magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» I. ÉVFOLYAM - 1995. 1. (1.) SZÁM - Kisebbségi jogok nemzetközi garanciái
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Magyar Kisebbseg

Dr. Csapó I. József

Az erdélyi (romániai) magyar nemzeti közösség önkormányzása

Az erdélyi (romániai) magyar nemzeti közösség közképviseleti és érdekvédelmi szövetsége - kétmilliónyi számbeli kisebbségben élô, de történelmi és területi hagyományokkal rendelkezô, különbözô régiókban a lakosság számához viszonyítva többségben levô magyar nevében - 1992 októberében kinyilvánította az önrendelkezéshez való jogot.

Önmeghatározása szerint a romániai magyarság önmagát, mint ôshonos közösséget, államalkotó tényezônek, önálló politikai alanynak, a román nemzet egyenrangú társának tekinti.

Tudomásul véve állami hovatartozását, élve a nemzeti közösség azon jogával, hogy elismerje és identitását védelmezze azon állam, amelynek területén létezik, a szubszidiaritás elve alapján célként megfogalmazva az egész társadalomra kiterjedô demokrácia megteremtését, az erdélyi (romániai) magyar nemzeti közösség igényli a belsô önrendelkezést gyakorlattá változtató autonómiaformák jogi garanciáinak megteremtését.

Az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozat az új román állam alapelveként proklamálja az együttélô népek teljes nemzeti szabadságát, minden nép azon jogát, hogy saját kebelébôl való egyének által saját anyanyelvén éljen az oktatással, a közigazgatással és az igazságszolgáltatással, számarányos részvételi jogot kapjon a törvényhozásban és az ország kormányzásában, valamint teljes autonómiát és felekezeti szabadságot az államban levô összes vallásfelekezetek számára.

A kisebbségekre vonatkozó 1919. december 9-i Párizsi Szerzôdés a Szövetséges és Társult Hatalmak, valamint Románia között, a szabadságot és az igazságot szavatoló biztos garanciákat ír elô a Romániához "újonnan transzferált területek" számára. A kisebbségi garanciák között szerepel az anyanyelv szabad használata a magán- és a közéletben, a bíróságon, az anyanyelvû oktatás létrehozása, vezetése, ellenôrzése, az állami költségvetésbôl való arányos közösségi részesedés a tanügy, a vallás, a jótékonyság területén. A 11. szakaszban pedig Románia egyeért - az állam ellenôrzése alatt - a székelyek és a szászok helyi autonómiájával Erdélyben, a vallás és az iskoláztatás területén.

Alapelvek

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség programjában az alábbi célt is megfogalmazza: "Történelmi és földrajzi sajátosságainkat tekintetbe véve, a romániai magyar nemzeti kisebbség számára a helyi és regionális önigazgatást, a személyi és kulturális autonómiát tekintjük irányadónak és követendônek."

Kétmilliónyi erdélyi (romániai) magyar nevében a közképviseleti és érdekvédelmi szövetség legitim döntéshozó testülete tehát kinyilvánította az államon belüli önrendelkezést, szerves törvénytervezetében jelenítette meg az autonómiaformákat, s a hagyományokra, az európai közösségek dokumentumaira és gyakorlatára alapozva vitatja a hatásköröket és intézményeket magukba foglaló önkormányzati típusok statútumait.

A különbözô hatáskörû autonómiaformák a magyar nemzeti közösséghez tartozó személyek identitása megôrzésére, továbbadására, fejlesztésére vonatkozó, sajátos egyéni és közösségi jogainak gyakorlásához teremtenek jogi keretet, a törvényerejû statútumok pedig garantálják a megfelelô többlethatásköröket és az önkormányzást lehetôvé tevô intézményeket. A magyar nemzeti közösség önkormányzása, a sajátos státusú helyi önkormányzatok mûködése, a regionális autonómia érvényesítése a következô alapelvekre épül:

- Az erdélyi (romániai) magyar nemzeti közösség fennmaradásának feltétele nemzeti identitásának, történelmi és területi sajátosságainak megôrzése.

- A közösség elkötelezett a demokrácia és a humanizmus eszméi iránt.

- A harmonikus együttélés a többségi nemzettel a belsô- és a nemzetközi stabilitás egyik feltétele.

- A nemzeti közösség, valamint a hozzá tartozó személyek jogainak védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének alkotóeleme és, mint ilyen, a nemzetközi együttmûködés területe.

- Az önrendelkezés minden közösséget megillet; az önrendelkezés jogalanya a nép, s csakis az a kirekesztô felfogás zár ki minden más etnikai közösséget a jog hatáskörébôl, amelynek ismérve, hogy a többség az állam kizárólagos tulajdonosa.

- Az autonómia intézményeinek célja azoknak a feltételeknek a megteremtése a magyar nemzeti közösség számára, amelyek keretében e közösség a fennmaradását befolyásoló valamennyi létfontosságú kérdésben szuverén és demokratikus módon maga dönt.

A történelem bebizonyította, hogy csak ott valósítható meg a különbözô népeknek, nemzeti közösségeknek, mint autonóm politikai szubjektumoknak egy államszerkezeten belüli konfliktusmentes együttélése, ahol megvalósult az államhatalmi ágak különválasztása, alkalmazást nyert a szubszidiaritás elve, érvényesülnek az emberi jogok és az állampolgári szabadságok, kiépülnek a különbözô szintû autonómiák törvényes keretei.

Önrendelkezés

Az önrendelkezésre törekvés, illetve megvalósítási formáinak, a különbözô közösségi autonómiaformák hatásköreinek elnyerése és intézményeinek létrehozása világjelenség. Az ENSZ elôkészítô munkálatai már 1945 júniusa elôtt folytak, amikor fölmerült az önrendelkezés kérdése a gyarmatok, valamint az ún. kormányzat nélküli területek vonatkozásában. Mivel alapvetô államszervezési elvek ütköztek, az ENSZ Alapokmánya nem foglalkozott az önrendelkezéssel. Az ötvenes évekkel kezdôdôen azonban, számos ENSZ közgyûlési határozat ismerte el az önrendelkezési jogot, mint olyan alapvetô emberi jogot, amely nélkül a többi emberi jog is tartalmatlanná válik. Ez a magyarázata annak, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1966), valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1966) elsô szakaszainak szövege egyezik a népek önrendelkezési jogának meghatározásával.

Az új világrendben az önrendelkezési törekvések több típusa különböztethetô meg. A gyarmatellenes önrendelkezés új államok létrejöttében testesült meg, az államhatárokat túllépô önrendelkezés két vagy több állam hatáskörébe tartozó régió területi önállóságának elnyerését eredményezheti, a szétszórt népek önrendelkezése területi autonómia révén teremthet hazát, az ôshonos népek önrendelkezése a történelmi hagyományokból fakadó szülôföldhöz való jogot szentesíti, az államon belüli önrendelkezés pedig a számbeli kisebbségben levô nemzeti közösségek önigazgatását garantálja.

Az erdélyi (romániai) magyar nemzeti közösség érdekvédelmi és közképviseleti szövetségének döntéshozó testülete az államon belüli, tehát a belsô önrendelkezést hirdette meg, s gyakorlását különbözô típusú önkormányzással (autonómiával) igyekszik megvalósítani. Történelmi és testületi sajátosságoknak megfelelôen három autonómiaforma jogi garanciáinak elérése szükségszerû: a személyi elvû autonómiáé, a különleges státusú önkormányzaté és a regionális autonómiáé.

Az Európa Tanács 1993. október 9-i csúcstalálkozóján közreadott Bécsi Deklaráció nemzeti kisebbségekre vonatkozó II. mellékletének 7. bekezdése kötelezettséget tartalmaz az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet koppenhágai és egyéb dokumentumaiban foglalt vállalások teljesítésére. Az EBEÉ koppenhágai dokumentumában (1990) az aláíró országok kinyilatkoztatják azon erôfeszítéseiket, hogy a kisebbségi csoportok számára helyi vagy autonóm önigazgatást szavatoljanak. Az EBEÉ genfi dokumentuma (1991) IV. fejezetében pedig megállapítják: a nemzeti kisebbségek történelmi és területi feltételei kiváltképpen ott fontosak, ahol a demokratikus intézmények a konszolidáció idôszakában vannak, s a nemzeti kisebbségek problémáinak megoldása különleges figyelmet igényel. E dokumentumokban pozitív eredményként értékelték a demokratikus úton elért megoldásokat, amelyek között szerepel a helyi vagy autonóm adminisztráció, valamint a területi alapú autonómia, illetve a nemzeti kisebbségek önigazgatása azokban a hatáskörökben, amelyek identitásukra vonatkoznak.

Románia Európa Tanácshoz való csatlakozását kedvezôen értékelô 176/1993-as számú közgyûlési Véleményezés ezen feltételek teljesítésére kötelezi a hatóságokat. A Véleményezés 5. pontja szerint a román hatóságok írásban deklarálták, hogy a kisebbségeket védô politikát az Európa Tanács 1201/1993-as számú Ajánlásában megfogalmazott alapelvekre építik. Az 1201/1993-as számú ET Ajánlás 11. szakasza pedig a következôket írja elô: azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy saját történelmi és területi helyzetüknek megfelelôen az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm hatóságokkal vagy sajátos státussal rendelkezzenek.

Alkotmányosság

Tehát a Románia által is aláírt európai dokumentumokban a sajátos státusú önkormányzatok létrehozása mellett kihangsúlyozottan szerepel, mint a nemzetiségi problémák megoldásának demokratikus útja, a területi alapú autonómia és a nemzetiségek önigazgatása. A magyar nemzeti közösség autonómiajogának törvény általi elismerése valójában a vállalt nemzetközi politikai kötelezettségek teljesítése.

És e törvényhozói döntés nem alkotmányellenes.

Az alkotmány 20. szakasza értelmében az állampolgárok jogaira és szabadságjogaira vonatkozó alkotmányos rendelkezések az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációjával, a Románia által elfogadott egyezményekkel és egyéb szerzôdésekkel összhangban értelmezendôk és alkalmazandók; a belsô törvényekkel való meg nem egyezés esetén az alapvetô emberi jogokra vonatkozó és Románia által elfogadott nemzetközi szabályozásoknak a belsô törvényekkel szemben elsôbbségük van. A 116. szakasz 3. bekezdése szerint pedig autonóm adminisztratív hatóságok szerves törvénnyel létrehozhatók. Egyébként az alkotmány elismer közösségi autonómiákat. A 29. szakasz 5. bekezdése szerint a vallási felekezetek az állammal szemben autonómok, a 32. szakasz 6. bekezdése az egyetemi autonómiát garantálja. A 119. szakasz pedig elôírja, hogy a területi-adminisztratív egységekben a közigazgatás a helyi autonómia elvére és a közhivatalok decentralizációjára épül. A 120. szakasz 1. bekezdése szerint a helyi autonómiát a községekben és a városokban, a törvény feltételeinek megfelelôen, a helyi közigazgatási hatóságok valósítják meg. A 2. bekezdés értelmében pedig a helyi tanácsok és a polgármesterek, a törvény feltételeinek megfelelôen, mint autonóm közigazgatási hatóságok mûködnek és oldják meg a községek és a városok közügyeit. A Helyi Önkormányzat Európai Chartája - amelyet Románia külügyminisztere 1994 novemberében aláírt - 13. szakaszában megfogalmazza: a jelen Charta tartalmát képezô önkormányzati elvek érvényesek a szerzôdô felek területén levô minden önigazgatási szervezeti kategóriára.

A sajátos hatáskörû önkormányzatok létrehozásának igénye tehát az Alkotmánnyal és a Románia által is elfogadott nemzetközi szabályokkal összeegyeztethetô törekvés.

Statútumok

Az RMDSZ Nemzeti kisebbségekre és Autonóm Közösségekre Vonatkozó Törvénytervezeteinek 53. szakasza a személyi autonómiával rendelkezô nemzeti közösség önkormányzatára vonatkozó Statútum, 56. szakasza a sajátos státusú önkormányzatok hatáskörének kidolgozásáról, 59. szakasza a regionális autonómiát gyakorló nemzeti közösség önkormányzati szabályzatának összeállításáról rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy a törvénytervezet politikai-társadalmi, de leginkább parlamenti vitájakor az említett törvényerejû statútumok tervezeteinek elôterjesztése nélkülözhetetlen. Az autonómia három formájára vonatkozó törvényerejû szabályozások tervezetét tulajdonképpen már a törvény-tervezethez hozzá kellett volna csatolni.

Mi a következménye annak, ha a statútumok tervezetei nem kerülnek testületi vitára, ha nem születik közösségi döntés arról, hogy az erdélyi (romániai) magyarság által kinyilatkoztatott autonómiaformák milyen hatáskörökre vonatkozzanak, milyen intézményrendszerek mûködtetik, milyen jogszabályok védik? A válasz egyszerû: nem lesz semmiféle autonómiánk, s távlatilag veszélyeztetett a nemzeti identitásunk.

I. A Romániai Magyar Nemzeti Közösség Személyi Elvû Autonómiájának Statútum-tervezetében a következô önkormányzati hatásköröket javasolom: a közösségi közképviseletet és érdekvédelmet; illetékességet az anyanyelvhasználat területén; döntési hatáskört az önálló anyanyelvû oktatási rendszerben; összehangoló tevékenységet az országos hatáskörû magyar mûvelôdési intézmények mûködtetésében és felügyeletében; jogkört az anyanyelvû közszolgálati médiával kapcsolatos kérdésekben; közremûködést a gazdasági társadalmi szervezôdésekben.

E hatásköröket a kataszterben megjelenített nemzeti közösség által titkos, általános és közvetlen választások útján létrehozott döntéshozó és kinevezett végrehajtó testület gyakorolja. Az említett hatáskörû, személyi elvû önkormányzás, amely a magyar nemzeti közösséget illeti meg, a következô alapelvekre épít: teljes egyenjogúság a nemzeti közösség és tagjai számára; jog a belsô önrendelkezéshez a történelmi és területi sajátosságoknak és hagyományoknak megfelelô autonómiák révén; jog az állami költségvetésbôl fenntartott anyanyelvû oktatási, nevelési, kulturális, tudományos intézményhálózathoz; szabad anyanyelvhasználat a magán- és közéletben, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; anyanyelvû felekezeti oktatási rendszer kialakítása és fenntartása a költségvetésbôl, az alkotmányban szavatolt egyházi autonómia jogán! A nemzeti közösségnek az önazonosságára, az anyanyelv használatára, az óvodától egyetemig terjedô anyanyelvû oktatásra, a közigazgatási területek határainak és a demográfiai összetétel erôszakos megváltoztatására vonatkozó törvényes és határozati szabályozások tekintetében vétójoggal kell rendelkeznie.

II. A Sajátos Státusú Helyi Önkormányzat Statútum-tervezetében, az Európa Tanács 1201/1993-as számú Ajánlása 11. szakaszában elôírottakra alapozva, a következô tételt fogalmaztuk meg: az a helyi közigazgatási egység, ahol a magyar nemzeti közösséghez tartozó személyek a lakosság számához viszonyítva számbeli többségben vannak, a helyi autonómiajog alapján, törvényes keretek között, sajátos státust kap, és a nemzeti közösség anyanyelvét az állam hivatalos nyelvével egyenrangú nyelvként használja.

A sajátos státus, a törvény szerinti közigazgatási hatáskörökön túl, biztosítaná: a nemzeti, nyelvi, vallási identitás védelmét, az egyéni és közösségi nemzetiségi jogok érvényesítését, a nemzeti közösség történelmi hagyományainak, anyanyelvének, kultúrájának ápolását, az anyanyelvû oktatást, a nemzeti közösség saját intézményrendszerének mûködtetését, az egyenlôség, a tolerancia, a szolidaritás eszméinek érvényre juttatását.

E hatáskörök gyakorlásáért az önkormányzat szavatolná az alapvetô emberi jogok és szabadságok érvényre juttatását, az anyanyelvû oktatás és kultúra védelmét, intézményeinek létesítését és fejlesztését, a sajátos szociális kérdések megoldását, az anyanyelvû tömegtájékoztatás támogatását, a helyi rendôrség közrenddel és közbiztonsággal kapcsolatos felügyeletét. A Helyi Közigazgatási Törvény rendelkezései alapján mûködô helyi önkormányzati tanács a sajátos státus alapján rendeleteket hozhatna a település hivatalos magyar jelképeinek, nevének meghatározásáról, a nemzeti közösség ünnepeirôl, a mûemlékek és emlékhelyek védelmérôl, a múzeumok, kulturális-tudományos intézmények felügyeletérôl, a magyar nyelvû rádió- és tévéadók létrehozásáról, mûködésük biztosításáról, az erdôgazdálkodásról, az ásvány- és hévizek hasznosításáról.

A Helyi Önkormányzat Európai Chartája - amelynek alapelveit a sajátos státusú helyi önkormányzat statútum-tervezete alkalmazza - 10. szakasza értelmében a tervezetben a következô jog szavatolását javaslom: a sajátos státusú helyi önkormányzatok, sajátos közös feladataik ellátása érdekében, jogosultak arra, hogy hatáskörük gyakorlása során együttmûködjenek és egyesüljenek.

III. A regionális Autonómia Statútum-tervezete a nemzeti közösség azon jogát jelenítheti meg, amelynek alapján sajátos státusú helyi önkormányzati vagy népszavazás révén regionális autonómiát, azaz regionális önkormányzatot hoz létre. Ezen önkormányzási forma célja az állampolgár társadalmi életben való demokratikus részvételének, gazdasági fejlôdésének, szociális biztonságának, a területi érdekek érvényesülésének, a nemzeti közösség védelmének elôsegítése.

Szükségszerû kihangsúlyoznom, hogy a magyar nemzeti közösség regionális önigazgatása nem sérti, nem sértheti a nemzeti szuverenitást, nem veszélyezteti az állam területi integritását, hiszen az államon belüli önrendelkezés megvalósításának egyik formája.

A regionális önkormányzat pedig a sajátos státusú helyi önkormányzatok választott tanácsosaiból alakulna, melynek hatásköre a teljes jogkörû helyi autonómia érvényesítése lenne. E hatáskör kiterjedne a településfejlesztésre, a gazdasági tevékenységre is, valamint a sajátos és általános feladatok teljesítésekor nélkülözhetetlen egyeztetésre és közvetítésre. A regionális önkormányzat intézményrendszerének alkotóelemei közé tartozna az Önkormányzati Tanács, amely a területi képviseletet is ellátná, a végrehajtó és igazgatási feladatokkal megbízott Végrehajtó Testület, az Önkormányzati Tanács saját tagjai sorából megválasztott Elnök, aki ellátja az adott közösség legmagasabb szintû képviseletét.

A központi végrehajtó hatalommal való kapcsolatot illetôen a kormánynak az autonóm régiót érintô kérdésekben figyelembe kell vennie a regionális önkormányzat véleményét. Nyilvánvaló, hogy az Önkormányzati Tanácsnak közjogi személynek kell mûködnie, amelynek jogosítványai közé tartozik a határozathozatal, az állam törvényeinek tiszteletben tartásával, saját hatáskörében; a törvénytervezetek kezdeményezése, saját végrehajtó hatalmának gyakorlása, a helyi hatóságok önállóságának védelmezése, az autonóm régió gazdasági-pénzügyi tervének kidolgozása, végrehajtása, a térségre vonatkozó nemzetközi együttmûködésben való részvétel. A regionális önkormányzatnak, belsô fejlôdése biztosítása és hatásköre ellátása érdekében, pénzügyi autonómiával kell rendelkeznie.

A regionális önkormányzat szervei felett ellenôrzésre jogosult lenne az Alkotmánybíróság a normatív rendelkezések alkotmányosságát illetôen, a kormány az átruházott jogkörök gyakorlása terén, a Közigazgatási Bíróság az önkormányzat közigazgatási terveinek tevékenységére és határozataira vonatkozóan, a Számvevôszék a pénzgazdálkodás és a költségvetés végrehajtása ügyében.

A különbözô hatáskörû és elvû önkormányzás tehát nem állam az államban, hanem a belsô önrendelkezés különbözô formákban való kifejezése az államban a magyar nemzeti közösség részérôl, amely történelmi és területi sajátosságainak megfelelôen kinyilvánította az autonómiához való jogát, e jog gyakorlását lehetôvé tevô törvényes garanciák iránti igényét.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék