisebbségi létüket, még akkor is, ha úgy tûnik számukra, hogy ôk csak játékszerei, kiszolgáltatottjai az eseményeknek. Ami velük esik meg, az a létükkel általuk esik meg, mivel önnön létképzôdésüknek ôk az alanyai. Mindez rejtve marad a kisebbségi létértelmezések eddigi perspektívájából, de mindjárt megvilágítódik a kisebbségi létnek lehetôségként történô értelmezése során.

Kisebbségi létparadoxonok

Hiánylét vagy léthiány

Az eddigi elemzés többféle létparadoxon körvonalait is feltárja.

A kisebbségi létparadoxon egyik síkja a hiány–lehetôség tengelyen bontakozik ki.

A hiányként értelmezett kisebbségi lét – hiány, mert hiányoznak belôle a lehetôségek. Vagyis: hiánylét.

A lehetôségként értelmezett kisebbségi lét – lehetôség, melybôl hiányzik a lét. Vagyis: léthiány.

A kisebbségi lét: lét, amely lehetôség nélküli; lehetôség, amely lét nélküli. Hiány, amely nem szül lehetôséget, lehetôség, amely nem realizálódik létként. Egyik megközelítésben lét, a másik megközelítésben lehetôség. De létként nem lehetôség és lehetôségként nem lét.

A kisebbségi lét köztessége, átmenetisége éppen a lét és a lehetôség közötti úton levésben rejlik, ami azonban nem folytonos elôrehaladást jelent a léttôl a lehetôséghez, hanem inkább ingajáratként valósul meg a lét és a lehetôség között. Ennek szélsôséges eseteiként a lét a lehetôségrôl való lemondás, a lehetôségnélküliség állapota, a lehetôség pedig a létrôl való lemondás, a létnélküliség állapota. A lét lehetôségnélküliségéhez a lehetôség létenkívülisége társul. A kisebbségi lét úgy realizálódik létként, hogy nem foglalja magában saját lehetôségét, s úgy realizálódik lehetôségként, hogy nem foglalja magában a létét.

A választás kényszere

Az ekképp elrendezôdô kisebbségi lét nemcsak szerkezetében paradox, hanem a benne élôk is paradoxonként élik meg. Számukra ez az állapot a lét és a lehetôség közötti választás folytonos kényszereként jelentkezik. Aki a kisebbségi létet választja, létlehetôségekrôl mond le, aki a lehetôségeket választja, a kisebbségi létrôl mond le. Bármelyik választás – természetesen más-más értelemben – veszteséges. Vagyis bizonyos – de ellenkezô elôjelû – értékek feladása árán lehet nyereséges. Így a kisebbségi sorsban való élés olyan ellentmondásos, rövidre zárt léthelyzetek sorozatából áll, amelyek csapdamechanizmusként mûködnek. Annak a számára, aki felvállalja a létet, lezárul a lehetôségek útja; annak a számára, aki a lehetôségbe lép ki, lezárul a léthez való visszatérés útja. Vagy elôtte tornyosul az akadály, vagy mögötte. Vagy marad, vagy elmegy. A kisebbségi sors vagy örökre magához ragad, vagy végképp kivet magából.

Azok, akik elméletileg reflektálnak erre az állapotra, szintén két csoportra oszlanak: vagy a meg- (itt, helyben stb.) maradás hívei, vagy a kilépésé, az eltávozásé. Konstruktív és elmarasztaló érveket egyaránt fel tudnak sorakoztatni mindkét álláspont mellett.

E paradox lét- és tudatállapot lényege így összegezhetô: a benne élôk szakadásként és szembenállásként élik meg, a rá reflektálók pedig szakadásként és ellentmondásként értelmezik a lét és lehetôség viszonyát.

A teoretikus reflexió

A kisebbségi létparadoxon másik síkja a kisebbségi lét reflektáltságával függ össze. Az elôbbiekben már utaltam arra, hogy a kisebbségi lét szükségképpen reflektált lét, bizonyos értelemben mindig tudatos, sohasem teljes mértékben spontán. Milyenségét az is megszabja, hogy milyen teoretikus reflexióval rendelkezik. Ugyanakkor a kisebbségi létezés ezen a teoretikus szinten is folytonosan építôdik. A hozzátartozó teoretikus építmény szerves részét képezi és minôségének egyik fô meghatározója.

Ennélfogva a kisebbségi lét a teoretikus, szimbolikus leképezés, megjelenítés síkján éppúgy kibontakoztatódik, mint a tényleges élet és az empíria síkján. Ily módon a kisebbségi létre bizonyos fokú ideologizáltság és nyelvi megkonstruáltság is szükségképpen jellemzô. Vagyis a kisebbségiségben való létezés folyamata mindig együtt jár a kisebbségi létrôl való beszélés, a kisebbségi diskurzus valamilyen formájával.

A kisebbségben élôk létüket két síkon élik meg, s ennek köszönhetôen életük minden eleme, eseménye kettôs jelentést (jelentôséget) kap: egyet a maga természetes közegében és kontextusában, egy másikat pedig a kisebbségi létezésre való vonatkoztatottságában, ami a tudati-teoretikus reflexió közvetítésével valósul meg. Így a lét minden eseményének egyrészt megvan a maga helye, ideje és kontextusa szerinti önértéke, önértelme, ugyanakkor a szimbolikus-nyelvi konstrukciók útján is értékelôdik és értelmezôdik a kisebbségi létre vonatkoztatottságában. Ezáltal a dolgok, események kettôs értelemmel és értékkel bírnak a kisebbségi sorsban élôk számára. Elôfordulhat, hogy egy dolog vagy egy esemény a közvetlen létfenntartás vonatkozásában pozitív értéket képvisel, illetve van értelme, a kisebbségi lét vonatkozásában viszont negatív értéket képvisel, illetve értelmetlennek bizonyul. És fordítva: olyasmi, aminek a mindennapi létezés tekintetében nem sok értelme van, vagy éppenséggel értéktelen, a kisebbségi lét vonatkozásában felértékelôdhet és értelemmel telítôdhet.

Ebben a két vonatkozásban is – tartalmi és formális vonatkozásban – benne rejlik a létparadoxon.

A van és a kell ellentéte

Tartalmi vonatkozásban feloldhatatlan ellentmondás tételezôdhet a között, ami van, és aminek lennie kell, vagyis a kisebbségi sorsban élés valós tartalma és ennek a kisebbségi diskurzusban történô megjelenítése között, a tényállapotok és a róluk való beszélés tartalma között. A kisebbségben élôk a lét és tudat elszakadásaként és szembenállásaként élik meg ezt a kettôsséget, vagyis: egyféleképpen élnek és másféleképpen vetítik ki ezt tudatilag.

A kisebbségi lét a benne élés szintjén tényállapotok sorozata. Tudati szinten viszont a valós tényállapotok megragadása helyett követelményként jelenítôdik meg. Az élet tényszerûségeivel a tudat normatív követelményei állítódnak szembe. Holott abból, ami van, nem következik feltétlenül az is, aminek lennie kell. Így a lét tudati megjelenítése nem a lét megvilágításához és megértéséhez vezet, hanem a lét tényállapotaitól való elvonatkoztatásként fogalmazódik meg, és a kisebbségi létet tudatilag egy más síkon építi fel. Ennélfogva a kisebbségi diskurzus szükségképpen ideologikus diskurzus lesz, szimbolikus-nyelvi konstrukció, amelyben nem sok helyet kap a realitás közvetlen tapasztalata.

Sokféleség és egység

Hasonlóképpen, formális értelemben is ellentmondás tételezhetô a létezés sokfélesége és az ideológiai diskurzusban való megjelenítés monologizáló, egynemûsítô jellege között.

A kisebbségi létben való létezés az egyének és csoportok életvitele, sorseseményei szintjén sohasem olyan egysíkú és "egységes", mint amilyennek ez az ideologikus beszélés szintjén megjelenítôdik. A kisebbségi ideológia egységideológiaként fogalmazza meg önmagát, mivel összetartó szándékú. De ezáltal totalizáló és homogenizáló jellegûvé is válik, mivel a kisebbségre mint puszta absztrakcióra, idealizációra vonatkozik, szem elôl tévesztve a kisebbségi lét empirikus adottságait.

Ily módon a valós kisebbségi élethelyzetek és léttapasztalatok sokfélesége, ahelyett hogy megjelenítôdne, inkább elfedôdik a valóság fölé emelkedô kisebbségi diskurzusban, amely ezáltal a tényleges kisebbségi lét reprezentációjából egy illuzórikus létkonstrukcióvá válik. Ennélfogva azt a szerepet sem töltheti be hatékonyan, amelyet saját magának szán, és amely a kisebbségi sorsban élôk számára létfontosságú lenne: vagyis eligazító stratégiákat nyújtani a kisebbségi létezés problémahelyzeteiben. A valóság értelmi megragadása és tudati feldolgozása helyett inkább absztrakt léthelyzetekhez kötôdô illúziókat kínál, és mûködôképes cselekvési stratégiák helyett morális követelményeket támaszt. Ennek következtében a kisebbségi létben rejlô létlehetôségek változatossága és megvalósításuk sokfélesége kölcsönös kizárási viszonyba kerül az egység ideologikusan támasztott morális követelményével.

Így a kisebbségi ideológia a lét és lehetôség közötti szembenállásból adódó létparadoxon szellemi feloldója helyett annak fenntartójává, sôt megerôsítôjévé válik.

A paradoxon meghaladása

A létparadoxonokban kifejezôdô szembenállásnak nincs megoldása vagy feloldása. A csapdamechanizmusok mûködései éppen a léten belüli megoldások lehetôségeit számolják fel. Ezért sem a benne élôk, sem pedig azok, akik a benne élôk tudatállapotának nézôpontjából reflektálnak erre a viszonyra, nem képesek hatékony megoldásokat találni vagy felmutatni. Nem azért, mert nem képesek a megoldások keresésére, hanem azért, mert ebben a formájában ez nem megoldható probléma. Innen adódik a megoldáskeresések csôdje, a megoldásteóriák ideologikus és fôleg utópikus tartalma és jellege.

Megoldani csak olyan problémahelyzetet lehet, amely kimenetekkel, vagyis megoldási utakkal rendelkezik. A paradoxon végsô lényege abban áll, hogy problematikus, de nem megoldható. Márpedig örök problémák nincsenek. Minden probléma idôben bontakozik ki, s idôbeniségében véges, vagyis megoldható. A nem megoldható probléma csak meghaladható lehet. A rövidre zárt kisebbségi léthelyzetnek nincsenek kimenetei. Ennek a létállapotnak tehát nem lehetséges megoldása, csupán meghaladása.

Hogyan lehet meghaladni egy megoldás nélküli problematikus léthelyzetet? – ez a kérdések kérdése, vagyis alapvetôen filozófiai kérdés. Hogyan lehet egy létállapotot egyáltalán meghaladni? A szemléletváltás, amely e kérdéshez szükségességképpen elvezet, a választ is elôlegezi. Szemléletváltással, életformaváltással, egy új létállapot megkonstruálásával, a létezés egy új (más) módjának a megtanulásával. Vagyis kreativitással.

A rövidre zárt paradox léthelyzetben is benne rejlenek a kreativitás szükséges erôforrásai. De kérdés, hogy ott mire használódnak el az energiák. Többnyire nyilván a megoldáskeresésekre. Hogyan lehet tehát a megoldáskeresésre fordított energiákat a kreatív meghaladáskísérletek irányába terelni? Más szóval: hogyan lehet a kisebbségi létben rejlô lehetôségeket feltárni és kiaknázni? Ezek válnak a kisebbségi léttel kapcsolatban alapvetô kérdésekké.

Végezetül még két terminológiai probléma tisztázása is szükségessé válik az eddigiekkel kapcsolatban: az egyik a "meghaladás", a másik a "lehetôség" problémája.

A "meghaladás" ebben a kontextusban sajátságos módon szintén paradoxális értelmû. Ugyanis: nem a kisebbségi lét meghaladásáról van szó, hanem éppenséggel az elfogadásáról, a beleélésrôl, a vele való azonosulásról, a benne való otthonosságról. A kisebbségi létállapot rövidre záruló problémahelyzetként történô megélésének a meghaladásáról van szó. Tehát a kisebbségi léten belüli elôrehaladásról a helyben topogás helyett. Ugyanis a meghaladás egyszersmind elôrehaladás, továbbhaladás is. Kérdésként ez ilyenformán hangzik: hogyan lehet a kisebbségi létet úgy élni, hogy a kisebbségiség ne legyen benne problematikus?

A másik kérdés a "lehetôség" kérdése. A kisebbségi lét vonatkozásában a "lehetôség" terminust kettôs értelemben szokás használni. A hiány – kisebbségi lét – lehetôség tengelyen a "lehetôség" kivezetô lehetôség. A kisebbségi létállapotból kivezetô utat jelöli, az elôrehaladást valamely többségi vagy esetleg más kisebbségi létállapot irányába. Ez tehát a kisebbségi lét vonatkozásában egy létidegen lehetôség. Vele szemben a "kisebbségi lét mint lehetôség" formulában foglaltatott "lehetôség" benne maradó lehetôség, tehát a paradox értelemben problematikus léthelyzet meghaladásának a lehetôsége, illetve a paradox léthelyzetben benne rejlô és kiaknázott lehetôségek foglalata, melyek által az meghaladhatóvá válik. Következésképpen ez utóbbi egy létigenlô lehetôség.

A napjainkban forgalmazott kisebbségi diskurzusokban a létparadoxon két szintje – a lét és lehetôség, illetve a lét és tudati reflexió közötti szakadásból adódó két szintje – egymásra tevôdik, és egymást kölcsönösen felerôsítve hat. Ezért a kisebbségi létben gyökerezô kisebbségi diskurzusok és ideológiák használható meghaladási stratégiákat sem kínálnak a rövidre zárt léthelyzetekben.

Filozófiailag megalapozott, korszerû kisebbségi diskurzus csakis szemléletváltással jöhet létre. Ez a szemléletváltás éppen abban mutatkozhat meg, hogy a létidegen lehetôségek helyett a létigenlô lehetôségek válnak benne az elméleti reflexió tárgyává. Ezen az úton a kisebbségi létparadoxonok is rendre meghaladhatókká válnak.

—————————————

1 A kisebbség terminus jelentésköre igen átfogó. A legkülönbözôbb jellegû – faji, nemi, vallási, foglalkozásbeni, politikai stb. embercsoportokra kiterjeszthetô. Aligha létezik olyan ember a földön, aki ne tartozna egyszerre, létének többféle vonatkozásában is, több kisebbséghez. A kisebbségi lét, a kisebbséghez való tartozás, a kisebbségként való élés alighanem az egyetemes emberi léthelyzet szerves velejárója s a filozófiai vizsgálódás számára mindmáig kiaknázatlan ontológiai dimenziója. Mégis ezidáig többnyire csak ott és olyankor és abban a vonatkozásban került a reflexió mezôjébe, ahol és amikor problematikussá vált. Máskor életünk természetes, nem problematizált velejárójaként éljük meg.

A modernitás körülményei között a kisebbségként való élés létállapotának ilyen problematikus aspektusa az emberi létezés nemzeti dimenziójában történô megélése, ami megszülte a nemzeti kisebbség fogalmát. Közép- és Kelet-Európában, ahol ez a probléma hosszú ideje a térség egyik központi és meghatározó problémája, a kisebbség terminus elsôdlegesen s szinte kizárólagosan, amennyiben fogalmi igénnyel hangzik el, nemzeti kisebbséget jelent. A továbbiakban a kisebbség terminust én is ebben az értelemben használom.

2 Tény, hogy azok az eszmei-szemantikai tartalékok, amelyek ebben a fogalomban rejlenek, még meglehetôsen kiaknázatlanok. Csak a legutóbbi idôben kezdett a szakirodalom a szakszerû fogalmi-terminológiai elemzés igényével foglalkozni ezzel a kérdéssel, s az eredmények még alig jutnak túl a külsôdleges, felületi megfigyelések és reflexiók rögzítésén. Ez a dolog természetével is összefügg. Egy ilyenszerû vizsgálat elvégzéséhez szükséges tapasztalatok éppenséggel a kisebbségi életet élôknél halmozódtak fel, de ugyanakkor egyrészt éppen e tapasztalatok életközelségénél, másrészt a kisebbségi helyzetbôl adódó kulturális lépéshátrányoknál fogva éppen ebben a szellemi közegben bontakozhatott ki a legkevésbé az elmélyült filozófiai reflexió és tudományos vizsgálódás ebben a problémakörben. Holott – amint azt többen megjegyzik – a kisebbségi lét köztes állapota s a belôle nyíló sokirányú perspektíva igencsak kedvez a filozófiai reflexió kibontakoztatásának. Egy átfogó vizsgálatnak ahhoz, hogy a filozófiai és tudományos igényû relevanciakövetelményeket teljesíthesse, meggyôzô érveket kell találnia a kisebbségi létállapot egyetemes érvénye és értéke alátámasztására, tehát nem maradhat meg egy meghatározott kisebbségi léthelyzet partikuláris körülményeinek a vizsgálatánál.

3 Nemzeti összefüggésben, nemzetállamok keretei között elvileg nem elképzelhetetlen, hogy az ún. többségi nemzet létszám tekintetében kisebbséget alkot az állam területén élô kisebbségek létszámához viszonyítva. Egy embercsoport kisebbségi státusa lényegileg tehát nem a létszámával függ össze, bár az is befolyásolhatja, illetve abban is kifejezôdhet.

4 A nemzeti kisebbségek esetében gyakori az olyan helyzet, hogy a kisebbséget alkotó embercsoport nyelve, kultúrája, hagyományai stb. tekintetében egy más államisággal rendelkezô nemzet része. Mégis nem ezzel a nemzettel szemben alkot kisebbséget, mint ahogy ezt egyféleképpen a „nemzeti kisebbség" megnevezés sugallná, hanem annak az államnak a területén élô nemzettel szemben, amelynek állami kereteiben él. Pl. a romániai magyarság nem a magyar nemzettel, nem is a magyarországi magyarsággal, hanem a romániai románsággal szemben alkot kisebbséget. Amennyiben a magyarországi magyarsággal szemben is kisebbséget alkot, annyiban mint embercsoport olyan sajátos jegyekkel is rendelkezik, amelyek az összmagyarságon belül s fôleg a magyarországi magyarság vonatkozásában megkülönböztetô jellegûek, tehát a másság hordozói. Ebben az esetben a kisebbségi létjellemzôk éppúgy fennállnak, mint a másik esetben, bármennyire kötôdjék is nemzeti identitásának sokféle szálával a romániai magyarság a magyarországihoz.

5 Vö. Mészáros András: Mintha-lét és filozófia (avagy van-e helye a filozófiának a kisebbségi kultúrában?). Regio 1990. 3.

6 Vö. uo.

7 Ezt a gondolatot nyomatékosítja a kérdéssel foglalkozó elméleti szakember megjegyzése, amikor arra utal, hogy „az eltûnt kisebbségek kulturális árnyéka ott marad a többségben". (Kiemelés tôlem – V.K.) (Lázár Imre: Kisebbségben a modern idôk után. Magyar Kisebbség 1996. 3. sz. 153.)

8 Szilágyi N. Sándor igen eredeti módon kétfajta nemzettudatot különböztet meg: a „diffúz nemzettudat"-ot, amelybôl hiányzik a különbözôség evidenciája, és a „fókuszált nemzettudat"-ot, amely esetében a különbözôség tudata szervesen beépül a személyiségbe. Ezzel egy igen alkalmas fogalmi eszközt teremt a kisebbségi tudattartalmak vizsgálatához. (Vö. Szilágyi N. Sándor: Szempontok a nemzettudat lélektanához. Korunk 1990. 9. sz. 1103.)

9 Mint már fentebb is jeleztem, kétségtelen, hogy a kisebbségi lét meghatározásakor a hiány és ennek elemzése egy igen fontos megközelítési szempontot jelent: a kisebbségi lét hiány-létként való értelmezését. De amennyiben a kisebbségi lét elemzése csupán erre szorítkozna, nem jutna túl egy negativisztikus kisebbségképen. Ilyen színezetû Mészáros András kisebbségelemzése is, amelynek egyik központi fogalma a hiány. (Vö. Mészáros: i.m.)

10 Ez a meghatározás Philip Ramaga amerikai professzortól származik, akinek kisebbségfelfogását Schäfer Adrienne ismerteti. (Vö. Schäfer Adrienne: A kisebbség fogalmáról. Regio 1993. 11.)

11 Vö. Lázár: i.m. 147.

12 Uo. 148.

13 Erre utal Szilágyi is, amikor arra keres magyarázatot, hogy miért hagyományozódnak át a kollektív memóriának azok a tartalmai, amelyek kellemetlen élményeket idéznek fel a másik fél viselt dolgairól. Szerinte ez nem véletlen, ugyanis az ilyen emlékek áthagyományozását az mûködteti, „hogy mindegyik fél konkrét események felidézésével igyekszik racionalizálni irracionális veszélyérzetét, erre pedig csak a kellemetlen élmények alkalmasak". (Szilágyi: i.m. 1109.)

14 Lázár: i.m. 147.

15 Uo.

16 Vö. Mészáros: i.m. A szerzô itt a jelen és a jövô közötti átmenet folytonosságaként érti a folytonosságot.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék