magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» I. ÉVFOLYAM - 1995. 1. (1.) SZÁM - Kisebbségi jogok nemzetközi garanciái
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Tisztelt Olvasó!

Jelen lapszámunkkal a Magyar Kisebbség 1922-1942 között folyamatosan megjelenô nemzetpolitikai szemle új folyamát kívánjuk útjára indítani.

Más régi-új folyóiratok mellett, a többször tíz kg-os, vagy a polcon élére állított néhány méter terjedelmû Magyar Kisebbség méltánytalanul elfeledett kiadvány. De nem is a kilogrammban, folyóméterben vagy évfolyamban mért sajtótermék a fontos, hanem a sorokban és a sorok között hordozott szellemiség. Az a szellemiség, amelyet, mint követendô eszmét, a most induló új folyam szerkesztôi is maguk elé tûztek. Természetesen tudjuk, hogy a kisebbség, magyar kisebbség, nemzetpolitika szavak tartalma az idô múltával alapvetôen módosult, változott. Ezért szükséges elmondanunk, hogy tudatosan vállaltuk a régi név folytatását, hiszen szellemi elôdünknek tekintjük a Magyar Kisebbséget.

A most megjelenô jogi-politikai szemle fonalát ott szeretnénk felvenni, ahol ezelôtt több mint félszáz évvel kényszerûségbôl megszakadt a régi, anélkül hogy a hajdani periodika által megteremtett formai kereteket mereven értelmeznénk.

Ami a lap jellegét illeti, el kell mondanunk, hogy a szerkesztés folyamán követendônek tartjuk az erdélyi magyarság 20. századi történetében beállott két nagy cezúra (az 1918-as "impériumváltás" és az 1989-es "rendszerváltás") mentén kialakult sajátosságok megjelenítését. Az egyes lapszámok tartalmát úgy próbáljuk összeállítani, hogy egyszerre legyen szemlélhetô a lapszámot meghatározó téma egykori és mai megítélése. Fontosnak tartjuk a politikai törésvonalak, a hatalmi és társadalmi intézmények és erôvonalak bemutatását, a célból, hogy az olvasó könnyebben igazodhasson a labirintusok útvesztôiben.

Az új folyam elsô három kötete adja meg a további témák "alaphangját". Ennek megfelelôen:

- a kisebbségi jogok nemzetközi garanciarendszerére,

- az országon belüli alkotmányos helyzetre,

- és a belsô politikai viszonyokra épülnek a majdani lapszámok témái, amelyek már egy-egy részterület feldolgozásai lesznek.

Folyóiratunk szerkezete is igyekszik megfelelni a kor követelményeinek. Ezért kiadványaink elsô részében hosszabb lélegzetû, szakmai vitáknak adunk helyet. Nem csupán már folyamatban lévô diskurzusokat szeretnénk közvetíteni, hanem lehetôséget kívánunk biztosítani minden új jogi, politikatudományi és más társadalomtudományi markáns és szigorúan igényes eszmecserének. Az álláspontok nyílt "ütköztetése", az érvekre érvekkel való válaszolás, a másként gondolkodás tiszteletben tartása lehet elôrehaladásunk egyik motorja. Módszerünk a következô: minden lapszámban megjelenik egy vitaindító, amelyre olvasóinktól a következô lapszámban várjuk a hozzászólásokat. Reményeink szerint így vitázóink és olvasóink táborát egyaránt szélesíthetjük.

Mûhely rovatunkba olyan írásokat várunk, amelyek a tudományos igényesség szigorú érvényesítésével készültek, és a világban elfoglalt helyünket, illetve közvetlen környezetünket megjelenítô problémákról szólnak. Egyetlen mércénk: a színvonal.

Archívum rovatunkban elmúlt korok ma is idôszerû írásait szeretnénk újraközölni, akár a régi Magyar Kisebbség, akár más, hasonló jellegû kiadvány hasábjairól.

Véleményünk szerint egyéni és kollektív jogainkért - nemzetközi téren is - akkor tudunk hatékonyan fellépni, ha ismerjük azoknak a hazai jogszabályoknak, illetve nemzetközi jogi szerzôdéseknek és dokumentumoknak a pontos tartalmát, amelyekre jogaink érvényesítése végett hivatkozunk. Ehhez kíván hozzásegíteni Dokumentumok címû rovatunk, ahol azokat a törvénycikkeket, egyezményeket közöljük, amelyek sorsunkat meghatározhatják.

A Parlamenti élet fejezetben képviselôink és szenátoraink Román Parlamentbeli tevékenységébe kívánunk betekintést nyújtani interpellációik, kérdéseik és felszólalásaik ismertetése révén. Más, demokratikus gondolkodású képviselô parlament elôtti felszólalásainak közlésétôl sem zárkózunk el.

Szemlénkben figyelemmel kísérjük a kiadványunk szempontjából fontosnak ítélt könyvek megjelenését és tartalmát.

A bibliográfia a kisebbségi téma szakirodalmában kíván tájékoztatást nyújtani.

Rovatstruktúránkat nem tekintjük merevnek. A jogos igényekhez természetesen mi is alkalmazkodunk.

Egy Trianon utáni aktív nemzetpolitikusunk gondolata mentén fogalmazhatnánk úgy is, hogy szerencsések vagyunk, hiszen olyan korban élünk, amikor ilyen jellegû munkára szükség van. Lehet, hogy sajátos erdélyi helyzetünk olyan értékeket termel ki közösségünkbôl, amelyek nemzetállami lét esetén rejtve maradnának.

Egy biztos: Kós Károly gondolata ma is épp oly idôszerû, mint egykor volt, akár mottónk is lehetne:

"Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk."

Dr. Tamás Sándor

Utóirat

Tekintettel a most induló új folyam jellegére, felkértük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnökét és szövetségi elnökét, illetve a folyóirat kiadóját, hogy a lappal kapcsolatos gondolataikat fogalmazzák meg. A beérkezett írásokat a következô néhány oldalon olvashatják.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék