magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 4. (22.) SZÁM - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Horváth Krisztina

A Hasan és Chaush c. Bulgária ügy1 és a kisebbségi jogok védelme,
avagy a muftik törik át a hallgatás falát?

 

1. Bevezetés

Alig pár hónapja jelent meg a Magyar Kisebbség című folyóirat hasábjain Kovács Péter írása a Szerif c. Görögország ügy2 kapcsán. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ezzel az ítélettel kivételesen - és ráadásul kisebbségbarát formában - döntött egy kisebbségi tárgyú ügyben, és a szerzô fel is tette a kérdést, hogy vajon "magányos fecske, vagy új tendencia" van kialakulóban. Valóban, a Bíróság joggyakorlatában a kisebbségi tárgyú ügyek száma elenyészô,3 így ez utóbbi felvetés igencsak megállja a helyét.

A kisebbségi jogok védelme a népek önrendelkezési jogának az emberi jogok védelmében érvényesülô alapvetô szerepére vezethetô vissza.4 A kisebbségek jogai jórészt kollektív jogok, effektív védelmük azonban éppen emiatt az Európai Emberi Jogi Egyezményen belül ellentmondásosan alakul.5 A diszkrimináció tilalmáról szóló 14. cikkely ugyan tiltja a kisebbség hovatartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetését, illetve más cikkelyek alkalmazása is felmerülhet kisebbségi jogsérelmek kapcsán, ugyanakkor az Egyezmény nem tartalmaz speciális, kisebbségi jogok védelmére vonatkozó szabályt.6 Ezen kívül, a 14. cikkely szubszidiárius jellegű,7 tehát a más, Egyezményben foglalt jogok sérelméhez való kapcsolódása, illetve a joggyakorlat precedens rendszerszerű működése az Egyezmény szervei elôtt hátráltatta a kisebbségi jogok érvényesítését.8

Kevesebb, mint egy év után a Bíróság ítélete a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben egyértelműen azt bizonyítja, hogy többrôl beszélhetünk, mint egyszeri elszigetelt esetrôl. A fenti ügyben a probléma ugyancsak a muzulmán kisebbség vallási jogaival kapcsolatban merült fel, és mint ilyen, folytatja az ezzel kapcsolatos gondolatmenetet.

Az iszlám hívôk többségükben nem csak vallási kisebbséget, hanem etnikai, nyelvi, kulturális kisebbséget is alkotnak. Nincs ez másként Bulgáriában sem, ahol a politikai rendszerváltás nyomán a török eredetű muzulmánok - a korábbi asszimilációs politikával ellentétben - vallásszabadságot érintô alapvetô biztosítékokat kaptak, és ennek keretében saját kulturális és társadalmi szervezeteket hozhatnak létre.9

A muzulmán hívôk szempontjából az egyik legfontosabb jogkör a saját vallási szervezet és ez utóbbi vezetôségének kialakítása. Az iszlám eszmerendszerébôl eredôen, illetve az iszlám vallás és jog összefonódására visszavezethetôen a vallási vezetôk szerepe kiemelkedô jelentôségű. A muftik a legképzettebb vallásjogi tudósok körébôl kerülnek ki, és nem csak vallási vezetôkként, hanem mint igazságszolgáltatási-közigazgatási fórum is fontos szerepet töltenek be a muzulmán közösségekben. A muzulmán jog - mely az állami joggal együtt létezik a muzulmánok tekintetében, bár alkalmazási köre szorosan szabályozott - értelmezése és alkalmazása a muftikra hárul, akik fôleg a családjog területén a Korán és a szunna szövegébôl többnyire az analógia módszerének alkalmazásával hozzák meg döntésüket.10

Az, hogy a Bíróság elé a Hasan és Chaush c. Bulgária ügy a lelkiismereti- és vallásszabadságot kimondó 9. cikkely állítólagos sérelme tárgyában került, nem csökkenti az eset kisebbségi jogi vetületét. Az alaphelyzet ebben az ügyben is egy vallási kisebbség ügyeibe való állami beavatkozás volt, melynek eseményeit a közép- és kelet-európai politikai változásokat gyakran követô bonyolult és néhol zavaros hatalmi harcok, illetve az aktuális politikának a vallási életre való hatása, ha lehet, még jobban összekuszálták, mint a korábbi hasonló tárgyú Szerif c. Görögország ügyben.

 

2. A Hasan és Chaush c. Bulgária ügy ténybeli elôzményei

Az ügy eredete az 1989-es bolgár demokratikus változásokra nyúlik vissza, amikor néhány hívô és muzulmán aktivista megkísérelte a vallási szervezet vezetôjének leváltását az akkori fômuftinak (Gendzhev) és a Szent Fôtanács vezetôinek a kommunista rezsimmel való összejátszására hivatkozva. Miután ez a vezetôség ugyancsak rendelkezett támogatottsággal a hívôk körében, a helyzet belsô villongásokhoz és pártszakadáshoz vezetett.

1991-ben, Bulgáriában demokratikus kormány került hatalomra,11 melyet követôen a Vallási Kinevezési Igazgatóság (továbbiakban: Igazgatóság),12 mely a Minisztertanácshoz kapcsolt kormányhivatal, Gendzhev 1988-as bolgár fômuftivá való választását semmisnek nyilvánította, elmozdította hivatalából, és egy Ideiglenes Szent Tanácsot jegyzett be a muzulmánok vallási szervezetének átmeneti irányítására az állandó vezetôségnek a Muzulmán Nemzeti Konferencia általi megválasztásáig.13

A Muzulmán Nemzeti Kongresszus, melyet az Ideiglenes Szent Tanács rendezett meg, 1992. szeptember 19-én Fikri Sali Hasant választotta a bulgáriai moszlimok fômuftijává, és egyben elfogadta az új szervezeti alapszabályt is. E döntéseket 1992. október 1-jén az Igazgatóság be is jegyezte. Bár folytatódott az ellentét Gendzhev és Hasan között, az Igazgatóság álláspontja 1994 közepéig változatlan maradt, azaz Hasant tekintette fômuftinak.

Gendzhev hívei 1994. november 2-án rendeztek egy kongresszust, melyen megválasztottak egy vezetôséget, ennek vezetôjévé pedig Gendzhevet nevezték ki, illetve elfogadtak egy másik alapszabályt. Az újonnan megválasztott vezetôség benyújtotta bejegyzés iránti kérelmét az Igazgatósághoz.

Bulgáriában, csakúgy, mint a térség több más államában, a politikai változások utáni második demokratikus választások a politikai visszarendezôdés igényét mutatták. A szocialisták kerültek hatalomra, melynek idôpontja ebben az esetben 1995 januárjára esett. A további események és bonyodalmak nagy része, mint majd láthatjuk, ennek a ténynek tudható be.

Mindezek után ugyanis, 1995. január 16-án az Igazgatóság levelet írt Hasannak, melyben - aggodalmát fejezve ki a muzulmán közösség megosztottságával kapcsolatban -, és mint fômuftit arra kérte, hogy halassza el a megrendezni kívánt konferenciát, ugyanakkor egy egységes kongresszus megrendezését is javasolta.

1995. február 22-én Sivarov bolgár miniszterelnök-helyettes felügyeleti jogkörében határozatot adott ki, melyben elfogadta a Gendzhev által rendezett konferencián születetteket,14 és ennek alapján az Igazgatóság bejegyzettnek nyilvánította a Gendzhev vezette gárdát. Ezt követôen az újonnan bejegyzett vezetôség a szófiai fômufti-irodából erôszakkal eltávolította az ott dolgozó alkalmazottakat, elfoglalta az épületet, majd az iratok és a vagyontárgyak felett is hatalmat szerzett elôször Szófiában, késôbb pedig az ország más városaiban is. E történéseket személyi változások kísérték.15

Az Igazgatóságnak Hasanhoz, mint magánszemélyhez intézett 1995. március 23-i válasza volt az elsô hivatalos okirat, mely tisztán elismerte, hogy a miniszterelnök-helyettesi határozattal elfogadott alapszabály felváltotta a korábbi szabályzatot, és egyben az újonnan megválasztott vezetôség felváltotta a Hasanét.16

A Hasan által szervezett 1995. március 6-i gyűlésen ôt választották újra fômuftivá. Hasan bejegyzési kérelmet intézett a Minisztertanácshoz, majd válasz hiányában a Legfelsôbb Bírósághoz fordult, mely 1996. október 14-én hozott ítéletében kifejtette, hogy a Hasan vezette Fômufti Iroda 1992-ben megfelelôen bejegyzésre került, és ezzel jogi személlyé vált, mely státusát azt követôen sem veszítette el. Ennek következtében a Minisztertanács kötelessége az új szabályzattal vagy vezetôi személycserével kapcsolatos bejegyzési kérelem megvizsgálása, illetve a Minisztertanács hallgatólagos elutasítása jogsértô volt.17 1996. november 19-én Sivarov miniszterelnök-helyettes elutasította a bejegyzési kérelmet, arra hivatkozva, hogy egy vallási vezetôség már bejegyzésre került a moszlim közösség kapcsán (a Gendzhev által vezetett), s így a kérelem ellentétes a vallási kinevezésekrôl szóló törvénnyel.

Hasan fellebbezését követôen a Legfelsôbb Bíróság, az alkotmány 13. cikkébe való ütközésre hivatkozva, hatályon kívül helyezte a bejegyzési kérelmet elutasító határozatot. Eszerint az elutasítás "jogsértô közigazgatási beavatkozást [jelentett] egy vallási közösség belsô szervezetébe". A Legfelsôbb Bíróság ítéletei ellenére a Minisztertanács nem jegyezte be a Hasan vezette vallási vezetôséget.

Ahhoz, hogy az események új fordulatot vegyenek, újabb kormányváltásnak kellett bekövetkeznie Bulgáriában. 1997 februárjában ismét a demokratikus erôk alakíthattak kormányt. Ezt követôen Hasan kérelmezte a Minisztertanácstól az 1995-ös alapszabály és az akkor megválasztott vezetôség bejegyzését. A Minisztertanács egy egységes kongresszuson megválasztott vezetôséget kívánt bejegyezni. Az új vezetôi testület Hasan társai közül került ki, azonban Hasan nem került közéjük. A Kormány az új vezetôséget bejegyezte.

Gendzhev fellebbezése nyomán a Legfelsôbb Közigazgatási Bíróság arra hivatkozott, hogy miután soha nem került érvényesen bejegyzésre, az ügyben nem rendelkezett perlési joggal. Az indoklásban szerepelt, hogy Sivarov miniszterelnök-helyettes érvényes minisztertanácsi felhatalmazás nélkül hagyta jóvá Gendzhev hivatalát, így az általa vezetett Fômufti Iroda jogilag soha nem létezett és az 1995-1997. közötti cselekményei semmisek.

 

3. A Bíróság döntésének jelentôsége

Alapvetô vita alakult ki a felek között abban a tekintetben, hogy vajon az Egyezmény mely cikke alkalmazható az esetre. A panaszosok a 9. cikkelyben foglalt gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság megsértésére hivatkoztak, pontosítva, hogy a muzulmán vallási közösség vezetésének 1995-ös elmozdítása, illetve az azt követô események egészen 1997 októberéig a fent említett jog sérelméhez vezettek. A 9. cikkely alkalmazhatósága azonban elôzetes kérdéseket vetett fel, hiszen a panaszosokkal ellentétben a bolgár kormány az egyesülési jogot szabályozó 11. cikkelyt tekintette alkalmazandónak az ügyre, kiemelve a vallási szervezetek állami egyesületi jellegének elsôrendűségét.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. cikkelye így szól:

"(1) Mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadsághoz; ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyôzôdés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy meggyôzôdésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság elôtt, mind a magánéletben istentisztelet, oktatás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.

(2) A vallás vagy meggyôzôdés kifejezésre juttatásának szabadságát csak a törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság, a közrend, a közegészség vagy az erkölcsök, illetôleg mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek."

A Bíróság a kérdés vizsgálata során kifejtette, hogy a vallási közösségek hagyományosan szervezettel rendelkeznek, és az elöljárók személye a közösség minden tagja számára különös fontosságú. Így tehát a vallási közösség életében való részvétel hitbeli megnyilvánulás, azaz a 9. cikkely alapján védendônek minôsül. Ugyan a vallási szervezettel kapcsolatos kérdések a gyülekezési és egyesülési szabadságot kimondó 11. cikkely hatálya alá tartoznak, azonban a 9. cikkely magában foglalja az állami beavatkozástól mentes közösségi működést is.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy a vallási közösségek autonómiája elengedhetetlen feltétele a pluralizmusnak, és nem csak a közösségi szervezetet érinti, hanem kihat az aktív tagok vallásszabadsághoz fűzôdô jogainak hatékony gyakorlására is. Így tehát a vallási közösség szervezeti életének 9. cikkelybeli védelme nélkül az egyéni vallásszabadsághoz fűzôdô jog válna sérülékenyebbé.18

A Bíróság tehát elutasította a Kormány indítványát, miszerint az ügyet a 11. cikkely alapján kellene tárgyalni, arra hivatkozva, hogy a 9. cikkely figyelembe nem vétele az ügyet a lényegi elemétôl fosztaná meg, és a Bíróság a továbbiakban a 9. cikkelyt vette alapul az ügy vizsgálatához.

Amint a fentiekbôl kitűnik, a Bíróság ugyan nem kezeli a 9. cikkelyben foglalt jogokat egyértelműen kollektív jogokként, ugyanakkor hangsúlyozza a vallási közösség fontos szerepét, és egyben utal arra, hogy a közösség jogainak sérelme az egyéni jogok sérelmét is maga után vonhatja. Ezzel az érveléssel a Bíróság a 9. cikkely szigorúan egyéni jogként való értelmezésétôl a közösség jogainak védelme irányába mozdul el, amennyiben ezek jogainak sérelme egyéni jogsérelemhez vezethet, és ezzel egy egyértelmű elôrelépést tesz a kisebbségi jogok egyezményi védelme terén.

A muzulmán közösség szervezeti életébe való beavatkozás tekintetében a Bíróság nem kívánt a vallási közösségek bejegyzésének természetével kapcsolatban általánosan állást foglalni, és inkább az állami beavatkozás tényét vizsgálta. Megerôsítette, hogy az állami hatóságoknak ezen a területen érvényesülô semlegességi kötelezettségének megszegése a 9. cikkelyben foglalt jogok gyakorlásába történô beavatkozásnak minôsül, lévén, hogy a vallásszabadság általában véve kizár mindennemű állami diszkréciót annak meghatározásában, vajon vallások vagy egyes vallási eszközök legitimek-e. Ugyanígy az az állami cselekmény, amely egy megosztott vallási közösséget illetôen az egyik vezetôt támogatja, vagy amely a közösséget egy személy vezetése alá kényszeríti, ugyancsak beavatkozásnak minôsül, miután egy demokratikus társadalomban az államnak szükségtelen lépéseket tennie egy vallási közösség egységesítése érdekében.19

Arra a Kormány által kimondott érvelésre, miszerint az Igazgatóság bejegyzési aktusa kizárólag deklaratív jellegű, a Bíróság az eset körülményeit vizsgálva kifejtette, hogy az elsô számú panaszos jogilag és ténylegesen akadályozottá vált a képviseleti jogaiban, melyeket egyéb úton sem érvényesíthetett, tehát nem tudta ellátni a fômufti tisztéhez kapcsolódó feladatokat és a közösségi tulajdon felett sem gyakorolhatott semmilyen hatalmat. Továbbá, az, hogy a Minisztertanács semmibe vette a Legfelsôbb Bíróság által hozott döntéseket, ugyancsak a funkció gyakorlásának effektív ellehetetlenítéséhez vezetett.

A Bíróság az állami beavatkozást tovább elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a bepanaszolt állami cselekmények fontossága az egyszerű bejegyzési aktuson túlmutató, hiszen a muzulmán vallási közösség egy részére biztosítottak kedvezményeket a másik, korábbi vezetés kizárásával egyidejűleg. Ezzel az állami hatóságok a kizárt vezetôséget megfosztották minden lehetôségtôl a közösség akár csak egy részének is, annak beleegyezésével történô irányítására.20

Mint látható, a Bíróság ebben az esetben - a Szerif c. Görögország ügyben hozott ítéletétôl eltérôen21 - nem mélyült el az azonos vallási közösség több mufti általi megosztott vezetés problematikájában, ugyanakkor, azzal ellentétben, ilyen megosztott helyzet lehetôségét egyértelműen elismerte, tehát egyértelműen a közösségen belüli önrendelkezési szabadságot húzta alá.

A beavatkozás "törvényben meghatározott[ságát]" vizsgálva a Bíróság kiemelte, hogy a bejegyzésre vonatkozó jogszabályok nem írnak elô a kérelmek megvizsgálásakor alkalmazandó kritériumokat, és eljárási biztosítékokat sem nyújtanak ebben a körben. Az R-12-es határozatot és az Igazgatóság döntését nem közölték az érintettekkel, nem tartalmaztak indoklást, és jogi hatásuk tekintetében is homályosak voltak. Mindezeket a tényeket figyelembe véve tehát a Bíróság úgy döntött, hogy a beavatkozás nem volt "törvényben meghatározott", mivel olyan fokú diszkréciót engedô jogszabályokon alapult, amely nem biztosítja a világosság és elôreláthatóság követelményeinek megvalósulását, melyet tovább súlyosbított a Legfelsôbb Bíróság ítéleteinek figyelmen kívül hagyása a Minisztertanács által.

Ezekkel a megállapításokkal a Bíróság az érintett területen uralkodó jogszabályi hiányosságokat és az eljárási jogsértéseket is érzékeltette, mellyel remélhetôen megfelelô példát mutat a jövôbeni ilyen típusú jogalkotáshoz és jogalkalmazáshoz, nemcsak Bulgária kapcsán, hanem más államok tekintetében is.

Így tehát nem látszott igazolódni az állami beavatkozás törvényes volta, és az érintett cselekményeknek az Egyezmény 9. cikkelyébe való ütközése megállapításra került, anélkül hogy a Bíróság a 11. cikkely kapcsán is vizsgálta volna a panaszt. Ezzel az esetnek a puszta egyesülési jogot érintô mivolta került háttérbe, azaz a 9. cikkelyen keresztül megvalósult értelmezéssel a Bíróság biztosította a közösség lényeges jellemzôjének figyelembe vételét, vagyis a vallásszabadsági aspektus szempontjainak felülkerekedését az általános közigazgatási szempontok felett.

 

4. A Hasan és Chaush c. Bulgária ügy jövôbeni jelentôsége

Köztudomású, hogy az Egyezményhez kapcsolódó joggyakorlat kisebbségi ügyekben szegényes. Igaz ugyan, hogy ez az eset szükségszerűen a vallásszabadsággal kapcsolatos 9. cikkely kapcsán került elbírálásra, azonban tagadhatatlan, hogy a bulgáriai muzulmán közösség eredetét tekintve etnikai kisebbségnek is számít (török eredetűek), így, áttételesen nem csak vallási kisebbségi ügyrôl, hanem egyben nemzeti kisebbségi ügyrôl is szó van.

A döntésnek azonban nem csupán ez a sajátossága. Nyilvánvaló, hogy egy személynek fômuftivá választása nem csupán magánügy, hanem közügy is, lévén, hogy ezáltal a vallási közösség vezetôjévé válik, akinek nem csak a szervezeten belüli igazgatási, felügyeleti funkciói, hanem komoly vallási és igazságszolgáltatási feladatai is vannak.22

A 9. cikkely kapcsán a Bíróság többször kitért a jogsértésnek a közösségre való hatásaira. Ez ugyan nem változtat a Bíróság gyakorlatán, miszerint a kollektív jogsérelmeket nem, csak az egyéni jogsérelmeket vizsgálja, ugyanakkor az eset alapjául szolgáló sérelmeknek a közösségre vonatkozó hatása fontos szerepet kapott az ítéletben. Így az a kijelentés, melyben a Kormány álláspontját elvetve a Bíróság a vallási közösség szervezeti autonómiáját a 9. cikkely hatálya alá tartozó problémaként említi, amely a közösség és az aktív tagok jogait egyaránt érinti, egyértelműen kiemeli a vallási közösség fontosságát, amely a fenti cikkely szempontjából is védelmet élvez, és amely védelem nélkül az egyéni vallásszabadság sérülne.

A Bíróság világossá teszi, hogy "a hívô vallásszabadsága magába foglalja azt az elvárást, hogy a közösség önkényes állami beavatkozástól mentesen, békésen működhessen. Valójában a vallási közösségek autonóm létezése elengedhetetlen a pluralizmus szempontjából egy demokratikus társadalomban, és így a 9. cikkely általi védelem középpontjában áll. Közvetlenül érinti nemcsak a vallási szervezetet magát, hanem az aktív hívek összességének vallásszabadsághoz fűzôdô jogát. Ha a közösség szervezeti élete nem esne a 9. cikkely védelme alá, az egyéni vallásszabadság minden más aspektusa sérülékennyé válna"23. A Bíróság tehát egyértelműen kihangsúlyozza a vallási közösség lényeges szerepét a 9. cikkely kapcsán.

Egy másik fontos kijelentés, amely nem egyéneket, hanem közösséget említ, a vallási közösség életébe való állami beavatkozást érintette. Eszerint minden állami cselekmény, amely egy megosztott vallási közösségen belül az egyik vezetôt pártolja a másikkal szemben, vagy a tömörülések egységesítésére kényszeríti a közösséget, a vallásszabadságba való beavatkozásnak minôsül.24 Ehhez kapcsolható az a megállapítás, mely szerint az állami cselekmények jogilag és ténylegesen is megakadályozták az elmozdított vezetôséget akár a közösség egy részének is a képviseletében. A Bíróság következtetésében »a muzulmán vallási közösség szervezetébe való beavatkozást« és a panaszosok jogaiba való beavatkozást együtt említi.

Láthatjuk tehát, hogy a Bíróság hosszan foglalkozott az érintett panaszosok jogsérelmein keresztül és ahhoz kapcsolódóan a közösség 9. cikkely szerinti jogaival. Igaz tehát, hogy az Egyezmény kollektív jogok védelmét nem biztosítja, azonban potenciális áldozatok panaszai is elfogadásra kerültek, illetve, mint ezen a példán keresztül láthatjuk, az egyéni jogok védelme fontos közösségi jogbeli kiterjesztéshez is vezethet.

Nehéz elôre megjósolni, milyen folyományai lehetnek ennek az álláspontnak, és mennyiben indulhat el az Egyezmény a kollektív jogok védelmének irányába, ezen belül is a kisebbségi jogok hatékonyabb védelme felé. Az elsô lépés ezzel az üggyel megtörtént, hiszen a Bíróság lényeges megállapításokat tett a vallási közösséget érintô állami beavatkozások tekintetében. Kérdés ugyan, hogy ezt mennyire lehet aprópénzre váltani a vallásszabadságot nem érintô kisebbségi ügyekben, azonban a fenti ítélet jelentôs precedenssé válhat ilyen tekintetben is.

Ugyanakkor kiemelkedô jelentôséget kaphat a jövôben az újonnan elfogadott 12. Kiegészítô jegyzôkönyv, melynek hatálybalépése az érintett államokra nézve a 14. cikkelyben foglaltaknál lényegesen nagyobb követelményeket szab a diszkrimináció tilalmának érvényesítése terén.

A 12. Kiegészítô jegyzôkönyv 1. cikkelye kimondja,25 hogy (1) "Minden törvény által garantált jogot nemre, fajra, bôrszínre, nyelvre, felekezetre, politikai vagy más meggyôzôdésre, nemzeti vagy társadalmi hovatartozásra, etnikai kisebbséghez tartozásra, tulajdonra, születésre vagy más státusra tekintet nélkül biztosítani kell", illetve, hogy (2) "állami hatóság senkivel szemben sem alkalmazhat hátrányos megkülönböztetést az elsô bekezdésben felsorolt indokok alapján".

Az, hogy az említett jegyzôkönyv alapján nem csak az Egyezményben foglalt egyéb jogokkal és szabadságokkal összefüggésben lehet bepanaszolni majd egy államot, lényegesen kiterjeszti majd a védett jogok körét, és várhatóan kisebbségi ügyekben is panaszok alapjául szolgálhat majd. Így tehát tilos minden (1) az egyénnek a belsô jog által biztosított jog élvezetében való hátrányos megkülönböztetés; (2) jogszabály által állami hatóságoknak elôírt kötelezettségbôl eredô egyéni jog élvezetében való hátrányos megkülönböztetés; (3) hatóság által, diszkrecionális jogköre gyakorlása során érvényesített hátrányos megkülönböztetés; (4) bármilyen más, tevéssel vagy mulasztással megvalósult hátrányos megkülönböztetés. A 12. Kiegészítô jegyzôkönyv le kívánja tehát fedni a diszkrimináció teljes körét, hatékonyabb védelmet biztosítva ezáltal az egyénnek.

Joggal merülhet fel a kérdés, vajon az ilyen és ehhez hasonló esetek, illetve az, hogy a bepanaszolt állam nyugat-európai vagy közép- és kelet-európai, mennyiben kapcsolódik össze. A közép- és kelet-európai térség mai etnikai térképe adott tény, amely bizonyos esetekben - a korábbi nyugat-európai kisebbségi helyzet viszonylagos békés voltával ellentétben - a közép-és kelet-európai államokban talán nehezíti a kisebbségek helyzetét.26 Ugyanakkor, mint ahogy a fenti ügy kapcsán is érzékelhettük, a politikai rendszerváltoztatást követô kormányváltások sok esetben felerôsítik a kisebbségek politikai szerepét, amely ugyancsak problémákhoz vezethet. A térség államai azonban - a különbözô euroatlanti integrációs törekvéseknek is köszönhetôen - remélhetôleg aktívan közreműködnek a jövôben az említett jogok kiterjesztésében.27

Mind a joggyakorlatban, mind az Egyezmény által védett jogok körében bekövetkezett fejlôdés alapján reménykedhetünk az Egyezmény keretein belüli hatékonyabb kisebbségvédelemben is. Talán tényleg lehet egy kitaposott ösvény erre is a jövô kisebbségvédelme terén.

 

Jegyzetek

1 Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben 2000. október 26-án született ítéletet.

2 Az ügyek kapcsán a Bíróság angol nyelvű írásmódját követem.

3 Lásd Kovács Péter: Le droit international pour les minorités face à l'Etat-nation. Miskolc, 2000, Miskolci Egyetemi Kiadó, 75-76.; illetve Kovács Péter: A rodopi mufti esete a nemzetközi joggal: Kisebbségi autonómiabarát ítélet az Emberi Jogok Európai Bíróságán: magányos fecske, vagy új tendencia? Magyar Kisebbség, VI. évf. 2000. 1. (19) sz., 213-225.; továbbá dr. Grád András korábbi véleményét: Dr. Grád András: Kézikönyv a strasbourgi emberi jogi ítélkezésrôl. Budapest, é.n. HVG - ORAC Lap- és Könyvkiadó, 280.

4 Lésd bôvebben Malenovski, Jiri: Vers un régime cohérent de protection des minorités nationales en droit international? In Nationalité, minorités et succession d'Etats en Europe de l'Est. Montchrestien, 1996, 100.

5 Az egyéni és kollektív jogok problematikájáról lásd bôvebben Kovács Péter: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Budapest, 1996, Osiris Kiadó, 107-108.

6 Lásd Renucci, Jean-Francois: Droit européen des droits de l'Homme. L.G.D.J, 1999, 395-396.

7 Ugyanakkor a 14. cikkely annyiban autonómnak minôsül, hogy az alapul szolgáló más cikkely sérelmének megállapítása nem elôfeltétele a vizsgálatának. Lásd Pettiti-Decaux-Imbert: La Convention européenne des droits de l'Homme. Commentaire article par article. Economica, 1995, 478.

8 Lásd ezzel kapcsolatban Péter Kovács: International Law and Minority protection; Rights of Minorities or Law of Minorities? Budapest, 2000, Akadémiai Kiadó, 72.; Kovács Péter: Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája. Acta Humana 1993, 10. sz. 65.; Cohen Jonathan, Gérard: Aspects européens des droits fondamentaux. Montchrestien, 1999.; Kopal, Vladimir: Quelques remarques sur l'évolution du droit international vers un système général de protection des minorités. In Nationalité, minorités et succession d'etats en Europe de l'Est. 109-110.; illetve Decaux, Emmanuel: Le contrôle international. In Nationalité, minorités et succession d'etats en Europe de l'Est. 121.

9 Lásd Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-közép és Dél-kelet Európában a 19. és 20. században. 1998, Napvilág Kiadó, 345-346.

10 Lásd bôvebben Rostoványi Zsolt: Az iszlám a 21. század küszöbén. 1998, Aula Kiadó, 40.

11 A bolgár jogrendszer is alkotmányos szinten biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot, melyet az Alkotmánybíróság is megerôsített egy ítéletében, melyben pontosította, hogy az állam nem avatkozhat be egy vallási közösség vagy intézmény tevékenységébe, kivéve, ha a vallási hitet politikai célokra használják fel. (A bolgár Alkotmánybíróság 1992. június 11-i 5. számú ítélete.) A Vallási Kinevezési Törvény hatályos szabályai alapján ahhoz, hogy egy vallási kinevezés hatályossá váljon és a testület jogi személyiséget szerezzen, szükséges annak a Minisztertanács vagy az erre felhatalmazott miniszterelnök-helyettes általi megerôsítése. Minden vallási közösségnek rendelkeznie kell egy, az államnak felelôs vezetôi testülettel. Ezen túlmenôen be kell jegyeztetni a Vallási Kinevezési Igazgatóságnál, mely többek között néhány felügyeleti jogkört is gyakorol a vallási testületek felett. Ugyanakkor a fent említett alkotmánybírósági határozat elismerte, hogy a törvény egyes rendelkezései alkotmányellenesek, bár arra hivatkozva, hogy az Alkotmányt megelôzôen lépett hatályba, hatáskörének hiányát állapította meg annak megsemmisítésével kapcsolatba.

12 Bulgáriában a vallási kinevezések a Minisztertanács, illetve az általa felhatalmazott miniszterelnök-helyettes hozzájárulásával érvényesek, melyet követôen az Igazgatóságnál be kell jegyeztetni ôket, tehát ez a szerv nagyjából az egyházügyi hivatal funkcióját tölti be.

13 A Legfelsôbb Bíróság Gendzhev fellebbezését elutasította, arra hivatkozva, hogy az Igazgatóság döntései bírói úton nem támadhatók meg, majd az újabb fellebbezés során a kijelölt tanács kijelentette, hogy az Igazgatóság semmisségi döntését hatáskörén belül hozta meg, azonban Gendzhev elmozdítása tekintetében ultra vires döntött. Ennek ellenére, miután a döntés nem megfellebbezhetô, a tanács szükségtelennek látta a kérdéses rész semmisségének kimondását. (Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 12. §-át.)

14 Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 21-22. §-ait.

15 Az ügyészség, 1995. március 8-i és 28-i határozatában megtagadta az ügyben bármilyen lépés megtételét, arra hivatkozva, hogy a foglalóknak volt jogalapjuk az épületben való tartózkodásra, lévén, hogy az Igazgatóság által bejegyzésre kerültek, és az országban élô moszlim közösség vallási vezetését képviselik.

16 Hasan az R-12-es határozat ellen a Legfelsôbb Bírósághoz fellebbezett, azzal érvelve, hogy az említett határozat csupán egy új vallási szervezetet jegyzett be, míg ezzel ellentétben a késôbbi döntésekbôl és a levélbôl kiderült, hogy személycserérôl és az alapszabály cseréjérôl volt szó. A Legfelsôbb Bíróság a fellebbezést elutasította, arra hivatkozva, hogy az Igazgatóság teljes diszkréciós joggal dönt a bejegyzések ügyében, így a bírósági vizsgálat csak arra szorítkozhatott, hogy történt-e alaki szabálysértés a döntéshozatal során, és így az R-12-es határozat megfelelônek bizonyult.

17 Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 34. §-át.

18 Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 62. §-át.

19 Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 78. §-át, melyben a Bíróság visszautal a korábbi Szerif c. Görögország ügyben hozott döntésére.

20 Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 82. §-át.

21 Lásd Szerif c. Görögország ügyben hozott 1999. december 14-i ítélet 52-53. §-át, illetve Kovács Péter: Le droit international pour les minorités face à l'Etat-nation. 83, és Kovács Péter: A rodopi mufti esete a nemzetközi joggal.

22 Ibidem

23 Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 62. §-át.

24 "...az állami hatóságok mulasztása a semlegességi kötelezettség teljesítése kapcsán ezen a téren arra a következtetésre vezet, hogy az állambeavatkozott a hívôk szabad vallásgyakorláshoz fűzôdô jogába az Egyezmény 9. cikkelye értelmében." "Ugyanakkor, kivételes eseteken kívüli helyzetekben, az Egyezményben garantált vallásszabadsághoz fűzôdô jog minden diszkréciót kizár az állam tekintetében, hogy meghatározza vallások vagy vallási kifejezési eszközök legitimek-e. Az az állami aktus, amely a megosztott vallási közösség egyik vezetôjét támogatja, vagy arra irányul, hogy a közösséget egy vezetô vezetése alá kényszerítse saját akaratával ellentétben, hasonlóképpen a vallásszabadságba történô beavatkozást eredményezne. Demokratikus társadalmakban az államnak szükségtelen a vallási közösségeket egyesített vezetés alá helyezô intézkedések megtétele." Lásd a Hasan és Chaush c. Bulgária ügyben hozott ítélet 78. §-át.

25 Mivel hivatalos magyar nyelvű fordítás nem áll még rendelkezésre, az idézett fordítást a szerzô készítette.

26 Lásd Kovács Péter: International Law and Minority Protection. 82-83.

27 Lásd ezzel kapcsolatban Mavi Viktor: Az Európa Tanács és az emberi jogok. Budapest, 1993, 16-17.

 


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék