magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» IV. ÉVFOLYAM - 1998. 3-4. (13-14.) SZÁM - Öndefiníciós kísérletek
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Nánay Béla

A kisebbségi magyar lélek*

I.

A források megválasztása kifejezi az író célját, meghatározza munkája minôségét. E cikk egyoldalú forrásokból merített: jobboldali, konzervatív, hivatalt viselô, rendezett helyzetű íróktól, mégpedig paradox szándékkal, hogy elfogultság és túlzás fölé, tárgyilagosságba emelje azt a megállapítást, melybe a szemelvények sugarai, eltérülés nélkül, egybefutnak.

Forrásul a következô munkák, cikkek szolgálnak:

Brandt József: Mérnökök kérdései. Erdélyi Fiatalok. Kolozsvár, 1935. VIII.

Elavult eszmék… Korunk Szava 1934. 18. sz.

Erdélyi levél. Korunk Szava 1935. 23–24. sz.

Eszterházy Lujza: A nô a kisebbségi sorsközösségben. Új élet, Kassa, 1936. 4. sz.

Dr. Huszár Kálmán: Új magyar közszellem felé. Erdélyi Fiatalok 1935. III.

Dr. Jakabffy Elemér: Egyébként. Magyar Kisebbség, Lugos, 1936. I. 16.

Dr. Jancsó Elemér kolozsvári ref. líceumi tanár: Az erdélyi magyarság életsorsa nevelésügyének tükrében. Nagy László Könyvtár, 1935.

Kassai levél a Korunk Szavához. 1935. 1. sz.

Kelembéri Sándor: Az ismeretlen magyarok ismeretlen kisebbségi élete. Pesti Napló 1936. II. 2.

Kovács József: Forrongó diáklelkek Párisban. Dr. Baráth Tibor: Franciaországi magyarság. Párisi Magyar Diákegyesület, 1935.

Dr. Krammer Jenô érsekújvári reálgimn. tanár: A szlovenszkói magyar serdülôk lelkivilága. Nagy László Könyvtár, 1935.

László Dezsô, a középállású Erdélyi Fiatalok szerkesztôje: A kisebbségi élet. Erdélyi Fiatalok 1935. III.

Dr. Makkai Sándor: Az élet kérdezett. Révai, 1935. I–II.

Dr. Makkai Sándor: Magyar egység. Budapesti Hírlap 1935. IX. 8.

Dr. Makkai Sándor: Magyar megújulás. Budapesti Hírlap 1935. IX. 2.

Dr. Mikó Imre: Erdélytôl Európáig. Dr. Baráth Tibor: Franciaországi magyarság.

Nem hittük … Az idô sodrában. Korunk Szava 1934. 15–6. sz.

Németh László: Magyarok Romániában. Tanú. 1935. III–IV.

Ötödik évébe lépett a szlovenszkói magyar diákság lapja. Korunk Szava 1934. 13–4.

Rády Elemér, a neokatolikus Új Élet szerkesztôje: A kisebbségi sorsból. Korunk Szava 1934. 13–4.

Rády Elemér: Egy szlovenszkói fiatalember vallomásai. Új Kor 1936. II. 1.

Revízió és kisebbség. Vezércikk. Budapesti Hírlap 1934. IX. 11.

Szalatnai Rezsô: Gyôry Dezsô költészete.

Szalatnai Rezsô: Szellemi szankciók Középeurópában. Magyar Figyelô, Pozsony, 1935. 2–4. sz.

Szvatkó Pál: Magyarország kívülrôl nézve. Budapesti Hírlap 1934. IX. 6. [ Az idézésben az író nevét s az oldalszámot jelöljük. – Az aláhúzott részek az eredetiben is aláhúzva.]

II.

A kisebbségi magyarokkal közéletünk, íróink formailag behatóan foglalkoznak, aránytalanul legtöbbet Erdély, kevesebbet Szlovenszkó, alig valamit Jugoszlávia, semmit Burgenland magyarjaival. Tartalmilag azonban a felületen mozog a vizsgálódás: elméletileg tárgyalja a békeszerzôdések hibáit, gyakorlatilag bizonyítja a békeszerzôdések megszegését, bô példákkal igazolja, hogy az új nacionalizmus a kisebbséget emberi voltában is elnyomja. A Kisebbségkutató Intézet is arra van rendelve, hogy a jogi sérelmeket vizsgálja ki, a szerzôdések végrehajtását szorgalmazza. Mindezek közt mellôzésben fojtódik el egy vitális pont: a kisebbségi magyar mindennapi életének és lelkének reális megismerése. Tényszerűen írta Kelembéri Sándor cikke fölé: "Az ismeretlen magyarok ismeretlen kisebbségi élete." Azt pedig, amit mondunk és írunk róluk, szubjektív törekvések befolyásolják: érzelmi retorika, vágyálmok, sôt személyi érdekek; becsúszik üzletes számítás is.

Az elszakadtakról, pszichikai törvényszerűséggel, az a kép él a köztudatban, amelyet az elváláskor alakított ki róluk. Nem számol a teremtô idôvel, mely tizennyolc év alatt külön lelki-nyelvjárás felé formálta ôket. A többségi magyar a kisebbségi lelkületét azonosítja a magáéval, helyzetét pedig azon a romantikán át képzeli, melyet a kuruc korról, a szabadságharcról, abszolutizmusról alakított ki benne az iskolai történelem, a színház, a magyarkodó irodalom. Az új államok magyarjait állandó keresztre feszített pózban, halálra ájultan látja, az anyaország felé segítségért tárt karokkal.

E szenvedô típus megvan. Németh László a neurózisát morbus minoritatis-nak nevezi, ôt magát "dohogó"-nak. "Minden sérelmet számon tart: tudja, hol, hány iskolát csuktak be, melyik színmagyar faluban építtetnek ortodox templomot, névelemzéssel hogy sütötték ki a Szűcsrôl, hogy Suciu, a magyar újoncokat miért küldték haza kiképzetlenül." (Tanú 150.) Lelkét Makkai négy ítéletben vetíti elénk: "A múlt jó volt. Velünk igazságtalanság történt. Nem vagyunk felelôsek. Jogunk van csodát várni." (I. 218.) Ezt a típust a középosztályban kell keresnünk, mert ennek nincs megalapozott társadalomszemlélete, s bár aktuális szempontok irányítják esetleges állásfoglalásait, mégis kiképzôdött egy gondolkozásreflexe, melyen akkor sem tud változtatni, mikor gondolatai tartalmatlan formákká üresültek. Jancsó róla, de fôként a középiskolai tanárokról állapítja meg, hogy "súlyos helyzet elôtt állottak. Lelkileg nehezen bírtak belehelyezkedni a megváltozott viszonyokba és régi, merev, hagyományt imádó életfelfogásuk legtöbbször még az új magyar élet sorsvállalásától is távol maradt." (30.) A szenvedô rab-magyar képét az itthoni köztudatnak legmegfelelôbben Székely Mózes Zátonya rajzolta meg.

Ez a kép azonban túlságosan egyoldalú. "Csak a felszínt látják meg, írja Rády, csak azt figyelik meg, ha minket bántanak, ha sérelem esik rajtunk. A mi életünk nem csak ennyibôl áll." (Egy szlovenszkói…) Makkai pedig éppen a Zátony alkalmából tiltakozik a "halálromantika" ellen, mely "könnyeket akar kicsalni a vén Európa krokodilus szemeibôl". Írja: "Magyarországon rólunk egy romantikusan sötét kép alakul ki… A kisebbségi kérdésben, fôleg magukra a kisebbségekre nézve ez az egyoldalú sebmutogatás és halálimitáció meghaladott álláspont." (II. 4.)

A kisebbségi magyar a lélek ellenkezô pólusán áll. A népek hazája, nagy világ elôtt nem szenvedését és halálát bizonygatja, hanem életakaratát és cselekvését. "Az élet lehetetlenségének negatív bizonyítéka helyett a körülményeken gyôzedelmeskedô életerô pozitív bizonyítékát mutatja fel a magyarság a világ elôtt a maga pörében." (Makkai: Magyar egység.) Mikó szerint "az egyedül járható út Erdélyben: a magyarság gazdasági, társadalmi, politikai megszervezése, problémáinak tudományos feldolgozása, jogainak megvédése nemzeti és nemzetközi fórumok elôtt s a többi erdélyi néppel való együttműködés megteremtése". (183.) Szlovenszkóról pedig Krammer állapít meg hasonlót: "A kisebbségnek a demokratikus köztársaság csak az élethez és kultúrához való jogát tudja biztosítani, az életet kibontakoztatni, a kultúrát fejleszteni és gazdagítani szellemi mozgással, tevékenységgel, harccal magának a kisebbségnek kell." (49.) S csakugyan, "a magyar ifjak százai ma már állami egyetemeken állják a versenyt a román ifjakkal, és legyôzve a nyelvi nehézségeket, sikerrel indulnak az élet sáncai ellen". (Makkai. II. 5.)

Míg az eltűnô nemzedék, mint laudator temporis acti, a múltért sír és sóhajt, s fôként a lateiner "az irrealitások világában él" s jellemzi "a nemzeti érzés téves értelmezése, a feudális életszemlélet továbbélése a modernebb formák mögött" (Jancsó 44.), azalatt új sarj nôtt. Ez "lendülettel indul egy jobb világ kialakítása felé, jószándékú munkája igen sokszor megszégyeníti az idôsebb nemzedéket is, mely sokszor elavult eszmék és bálványok védelmében akarja elállni a haladás útját"állapítja meg Pfeiffer Miklós a csehszlovákiai Prohászka-körök 3. országos kongresszusán. (362.) Új magyar lelkület alakul ki. "A kisebbségi élet sok vonatkozásban más színű embertípust formált az elszakított magyarságból, amely ilyenformán gondolkozásban és életeszközeiben nem egy ponton különbözik anyaországbeli testvéreitôl." (Kelembéri)

A konvencionális képtôl elütô, sokat emlegetett, de kevéssé ismert jelenséggel állunk szemben. Ezt a kisebbségi lelket Szenteleky Kornél, a jugoszláviai magyar irodalom megszervezôje, a következôkben írja le: "Sóvárgó, békés, elmélyedésre hajlamos, ami tágabb horizontú és szívósan optimista színezetű életszemléletet hoz magával. Rendületlen szeretettel, rakétás pátosz nélkül védi nyelvét és kultúráját, de azért, vagy éppen ezért fokozottabb érdeklôdéssel fordul más kultúrák felé. Az emberi tökéletesedést a megértés, a szeretet gyôzelmétôl várja. Ez az új, kifejezetten pacifista életszemlélet majdnem minden kisebbségi író írásában fellelhetô. Nemcsak Barrcs nacionalizmusa, hanem individualizmusa is idegen a kisebbségi író számára. Nincsenek köztük gôgös, zárkózott egyéniségek, akik számára közönyös a tömeg élete, vágya, gondolatvilága. Számukra elmosódtak a társadalmi határok és megkülönböztetések... Az elôítéletek szinte maguktól omlanak le, az út az embertôl emberig egyre kurtább és egyszerűbb lesz: a kisebbségi lélek kollektív lélekké szélesül."

Ez összefogott képet a következôkben vonásaira bontjuk, kiegészítjük vagy kiigazítjuk erdélyi és szlovenszkói megállapításokkal, közben fölfejtjük a kisebbségi magyar lelket.

A régi nemzedék számára az "egyetlen megoldás, amivel megelégedne és ami titkos vágyait teljes mértékig kielégítené: a múlthoz való visszatérés volna". (Jancsó 30.) Az új nemzedék álláspontja Bergson teremtô ideje, illetve, a történelemre alkalmazva, Huizinga elve: a történelem menete visszafordíthatatlan mozgás az idôben, semmiféle korhoz, államformához, társadalomhoz, világszemlélethez visszatérni nem lehet. Amire a monarchikus Magyarországból kiszakított korosztály természeténél fogva képtelen volt, természetesként adódott az új sarjnak. "A kisebbségi program a fiatalabbakban sokkal inkább kialakulhatott, mert tapasztalataikat már a kisebbségi korban szerezték." (László 86.)

Elfogadása a realitásnak, a benne szerzett tapasztalatok a kisebbségi magyar látását megtisztították az illúzióktól. "Mi kisebbségi magyarok valahogy józanabbak vagyunk, mint az otthoniak"mondja egy szlovenszkói fiatal. Szvatkó pedig hozzáfűzi: "A csehszlovákiai magyarok ismerik már e fiatal magyar lélek dezilluzionáltságát... Illúzió és pátosz nélkül nevelôdtek magyarokká." A Tábortűz szerkesztôje, Mrenna József, a jubileumi számban ugyanezt állapítja meg: "A mai ifjúság tudni akarja az igazságot, nem ringatja magát illúziókba, hogy ne kelljen csalódnia reményeiben. Az igazságot követeli minden téren, de az igazságot nemcsak kimondani, hanem elviselni is tudja." (Ötödik évébe... 282.) Makkai pedig az erdélyi új lendület tartalmát körvonalazza hasonlóan: "A nemzeti lélek és a múlt kritikai szemlélete: – világnézetek és magyarázatok helyett a tények ismerete és felhasználása; erkölcsi frázisok helyett az élet kérdéseivel szemben való gyakorlati állásfoglalás." (I. 254.)

Egy magasabb rendű, kritikai nemzeti érzés nemesedett ki a kisebbségi magyarban, folytatása Zrínyi hazaszeretetének: "Én nem hízelkedhetem, édes nemzetem, tenéked, hogy hazugsággal dicsérjelek, mert a prófétaként: Popule meus, qui te beatum praedicant, ipsi te decipiunt." A megcsalattatást megismerte a kisebbségi magyar is. "A közösségért való munka is csak egy út és eszköz volt az egyéni érvényesülés felé, s az a sok szép szólam és jelszó, ami ezzel kapcsolatban a magyar testvériségrôl, a magyar egységrôl és összefogásról elhangzott, csak üres frázis volt." (Huszár 76.) Hibának bizonyult életében a "hangos magyarkodás, frázishazafiság, idegen nemzetiségek lenézése. Ezzel a magatartással rengeteg ellenséget sikerült szereznünk nemzetünk számára az utolsó nyolcvan év alatt". (Eszterházy 43.) Következésképpen "az itteni magyar fiatalokban kevesebb az elôítélet (akár társadalmi, akár nemzeti), konkrétabb az életlátás és égetôbb a vágy, hogy a Duna-völgy népei igazságos és építô megoldással egymásra találjanak". "A magyar történelembôl csak azt szereti, ami úgy szolgálta az egész magyarság javát, hogy egyben nem volt kárára más népnek sem." "Általában magyar érzése nem mellet verô nemzetieskedés, hanem súlyos küldetésérzet." (Krammer 60.)

Van egy "monstruózus mítosz, babona" – írja Makkai, "hogy létezik egy emberspecies, amelyik más, mint a többi. ... A valóságban a helyzete, a hatalma, a birtoklása más – de a babonában a vére, a konstitúciója, a lényege más... Az embert ... a cím és rang is mássá teheti, mint a többi... Sôt minden állás ad egy sajátos tekintélyt, amelyet külön címmel lehet kifejezni... Legfôbb, hogy az ember az úriemberek közé tartozzék. Mert ezen kívül vagyon a külsô sötétség és a fogaknak csikorgatása". (Makkai I. 235.) Ebbôl a babonából kinôtt a kisebbségi magyar, fejlett realitásérzéke s kisebbségi kívülállása meg a környezeti viszonyok miatt. Egész életformája leegyszerűsödött, hogy mélységben erôsödjék. "A mi életünk, írja a kassai levél, nem elzárt és formalisztikus, mint a magyarországi leányoké. Nem játszik benne akkora szerepet az ún. társadalmi vagy úri élet... Mi szlovenszkói magyar leányok már régen nem érzünk válaszfalat a régi úri középosztályunk és a dolgozók között... Persze a legfontosabb, hogy magunkban döntsük le a »társadalmi« , »úri« elôítéleteket s meglássuk az embert a nyomorgó proletárban." (16.) Viszont "a mai szlovenszkói ifjú, ha Pestre vetôdik, csodálkozva látja, mennyivel egyszerűbb, sallangtalanabb, praktikusabb az ô életformája, mennyire eltűntek belôle a címek és rangok". (Krammer 59.) Mivel "nálunk a belsô energiagyűjtés mindennél fontosabb. Áldozatos szellemet nevelt belénk. ... A kisebbségi ifjúból kiveszett a retorika. A kisebbségi fiatalemberben benne él a felelôsség tudata. Leegyszerűsödtünk, elszürkültünk kifelé". (Rády: Egy szlovenszkói...) Ami nyereségre fordul: "A régi magyar világból fennmaradt osztályok felesleges tisztelete helyett teremtsük meg a munkanemesség új értékskáláját." (László 84.) "A különbségtétel csakis a jellem döntô erkölcsi értéke alapján tehetô meg... Ez az a nemesség, ez az a kiváltság, ez az a cím és rang, amellyel kisebbségi nemzetünk egyedül dekorálhatja a maga tagjait." (Makkai I. 237–8.)

Az osztály-elôítéletek ledôltével megtárult a kisebbségi magyar elôtt a néppel, munkással való egység, az irántuk elkötelezettség és felelôsség. Itt a falumunka, a társadalomtudomány megkedvelésének gyökere. "Minden reményünk a falu és a parasztnak keresztelt különös emberek: a gazdák, háza népük, s a földtúró munkások." (Gyôry Dezsô) Ebben sok volt a felbuzdulás, a parasztromantika, azonban tisztuláson ment át, eljutott egy fontos felismerésig, amelyet a nagylelkű leereszkedôk nem látnak meg: "Reformáld meg magad, mielôtt a néphez közeledsz." (Ember, ember, ember kívántatik. Hitel 1. sz.)

A közeledés két tényt eszméltet meg: Egyik, "hogy a magyarság túlhaladott életformákban él keleten, nagy tömegei szociális nyomorban, szomorú közegészségügyi állapotok között vannak, ... hogy ez a nép ezek miatt a bajok miatt nem tudja kifejleszteni azt az energiát és vele elfoglalni azt a helyet, amit Európában tehetségénél és eredetiségénél fogva méltán megérdemelne". (Mikó 208.) A másik, hogy az "itteni magyar kultúrélet csak népi kultúra lehet". (18.) S valóban, "a középosztály lassan átitatódik a népközelségbôl az értelmiség körébe növekedô fiatal erôkkel". (Krammer 31.)

A szociális nyomor kiküszöbölése, a népi kultúra felépítése a kisebbségi magyar idôrendben elsô feladata. Ennek feltételei Krammer szerint: "erôsen kifejlôdött szociális lelkiismeret... komoly szociológiai megalapozottság". (18.) Ami megvan: "konkrétebb és szociálisabb életszemlélet egyetemesen jellemzi a szlovenszkói magyar ifjúságot". (Krammer 62.) Az erdélyit is. "A hazai viszonyokban annyira hiányzó európai mérték alapján véve az erdélyi fiatalok és magyarországi társaik szemlélete két lényeges ponton tér el egymástól... Az egyik a nemzetiségi kérdés, ahogy az erdélyi ifjúság a maga viszonyát a magyarsághoz és a többi erdélyi néphez felfogja, a másik a szociális kérdés." (Mikó 181.) A tények parancsolják így. "A többség az államhatalmon keresztül a városokra igyekszik hatni, a kisebbség a társadalmi mozgalmak erejével a falura: a többségi ifjúság mozgalmait az etatizmus jellemzi, a kisebbségi magyar fiatalság pedig a szocializmushoz jut el." (Mikó 204.) A tények határozzák meg a nemzetiségi állásfoglalást is. "Ha azt tapasztaljuk, hogy a magyarság osztálykülönbség nélkül mindinkább proletarizálódik a románság egyes rétegeivel együtt, akkor ... nem a románság ellen, hanem a románsággal együtt a román fasizmus és minden erôszak ellen, ami nemzetiséget elnyom, munkást proletárrá tesz, földműves alól kihúzza a földet." (Mikó 206.)

A szociológiai megalapozottság és az erôs szociális lelkiismeret érzi meg az emberi azonosságot, a bajok gyökerének és a javítás módjának egyetemességét. Egybeesik "az egymásra utalt népek békés együttműködése ... a szociális haladás és a társadalmi szerkezet gyökeres átalakítása". (Mikó 208.) A kisebbségi magyar kiselejtezte magából a nemzeti s faji gyűlöletet, népeket átívelô nemzeti érzésre emelkedett föl. Folytatja Deák Ferenc akaratát, hogy "együtt és egymás mellett minél jobban megéljünk". (Beszéde a közoktatási politikáról. 1872. I. 23.) Ugyanez Eszterházy Lujza cikkében: "Meghunyászkodás nélkül, de lépten-nyomon kimutatni azt, hogy a mellettünk élô népeket ôszintén becsüljük." (43.) Folytatja Eötvös József irányát: A nemzetiségi kérdésnek megoldása nem egy vagy más nemzetiségnek különös, hanem közös érdeke minden nemzetiségnek. (Nemzetiségi kérdés. VI. fejezet.) Ugyanez Mikó Imrénél: "Az erdélyi magyarság nem a maga imperialista törekvéseinek útján, hanem csak a többi erdélyi néppel való együttműködés megteremtésével biztosíthatja belsô szervezetét és egységét, jogainak tiszteletben tartását, közös érdekeik megvédését." (197.)

Sôt a maguk kérdését nem magyar kisebbségi problémának tekintik, hanem, a napi politikán és jogi vitás pontokon túl, az emberi haladás feltételének. Szűk keretekbôl kiemelve világérték szempontjából kezelik. "A kisebbségi helyzet nem elszigetelt jelenség, hanem európai probléma... Rokonságban áll a nemzeti öntudatra ébredô gyarmati népek törekvéseivel... A kisebbségi tudat az államhatalom nélküli nacionalizmusokat a feltörekvô nemzetiségek valóságos internacionaléjává kovácsolja össze." (Mikó 207.)

Az elôzôkben adva van a kisebbségi magyar humanizmusa, nem abban a formában, hogy a rabszolgaságon kivirágzott klasszikus világot csodálja, hanem az egyetemes emberi ideálok szolgálatában. A kisebbségi "kultúra ... az anyaországénál ... mindenütt egyetemesebb, a humánum magaslatait jobban megközelítô és mélyebben emberi kell hogy legyen. (I. 228., II. 20–1.) Az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy kicsiny lehetôségek között, nagy erôfeszítéssel egyetemesen emberi szellemmé legyen". (Makkai II. 84.) Sôt feladata "a nyugati haladottabb eszmevilággal megtermékenyülve európaibbá tenni a széttagolt magyarságot". (Mikó 208.) Ez az egyetlen lehetôség, hogy a magyar lélek integrálódjék. "A magyar nemzet elôtt a jövônek csak egy útja maradt, hogy valóban és mélységesen európaivá legyen, hű azokhoz az elvekhez, ahhoz a szellemhez, melyet Európa megtagadott." (Makkai: Magyar megújulás)

E kifelé szélesedés biztos alapjául a belsô elmélyülés szolgál. "Más, egészségesebb magyar nemzedékre van szükségünk. Amelyik a múlt nagy tanulságait komoly önkritikával megszívleli. A társadalmi ellentéteket és válaszfalakat kiegyensúlyozza és eltünteti. A külsôségek helyett belsô értékeket állít elôtérbe." (Makkai: Magyar egység) "A földi impériumhoz kötött magyarságot lelki magyarsággá tegyük magunkban." (Makkai I. 230.) "Nem számokban és nem hatalomban, nem fényben és manifesztációkban, hanem elmélyülô igaz emberségben kell megtalálniok a kisebbségi életet élô nemzetek igazi erejét." (Krammer 28.) Mindezt Gyôry Dezsô így tömöríti: "Legyetek ti minden testi és lelki kifosztás legerôsebb ellenségei. Ti legyetek a legszélesebb emberi szolidaritás, a leggazdagabb lélek, legszebb humanitás, legfôbb szabadság, legfôbb jog, legbátrabb becsület." (Kisebbségi géniusz. Mi lapunk 1927. I.)

E bô szemelvények alátámasztják állításunkat, hogy a többségi magyar átlagban élô kép hamis. A kisebbségi magyar azzal ellentétben: él, aktív, reális, életszemlélete kritikai, életformája egyszerűsült, lelkülete szociális, humánus, mélyülô.

III.

Az új magyar nemzedék az önállóság felé fordul. "Leszámoltunk azzal, hogy kisebbségi sorsban élünk, írja László Dezsô, és ez nem folytatása a világháború elôtti magyar életnek, hanem kezdete egy soha ki nem alakult, történelmi analógia nélküli, új magyar életnek." (82.)

Az irodalom terén: "Milyen szép kisebbségi irodalmi életet tudna támasztani az Erdélyi Irodalmi Társaság, ha nem valamelyik magyarországi irodalmi társaságot akarná utánozni akadémikus szellemében... Folyóirataink közül is a legtöbbnek az a hibája, hogy nem az itteni helyzetbôl nôtt és nem ennek az igényeit akarja szolgálni ... inkább a nagy budapesti folyóiratokkal akarják a versenyt felvenni." (László 84.) Az önállóság értéktöbbletet biztosít. "Míg a mai Magyarországon a magyar irodalomnak egy, az ottani áramlatok szerinti értékelése folyik, addig mi ilyen áramlatoktól függetlenül végezhetnôk el magunkra és ifjúságunkra nézve ezt az átértékelést, igazán maradandót téve életünk eleven alkotórészévé." (Makkai II. 25.)

Függetleníti magát egész kultúrájában. "Kultúránknak magyar kultúrának kell lennie. De önállónak, melyet nem politikai, hanem egyetemesen emberi eszményeknek kell irányítaniok." (Makkai II. 21.) A régi ugyanis, "a városok középosztályainak kultúrája, nem a talajból nôtt, hanem Budapest központi kultúrtermésének gyenge visszfénye... E kultúrfokot csak üggyel-bajjal tudja megvédeni, de semmi esetre sem továbbfejleszteni". (Krammer 29.) Ez tartalmát vesztette. "Azok az alapvetô fogalmak és meggyôzôdések, amelyeket régi életébôl hozott magával, többé nem fejezik ki az életet, a valóságot magát, ha csak át nem mennek az elme, a szív gyökereit megrázó revízió tüzén." (Makkai I. 215.)

A nálunk járó pozsonyi fiatalember azt a benyomást kapja, "hogy Magyarországon a múlt túl központi helyet foglal el... A megmerevedett forma, a külsôségekbe menekülô múltrajongás bánt... Az újságok tele vannak harminc év elôtti riportokkal és képekkel... Elôttünk, akik állandóan az elôretörést, a fejlôdést, az építést, a jövô megszervezését látjuk Csehszlovákiában, érthetetlen az öregemberes, fáradt attitűd ... régi színésznôk és régi botrányok minduntalan visszakérôdzése". (Szvatkó) "Erdélyben és Szlovenszkón ... ha mi látogatjuk ôket, szemünkre vetik, hogy mireánk valami »aggastyán szellem« telepedett." (Nem hittük... 287.)

Íme tény, hogy a többségi és kisebbségi magyar külön lelki-nyelvjárást beszél. A két magyar problémái nem mindig azonosak. Világnézetük, társadalomszemléletük elágazik. A kisebbségi magyar tudja ezt. "Tudom, hogy sokan vannak, akik a változásokat nem szívesen látják. De ezek az emberek nem éltek sohasem kisebbségi életet." (Egy szlovenszkói...) "Magyarországról nem jó tanácsokat vagy kéretlen és romantikus nemzetsírást várunk, hanem megértést és pozitív tetteket. Ne igyekezzenek minket, kisebbségieket föladatainkról és helyzetünkrôl minduntalan kioktatni. Ehelyett nagyon örülnénk, hogyha olyan magasan humanisztikus, de amellett reális, konkrét, pozitív indításokról értesülnénk, melyek a magyarországi és kisebbségi magyarokat egyformán összefűznék közös munkára." (Erdélyi levél. 435.) Úgy érzik, hogy az ô magyarságuk magyarabb. "Tudjuk, hogy a mi elhívatottságunk a magyar hibák levetkôzése, a mi feladatunk megtisztulás a magunkra hagyatottságunkban. Ez a tudat, ez a missziós rendeltetés ad értelmet annak a sok fiatalnak is, aki vállalja a kisebbségi magyar áldozatos munkáját." (Rády: A kisebbségi sorsról. 268.) "Kisebbségi sorsban magyarnak lenni sokkal súlyosabb feladat, mint az anyaországban magyarként élni. Az az új nemzedék, amelyik már a román impérium alatt nôtt fel, vállalja ezt a feladatot." (Mikó 181.) Úgy érzik, hogy megelôzték a többségi testvéreiket. "A csehszlovákiai fiatalság valóságos avantgarde-ot jelent. Mi kerültünk legközelebb Európához... Mi odaát némileg ugyanazt az ifjúságot képviseljük, amit hajdan a wittenbergai vagy késôbb Bessenyei bécsi gárdistái képviseltek..." (Szvatkó)

A segítést, íme, a maguk részérôl ígérik. Úgy látják, hogy a többségi magyar fogyatékos. "Úgy érzem, írja Rády, hogy valami még mindig hiányzik az itteni magyar intelligenciából. Túlságosan csak a magyar határokig látnak." (Egy szlovenszkói...) A kassai levél írója azon tűnôdik, "vajon minden magyarországi »úri leány« ilyen", mint budapesti unokanôvérei? Pár heti rokoni látogatásán szomorúan látja egyidôs unokatestvérei "teljes közömbösségét a szociális kérdések iránt. Egész napjukat lefoglalta a »társadalmi élet«, s gondolkozásuk semmi megértést sem tanúsított az iránt, hogy más ember is van, nem csak az »úri ember«". (16.) Az utódállamok magyar diákjai szemrehányást tesznek az anyaország fiának, "hogy tizenöt esztendôt, a legdrágább tizenöt esztendôt pocsékoltuk el a nemzet életébôl, anélkül hogy a közélet terén gyökeres javításokat tettünk volna. A legdrágább magyar életet, a magyar paraszt életét ti még mindig 70 fillérrel vásároljátok meg – mondják. Hol van a ti szociális berendezkedéstek, például a munkanélküliek intézményes támogatása terén? – kérdi a Felvidék. Hol van a ti középkorba való választójogotok, a legalább elvben titkos román választójogtól? – kérdi az erdélyi. Megvéditek-e úgy az ország alapját, a mezôgazdaságot, mint mi? – kérdi a felvidéki, és a nagybirtokos rendszer hibáit emlegeti a vajdasági". (Kovács 157.)

És nem várnak segítséget azért sem, mert a magyar az ô központi elhelyezkedésén kívül esô embereket mindig lelki-gyepűnek hagyja. Nem ismerte régebben a nemzetiségi kisebbségét, nem ismeri ma a kisebbségi magyarokat. "A magyarországi közönség még ma is a legnagyobb tájékozatlanságban él elszakított testvérei életét, sorsát illetôen." (Kelembéri.) Csöndes fájdalommal panaszolja föl Rády Szlovenszkó részérôl: "A mi életünk, a mi küzdelmeink, a mi életkérdéseink valahogy nem érdeklik az ittenieket... A belsô forrongásokat is meg kellene ismernie az itteni magyarságnak... Egy kis szálka bent maradt a szívemben, hogy ... mindaz, amit ott csinálunk, nem talált visszhangra. Félek, nagyon félek, hogy ha ez a nemtörôdömség ezen a téren tovább is így tart, néhány esztendô múlva, ha újra eljövök, idegenül fognak rám nézni. És az nekünk fájna, nagyon fájna." (Egy szlovenszkói...) Erdély részérôl pedig Jakabffy Elemér állapítja meg, "hogy a magyarországi közvélemény nem foglalkozik eleget és elég komolyan a mi ügyeinkkel". (Egyébként. 34.) Mert ahogy foglalkozik, az retorika. "A magyarországi fiatalság szemében több lesz-e a kisebbségi magyarság néhány testetlen szólamnál, afelôl indokolt kétségeink vannak." (Makkai: Magyar egység)

És ennek a felelôssége... "Ha egyszer mégis bekövetkeznék életünkben a lélekhasadás, akkor annak semmi esetre sem mi, az elszakított magyarok, leszünk az okai." (Kelembéri)

Az idézetek a konvencionális kisebbségi kép másik vonását is tagadják. A kisebbségi magyar lefejti magáról a múltat, a függô viszonyt, önálló életre tér. Küldetést érez, hogy ôrizze a magyarságot, tökéletesítse az anyaországot.

IV.

Összegezés: Revideálnunk kell a kisebbségi magyarról alkotott képünket. Meg kell kezdenünk a kisebbségkutatást: politikai átszínezés nélkül megismerni mindennapi életüket, fejlôdésük irányát, magyar és emberi magatartásuk okait; összehasonlítással megkeresni a kisebbségi és a többségi magyar lélek azonosságát, eltéréseit, az elfejlôdés indítékait. Ezek ismeretében pedig végrehajtani a magunk revízióját s gyakorlatilag létrehozni a föltételeket, melyek biztosítják, hogy egy lelkileg csonkítatlan magyarságban integrálódjék a kisebbségi és többségi magyar.

————————————

* Az idézésben az író nevét s az oldalszámot jelöljük. – Az aláhúzott részek az eredetiben is aláhúzva.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2021
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék