magyar kisebbség
összes lapszám»
Korhecz Tamás
A nemzetiségi konfliktusok esélyei 
a Vajdaságban*

Bevezetô

Ha a kerék kör alakú, akkor a jugoszláviai válság elkerülhetetlenül Szerbiában végzôdik, ott, ahol a válság elkezdôdött és ahonnan az ex-Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) egész területére exportálták. Alig több mint tíz esztendeje, 1988 ôszén, a Szerb Kommunista Párt újnacionalista vezetôje, Slobodan Miloševic megkezdte a "Nagy Szerbiáért" és az "Erôs Jugoszláviáért" folytatott politikai kampányt. Az újraélesztett szerb nacionalizmus hullámain hajózva1, a szerb nacionalista politika elsô és legártalmatlanabb célpontja a Szerb Szocialista Köztársaságon belüli Vajdasági Autonóm Szocialista Tartomány volt, vagy pontosabban annak engedetlen kommunista vezetôsége. A Vajdaság kísérleti terepként szolgált útban a sokkal kockázatosabb célpontok felé, mint amilyen Koszovó, Montenegró, Szlovénia, Horvátország... Az egypárti totalitárius állam minden igénybe vehetô eszközét felhasználva, Miloševic okosan hasznosította az újjáéledô szerb nacionalizmus energiáját, és ezáltal sikerült maga mögé felsorakoztatni a szerbek többségét, nem csak Koszovóban és Közép-Szerbiában, hanem magában a Vajdaságban is. A jugoszláv szövetségi hatóságok erélyes támogatásának hiányában, a Vajdaság megújulni képtelen, elidegenedett kommunista vezetôsége összeomlott az 1988 ôszi tömeges, állami segítséggel megszervezett tömegtüntetések nyomása alatt. A vajdasági eseményeket, a montenegrói, ugyancsak nem szolgalelkű kommunista vezetôség - hasonló populista eszközökkel történô - eltávolítása és a koszovói autonóm intézmények (Parlament, Végrehajtó Tanács, Rendôrség, Legfelsôbb Bíróság stb.) erôszakos feloszlatása követte. Ezeket az eseményeket, beleértve a koszovói véres zavargásokat, a nemzetközi közösség teljesen figyelmen kívül hagyta, a JSZSZK és Szerbia kizárólagos belügyének tekintette. Ráadásul, még a szövetségi kormányzat, valamint a többi jugoszláv tagköztársaság is türelemmel várt, remélve, hogy a válság megoldódik, de legalábbis Szerbia és Montenegró határai között marad. Köztudott, mindannyian tévedtek. A tomboló szerb nacionalista eufóriát Európa utolsó kommunista rezsimje intelligensen arra használta fel, hogy megôrizze hatalmát és visszaforgassa a történelem óramutatóit. Az "Egységes Szerbia = Erôs Jugoszlávia!" és késôbb "Minden szerbet egy államba!" nacionalista jelmondattal, Slobodan Miloševic rezsimje valójában hatalmi harcot vívott. A növekvô válság háborúba csapott át a volt Jugoszlávia azon többnemzetiségű régióiban, ahol jelentôs számban éltek szerbek, és a második világháború óta a legvéresebb európai konfliktusban végzôdött. Az ex-JSZSZK egyetlen olyan, nagy számban szerbek által is lakott többnemzetiségű régiója, amely eleddig megmenekült a jugoszláv válságra oly jellemzô heves, véres etnikai összecsapásoktól és az emberi jogok tömeges és brutális megsértésétôl - az a Vajdaság. 

Tanulmányomban szeretném felvázolni egy potenciális vajdasági konfliktus gyújtópontjait és rámutatni azokra az intézkedésekre, amelyek csökkenthetik egy lehetséges válság kirobbanásának a valószínűségét. Az elsô részben általános információt közlök a Vajdasági Autonóm Tartományról (VAT). A másodikban elemzem a nemzetiségi kérdést és a nemzetiségközi kapcsolatokat a Vajdaságban, mint a vajdasági potenciális konfliktus egyik lehetséges forrását. A harmadik részben ismertetem a vajdasági autonómiamozgalmat, mint a konfliktusok és a szecesszió potenciális forrását. Végül, a negyedik részben olyan intézkedéseket javasolok, amelyek esetleg csökkenthetik a tartományon belüli jövôbeli összecsapások lehetôségét. 

I. A Vajdasági Autonóm Tartományról (VAT)A Vajdaság magába foglalja a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) területének 20%-át (21 506 km) és lakosságának 19,3%-át (2,01 millió). Jugoszlávia éléskamrája, a JSZK legfejlettebb2 régiója, itt a legkisebb az írástudatlanság.3 A tartomány etnikai képe csaknem egyedülálló Európában. Ezen a viszonylag kis területen számos ôshonos nemzeti közösség él már évszázadok óta. Az 1991-es népszámlálás adatai szerint, a szerbek (1 143 723) mellett tekintélyes számú magyar (339 491), horvát (74 808), szlovák (63 545), rutén (17 652), román (38 809), cigány (24 366) és német (3873)4 él a VAT-ban. A jelenkori Vajdaság etnikai sokszínűségének okait a török hódoltságot követô (a korai 18.. századtól) újratelepítésében kell keresnünk. Az újratelepítés különbözô módon (szervezetten, spontánul, a korona vagy a feudális földesúr költségén stb.) történt, de az osztrák udvar által megszervezett újratelepítés célja az volt, hogy megakadályozza az elnéptelenedett Délvidék újramagyarosítását. A Vajdaság mai területe a török hódításokig5 a Magyar Királyság része volt, és lakossága majdnem kizárólag magyar volt. Ha a Vajdaság utóbbi néhány száz éves történelmét teljesen leegyszerűsítjük, az nem más, mint a három domináns, rivalizáló nemzeti közösség harca a hatalomért. A szerbek, németek és magyarok száma hozzávetôlegesen egyforma (mindegyik kb. 25%) volt. Ebbôl a rivalizálásból, a Szövetséges erôk támogatásával, és az 1920-as trianoni békeszerzôdés segítségével a szerbek kerültek ki gyôztesen. A nem szerb lakosság több hullámban történô elűzése, illetve a szerb kolonizációk következtében ma a lakosság kb. 60%-a szerb. Habár eltérô tartalommal és kissé eltérô területen, a Vajdaság autonómiájáért folytatott eszmei és politikai harc a 19. század elején kezdôdött. A második világháború után az önálló Vajdaságot más célból hozták létre. Amikor megalakult a Vajdasági Autonóm Szocialista Tartomány ez a tartomány többnemzetiségű jellegének és a régió történelmi sajátságosságának elismerése volt. Koszovó tartománnyal párhuzamosan, a Vajdaság autonómiáját fokozatosan bôvítették az 1953-as, 1963-as, 1974-es és 1981-es alkotmányos reformok során. Következésképpen, a Vajdaság és Koszovó a volt JSZSZK hat tagköztársaságához hasonló jogokat kapott. Mindazonáltal, a lényeges különbségek egyike a "szecesszióhoz való jog" volt, ami a tartományokat nem illette meg. Ennek a folyamatnak a Miloševic korszak vetett véget, amikor a tartományok autonómiáját - az alkotmányosságot mellôzve - tömegtüntetések és karhatalmi eszközök segítségével felszámolták. II. A nemzetiségi kérdés a Vajdaságban - az etnikai 
konfliktus esélyei
Miként arra már az elôzôkben is utaltam, a Vajdaság hagyományosan soknemzetiségű és soknyelvű régió. Ettôl függetlenül, a potenciális konfliktus lobbanáspontjainak, a Vajdaság destabilizációjának és szecessziójának vizsgálata során, fôleg a "magyar kérdésre" fogok összpontosítani, több okból kifolyólag. Elsôsorban, mert kizárólag a magyar nemzetiségűek élnek olyan területeken, ahol helyi többséget képeznek. A magyarok többséget képeznek a Vajdaság 45 községébôl (a továbbiakban járásából)6 nyolcban. Ma a magyar nemzetiségű lakosság egy jól behatárolható sávban koncentrálódik, a Tisza völgyében, illetve a Kishegyestôl (Mali Idjoš) Szabadkáig húzódó sávban. Ez a terület a következô járásokat foglalja magába: Kanizsa (Kanjica), Zenta (Senta), Csóka (Coka), Ada, Szabadka, Kishegyes, Topolya és Becse (Becej).7 A Vajdaság többi nemzeti és etnikai kisebbsége szigetekben, apró falvakban él, vagy pedig szórványként városokban. A magyarokon kívül csak a vajdasági szlovák kisebbség alkot többséget valamely járásban. A szlovákok helyi többséget képeznek Petrôc (Backi Petrovac) és Kovaccica járásokban. A vajdasági szlovákok és ruténok (ukránok) messze élnek anyaországuktól, ami gyakorlatilag kizárja az elszakadás elméleti esélyét is. Másodsorban, a magyarok kivételével, a múltban egyetlen nemzeti kisebbség sem volt "uralkodó nemzet", vagy nem volt többségi a Vajdaságban. Harmadsorban, csak a magyarok és a horvátok szervezôdtek politikailag, és csak ez a két csoport hozta létre saját nemzeti politikai pártjait, amelyek részt vettek minden eddigi (önkormányzati, tartományi, köztársasági és szövetségi) többpárti választáson. Ezek a pártok politikai programjai nemzeti jellegűek, az adott nemzeti kisebbség érdekeinek és jogainak védelmét elsôdleges célként határozzák meg.

Az alábbiakban olyan érveket fogok felsorakoztatni, amelyek csökkentik, vagy ellenkezôleg, növelik a nemzetiségi konfliktusok valószínűségét a Vajdaságban. Azon érveket, amelyek csökkentik a nemzetiségközi konfliktusok lehetôségét a Vajdaságban, négy csoportba oszthatjuk:

a) Belgrád teljes uralma a Vajdaság felett 
és a fokozatos "elszerbesítés" 
1988 óta, amikor Miloševic megnyirbálta a Vajdaság jogkörét (ezt Szerbia új, 1990-es alkotmánya szentesítette), Belgrád teljes hatalommal rendelkezik a Vajdaság minden gazdasági tartaléka felett. A szédületes közigazgatási központosítás és a külföldi befektetések hiánya lehetôvé tették, hogy a posztkommunista Szerbiai Szocialista Párt (SZSZP) és diktátorai meg tudták ôrizni a kommunista párt egyeduralmát még a többpártrendszer bevezetését követôen is. Annak ellenére, hogy az SZSZP megnyerte az összes eddigi tartományi választást a Vajdaságban (1992-ben és 1996-ban), a tartomány gyakorlatilag nem rendelkezik semmilyen jogkörrel és a költségvetése is szimbolikus (a VAT költségvetése lényegesen kisebb volt 1998-ban, mint Szabadka város szerény költségvetése, kb. 10 millió USA-dollár). A soknemzetiségű jellege ellenére, Szerbia Köztársaság Európa legközpontosítottabb országai közé tartozik. Szecsei Mihály közgazdász szerint a JSZK bruttó nemzeti össztermékének 76%-át az állam osztja újra (a szövetségi kormány, Szerbia és Montenegró kormányai).8 A központosítás ékes példája, hogy a települési önkormányzatoknak semmilyen vagyona sincs. Az önkormányzatok minden meglévô és jövôbeli vagyona, beleértve a városházákat is stb., a Szerbia Köztársaság tulajdonát képezi és a központi kormány ellenôrzése alá tartozik.9 Még az elemi és középfokú oktatási is teljesen központosított. A szerb kormány rendelkezik az elemi és középiskolák10 létesítésének kizárólagos jogával, és teljhatalma van a adminisztráció, az igazgatók kinevezése és az iskolai tanterv elkészítése11 terén is. A városok, járások, jogosítványok12 nélkül, egyedül az iskolák finanszírozásáért felelôsek. Egy ilyen túlközpontosított hatalommegosztási rendszerben, a hatalmi ágak függôleges szétválasztásának hiányában, az ellenzék 1996-os választási gyôzelme a Vajdaság majdnem minden fontosabb városában (Újvidék, Szabadka, Becskerek, Zombor, Nagykikinda) a rezsim egyeduralmát alig csorbította. Mindez vonatkozik arra a hat-hét járási önkormányzatra is, melyeket a magyar nemzetiségi pártok irányítanak - több-kevesebb sikerrel - 1992 óta. Ezek ismeretében, figyelembe véve a központosított rendszert, még a politikailag szervezett nemzeti kisebbségek (magyarok és horvátok) sem képesek sorsuk alakítására (nem beszélve a "szerb nemzeti érdekek" veszélyeztetésérôl) és nem veszélyeztetik Belgrád, a tartomány javai felett gyakorolt teljes ellenôrzését. Összegezve, az adott állapotok csökkentik a nemzetiségi konfliktusok szerb oldalról történô szításának az esélyeit.

Létezik egy további érv, ami csökkenti a nemzetiségi konfliktusok szerb oldalról történô kiprovokálásának az esélyeit. Nevezetesen, az idô a Vajdaságban a "szerb nemzetépítésnek" kedvez. A Vajdaság fokozatosan elveszti soknemzetiségű jellegét, és az évek múlásával egyre inkább elszerbesedik. Amíg 1921-ben a magyarok és németek a Vajdaság összlakosságának 50%-át képezték, az 1991-es népszámlálás azt mutatja, hogy a lakosság 57%-a szerb. 1991 óta a több mint kétszázezer szerb menekült betelepítése a szerb lakosság13 javára változtatta meg ezeket az arányokat is. Ez a folyamat éppen ellentétes azzal, ami a Koszovó-Metohija Tartományban folyik, hiszen ott az albán nemzeti csoport (nemzeti kisebbség Szerbiában) immár a tartomány lakosságának 90%-át képezi. A vajdasági elszerbesedésnek okai között meg kell még említeni az ôslakosság negatív népszaporulatát (a legalacsonyabb a magyarok körében), valamint a szerb többségű városokban lakó nem-szerbek fokozatos beolvadását. Ugyancsak meg kell jegyeznünk, hogy a kényszermozgósítás és gazdasági hanyatlás hatására, a délszláv háború14 elsô éveiben több mint 30 ezer magyar és közel annyi horvát hagyta el szülôföldjét. A Vajdaságból elsôsorban a művelt, életerôs, fiatal középosztály távozott külföldre. 

Az "önkéntes etnikai tisztogatás", a jelenlegi demográfiai mutatók és a már említett központi irányítás a vajdasági javak felett, mind azt támasztják alá, hogy a rezsimnek nem áll érdekében a nyílt nemzetiségi konfliktusok kiprovokálása, kirobbantása. 

b) Megosztott és belsô ellentétekkel terhelt 
magyar politikai mozgalom
A vajdasági magyarság politikai szervezete az elsô ellenzéki politikai szervezetek között alakult meg a JSZSZK-ban. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a többpártú Szerbia elôestéjén, 1990 tavaszán alakult meg, többnyire reakcióként arra a nemzeti homogenizációs folyamatra, amely jellemezte az egész JSZSZK-t. A VMDK részt vett minden eddigi választáson, 1990-tôl kezdve. Az egységes VMDK-nak sikerült mozgósítania a vajdasági magyar választópolgárokat és egy erôs magyar politikai mozgalommá fejlôdnie - 20 ezer nyilvántartott taggal. Az egységes VMDK, a párton belüli szakadásig, az 1990-1994-es idôszakban a különbözô választásokon 106 és 140 közötti szavazatot kapott, megszerezve a vajdasági magyar szavazók voksainak kb. kétharmadát.15 A relatív választási sikerek ellenére, a vezetôségi tagok közötti személyes feszültségek következtében, a párt 1993-ban kettészakadt. A belsô leszámolásokkal párhuzamosan, a magyar párt által uralt járási önkormányzatok VMDK-s politikusai (polgármesterek, képviselôk stb.) a VMDK platformjaként megalakították a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) , mire az Ágoston András elnök által befolyásolt VMDK-vezetôség a VMSZ tagjait kizárta a magyar pártból. A kizárt tagok a VMSZ-t párttá alakították, így alakult meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ).16 Az 1996-os szövetségi választások elôtt a VMDK nem volt hajlandó együttműködni a VMSZ-szel, ami a magyar politikai pártok közötti választási harchoz és a magyar voksok feldarabolódásához vezetett. Mindez azzal a veszéllyel járt, hogy a szövetségi parlamentben képviselet nélkül marad a magyarság. A szavazatok ugyan megoszlottak, de három VMSZ-es jelölt mégis bekerült a Szövetségi Parlamentbe. A "megmérettetést" kikényszerítô Ágoston-féle VMDK a helyi választásokon is rendre alulmaradt a VMSZ-szel szemben. A VMDK-n belüli magyar politikai törésnek, illetve a VMDK és a VMSZ közötti választási harcnak legkevesebb három jelentôs következménye volt. Mindenekelôtt, további polarizációt okozott a magyar politikai mozgalmon belül. A választás után a maradék VMDK három pártra szakadt. További két miniatűr magyar politikai párt megalakítása pedig oda vezetett, hogy jelenleg hat bejegyzett, a közelmúltig egymással versengô magyar politikai párt van a Vajdaságban.17 A hat magyar párt közül ugyan három az idei év folyamán elásta a csatabárdot, ezzel azonban a viszálykodás még nem oldódott fel teljesen.18 Másodsorban, a magyar politikai pártok elszaporodása nemcsak kevesebb mandátumot eredményezett a választási rendszer következtében, hanem a magyar szavazók körében is nagy kiábrándulást okozott. Ez a kiábrándultság a magyar szavazók távolmaradásában mutatkozott meg a soron következô választásokon. A legutolsó köztársasági parlamenti választásokon a magyar pártok összesen kevesebb mint 90 ezer szavazatot kaptak. A mostani politikai színtéren a VMSZ, az egyetlen magyar politikai párt, amelyik komolyabb befolyással rendelkezik (képviselôi vannak a szövetségi, köztársasági, tartományi és helyi képviselôházakban). Harmadsorban, a politikai szakadás és ellenségeskedés a magyar politikai mozgalom (mozgalmak) erejének és befolyásának általános hanyatlását eredményezte, és kizárólag a kormányon levô rezsim érdekeit szolgálta. Itt említjük meg, hogy az egységes VMDK a harmadik legnagyobb ellenzéki párt volt az 1990-es köztársasági parlamentben, a bejuttatott képviselôk száma alapján. A pártviszály veszélybe sodorta a VMDK legfontosabb politikai sikerét, a magyarok által lakott járási önkormányzatok ellenôrzését. Míg 1992-ben a VMDK 8 helyi önkormányzatban szerzett többséget (Ada, Topolya, Óbecse, Csóka, Kanizsa, Kishegyes, Zenta, Szabadka), addig 1996-ban a legnagyobb magyar politikai pártnak, a VMSZ-nek ez csupán 6 járásban sikerült (Topolya, Óbecse, Kanizsa, Kishegyes, Zenta, Szabadka). Sôt mi több, Zenta és Kanizsa kivételével arra kényszerült, hogy a hatalmat megossza az SZPSZ-szel, vagy más politikai pártokkal. 

A magyar nemzeti politikai pártok politikai programját és az elmúlt nyolc évben tanúsított magatartásukat elemezve arra a következtetésre juthatunk, hogy mindannyian békés politikai és parlamentáris eszközökkel védték a jugoszláviai magyar kisebbség érdekeit, miközben teljes mértékben elismerték a JSZK területi egységét és szuverenitását. 1990 óta részt vettek minden választáson és a hatóságokkal folytatott politikai dialógus révén továbbra is aktívan próbálják megoldani a függôben levô kérdéseket. Habár a magyar politikai pártok többsége a "magyar kérdés" megoldását különbözô formájú autonómiákban látja, ezek a programok soha nem kérdôjelezték meg a JSZK szuverenitását vagy a szerb lakosság jogait. A Vajdaságban egyetlen olyan esetrôl sem tudunk, hogy magyar politikus a "szecesszió", vagy "függetlenség" kérdését komolyan felvetette volna. Továbbá, 1996 óta több alkalommal dialógusra is sor került az uralkodó SZSZP és a legnépszerűbb magyar párt, a VMSZ között. Habár az SZSZP és a VMSZ közötti alapfokú együttműködés nem kölcsönös szimpátián, hanem pragmatikus szükségszerűségen nyugszik (a politikai patt helyzetbe kerülhetô helyi önkormányzatok Belgrád általi feloszlatásának megakadályozását szolgálja), tény, hogy ezek a pártok között 1998-ban tárgyalások folytak a vajdasági magyarság helyzetérôl. Eltekintve a szerb oldal "ígéreteitôl", ezeknek a tárgyalásoknak az egyetlen kézzelfogható eredménye az volt, hogy 1998 októberében Szabadkán19 megnyílt a Zombori Tanítóképzô magyar tagozata.

c) Magyarország vajdaságpolitikája és viszonya 
a határon túl élô magyarokhoz
A Magyar Köztársaság mindenkori kormánya alkotmányosan is felelôsséggel tartozik a határon túl élô magyarok "sorsáért", beleértve, természetesen, a vajdasági magyarokat is.20 Ezen alkotmányos rendelkezés ellenére, minden 1990 óta szabadon választott magyar kormány nyíltan visszautasította a revizionista politikát és bármely, a nemzetközi határok erôszakos megváltoztatására vonatkozó gondolatot. Az is igaz, hogy Antall József elsô szabadon választott kormánya a szomszédos országokban élô magyarok jogait és helyzetét prioritásként kezelte. Más szóval, "a más országban élô magyar kisebbség támogatását a politika középpontjába helyezték".21 Annak érdekében, hogy bebizonyítsa jóhiszeműségét, az Európai Unióba történô integrációs folyamat bizalomépítô intézkedéseként, Magyarország kölcsönös barátsági szerzôdést, alapszerzôdést írt alá Ukrajnával, Horvátországgal, Szlovéniával, Szlovákiával és Romániával, kizárva a határváltoztatás lehetôségét. A magyar kormány kinyilvánította kézségét, hogy hasonló egyezményt kössön Jugoszláviával is. Másfelôl Magyarország szerény katonai potenciálja - akár szomszédaihoz viszonyítva is - egyszerű spekuláció szintjére csökkenti bármilyen, a magyar-szerb katonai konfliktus lehetôségét a Vajdaságban.22 Ugyanakkor Magyarország NATO tagsága új helyzetet teremtett. Ezentúl Magyarország a határon túli magyarok érdekeit, a NATO és az EU ernyôje alatt, ezekkel és ezeken az intézményeken belül próbálja majd érvényesíteni. Egyesek szerint, beleértve Orbán Viktor miniszterelnököt is23, Magyarország tagsága az Észak-Atlanti Szövetségben sokban hozzájárult ahhoz, hogy a vajdasági magyarságot gyakorlatilag nem érte semmilyen atrocitás a JSZK tavaszi NATO bombázása idején.  d) A nemzetiségi türelem a Vajdaságban, a közvetlen elnyomás 
hiánya, alföldi mentalitás
Egy másik tényezô, amelyik csökkenti az etnikumközi összecsapások esélyeit a Vajdaságban, maga a soknemzetiségű együttélés hagyománya és az ôshonos lakosság mentalitása. A Vajdaságban az elmúlt három század során az emberek megtanultak egymás mellett élni. Annak ellenére, hogy ez az együttélés nem volt mindig békés, az elmúlt ötven évben, a második világháború óta, a Kommunista Párt ezt az együttélést fontos értékként hirdette meg. A Miloševic korszakban a hivatalos retorika enyhén megváltozott, de az SZSZP-vezetôk még ma is, szóban támogatják a békés együttélést és a kisebbségvédelmet a Vajdaságban. A másik tényezô, amelyik csökkenti a konfliktus esélyeit a VAT-ban, az ôshonos lakosság mentalitása - nemzetiségi hovatartozásától függetlenül -, amely munkaorientált és többnyire békés. Ellentétben a hagyományos fegyverkultuszú, sokkal lobbanékonyabb, harcos természetű hegyvidéki emberekkel (dinari típus), az alföldön a Vajdaság ôshonos lakosai, szerbek és mások, sokkal szorgalmasabbak, munka- és tulajdonorientáltak, ami lecsökkenti - az etnikai alapon történô, vagy általában véve - a spontán összecsapások esélyeit.24 Ennek köszönhetôen, az etnikai különbségek, a nemzeti homogenizáció, illetve a politikai ellentétek - a szomszédban folyó véres etnikai összecsapásokkal párhuzamosan - mégsem vezetnek, spontán módon, nyílt etnikai konfliktushoz a Vajdaságban. Friss közvélemény-kutatások igazolják, hogy a szabadkaiak többsége (háromnegyede) - Szabadka a Vajdaság legnagyobb többnemzetiségű városa - nem zárkózik el etnikai alapon a polgártársaitól (szomszéd, munkatárs, fônök, barátok stb.).25 A nagyszámú vegyes házasság is a nemzetiségi türelemrôl tanúskodik.26 Ehhez azonban hozzá kell fűzni, hogy az 1992-es erôszakhullám óta (horvátországi fegyveres szerb menekültek és álkatonai erôk által, a Szerémségben, elsôsorban a horvát lakosok ellen elkövetett erôszaksorozat)27 a Vajdaságból nem érkeztek hírek nemzeti kisebbségek sérelmére elkövetett, módszeres, erôszakos jogsértésekrôl. Koszovóval és Sandzsakkal ellentétben, a szerb hatóságok és félkatonai alakulatok a vajdasági nemzeti kisebbségekkel szemben nem alkalmaztak nyílt, brutális erôszakot, és ennek következtében a kisebbségek esetleges harcias reagálása is kizárt. 

A fentiekben megkíséreltem összefoglalni azokat a tényezôket, melyek csökkenthetik a potenciális etnikai konfliktus esélyeit a Vajdaságban, illetve destabilizálhatják a tartományt. Ezek után rátérek azokra a friss fejleményekre és tényezôkre, amelyek valószínűsíthetik egy esetleges etnikai konfliktus lehetôségét a Vajdaságban. 

a) Szerbia radikalizálódása A NATO-bombázásokig és Koszovó elvesztéséig, Slobodan Miloševic tízéves uralkodásának legválságosabb pillanatai a daytoni békeszerzôdés (1995), a horvátországi szerb bábállam, Krajina katonai összeomlása (1995) és a választási csalások okozta tömeges ellenzéki és diáktüntetések (1996/97) voltak. Egy kívülálló számára talán nem is az a legmeglepôbb momentum, hogy a rendszer túlélte mindezeket a vereségeket, hanem hogy ezekbôl a válságokból éppen a sovén Vojislav Sešelj vezette Szerb Radikális Párt (SZRP) húzta a legtöbb hasznot, miközben az úgynevezett "Demokratikus Szerb Ellenzék" semmit sem profitált. Az 1997-es parlamenti és elnökválasztásokon az SZRP elsô alkalommal kapta meg a Vajdaságban a szavazatok többségét és a kormányon levô SZSZP csak úgy menekült meg a vereségtôl, hogy manipulálta és meghamisította a szavazatokat Koszovóban (ahol az albán többség folyamatosan bojkottál minden választást).28 Az SZRP, amelyik választóit populista demagógiával, könnyű és hangzatos ígéretekkel mozgósította, a legmarkánsabb támogatója volt a nyílt sovinizmusnak és a szélsôséges szerb nacionalizmusnak.29 Ennek a pártnak a programjában elsôrendű feladatként30 még mindig szerepel "A minden szerbet egy államba!" jelszó és vezetôje, Vojislav Sešelj sohasem rejti el a horvátok iránti nyílt gyűlöletét.31 Az 1997-es parlamenti választások után, az SZRP koalíciós kormányt alakított a Miloševic SZSZP-vel és a felesége, Mirjana Markovic által vezetett Jugoszláv Egyesült Baloldallal - miután ez utóbbi baloldali koalíció elvesztette többségét a szerb parlamentben. Ezúttal Sešelj, aki eleddig inkább a rendszer bábja volt, része lett a legfelsôbb államhatalomnak. Az új szerb törvények az egyetemrôl32 és a tájékoztatásról33, amelyek lehetôséget teremtettek a liberális nézetű tanárok tömeges elbocsátására a belgrádi egyetemrôl és a vezetô ellenzéki, liberális újságok (Naša Borba, Dnevni Telgraf, Danas) betiltására, elsô jelei Seselj valós hatalmának. A puha parancsuralom teret enged a nyílt populista diktatúrának. 

A szerb kormány irányváltása és radikalizálódása még nem eredményezett jelentôs és érezhetô változást a vajdasági nemzetiségi viszonyok, illetve a nemzeti kisebbségi jogok területén. Ennek elsô jele a most elfogadott új önkormányzati törvény, amely tovább szűkítette az önkormányzatok hatásköreit (így a magyar többségű önkormányzatok hatáskörét is), és tovább növelte a szerbiai kormány önkormányzatok felett gyakorolt jogait. Sokan azonban az 1992-es nemzeti kisebbségek elleni erôszak kiújulásától tartanak. A vajdasági nemzeti kisebbségek (fôleg a horvátok és magyarok) számára a valódi fenyegetés valóra válhat egy, a volt JSZSZK területén kialakuló újabb, heves katonai konfliktus vagy egy esetleges szerb-szerb polgárháború esetén. A katonai és rendvédelmi erôkön belüli konfliktusok, az egyközpontú irányítás megszűnése, egy esetleges konfliktus esetén, teret engedne a kisebbségek elleni spontán pogromoknak. A félkatonai erôk szórványos megtorlásának a veszélye sokkal nagyobb, mint a Boszniában és Horvátországban végrehajtott módszeres és szervezett támadásoknak, etnikai tisztogatásnak. A Vajdaságban sokan élnek azon fegyveresek közül, akik különbözô félkatonai egységekben, büntetôosztagokban tevékenykedtek és részt vettek háborús és az emberiség ellen elkövetett bűntényekben, Horvátországtól kezdve Koszovóig. Ezen csoportok jelenléte a nemzetiségek lakta területeken, egy zavaros biztonsági és politikai helyzetben könnyen vezethet a kisebbségek elleni támadásokhoz. Szerencsére a NATO koszovói beavatkozása nem járt együtt a vajdasági kisebbségek elleni szerb bosszúhadjárattal, aminek egyik oka mindenképpen az, hogy a szerb katonai erôk emberveszteségei szerények voltak, és a fegyveres erôk a háború teljes idôszaka alatt megôrizték az egységes parancsnoklást és a fegyelmet. 

b) A kisebbségi jogok szűkítése a Vajdaságban1990 óta, az új nacionalista kormány Szerbiában megkezdte kampányát annak érdekében, hogy a vajdasági nemzeti kisebbségek már meglevô jogait korlátozza. Azzal a jelszóval, hogy a "kisebbségek több joggal rendelkeztek a tartományokban, mint maguk a szerbek", vagy a "kisebbségek túl sok joggal rendelkeztek", a szerb kormány megvonta a tartományok törvényhozói hatalmát, és érvénytelenítette a vajdasági kisebbségi jogokat szabályozó tartományi törvényeket (az oktatás, hivatalos nyelvhasználat stb. terén) és felváltotta ôket új, egész Szerbia területére érvényes köztársasági törvényekkel. Annak ellenére, hogy a kisebbségi jogok elemzése nem képezi e cikk elsôdleges tárgyát, rá szeretnék mutatni a a kisebbségek helyzetét befolyásoló legjelentôsebb korlátozásokra és jogcsorbításokra.

Az oktatás terén az új rendelkezések nem biztosították a nemzeti kisebbségek számára a fôiskolai és egyetemi szintű anyanyelvi oktatáshoz való jogot, így ma az ilyen jellegű oktatás kizárólag a köztársasági kormány engedélyétôl függ. Az anyanyelvű, egyetemi felvételi vizsgát, amely biztosíthatná a kisebbségek esélyegyenlôségét, ugyancsak nem biztosítják az új törvényi rendelkezések.34 A kisebbségi nyelveken működô elemi és középiskolák száma lényegesen csökkent 1990 és 1998 között, és hasonlóképpen az anyanyelvűkön tanuló kisebbségi diákok száma is.35 A legproblematikusabb a horvát kisebbség oktatása, mivel számukra semmilyen lehetôség sincs biztosítva az anyanyelv tanulására, az anyanyelvi oktatásra, a horvát irodalom, történelem és kultúra elsajátítására. (A szerb és horvát nyelv immár hivatalosan és törvényesen két különálló nyelv mind Horvátországban, mind Szerbiában a kilencvenes évek kezdetétôl.) A kisebbségi magániskolák létesítése nem engedélyezett Szerbiában36, az állami iskolák tananyaga pedig a kisebbségi oktatás esetében is a szerb tananyag fordítása, amely rendszerint nem tartalmazza az adott kisebbség történelmét és kultúráját.37 A nyelv hivatalos használata terén az új keletű korlátozások még inkább szemet szúrnak. A nyolcvanas évek végéig, a szövetségi és szerbiai törvényeket kiadták magyar és albán nyelven is. Ez ma már nem így van.38 Röviddel az új, 1990-es szerb alkotmány elfogadása után, az Alkotmánybíróság semmisnek és érvénytelennek nyilvánított minden olyan pályázatot és szabályzatot, amely elôírta egy kisebbségi nyelv ismeretét.39 Ennek a döntésnek az volt a következménye, hogy az újonnan kinevezett közhivatalnokok nem tudták és nem is akarták használni a kisebbségi nyelvet a helyi lakosokkal történô érintkezések során - annak ellenére, hogy a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát elismerték Szerbiában. A hatályon kívül helyezett tartományi nyelvtörvény szerint a nemzeti kisebbségek tagjainak joguk volt az anyanyelven folyó közigazgatási és bírósági eljárásokhoz40, az elsô foktól a jogerôsségig. Ma csak kétnyelvű eljárások engedélyezettek, és csak elsô fokon, azzal a kitétellel, hogy a szerb nyelv elsôbbséget élvez, amennyiben az eljárásban részt vevô bármelyik fél szerb nyelvű eljárást kezdeményez. A fenti korlátozások, rövid idô alatt, a kisebbségi nyelvű eljárások teljes megszűnéséhez vezettek az egész Vajdaságban.41 Ezek a közvetlen szűkítések, korlátozások a hatályos kisebbségi jogok hanyag és rosszindulatú alkalmazásával párosultak. A kétnyelvű hivatalos és közfeliratokra vonatkozó kötelezô rendelkezéseket az állami tulajdonban levô vállalatok és állami hatóságok durván megszegik. Mint azt Várady professzor is megjegyezte, a nyílt jogi diszkrimináció a kisebbségek kárára ritka jelenség, a Vajdaságban ugyanakkor a rugalmas éstúl általános szerbiai jogszabályok teret biztosítanak a rosszindulatú manôverezésre.42 Ugyancsak jellemzô, hogy a nemzeti kisebbségek számaránya aránytalanul alacsony a közélet számos területén. A szerbiai Helsinki Bizottság jelentése szerint magyarokat és horvátokat csak elvétve neveznek ki iskolaigazgatónak, illetve állami vállalatok vezetôjének stb., és hátrányos a helyzetük a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a belbiztonsági szervekben is.43 Itt jegyezzünk meg, hogy a Milosevic-korszak elôtt "a nemzetiségi kulcsrendszer" biztosította a kisebbségek arányos képviseletét a közéletben. 

A kisebbségi jogok korlátozása, valamint a magyarok és horvátok fokozatos diszkriminációja nem vezetett nyílt erôszakhoz, de sokban hozzájárult a magyarok és horvátok kivándorlásához a tartományból, valamint az autonómiatörekvések megerôsödéséhez. 

III. A vajdasági autonómia-mozgalom, mint a konfliktusok 
és szecesszió potenciális forrása
Mint ahogyan azt már a fentiekben is említettem, a JSZK más részeivel ellentétben, a Vajdaság jelenlegi területe sohasem volt a szerb vagy más délszláv állam része egészen 1920-ig. A hagyományos soknemzetiségű összetétele és gazdasági bôsége erôs érv a terület önkormányzata mellett. Habár a közvélemény-kutatások szerint a Vajdaság lakosságának kétharmada támogatja a Vajdaság44 jelentôs közigazgatási, törvényhozói és gazdasági autonómiáját, azok a politikai pártok, amelyek nyíltan támogatják az autonómiát, sohasem tudták mozgósítani a szavazók több mint 11%-át. Még az autonómiát támogató magyar és horvát politikai pártok által elért szavazatokkal együtt is, ez az irányzat mindössze a lakosság 20%-ának élvezi politikai támogatását. Másfelôl a Szerb Radikális Párt, amelyik nyíltan ellenez bármilyen önkormányzatot a Vajdaság számára, az utolsó, 1997-es választásokkor 27%-ot kapott. Ha ehhez hozzászámítjuk a nyíltan ugyan nem az autonómiaellenes, de ténylegesen a Vajdaság autonómiáját 1990-ben összeroppantó kormányzó szocialista koalíció 28,5%-os támogatását, az autonómiaellenes politikai erôk a szavazatok abszolút többségével rendelkeznek a Vajdaságban.45Ez az esszé nem foglalkozik az "autonómiát támogatók" és az "autonómiabarát politikai pártokat támogatók" közötti ellentmondás elemzésével, de a jelenség valószínűleg szoros összefüggés van a belgrádi sajtó autonómiabarát pártok elleni propagandájával. Ez a sajtópropaganda egyenlôségjelet tesz az autonomista mozgalom és a szecesszió közé, és azt sugallja, hogy ezek a pártok a Vajdaság elszakadását és nem autonómiát akarnak, míg az autonómiát csupán lepelként használják a végsô cél eléréséhez. Ezen politikai pártok46 politikai programja ellenére és a különbözô vajdasági politikai pártok47 vezetôinek hangos tiltakozása ellenére, ez a meggyôzôdés a Vajdaság szerb lakosaiban még mindig mélyen gyökerezik. Az "1988-as joghurt forradalom": és fô jelmondata "a tartományok túl nagy autonómiája fenyegetés Szerbia és a szerb nemzet számára!", még ma is meggyôzô mozgósító jelszó Szerbiában. 

Figyelembe véve a tartomány nemzetiségi összetételét és a politikai erôviszonyokat a Vajdaságban, ma talán felesleges a szecesszió lehetôségén vagy a szecesszióval kapcsolatos konfliktusokon spekulálni. Ugyanakkor a Montenegró Köztársaság statusával kapcsolatos bizonytalanság, a tagköztársaság esetleges önállósulása jelentôsen hathat a vajdasági politikai erôviszonyokra is. A nemzeti, etnikai, vallási és történelmi rokonság (mint amilyen a szerbek és montenegróiak között van), úgy tűnik, hogy nem feltétlen biztosítéka az ország egységének, és a békés együttélésnek. Amennyiben a JSZK felbomlási folyamata folytatódik Koszovóval és Montenegróval, vagy ha a gazdasági válság és szegénység továbbra is nô Szerbiában, a vajdasági autonomista mozgalom népszerűsége tovább nôhet, és az autonómia egyre vonzóbbá válhat még a vajdasági szerbek számára is. Természetesen ez nem fog automatikusan a JSZK vagy SZK további széteséséhez vezetni, de egy, a helyi szerbek által is tömegesen támogatott autonómia-követelés durva visszautasítása már ezeket a folyamatokat is felélesztheti. Mindazonáltal a szerb etnonacionalizmus ma még olyannyira erôs a Vajdaságban, hogy más politikai mozgósító tényezô, mint például a gazdasági érdek felülkerekedése, nem valószínű

IV. Zárómegjegyzések és konklúziókA fenti érvek ismeretében megállapíthatjuk, hogy a nemzetiségi összecsapások valószínűsége a Vajdaságban nem számottevô. A szerb demográfiai túlsúly a Vajdaság legtöbb régiójában a kisebbségek mérsékelt, kompromisszum-orientált és civakodó politikai pártjai, az alföldi mentalitás, az ôslakosság etnikumközi toleranciája, a tömeges és nyílt diszkrimináció és a nemzeti kisebbségek elleni durva támadások hiánya következtében a spontánul kialakuló nemzetiségi konfliktus esélyei elhanyagolhatóak. Ugyanakkor a montenegrói válság elmérgesedése, vagy egy súlyos gazdasági válság és nélkülözés nyomán kirobbanó polgárháború könnyen vezethet a "kéznél levô" kisebbségek elleni támadásokhoz.

Ha a fent említett külsô tényezôket pillanatnyilag mellôzzük, a vajdasági etnikumközi erôszak egyetlen belgrádi rendszer érdekében sem állhat. Egyszerűen, Belgrád ma is teljesen ellenôrzi a Vajdaság összes gazdasági tartalékát, javait és a kormánypártok eddig minden vajdasági választást megnyertek. Ezért inkább az várható, hogy a belgrádi rendszer megpróbálja befagyasztani a jelenlegi vajdasági állapotokat. A koszovói válság aktualitása és a montenegrói potenciális konfliktusok további okok arra, hogy Belgrád ne szítsa az etnikai ellentéteket a tartományban. Ellenkezôleg, a belgrádi rendszer érdeke az, hogy megôrizze a status quo-t a VAT-ban még a kisebbségeknek tett kisebb koncessziók árán is. Koszovó példája ugyancsak azt igazolja, hogy a kisebbségek elleni tömeges szerb atrocitások az adott terület feletti ellenôrzés tartós elvesztéséhez vezethet, ez pedig különösen igaz a NATO-tagország, Magyarország által pártfogolt vajdasági magyarság esetében. 

A vajdasági autonomista mozgalom a közelmúltban ugyan egyre népszerűbb, de továbbra is csak a szerbek kisebbik része támogatja. Figyelembe véve a tartomány etnikai összetételét és az autonómiabarát pártok programját, a szecesszió esélye minimális. Ennek az erôegyensúlynak a próbaköve a montenegrói és koszovói helyzet, de ezek hatása a VAT-ra vonatkozóan nehezen megjósolható. 

Fontos, hogy a nemzetközi közösség, elsôsorban az EBESZ és az ENSZ, de a NATO és az ET figyelemmel kísérje a vajdasági fejleményeket, fôleg a montenegrói és a koszovói, esetleg a szandzsáki, sokkal kiélezettebb válsággócok kapcsán. Az állandó vajdasági EBESZ-misszió visszaállítása, valamint Slobodan Milosevic rendszerére történô nemzetközi nyomás segíthet abban, hogy a vajdasági kisebbségek szerény követelései, mint például a decentralizáció, a szólásszabadság és a kulturális önazonosság megôrzése teljesüljenek. A nemzetközi közösségnek azért is oda kellene figyelnie a Vajdaságra, mert ez a többnemzetiségű tartomány a békés együttélés gazdag hagyományaival rendelkezik, és ezen hagyományok még ma is életképesek. Ezen pozitív hagyományokra építve, a Vajdaság Közép-Kelet-Európa példa értékű régióvá válhatna. Itt, Szerbia, Bosznia vagy Horvátország más multietnikus régióitól eltérôen, a nemzeti kizárólagosság és gyűlölet még nem fertôzte meg gyógyíthatatlanul a lakosság többségét, teret biztosítva egy értékes alternatíva megteremtéséhez. 

Mindazonáltal nehéz elképzelni, hogy a nemzetiségek önkormányzatán és kölcsönös megbecsülésén alapuló Vajdaságot létrehozhatjuk annak a rezsimnek a közreműködésével, amely döntô felelôsséggel tartozik a JSZSZK lángra lobbantásáért.

A kerék ugyan mindig kerek, de talán nem mindig forog, és így a Vajdaság elkerülheti, hogy a délszláv dráma utolsó véres felvonásában - ahogy az a dráma elsô felvonásában volt - övé legyen a fôszerep.

Angolból fordította Walter Klára
------------- 

* A cikk egy elôzô változata megjelent a brit Cambridge Review of International Affairs, Cambridge, 1999, XII. évf. 2. számában.

1 A szerb nemzeti ébredés részletesebb elemzéséhez lásd Aleksandar Pavkovic: From Yugoslavism to Serbism: the Serb National Idea 1986-1996 (A jugoszlávságtól a szerbségig: a szerb nemzeti gondolat, 1986-1996). Nations and Nationalism 4 (4), 1998. 511-528.

2 A Vajdaság részvétele a JSZK nemzeti össztermékében 29%, a mezôgazdaságban 36%. Forrás: Društveni proizvod i narodni dohodak 1996 Statisticki Bilten. No 2185 (GDP 1996-ban), Szövetségi Statisztikai Hivatal, Belgrád 1998.

3 A Vajdaságban az írástudatlanság aránya 4,1%, Központi-Szerbiában 6,8% és Montenegróban 5,9%. Forrás: Stanovništvo i Domacinstva u SR Jugoslaviji prema popisu 1991 (A lakosság és háztartások a JSZK-ban az 1991-es népszámlálás adatai szerint) (Szerk.: Svetlana Radovanovic). Stanovništvo 47, Szövetségi Statisytikai Hivatal, Belgrád 1995.

4 1991-ben a "határozatlanok" száma 182 155 volt és a jugoszlávoké 174 295. Feltehetôen ezen személyek többsége vegyes házasságokból származik.

5 Részletesebben lásd: Bodor Antal: Dél-magyarországi telepítések története és hatása a mai közállapotokra. Budapest 1914.

6A szerbiai jogszabályokban használatos község (opština) kifejezés nem azonos a magyar nyelvben használatos község kifejezés szokásos jelentésével, az inkább a járásnak felel meg, amelynek székhelye egy kisebb vagy nagyobb város, és számos település tartozik hozzá. Így például Szabadka "községhez" a több mint százezer lakosú Szabadka városon kívül tucatnyi, akár 8-10 000 lakosú település tartozik. 

7 Kocsis Károly és Kocsis-Hodosi Eszter: Hungarian minorities in the Carpathian Basin (Magyar Kisebbségek a Kárpát-medencében). Matthias Corvinus Publishing, Toronto-Buffalo 1995. 86-90.

8 Szecsei Mihály: The Model of Decentralization (Decentralizációs modell). In Autonomy - challenge and/or solution (Autonómia - kihívás és/vagy megoldás). Ferenczy Kiadó, 1994. 54.

9 Zakon o sredstvima u svojini Republike Srbije (Törvény a Szerbia Köztársaság javairól). Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 53/95, 1. szakasz, 2. bekezdés.

10 Zakon o osnovnoj školi (Az általános iskolákról szóló törvény). Szerbia Köztársaság Hivatalos Közlönye, 50/90, 1. szakasz; A középiskolákról szóló törvény. Szerbia Köztársaság Hivatalos Közlönye, 50/90, 11. szakasz.

11Lásd 10. lábjegyzet 9., 20., 79., 117., 118., 119. szakasz (elemi iskolák) és 24., 86., 89. szakasz (középiskolák).

12 Lásd 10 lábjegyzet 138. szakasz (általános iskolák), 105. szakasz (középiskolák).

13 Szerbiai Helsinki Bizottság, 1997-es jelentés az emberi jogokról Szerbiában. 87.

14 I. m. 13...86., 101.

15 Miroslav Samardzic: Polozaj manjina u Vojvodini (A kisebbségek helyzete a Vajdaságban). Centar za antiratnu akciju (Háborúellenes központ). Belgrád 1998. 139. 

16 Árpasi Ildikó: Magyarok a Vajdaságban. Egy kisebbség politikai feltételei egy nemzetesítô országban. MA Thesis, Budapest 1996. Közép-európai Egyetem - Politikai Tudományok Kara, 36-44.

17 Vajdasági Magyar Szövetség (elnök: Kasza József), Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (elnök: Páll Sándor), Vajdasági Magyar Demokrata Párt (elnök: Ágoston András), Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom (elnök: Böröcz József), Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (elnök: Papp Ferenc), Magyar Kereszténydemokrata Tömörülés (elnök: Tóth-Horty Gábor). 

18 1999 folyamán a vajdasági magyar pártok, a magyar kormány nyomására, közös autonómiakoncepcióval álltak elô, de késôbb a koncepció mellett csupán három magyar párt maradt meg maradéktalanul, a VMSZ, a VMDK és a VMPM. Mindazonáltal, ezek a pártok a vajdasági magyar szavazatok több mint háromnegyedével rendelkeznek. 

19 Interjú Kasza József úrral, Szabadka polgármesterével és a JSZK legnagyobb magyar pártjának elnökével. Magyar Szó ( napilap) 1998. november 22. 5.

20 Magyar Alkotmány, 6. szakasz, 3. bekezdés 1949. évi XX. Törvény a Magyar Alkotmányról.

21 Magyar Alkotmány, 3. bekezdés 1949. évi XX. Törvény a Magyar Alkotmányról".

22 Nelson 321.

23 Magyar Nemzet 1999. október 9.

24 A szlávokról a Vajdaságban részletesebben lásd: Jovan Cvijic: Balkansko poluostrvo i Juznoslovenske zemlje (A Balkán félsziget és a délszláv országok). Belgrád 1931. 245-249.

25 Toribos: Politicko i javno mjenje Subotice (A szabadkaiak politikai nézetei és közvélemény). Newsletter 9, 1998. május 4. 

26 1995-ben a vajdasági házasságok 25%-a etnikailag vegyes volt. Demografska statistika 1995 (1995-ös demográfiai statisztika). Szövetségi Statisztikai Iroda, Belgrád 1998. 252.

27 Kandic Nataša, szerk.: Kršenje ljudskih prava na teritoriji bivše Jugoslavije 1991-95 (A volt Jugoszlávia területén az emberi jogok megsértése 1991-1995 között). Fond za humanitarno pravo (Foundation for Humanitarian Law), Belgrád 1997.

28 EBESZ Newsletter, 4 (12), 1997. december 4. 

29 Dr. Slobodan Inic.: Cetnizacija politickog prostora u Srbiji (A politikai tér elcsetnikesedése Szerbiában). In Saška Stanojlovic (ed.): Radikalizacija društva u Srbiji - Prilozi i dokumenti (A társadalom radikalizációja Szerbiában - mellékletek és dokumentumok). Szerbiai Helsinki Bizottság, Belgrád 1997. 134-145.

30 Program Srpske Radikalne Stranke (A Szerb Radikális Párt programja). 1996. május. 18-án fogadták el, Forrás: Saška Stanojlovic (ed.): Radikalizacija društva u Srbiji - prilozi i dokumenti (A társadalom radikalizációja Szerbiában - mellékletek és dokumentumok). Szerbiai Helsinki Bizottság, Belgrád 1997. 159-165.

31 Interjú Dr. Vojislav Seseljel, a Szerb Radikális Párt vezetôjével a belgrádi Politika napilapban, 1997. szeptember 6.

32 Zakon o univerzitetu (Az egyetemrôl szóló törvény). Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 20/98.

33 Zakon o javnom informisanju (A tájékoztatásról szóló törvény). Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 36/98.

34 Korhecz Tamás: The Minority Rights of the Hungarian National Group in Yugoslavia Legal Framework and Actual Practice (A magyar nemzeti csoport kisebbségi jogai Jugoszláviában). Minority Protection, Series 3. Minority Protection Association, Budapest 1998. 26-27.

35 Dr. Tóth Lajos: A magyar tannyelvű oktatás a Vajdaságban. In Gábrityné dr. Molnár Irén és Mirnics Zsuzsa. Anyanyelvű oktatásunk. MTT, Szabadka 1997. 40-48.

36 Uo. 9.

37 Samardzic: I. m. 14, 66.

38 Várady Tibor: Minorities and Majorities, Law and Ethnicitz, Reflections of the Yugoslav Case (Kisebbségek, többségiek, jog és etnicitás. Elmélkedések a jugoszláv esetrôl). Human Rights Quarterly, 19/1997. 27. 

39 A szerbiai Alkotmánybíróság határozatai, IU 52/89 és IU 58/89, 1990. április 26-tól, Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 28/1990.

40 Zakon o nacinu ostvarivanja ravnopravnosti jezika i pisama naroda i narodnosti u odredenim organima, organizacijama i zajednicama (Törvény a nemzetek, nemzetiségek nyelveinek és írásának egyenlôségérôl a különbözô állami szervekben, szervezetekben és közösségekben). 9., 10., 11., 12. és 13. szakasz, Vajdasági Szocialista Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja 29/1977.

41 Korhecz: i. m. 34, 39-41.

42 Várady: i. m. 38, 21-22. 

43 Szerbiai Helsinki Bizottság: 1997-es jelentés az emberi jogokról Szerbiában. 100-102, 110-112.

44 SCAN agency: Istrazivanje javnog mnjenja Vojvodina - avgust 1997 (Vajdasági közvélemény-kutatás, 1997. augusztus).

45 A választási eredmények az 1997-es köztársasági választásokról szóló jelentésbôl származnak. Forrás: Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 48/97.

46 Három fontos regionális párt van a Vajdaságban, amelyek az autonómiát hirdetik és az elmúlt köztársasági és elnökválasztásokon a Vajdasági Koalíciót alkották: a Vajdasági Reform Párt, a Vajdasági Szociál-Demokrata Liga és a Népi Parasztpárt.

47 Mile Isakov, a Vajdasági Koalíció elnökjelöltje interjújában kijelentette, hogy mozgalma nem támogatja a "Vajdaság államiságát, sem a szecessziót, ami >>egyszerűen ostobaság<<, a vajdasági 70%-os szerb többség miatt". Vecernje Novosti (napilap). 1997. szeptember 10.