magyar kisebbség
összes lapszám»

Kántor Zoltán

Az RMDSZ és a romániai magyar társadalom:
alternatívák vagy kényszerpályák?*

A kisebbségi érdekképviseletek mozgásterét egyrészt behatárolja az illetô állam politikája, másrészt a belsô ellentétek, a különbözô jövôképekre épülô politikai elképzelések határozzák meg. Az elsô világháborút követôen a kisebbségi magyar politikai képviselet kialakította azt a modellt, amelyet az 1989-es rendszerváltást követôen az RMDSZ is követett. A kisebbségi pártokra jellemzôen egyszerre két funkciót lát el. Egyrészt pártként vesz részt az országos és helyi politikai életben, másrészt a kisebbségi társadalom megszervezése a feladata. Székely István hasonló logika mentén másként fogalmazza meg a kérdést. Székely megközelítésében az egyik az RMDSZ közképviseleti, a másik pedig önkormányzati jellege.1 Ez annyiban tér el az általam említett kettôs funkciótól, hogy mind a közképviseleti, mind az önkormányzati jelleg a politikumra vonatkozik, míg az én dichotómiám különválasztja a politikumot a társadalomtól. Az RMDSZ e kettôs szerepét fogom vizsgálni az RMDSZ cselekvési alternatívái szemszögébôl.

A Székely István által javasolt szakmai bizottság létrehozása, amely folytatná az RMDSZ programjában szereplô elvi keretek pontosítását, kodifikációját, valamint a visszatérést a társadalomépítéshez, figyelemre méltó javaslatok. Ennél viszont sokkal fontosabb, amit a szerzô a vitaindító végén megfogalmaz, mármint az RMDSZ struktúrájának, a szövetségesi rendszer újragondolását úgy, hogy ne sérüljön a demokratizmus elve, se a hatékonyság ne érezze meg a tisztázatlan állapotot.2

Az RMDSZ cselekvési alternatíváit elemezve három kérdésre kell választ találnunk. Milyen alternatívái vannak az RMDSZ-nek a saját struktúráját tekintve; milyen alternatívái vannak a román állam keretében, illetve milyen alternatívái vannak a magyar nemzetpolitika keretében? Írásom végén kitérek az RMDSZ és a romániai társadalom viszonyának kérdésére.

1. Az RMDSZ alternatívái saját struktúráját tekintve

Programjában az RMDSZ mint a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete határozza meg önmagát. Az 1990-ben született megfogalmazás szerint "a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság közképviseleti és érdekvédelmi szervezete."3 A Brassói Kongresszus óta a meghatározás a következôképpen hangzik: "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai magyarság különbözô autonóm, területi, politikai és rétegszervezeteinek érdekvédelmi közössége, amely országos és helyhatósági szinten ellátja a romániai magyarság közképviseletét, egyezteti és ösztönzi a társadalmi önszervezôdés különbözô formáit."4 Az elsô önmeghatározás az RMDSZ-t a "romániai magyarok", míg a következô a "romániai magyarság különbözô autonóm, területi, politikai és rétegszervezeteinek" érdekvédelmi szervezete, illetve közössége. A második meghatározás jelzi a közképviseleti (párt) és társadalomszervezô jellegét. Elemzési kategóriának viszont ezeket a meghatározásokat nem használhatjuk. Ezért inkább a politikai és társadalmi cselekvés jellegébôl indulhatunk ki. Kissé leegyszerûsítve állíthatjuk, hogy az 1990es választási törvény arra kényszerítette az RMDSZ-t, hogy pártként induljon a választásokon, és pártként szervezôdjön meg. Ennek következtében kialakult az RMDSZ kettôs struktúrája. Ez a kettôs struktúra viszont csak elméletileg különült el, a gyakorlatban átfedések voltak és vannak az RMDSZ mint párt és az RMDSZ mint társadalmi szervezet között. Strukturálisan és a személyeket tekintve is. Pártként az RMDSZ érdeke a központosítás. Habár az RMDSZ etnikai párt, amelyre a fentebb leírt kettôs jelleg a jellemzô, a parlamentben és a helyi közigazgatásban pont olyan pártként mûködik, mint a többi romániai politikai párt. A nem etnikai pártok politizálása sokkal kevésbé kötött, mint az RMDSZé, mivel a döntéshozatali procedúrák sokkal egyszerûbbek. Ez elsôsorban azzal magyarázható, hogy egy etnikai párt egy jól meghatározható körbôl számíthat szavazatokra, és ugyanannak az etnikai/nemzeti csoportnak a legtágabban vett - vélt vagy valós - érdekeit képviseli. Az RMDSZ politikáját elvben a Szövetségi Képviselôk Tanácsa - egy területileg és politikailag reprezentativitásra törekvô testület - határozza meg, és az RMDSZvezetôség ezért neki tartozik elszámolással.

A kormánykoalíciós szerepvállalással megerôsödött az RMDSZ pártjellege. Mint a koalíció tagja hangsúlyosabban vett részt az országos szintû politizálásban, és kevesebb energiája és embere jutott a társadalmi funkciók ellátására. Kialakult egy olyan szemlélet, hogy az igazán fontos dolgok Bukarestben dôlnek el. Ennek valóságtartalma tagadhatatlan, viszont a magyar társadalom megerôsítése kikerült az elit látószögébôl. Természetesen fel kell tenni a kérdést, hogy vajon egy pártnak milyen mértékben kell részt vennie a társadalomszervezésben. Ez vajon nem a civil társadalom feladata? A romániai magyarság, illetve az RMDSZ esetében a kérdés másként tevôdik fel, mint egy állam esetében (annak ellenére, hogy sokan szívesen élnek az "állam az államban" metaforával). A romániai magyarság esetében helytelen a civil társadalom fogalmat használni a magyar életvilág szervezeteire és nyilvánosságára. Helyesebb az etno-civil társadalom fogalmat használni, mivel a romániai magyar civilnek tekintett egyesületek nagymértékben függô viszonyban vannak az országos vagy helyi RMDSZ-tôl. A magyar civilnek tekintett szervezetek nagy többsége - talán természetszerûleg - etnikai alapú, és az etnikai/nemzeti elv mentén szervezôdik. Ezen belül sokfélék lehetnek: hagyományôrzôk, szakmaiak, érdekvédôk stb.5 Ugyanakkor tagadhatatlan a civil jellegük. A szervezetek a magyar civil szférához tartoznak, a létezô vagy alakuló magyar intézményrendszer alkotó részei, ezért jogosnak tartom az etnocivil elnevezést.

Az RMDSZ ellenôrzi a magyar szféra anyagi forrásainak jelentôs részét, így a magyarországi pénzforrások is az RMDSZ-en keresztül, vagy az általa ellenôrzött pályázati struktúrán keresztül jutnak a kedvezményezettekhez.6 A civilnek tekintett egyesületek jelentôs része az RMDSZ székházaiban tartja rendezvényeit, összejöveteleit, és nem ritkán az RMDSZ infrastruktúráját felhasználva folyamodik támogatásokhoz, vagy végzi el a szervezô munkát. Igen gyakori, hogy a különbözô "civil" szervezetek vezetôi vagy meghatározó személyei az RMDSZ-ben töltenek be vezetô szerepet. Az RMDSZ koalíciós részvétele egy újabb forráslehetôség - ez alkalommal állami - volt a "civil" szervezetek számára. Elég csak arra az állami támogatásra gondolni, amelyet a különbözô magyar iskolák kaptak az Oktatási Minisztériumból, a magyar programok támogatására a Mûvelôdésügyi Minisztérium által, és idesorolhatjuk a magyar egyházak támogatását is a Vallásügyi Államtitkárság által.7 Közvetett vagy közvetlen módon ezek a támogatások a magyar civil szférához kerültek, és azt erôsítették.

A romániai magyar nyilvánosságot elsôsorban az RMDSZ-hez közel állók uralják. De nem elhanyagolható azon média sem, amelyben az RMDSZ politikáját ellenzôk vannak túlsúlyban. Írásom szempontjából az a lényeg, hogy ez a nyilvánosság, a média, szinte kizárólag az RMDSZ-szel való viszonyban tudja meghatározni magát.

Az elôbb leírtak értelmében, nézetem szerint, joggal állíthatjuk, hogy az RMDSZ ellenôrzése vagy befolyása alatt tartja a magyar etno-civil szférát, vagyis a magyar életvilág intézményrendszerét és nyilvánosságát.

A kérdést megvizsgálhatjuk az országos RMDSZ és a helyi RMDSZ-szervezetek viszonyában. Itt sem egyszerû a helyzet. A hatalom és a források nagy része az országos RMDSZ-nél van, ami miatt a felülrôl jövô befolyás erôsebb, mint a lentrôl jövô kezdeményezések. Ilyenképp az országos RMDSZ arra is hatással van, hogy kik azok, akik az SZKT-ba kerülnek, illetve kik azok, akik a választásokkor a képviselôi listákra kerülnek. Az RMDSZ-nek csekélyebb a befolyása a helyhatósági választások esetében, viszont itt inkább arról van szó, hogy helyi szinten az RMDSZ ellenében megalakulnak más csoportosulások, amelyek általában sikerrel veszik fel a versenyt az RMDSZ-szel - fôleg, ha helyi szinten népszerû jelölteket tudnak állítani.

Az utóbbi évek fejleményei azt mutatják, hogy a helyi RMDSZ-ekben kell a belsô ellenzéknek átvenni a hatalmat annak érdekében, hogy megváltoztassák az RMDSZ belsô erôviszonyait. Amennyiben helyi szinten sikerül a hatalomátvétel, úgy lehetséges az SZKT-ba vagy a parlamentbe a jelenlegi RMDSZ vezetôséggel nem egyetértô politikusokat küldeni. Az etno-civil társadalom és a helyi RMDSZ-ek fölötti ellenôrzés, befolyás az országos RMDSZ elsôszámú prioritásai közé tartozik. Ennek a megállapításnak semmiféle morális vonzata sincs, csupán egy politológiai tényt konstatál. Hozzáteszem, hogy szerintem egy RMDSZ-en belüli hatalomváltás hasonló helyzethez vezetne, csak az elit lenne más.

Az ilyen fokú függôség viszont odavezet, hogy a társadalomszervezés politikaivá válik, és - szándékosan vagy nem - egynemûvé válik, és visszaszorítja a helyi kezdeményezéseket. Ezáltal valamilyen mértékben lassítja a magyar társadalom átalakulását, modernizációját. A helyi szervezetek fölötti befolyás a politikai pluralizmust szorítja vissza, és úgy tûnik, hogy az RMDSZ szerkezetváltozása (pártosodása) is ezt a folyamatot erôsíti. Példaként csak az Ügyvezetô Elnökség háttérbe szorítását8, illetve az RMDSZ reformjának késôbbre halasztását említhetjük9.

A napi politikában ezek a folyamatok természetesek, viszont a szemlélô számára azt a benyomást keltik, hogy nô a szakadék az RMDSZ deklarált céljai és a politikai cselekedetei között. A kormányzati szerepvállalással, illetve a 2000-es választások után a PDSR-vel az RMDSZ minden valószínûséggel egy olyan kompromisszumot kötött, hogy takaréklángra teszi az autonómia-programját.10 Emellett "a hatalomba való részvétel kecsegtetô perspektívákat nyújtott, és félô, hogy ezért megnô a hajlam az elvek pragmatikus alakítására a hatalomba való részesülésért".11 Nyitott kérdés, és nem biztos, hogy ez szakmailag megválaszolható, hogy ez milyen befolyással lesz hosszú távon a romániai magyarság számára. Az RMDSZ elsôrendû feladatának tekinti, és ez mindenképpen pozitív, hogy a romániai magyar kisebbség jogait törvényileg biztosítsa. Ezáltal viszont csak a formai kérdés oldódik meg. Elmarad a tartalommal való feltöltés, amely elképzelhetô, hogy nem az RMDSZ feladata, csupán a magyar életvilág kolonizációjával saját feladatának tekinti. Székely István felvetésére visszatérve nem biztos, hogy ez egy keretben - fenntartani egyidejûleg az RMDSZ két funkcióját - megvalósítható. Az RMDSZ bírálói a jelenlegi vezetôséget teszik felelôssé a magyar politikai szféra és társadalom minden gondjáért. A megoldást pedig abban látják, hogy az RMDSZ pluralizálásával ezek a kérdések megoldódnak. Minden bizonnyal van igazság ebben az elgondolásban, és a belsô politikai demokrácia kérdését valószínûleg meg is oldaná. A társadalomszervezô funkció viszont továbbra is megoldatlan maradna. Tehát csupán a Székely István által megfogalmazott közképviseleti és önkormányzati jelleg közötti feszültséget oldaná meg, vagyis a kérdés politikai vetületét. Nézetem szerint, ezen egyáltalán nem mellékes kérdés mellett, az RMDSZ és az etno-civil társadalom közötti viszonyt kell újragondolni. Némi túlzással az is állítható, hogy az RMDSZ az, amely - idônként államként viselkedve - korlátozza a civil társadalmát. Annyiban finomítanék állításomon, hogy megközelítésemben csupán modellezni igyekeztem ezeket a viszonyokat, és meg kell említeni, hogy azért létezik élet az RMDSZ-en kívül is. Ennek viszont csupán egy része teljesen független az RMDSZtôl. Az a része, amely semmilyen kapcsolatban sincs az RMDSZ-szel, és nem az a része, amely az RMDSZ ellenében (csalódottság, marginalizálás stb.) határozza meg magát. Az RMDSZ-nek sikerült képzeletben elfoglalni a magyar életvilágot - és ezt elfogadtatni az emberekkel (amit inkább többé, mint kevésbé önkéntesen tettek), és emiatt minden, ami nem az RMDSZ-hez kötôdik és egyben magyar, az RMDSZ-ellenesnek tûnik.

Az RMDSZ belsô struktúráját tekintve ezekben a strukturális kérdésekben látom a legnagyobb gondot. Az alternatíva vagy kényszerpálya az RMDSZ teljes reformja, mind a politikai, mind a társadalomszervezô funkcióját tekintve, illetve, hogy a kettôt egy struktúrában képzeli el, vagy különválasztja a kettôt.

2. Az RMDSZ alternatívái a román állam keretében

Az RMDSZ és a román társadalom, illetve a román állam viszonyában a kérdések másként tevôdnek fel. Az RMDSZ a román társadalom szemében és a román politikai szférában mint párt létezik és lép föl. Erôsebben úgy is fogalmazhatjuk, hogy a románság és a román pártok szemében a "magyar probléma" tulajdonképpen "RMDSZ probléma". Értelmezésemben a politikailag aktív nemzeti kisebbségekkel rendelkezô államok politikáját úgy lehet értelmezni, hogy a többségi és a kisebbségi nemzetépítést vizsgáljuk.12 A nemzeti kisebbségek elsôsorban olyan államokban szervezik meg intézményeiket nemzeti/etnikai alapon, illetve alakítanak etnikai pártokat, amelyekben jogaikat, identitásukat veszélyeztetve érzik. A nemzeti kisebbségek politikai céljait a következôképpen jellemezhetjük: egyrészt az államon belüli kisebb egységek, másrészt az önálló intézményrendszer megteremtésére irányul. A nemzetállami politika éppen ezt a két törekvést ellenzi a leginkább. Ezek azok a követelések, amelyek az állami szuverenitást belülrôl megkérdôjelezik. A kisebb politikai egységeket tekintve ezért viszonyulnak Romániában annyira hisztérikusan az autonómia és federalizmus kérdéséhez, valamint ezért olyan lassú és bonyodalmas az adminisztratív decentralizáció. Az önálló intézményrendszerre vonatkozóan ezért ellenzik Romániában a magyar nyelvû egyetemi oktatásra irányuló kisebbségi követeléseket. A kisebbségi nemzetépítési törekvéseket az RMDSZ exponálja, ami által elsôszámú célpontjává válik a nemzetállami törekvéseknek.

A romániai magyarság egyéni szinten integráltnak tekinthetô a romániai társadalomba, az RMDSZ mint párt, fôleg a koalíciós szerepvállalás óta, ugyancsak integrálva van a romániai politikai életbe, viszont a romániai magyarság mint társadalom nem tekinthetô annak. Az RMDSZ-nek arra kell választ találnia, hogy hogyan tudja a romániai magyarságot, mint közösséget vagy társadalmat, a román nemzetállamba integrálni úgy, hogy különállóságát, identitását megôrizze.

Bakk Miklós szerint az RMDSZ 1990 óta három stratégiát - explicit vagy implicit módon - fogalmazott meg. A nemzeti autonómia, az erdélyi regionális, valamint a konszociációs stratégia.13 A kisebbségi pártok politikai követelései központjában az országon belüli kisebb egységek megteremtése áll. Az önrendelkezés elvének hangoztatása, az autonómia követelése, a federalizmus és adminisztratív decentralizáció ajánlása, a devolúciós modell támogatása mind idesorolhatók. Végeredményben másodlagos, hogy ez a kisebb egység etnikai vagy területi alapon szervezôdne, a lényeg, hogy a kisebbség relatív többségbe kerüljön az illetô közigazgatási egységben, vagy legalábbis nagyobb százalékban legyen beleszólása az ôt is érintô ügyekbe. A Bakk Miklós által megfogalmazott stratégiák közül az elsô kettô mindenképpen beleillik az elméleti keretbe. A konszociációs stratégia nem területi alapú, habár szociológiailag az illetô kisebbségi csoporthoz tartozók egy viszonylag jól meghatározható területen élnek. A felsorolt stratégiák közül mindegyikhez szükséges valamiféle megegyezés a nemzetállamot képviselô kormánnyal. Jelen pillanatban egyetlen olyan politikai erôt sem találunk Romániában, amely e követelések ügyében hajlandó lenne alapvetô engedményekre. Lehet azt állítani, hogy az RMDSZ vezetôi nem érvényesítették érdekeiket kellô hozzáértéssel és állhatatossággal, de ez inkább a nemzetállami politika számlájára írható. A nemzetállami logika éppen azokban a kérdésekben nem hajlandó engedményeket tenni, amelyek lényegbevágóak a kisebbségi nemzetépítésben: a kisebb egységek és a különálló intézményrendszer, valamint az ehhez szükséges források ügyében.14 Különbözô okok miatt egyelôre az RMDSZ mindhárom stratégiája sikertelen volt.

Az RMDSZ kényszerpályán van, fôleg az 1996-os kormányzati részvétele óta. Míg 1996 elôtt a román állammal való viszonyában nem kényszerült kompromisszumokra, a hatalomban való részvétel, illetve a 2000-es választásokat követôen megegyezése a jelenlegi kormánypárttal egyszerre tágította és szûkítette is a mozgásterét. A hatalomból való részesülés, illetve a kedvezô döntések meghozatalának lehetôsége kompromisszumokra készteti az RMDSZ-t, olyanokra, amelyek következményei beláthatatlanok. Elképzelhetô, hogy a kormánykoalíciós részvétellel, illetve a jelenlegi kormány parlamenti támogatásával hosszútávon biztosítja a magyar kisebbség számára a lényeges jogokat, és sikerül elfogadtatni, hogy az RMDSZ, illetve a romániai magyarság egyenrangú szereplô a romániai politikai életben és társadalomban. És amennyiben ez így lesz, minden elemzô az 1996-os kormányba lépés melletti döntéssel fogja ezt magyarázni. Ezzel szemben az sem zárható ki, hogy az RMDSZ inkább pragmatikus lesz az eredeti követeléseit tekintve, ami akár az RMDSZ széthullásához vezethet. Ebben az esetben viszont a kormányzati szerepvállalást fogják az elemzôk identifikálni, mint a bajok eredôjét. A román állammal való viszonyban épp ezeket a stratégiákat kellene újragondolni, természetesen figyelembe véve a szûk mozgásteret.

3. Az RMDSZ alternatívái a magyar nemzetpolitika keretében

A magyar nemzetpolitikával, másként a budapesti magyarságpolitikával való összefüggésben, az RMDSZ-nek viszonylag még szûkebb a mozgástere. Alapjában véve függô helyzetben van, és minden magyarországi kormányváltás során át kell értelmeznie, és át kell alakítania politikáját. A magyarországi kormányok más-más nemzetpolitikai prioritásokat fogalmaztak meg, és a magyarországi pártok - politikailag és anyagilag - más-más csoportosulásokat támogatnak. Ez a támogatás egyrészt befolyásolja az RMDSZ-t mint pártot, és az azon belüli erôviszonyokat, ugyanakkor jelentôs hatással van a romániai magyar társadalomra is. Elég csak a MÁÉRT-ra, a Sapientia alapítványra, és a státustörvényre gondolnunk.15 Viszont az alapszerzôdés aláírásakor az is kiderült, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az RMDSZ kimarad a döntésbôl.

A státustörvény elôkészítési folyamatában az RMDSZ is részt vett, viszont a magyarországi kormány szava volt a döntô. A státustörvény-tervezet értelmében a határon túl, így Romániában is, meg fognak alakulni irodák, amelyek a jogosultsági igazolványhoz szükséges iratokat gyûjtik össze. Az irodákat felügyelô testületek mûködése a magyar nemzetpolitika által kiváltott társadalomszervezésként is felfogható. Ez abból a szempontból lényeges, hogy itt is arról van szó, hogy a magyar nemzetpolitikai döntések befolyással vannak az RMDSZ, illetve a romániai magyarság mozgásterére. A mi szempontunkból most másodlagos kérdés, hogy milyen vitákkal fog járni e testületek kialakítása.

A státustörvény koncepciója deklaráltan olyan célokat fogalmaz meg, amelyek hatással vannak a romániai magyar társadalomra és a romániai magyarok egyéni stratégiáira. Kimondva vagy kimondatlanul a szomszédos államokban élô magyarok hátrányos helyzetben vannak a többségi nemzet tagjaihoz képest. Habár jogilag az illetô államok nem tesznek különbséget állampolgáraik között, ez a gyakorlatban nem így van. A magyarországi állami támogatás, valamint a státustörvény egyfajta kompenzációnak is felfogható. Nem lenne szükség státustörvényre és magyarországi állami támogatásra, ha igaz lenne az az állítás, hogy az illetô országok, ha nem is pozitívan, de legalább etnokulturális értelemben semlegesen viszonyulnának a nemzeti kisebbségekhez. Ennek értelmében, mint ami egyébként régebbi támogatásokban is észrevehetô volt, a magyar állam részt kíván venni a romániai magyarok, a romániai magyar társadalom helyzetének javításában. A törvény szándékát a legvilágosabban a törvénytervezet preambuluma fejezi ki, miszerint a magyarországi Országgyûlés "a szomszédos államokban élô magyaroknak az egységes magyar nemzethez való tartozása, szülôföldjükön való boldogulása, valamint nemzeti azonosságtudata biztosítása" végett alkotja meg a törvényt.

Ismert, hogy 1990 után felgyorsult a határon túli magyarok Magyarországra vándorlása/telepedése, ami alapjában véve gondként fogalmazódik meg a magyarországi és határon túli politikában. A koncepció arra a feltételezésre épül, hogy a kedvezménytörvény hatályba lépése után ez a folyamat lelassul. A koncepció abból az elvbôl indul ki, hogy a magyar nemzetpolitika szempontjából az lenne a legkedvezôbb, ha a határon túli magyarok szülôföldjükön maradnának, és ott érvényesülnének. Hozzá kell tennünk, hogy Magyarországon a népesség hosszú ideje csökken, és az európai trendekhez hasonlóan Magyarországnak is egyre nagyobb szüksége van képzett munkaerôre. Ebbôl a szempontból nem kerülhetjük meg azt a kérdést sem, hogy Magyarország - a határon túliak "helybetartása" mellett - a legolcsóbban, és a legkisebb beilleszkedési gondokkal határon túli magyar szakemberekkel töltheti fel a keletkezett és keletkezô hiányt. Jelenleg nem lehet eldönteni, hogy vajon a törvény segíteni fogja az elvándorlást vagy az otthonmaradást.16 A magyarországi politikai diskurzusban mindkét érv megtalálható. A törvénytervezet indoklásában a célt a következôképpen fogalmazzák meg: Úgy szolgálni a határon túli magyar közösségek megmaradását, tagjaik azonosságtudatának megôrzését, hogy egyúttal a szülôföldjükön való maradásra ösztönözzön.

A feltevés az, hogy amennyiben a határon túli magyarok különösebb korlátozások nélkül utazhatnak Magyarországra, illetve ott valamilyen kedvezményekben részesülnek, akkor kevesebben fognak dönteni szülôföldjük elhagyása mellett. A tervezetet csak részlegesen vagy egyáltalán nem egyetértôk ezt másképp látják. Tabajdi Csaba szerint "elképzelhetô, hogy a most beterjesztett törvénytervezet az átcsábítás törvénye lesz"17. Ugyanezt állítja Szent-Iványi István: a kormányzat által formába öntött elképzelés végül is nem az otthonmaradást, hanem az elvándorlást ösztönzi majd"18.

A törvénytervezet bizonyára hatással lesz a migrációs döntésekre, viszont más tényezôk - például a gazdasági helyzet - talán inkább befolyásolja ezeket a döntéseket. A státustörvény csak Magyarország EU-s csatlakozásáig nyújt bizonyos kedvezményeket. Illetve azután is, viszont az igazán fontos kérdés - a vízum nélküli Magyarországra utazás - nincs megoldva. Értelemszerûen nem mindenki élhet majd a kedvezményekkel. Státustörvénnyel vagy nélküle, Magyarország - a közeljövôben várható - csatlakozása az schengeni egyezményhez új helyzet elé állítja a határon túli magyarságot, amely erôsebb döntésbefolyásoló tényezô.

A státustörvény-tervezet parlamenti vitája után a romániai kormány támadta a tervezetet, és elôreláthatólag feszültségek lesznek Románia és Magyarország között emiatt. Nézetem szerint ez nem lesz vészes, viszont a lényeg az, hogy ezáltal befolyásolja a romániai magyarok és a lakosság többi részének a viszonyát.

Összegezve: a lényeg az, hogy a magyar állam ezzel a törvénnyel részt vesz a romániai magyar társadalom alakításában és a romániai magyarok preferenciájának befolyásolásában. Szempontunkból részletkérdés, hogy hogyan befolyásolja a státustörvény a romániai magyarságot, Románia és Magyarország, valamint a románok és magyarok közti viszonyt, a befolyás ténye a lényeg.

Érdemes megfigyelni, hogy az RMDSZ olyankor szokott többé-kevésbé egységes álláspontot kialakítani, amikor Magyarországon a romániai magyarságot érintô döntést hoznak. Ez világosan észrevehetô volt az alapszerzôdés aláírásakor és a státustörvény kapcsán. A romániai magyar magánegyetem kapcsán csupán annyit jegyzek meg, hogy nagyon kevéssé valószínû, hogy a magyarországi kormány támogatása nélkül az RMDSZ vagy például a Bolyai Társaság nekivágott volna ennek a feladatnak.

A tanulmánynak nem célja megvizsgálni a különbözô kormányok politikája közötti különbségeket, csupán jelezni kívántam, hogy a magyar nemzetpolitika igen sokszínû lehet.

Az RMDSZ számára a magyar nemzetpolitika viszonylatában az igazi dilemma az, hogy milyen mértékben tudja saját politikáját úgy megfogalmazni, és úgy cselekedni, hogy egyértelmûen rá van utalva a magyar kormány támogatására.

4. Összegzés

1. Írásomban az RMDSZ cselekvési alternatívái közül külön-külön megvizsgáltam az RMDSZ struktúrája, a román állammal való viszony, illetve a budapesti magyarságpolitika viszonylatában felmerülô kérdéseket. A cselekvési alternatívákat csak mindhárom kérdés egyidejû megválaszolásával lehet kialakítani. Összefoglalva: a kérdés az, hogy a magyar állam támogatására szorulva, román nemzetállami keretben milyen struktúrájú romániai magyar politikai és/vagy társadalmi formáció és stratégia képes biztosítani a romániai magyarság jogait, mûködtetni intézményeit és ezáltal társadalmát.

2. Székely István a cselekvési alternatívákat az RMDSZ-re vonatkozóan vetette fel, viszont a kérdés valamivel tágabb. Az RMDSZ természetesen meghatározó szerepet tölt be a romániai magyarság politikai életében - a szó legtágabb értelmében. Politikai keretben vetôdik fel az oktatás, az elkobzott javak visszaszolgáltatása, az autópálya-építés, az emlékmûvek állítása stb. Politikai programja viszonylag világos és egyértelmû, és a romániai magyarság döntô többsége kevés kivetnivalót találhat benne. A célkitûzések egyértelmûen támogatandók. Kérdés viszont, hogy van-e az RMDSZ-nek társadalmi programja? Megoldható-e minden probléma politikai szinten? Nem vita kérdése, hogy a cselekvési kereteket csak politikai úton lehet elérni. Ugyanakkor a szemlélônek sokszor az a benyomása, hogy ezekkel az egyébként támogatandó politikai törekvésekkel helyettesítôdik a társadalomépítési program. Mintha az a szemlélet uralkodna, hogy a politikai keretek megteremtése magától megoldja a társadalomépítést, vagy legalábbis, hogy a társadalomépítés csak ezek után kezdôdhet el. Ez a szemlélet, amellett, hogy hamis, még az RMDSZ szándékával ellentétben is elsülhet. Mint jeleztem, az egy külön kérdés, hogy a társadalomépítésnek az RMDSZ vagy más szervezet a motorja, az viszont nem lehet kérdés, hogy a romániai magyar társadalom megerôsítése az elsôdleges célja bármely magyar képviseletnek. Ezt egyrészt természetesnek tekinti az illetô szervezet elitje, másrészt elemi érdeke (lenne).

Abból a ténybôl kiindulva, hogy a romániai magyarság jelentôs hányada az országos választások alkalmával az RMDSZ-re szavaz, illetve, hogy helyi választásokkor vagy azRMDSZ-re vagy más magyar jelöltre, még nem lehet arra következtetni, hogy a romániai magyar társadalom életerôs. Elképzelhetô, hogy az, de a szavazási preferencia erre nem tekinthetô bizonyítéknak.

A társadalomi változás, a társadalmi átalakulás nem csupán a pártoknak, szervezeteknek köszönhetô. Mélyebb folyamatok is zajlanak, amelyeket a politikum igen gyakran csak késôn ismer fel. Írásomban csupán a szándékos, felülrôl vezérelt társadalomalakítást, társadalomépítést érintem. Ennek a társadalomépítésnek viszont lennie kell valamilyen ismerete a mélyebben zajló folyamatokról. Az RMDSZ-nek, mint pártnak, megvannak már - fôleg a kormányzati szerepvállalás óta - a hatalomtechnikai ismeretei. Ugyanakkor egy olyan közegben politizál, ahol nem tevôdik fel a saját résztársadalom alakításának kérdése. Itt most nem az általános romániai társadalomra gondolok, hanem azt jelzem, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan párt Romániában, amely, bizonyos megszorításokkal, rész-társadalommal rendelkezik. Az összes többi, nem-etnikai alapú párt nem egy ilyen viszonylag jól meghatározható csoportból meríti támogatóit. A kérdés jól megközelíthetô a konszociációs demokrácia elméletének szociológiai részével. A Lijphart-i modell értelmében két szubkultúráról, valamint ezek intézményesült formájáról - a pillérrôl vagy oszlopról - beszélhetünk, a románról és a magyarról, de valójában csak az egyikrôl, a magyarról beszélhetünk ebben az értelemben. A román szubkultúra nem intézményesült az etnikai törésvonal mentén, míg a magyar szubkultúra egyértelmûen az etnikai törésvonal által meghatározottan intézményesült. Egy szubkultúrát nem lehet csupán egy törésvonallal meghatározni, hanem szükség van több, egymást megerôsítô, átfedô törésvonalra. A romániai magyarság esetében ezt a törésvonalat a következô tényezôk határozzák meg: a nyelv, a vallás, a földrajzi elhelyezkedés és legfôképpen a nemzet/etnikum. Természetesen egy alapos elemzés kimutatná, hogy ezek közül egyik sem annyira egyértelmû, mint ahogy azt az elemzôk hinni szeretnék.19 Csupán annyit állítok, hogy ezen törésvonalak egymásra tevôdésével, amelyek közül a nemzeti/etnikai a legfontosabb, viszonylag jól körülhatárolható a romániai magyarság, és szubkultúraként értelmezhetô. Ez ellenben nem mondható el a románról. Így tehát az RMDSZ nem a "másik" szubkultúra elitjével egyezkedik, hanem egy politikai párttal, amely igazából nem támaszkodik egy szubkultúrára.20 Levonhatjuk azt a következtetést, hogy csak az RMDSZ törôdik sajátnak tekintett társadalmával.

Az RMDSZ pártjellege és pártpolitikai logikája magáévá tételével könnyen alsikkadhat a társadalmi kérdések felett.

A társadalomépítéshez végig kell gondolni, hogy a társadalmi folyamatok - asszimiláció, kivándorlás, értékváltozások stb. - milyen változásokat eredményeztek, eredményeznek. Tekintettel kell lenni a román nemzetállami politikára, valamint a magyar állam nemzetpolitikájára. És nem utolsósorban a romániai magyarok egyéni érdekeire, stratégiáira, amelyek nem csupán politikaiak, és valószínûleg nem ad minden kérdésükre választ az RMDSZ politikája.

Meglátásom szerint, az RMDSZ strukturális kérdésein túl, ezek a társadalmi kérdések pont olyan fontosak, és hiszem, hogy a kettôre együttes választ kell adni.

* A tanulmány 2001 áprilisában keletkezett hozzászólásként Székely István: Cselekvési alternatívák 2001 tavaszán címû írásához, amely a Magyar Kisebbség 2000/4-es lapszámában jelent meg.

Jegyzetek

1 Székely István: Cselekvési alternatívák 2001 tavaszán. Magyar Kisebbség, 2000/4.

2 Ua.

3 A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szándéknyilatkozata, Sepsiszentgyörgy, 1990. február 17-18.

4 A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Programja. Elfogadta az RMDSZ III. Kongresszusa, Brassó, 1993. január 16.

5 A kérdést részletesen tanulmányozta Bíró A. Zoltán: Intézményesülési folyamatok a romániai magyar társadalomban 1989-1990 között. Társadalmi Szemle, LI. évf., 1996/8-9.

6 Ez hangsúlyosan igaz, fôként amióta a magyarországi kormány átalakította a pályázati rendszert, amivel döntéshozói kompetenciákat adott le a helyi kuratóriumoknak (Bárdi Nándor 2001. április 19., Teleki László Intézet. "Nemzeti identitás az ezredfordulón" konferencián elhangzott elôadás A magyar kormányok magyarságpolitikája alapján).

7 Lásd részletesebben a Mérlegen: Az RMDSZ a koalícióban, 1996-2000 c. kiadványban.

8 Bakk Miklós: Hatáskör-módosítás. Krónika, 2001. jan. 20-21.

9 2003-ig jelenlegi formájában mûködik az RMDSZ: Az SZKT nem élt a választások útján történô megújulás lehetôségével. (Tibori Szabó Zoltán beszámolója) Szabadság, 2001. április 2.

10 Kántor Zoltán-Bárdi Nándor: Az RMDSZ a romániai kormányban, 1996-2000. Regio, 2000/4.

11 Kántor Zoltán-Bárdi Nándor: Az RMDSZ és a kormánykoalíció (1996-2000). In Bodó Barna (szerk.), Romániai Magyar Politikai Évkönyv 2001. (megjelenés alatt)

12 Kántor Zoltán: Kisebbségi nemzetépítés: A romániai magyarság mint nemzetépítô kisebbség. Regio, 2000/3.

13 Bakk Miklós: Az eredettôl a kezdetig. Provincia, 2000. november.

14 Az elôbb felsorolt kisebb egységek mellett, például, az egyetem kérdésére, valamint a közösségi javak visszaszolgáltatására gondolok.

15 Ezt a sort lehetne folytatni, viszont a szerzô itt csupán személyes információira alapozhatna.

16 Habár több felmérés készült, nézetem szerint ezeket a kérdéseket nem lehet kérdôíves módszerrel megvizsgálni.

17 Népszabadság, 2001. április 10.

18 Népszabadság, 2001. április 10.

19 A vallási törésvonal úgy értelmezendô, hogy míg a magyarok többsége katolikus és református, addig a románok többsége ortodox; a földrajzi törésvonal pedig úgy, hogy a magyarok tömbben igazán csak Erdély egyes részeiben élnek.

20 Az a tény, hogy a többség nem támogat bizonyos kisebbségi követeléseket, még nem jelenti azt, hogy egy szubkultúrához tartoznak, csupán annyit, hogy azon csoport egy részének egy bizonyos kérdésben ez a politikai álláspontja.