magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 1. (23.) SZÁM - A STÁTUSTÖRVÉNY DILEMMÁI
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Bodó Barna

Eseménytörténet és szellemrajz

Minden embernek tartozom, és minden ember tartozik nekem.
Németh László

Kántor Zoltán a státustörvény problematikájának, a törvény elôkészítése és elfogadása körüli véleménynyilvánítások és viták roppant alapos feldolgozását végezte el.1 Ugyanakkor tanulmánya végén megjegyzi, hogy a politikai dimenzió elemzése nem tartozott prioritásai közé. A politikai kérdések között említi a Magyarország és szomszédai közötti viszonyt azzal a megjegyzéssel, hogy a státustörvény felszínre hozta a korábban sem felhôtlen kapcsolatok mélyén meghúzódó ellentéteket. A kedvezménytörvény elôkészítésének és elfogadásának eseménytörténete2, a jogszabállyal kapcsolatos román hivatalos és nem hivatalos reakciók elemzése lehetôséget kínál arra, hogy a 21. század elején felmérjük, hogy az európai integrációs versenyfutás politikai, társadalomépítô közegében miként alakul, illetve alakítják egyesek - évszázados reflexek jegyében - a román-magyar viszonyt, illetve a Magyarországgal kapcsolatos közvélekedést.

A román-magyar viszony új és meghatározó eleme 2000-re az, hogy a román társadalom felismerte és elismeri Magyarország politikai/gazdasági/társadalmi eredményeit, értékeli az országépítési teljesítményt, miáltal megváltozóban a korábbi lekezelô és elutasító viszonyulás mindahhoz, ami magyar.3 Magyarország tagadhatatlanul jobb nemzetközi megítélése, az integrációs verseny azonos feltételei az uniós felvételre pályázó országok részére mérceként is szolgálnak, ami az országimázs alakulásakor fontos tényezô. A román-magyar viszony, illetve a viszonyról kialakított lakossági vélemény pedig természetesen tükrözi a világpolitikai kontextus változásait. Az a romániai magyar politikusok által sokszor hangoztatott tétel, hogy Románia számára az Európai Unió felé vezetô út kikerülhetetlenül Magyarországon át vezet, minden bizonnyal szintén hatott a közvéleményre. A státustörvénnyel kapcsolatos román reakciók vizsgálata két elemzési szinten végezhetô el: a román politika egyes - pártokat, kormányzatot, állami intézményeket képviselô - szereplôi miként reagáltak a jogszabályra4, és véleményük, megnyilvánulásaik miként illeszkednek programjukhoz, korábbi elvi állásfoglalásaikhoz, illetve milyen és miként alakul a román lakosság vélekedése a kedvezménytörvényrôl. Jelen írásban a lakossági vélekedés vizsgálata a célunk, az elsô kérdéssel csak olyan mértékben foglalkozunk, amennyire a belpolitikai kontextus felvázolása megköveteli.

Ismert, hogy a törvényt kezdettôl fogva a román politikusok vehemensen vitatták és elutasították, bár érveik vagy túl általánosak voltak (Nagy-Románia Párt közleménye: Magyarország beavatkozik a szomszédos országok belügyeibe, Adrian Nastase kormányfô: a készülô törvény diszkriminatív),5 vagy a magyar fél részérôl történô kellô tájékoztatást hiányolták.6 Szakmai-politikai érveket csak a törvény elfogadása után fogalmaztak meg (Valeriu Stoica a Nemzeti Liberális Párt elnöke: területen kívüliség, a gazdasági életbe való beavatkozás), bár ezek között is volt túl általános (Mircea Geoana külügyminiszter: anakronisztikus és nem európai, Traian Basescu: alapszerzôdés-ellenes).7

Egy kemény politikai hadjárat veszi kezdetét a státustörvény ellen: a román kormányfô kijelenti, a román-magyar alapszerzôdés kivételével minden más államközi megállapodást is képes felrúgni, amennyiben a magyar kormány nem mond le a törvény romániai alkalmazásának szándékáról, mert Románia nem gyarmati terület, ahonnan Magyarország munkaerô-szükségletét biztosíthatja.8 Az elutasítás lakossági támogatottságát július közepén mérô közvélemény-kutatás eredményei mintha a román kormány álláspontját igazolnák: a románság 86,9 százaléka elutasítja a törvény alkalmazását, s mivel ezzel párhuzamosan a magyarság 81,1 százalékban elfogadja, sikerült kimutatni, hogy a státustörvény - áttételesen a román-magyar kapcsolatok - vonatkozásában a romániai társadalom kettészakadt az etnikai törésvonal mentén.

A Metro Media Transilvania által végzett felmérés eredményei nem csupán meglepôek az erdélyi-bánsági társadalmi realitásokat ismerôk számára9, de módszertani szempontok is arra indítanak, hogy kétkedéssel fogadjuk a közölt adatokat. A kérdôívben szerepeltetett négy elfogadhatóság-fokozat (elfogadná az ország egész területén a törvény alkalmazását; csak Erdélyben fogadná el; a két székely megyében fogadná el; semmiképpen nem fogadná el) ellenszenvre hangolja a román megkérdezettet, az állam területi egynemûségének megszûnését juttatja az eszébe.

A Szórvány Alapítvány részérôl június végén tettünk javaslatot a státustörvény román lakossági fogadtatásának a vizsgálatára, s a kérdôíves lekérdezésre végül augusztus hó folyamán került sor. A kutatás egyfelôl helyzetfelmérési kísérlet: miként vélekedik a falusikisvárosi-nagyvárosi erdélyi román lakosság az anyaországnak a határon túli nemzettársak iránti felelôsségérôl, illetve mennyire fogadja el e felelôsség jogi intézményét, a státustörvényt. Másrészt a kutatás során arra nyílt lehetôség, hogy elvégezzük a román-magyar viszony egyfajta szellemrajzát - értékelések, vélekedések, érzület - településtípusok és a többség-kisebbség közötti etnikai arány szerinti bontásban.

A felmérést kilenc erdélyi megyében végeztük, ezek kiválasztásának a szempontjai:

a) olyan megyék, ahol a románság túlsúlya jelentôs és a magyarság jelenléte szórványos (Arad, Beszterce-Naszód, Brassó); b) olyanok, ahol a magyarság van túlsúlyban (Hargita, Kovászna); és c) olyanok, ahol román többség mellett a magyarság demográfiailag jelentôs (Bihar, Kolozs, Maros, Szilágy). Minden megyében a mintába bekerülôk egy részét a megyeszékhely, további részeit egy kisváros és egy falu lakosai (40-30-20 fô) alkották. Megyénként 90, összesen 810 személyt kérdeztünk meg 2001. augusztus 15-20. között.

A kedvezménytörvény fogadtatása a nyilvánosság szférájában negatív. Román hivatalosság részérôl legjobb esetben semleges megnyilvánulás történt, a román sajtó pedig - mint általában a magyar vonatkozások esetében - nem vállalta a tényfeltárás szerepét, s ha a jogszabályt támadó politikusoktól elhatárolódott, akkor a politikus személye s nem a törvény okán tette. Egy ilyen általánosan elutasító közegben a Szórvány Alapítvány kutatása arra vállalkozhatott, hogy kimutassa, a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos fenntartások milyen okokra vezethetôk vissza - az elutasítás elvi, avagy konkrét-kontextuális.

Anyaországi felelôsség és státustörvény

A felmérés szerint a megkérdezettek közel kétharmada egyetért az anyaország határon túli nemzetrészek iránti felelôsségével, s alig egytizedük utasítja ezt el. A felelôsségre három vonatkozásban kérdeztünk rá, s mint az alábbi táblázat mutatja, a legkisebb egyetértés Magyarország felelôsségvállalásával kapcsolatos.

Felelôsség

%

Egyetért

Inkább

igen

Inkább

nem

Elutasít

Nem

válaszol

Összesen

Bármely állam

67,9

17,3

5,1

9,3

0,5

100,0

Románia

66,9

15,3

8,0

9,3

0,5

100,0

Magyarország

58,0

15,6

13,8

12,0

0,6

100,0

A Magyarország vonatkozásában mért alacsonyabb egyetértési érték azt jelzi, hogy hat a hosszú évek - elsôsorban a diktatúra idejének a - jelszava: Senki ne avatkozzon az ország belügyeibe! Bár elvben elfogadják a felelôsséget, ha ennek belpolitikai vonatkozásai is vannak/lehetnek, akkor már nem. Az elutasítás és a bizonytalanság mértéke sokkal nagyobb, ha konkrét területen történô megnyilvánulásra utalunk:

Jelleg

%

Egyetért

Inkább

igen

Inkább

nem

Elutasít

Nem

válaszol

Összesen

Politikai

41,5

16,5

16,8

14,4

10,7

100,0

Erkölcsi

59,3

19,4

4,8

5,2

11,1

100,0

Kulturalis

67,0

15,8

3,6

2,8

10,7

100,0

Gazdasági

48,1

16,9

13,6

10,6

10,7

100,0

További kérdések segítségével azt vizsgáltuk, a különbözô jellegû támogatások milyen szinten fogadhatók el a románság részérôl. A politikai támogatást leginkább nemzetközi szinten tartják elfogadhatónak (43,2 %), és a legkevésbé fellépésként azon ország kormánya részérôl, ahol a kisebbségi közösség él (34,6 %) - még a célközösségnek közvetlenül juttatott támogatással is inkább egyetértenek. Kulturális téren a szellemi támogatás a leginkább elfogadott (65,8 %), a pénzügyi a legkevésbé (57,7 %), a kisebbségi közösségek számára létesített programok támogatottsága a kettô közötti (61,1 %). Gazdasági téren a partnerkapcsolatok a legelfogadottabbak (55,9 %), a kisebbségi vállalkozókkal kialakítandó preferenciális kapcsolatok a legkevésbé (28,0 %), még a kisebbségi vállalkozók közvetlen támogatását is inkább elfogadják (34,2 %). Fontos továbbá, hogy a gazdasági és a politikai támogatás konkrét formáit illetôen igen nagy a bizonytalanság: 33,0 illetve 40,7 százalék nem tudja vagy nem válaszolt a kérdésre.

Bár nem rendelkezünk a nemzetközi összehasonlítást lehetôvé tévô adatokkal, amelyek alapján a kapott eredmények minôsítése objektív elemeket is tartalmazna, annyi bizonyos, a kapott eredmények alapvetôen megértésrôl, a kisebbségi közösségek iránti empátiáról vallanak.

A kedvezménytörvény elleni kampány okán a továbbiakban nem csupán az iránt érdeklôdtünk, hogy a megkérdezett egyetért-e a hivatalos román elutasítással, hanem az iránt is, hogy mennyire ismeri az elutasítás okait-indokait. A jogszabály elutasításával a megkérdezetteknek majdnem a kétharmada (60,8 %) ért egyet, ami jóval kisebb érték a Metro Media Transilvania idézett közvélemény-kutatása által kimutatott 86,9 százaléknál. Fontos, hogy a megkérdezetteknek csak 22,8 százaléka alakította ki véleményét az elutasítás okainak az ismeretében, a többség más (érzelmi alapon, a kormány iránti szimpátia, elôvigyázatosság, stb.) okból utasítja el a státustörvényt.

A román elutasítás

Nem ismeri az okokat, egyetért

Ismeri az okokat, egyetért

Nem ért vele egyet

Nincs

válaszol

Összesen

%

38,0

22,8

37,5

1,6

100,0

A fogadtatás két szintje - elvi/elméleti, gyakorlati - között a különbség minôségi: az elvi elfogadáshoz a gyakorlati elutasítás társul. Azontúl, hogy a válaszok felvetik az elméletgyakorlat kettôsségének a kérdését, létezik egy további kétely: talán a magyar vonatkozás a megfigyelhetô ellentmondásos fogadtatás oka és magyarázata. Más ország esetében az elvek és a gyakorlat közötti különbség minden bizonnyal kisebb lett volna. A különbségre négy tényezô külön-külön, illetve együttes hatása lehet a magyarázat.

  1. Az elvek iránti felületes érdeklôdés: napjainkban rengeteg új, az európai jogi kerettel összhangban lévônek mondott elvárás, igény fogalmazódik meg, s ezekre a polgárnak a napi tapasztalattól függetlenül "illik" rábólintania. Az integrációs elvárás általánosságban nem növeli, éppenséggel tompítja a polgár új iránti érzékenységét, mert olyan potencialitást jelez, amelynek hatása a mindennapokra elenyészô, illetve nem mérhetô fel.
  2. A pozitív énkép: a román lakosság önmagát toleránsnak, nyitottnak, mások gondjai iránt érzékenynek tartja.10 Az elvi elutasítás, fôleg ismeretek és tapasztalat hiányában, nem felel meg énképének, az egyetértés ezen a szinten nem jelenti semmilyen konkrét következmény elfogadását - tehát egyetért.
  3. A történelmi-szocializációs tapasztalat ezekkel ellentétes hatása: ami magyar, illetve aminek magyar vonzata van, az román részrôl fenntartással kezelendô. Az erdélyi románság számára olyan törvény volt ez, amely a többi nemzeti közösséghez viszonyítva a magyarokkal szemben sokkal nagyobb mértékû zártságát jelentette.11 Nagy-Románia létrejötte ezt az alapérzést nemhogy megváltoztatta volna, hanem az asszimilációs politika fontos tételévé avatta.
  4. Új minôség megjelenése: a hátrányos kisebbségi helyzet anyaországi segítséggel történô kezelése politikai szempontból azt jelenti, hogy a nemzet és a határon túli közösségek között állandósul a kapcsolat. Ennek a kapcsolatnak a jogszabályok nyelvén történô megfogalmazása a nemzet egységének a jogi megjelenítése,12 ami olyan új minôség, amellyel a megkérdezettek nagyobb része nem ért egyet.13

Kisebbségi empátia, többségi reflexek

A kedvezménytörvénynek a románság részérôl történô elutasítása változó attól függôen, hogy kisebbségi vagy többségi, illetve urbánus vagy falusi közegben élô románokról van szó. A kapott válaszok rétegbontásban azt mutatják, hogy tájékozottság, empátia, félelemérzet, ország iránti lojalitás, az identitás meghatározó elemei vonatkozásában jelentôs különbségek vannak a kisebbségi-többségi, illetve megyeszékhely-falu tengelyek mentén.

A nemzeti identitást meghatározó tényezôk két csoportra oszthatók: külsô tényezôk (állampolgárság, lakhely, szülôk etnikai hovatartozása) és belsô tényezôk (anyanyelv, kultúra, vallás, személyes döntés). Miközben az egyes tényezôket átlagosan nagyon fontosnak a megkérdezettek 65-80 százaléka minôsítette, a szülôk etnikai hovatartozását illetôen ez az arány alig 30 százalékos. Ha a megkérdezettek nagy része vegyes házasságból származna, akkor ez a különbség nem volna meglepô, de nem ez a helyzet. A belsô tényezôk a kisebbségi sorban élô románok számára fontosabbak, jelzéseként annak, hogy ôk nem csupán értik, élik is a kisebbségi sorsot. A falu-nagyváros tengelyen ebben a vonatkozásban nincs releváns különbség, bár a falusiak körében minden tényezôt 5-6 százalékkal többen tekintenek nagyon fontosnak, mint a városiak.

Annak ellenére, hogy a besszarábiai románok és az erdélyi magyarok helyzete alapvetôen más, mindkettô az anyaország határain túli közösség. Ebben a vonatkozásban jogos párhuzamosan ugyanazt a kérdést feltenni mindkettôvel kapcsolatosan. A besszarábiai románokról 64,6 százalék vallotta, hogy románok, az erdélyi magyarok magyar mivoltát 48,6 százalék fogadta el. Mind román, mind magyar vonatkozásban a legtöbb igen válasz a kisebbségi románok részérôl jött (75,1 és 59,3 %), a legkevesebb többségi románok részérôl (62,2 és 42,5 %). Településtípusok szerint itt sincs releváns különbség.

A kisebbségi állampolgár számára milyen hovatartozásnak kell elsôdlegesnek lennie - ezt általánosságban és a romániai kisebbségek vonatkozásában kérdeztük meg. A kisebbségi illojalitás visszatérô román refrénjének a hatásaként értelmezhetô, hogy az állampolgári lojalitást általában 13 százalékkal kevesebben tekintették prioritásnak, mint romániai kisebbségi vonatkozásban. Létezik egy kivétel: a tömbrománság az állampolgárság elsôdlegességét általános esetben fontosabbnak tekinti (52,2 %), mint a romániai kisebbségek vonatkozásában (49,6 %). Településtípusok szerint itt sincs releváns különbség.

Az anyaország felelôsségvállalásával általánosan többen értenek egyet (67,9 %), mint Romániára vonatkoztatva (66,9 %), ami a határon túli közösségek iránti nemzeti szolidaritás hiányát jelzi.14 A Magyarország felelôsségvállalásával egyetértôk aránya a már tapasztalt különbséggel (12,8 %) kisebb. Ez esetben a kisebbségi románok egyetértési aránya a legalacsonyabb, ami annak lehet a jele, hogy félelemérzetük van: félnek a helyi többség további erôsödésétôl. A legnagyobb egyetértési értékek a többségi románok esetében tapasztalhatók, a tömbromán megyéknél 17 (Magyarországot illetôen), illetve 10 (Romániára vonatkoztatva) százalékkal nagyobbakat.

A felelôsségvállalás jellegére vonatkozó válaszok azt mutatják, hogy a tömbrománság a leginkább bizonytalan a válaszadást illetôen: nagyságrenddel többen nem válaszolnak, mint a másik két esetben. A két pólust ez esetben is a kisebbségi és a többségi románság alkotja, utóbbi lévén az egyetértôbb. Településtípusok szerint itt sincs lényeges különbség.

A politikai támogatás szintjét - nemzetközi, kormányszintû, közvetlenül a célközösség - illetôen a bizonytalanság még fokozottabb, eléri a megkérdezettek 40 százalékát. A bizonytalanság a legkisebb (22 %-os) a kisebbségi románok, a legnagyobb (50 %-ot meghaladó) a tömbrománság körében. Meglepô, hogy többen fogadják el a célközösségek közvetlen támogatását, mint a kormányok szintjén történô beavatkozást: ezzel a beavatkozásmentesség nagyra tartott elvét hagynák sérülni. A nagyvárosiak sokkal inkább egyetértenek minden típusú politikai támogatással, mint a kisvárosiak, a falusiak pedig a célközösség támogatását fogadják el a nemzetközi szintû támogatásnál is inkább.

A kulturális támogatást szellemi téren fogadják el a legtöbben, s pénzügyi támogatásként a legkevésbé (61,1 % - 57,7 %). Rétegbontásban a helyzet: a többségi románok körében szinte 15 százalékkal magasabb az elfogadottsági szint, mint a kisebbségiek körében. A tömbromán megyékre ez esetben is a kettô közötti értékek jellemzôek. Településtípusok szerint a legnagyobb egyetértés a falusiak körében tapasztalható.

A gazdasági támogatást illetôen a legalacsonyabb értékek a tömbromán megyékre jellemzôek, átlagban 10 százalékkal a kisebbségi románoknál tapasztalt értékek alatt. Településtípusok szerint nincs releváns különbség.

A kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok ismeretét illetôen nagy a tájékozatlanság, a válaszolók 35,2 százaléka szerint a magyar státustörvényhez hasonló jogszabály sehol nincs érvényben. Az idevágó román jogszabály, a nagyvilág román közösségeinek nyújtandó támogatást szabályozó 150/1998-as törvény létérôl a megkérdezettek 10,2 százaléka tudott. Ez a törvény a kisebbségi románok körében legismertebb (14,7 %-os), a tömbrománság körében a legkevésbé az (7 %-os). Településtípusok szerint a megyeszékhelyek lakói sokkal inkább ismerik (13,1 %), mint a falusiak (4,4 %).

A magyar státustörvényrôl sokkal többen, a válaszolók 74,2 százaléka mondta azt, hogy ismeri. A válaszok szerint a tömbromán megyékben a legnagyobb, 83 százalékos az ismertsége, településtípusok szerint pedig a megyeszékhelyek vezetnek (76,9 %). A tömbromán megyék ez esetben is kilógnak a sorból: a helyzet természetébôl fakadóan arra számítanánk, hogy a kisebbségi románok körében legyen a legmagasabb az ismertségi arány.

A státustörvény várható hatásait illetôen a nem magyarok magyarrá asszimilációjától való félelem a legnagyobb (39,3 %), a megkérdezettek kevesebb, mint harmada (27,0 %) a románok iránti negatív diszkriminációnak tekinti, semmilyen külön hatást nem említ és vesz figyelembe egy további harmad (31,1 %). A negatív diszkrimináció a leggyakoribb a tömbromán megyékben, 15 százalékkal magasabb értékkel, mint a többségi románság esetében, akik a legkevésbé tekintik negatív diszkriminációnak a kedvezménytörvényt (20,3 %). Az asszimilációtól a többségi román megyékben félnek a leginkább (42,5 %), alighanem indokoltan: minden bizonnyal itt a legnagyobb a románná asszimilált magyarok száma, s a disszimiláció elsô címzettjei ôk lehetnek. Településtípusok szerint falun félnek a legkevésbé a nem-magyarok magyarrá asszimilációjától (36,1 %).

A román-magyar államközi kapcsolatok alakulását illetôen négy periódusról kértünk véleményt: 1990 elôtt, 1991-1996, 1996-2000 és 2000 után. Általánosságban az 1990 elôtti kapcsolatokat ítélték a legjobbnak: érthetô módon, a kommunizmus idején, Moszkva árnyékában komoly differendum nem alakulhatott ki. Az 1991-1996 közötti idôszak kapta a legrosszabb minôsítést (22,2 % jó), 2000-tôl ismét romlást látnak (29 %-ról 27 %-ra esett vissza a jó minôsítés aránya). Az államközi kapcsolatok terén változást a státustörvény okán nem érzékel a kisebbségi románság, miközben mind a többségi, mind a tömbrománság enyhe romlást lát. A tömbrománság a 2000 utáni kapcsolatokat tartja a legrosszabbnak, miközben a többségi és a kisebbségi románok a legkritikusabban az 1991-1996 közötti idôszakot ítélik meg. Településtípusok szerint a falvak és a megyeszékhelyek románsága vélekedik úgy, hogy 2000 után romlás következett be a kapcsolatok terén.

A román és magyar etnikumok közötti kapcsolatok értékelése: a megkérdezetteknek szinte a fele (49,1 %) az 1990 elôtti idôszakot ítélte a legjobbnak, komoly visszaesést mutat 1991-1996, és a 1996-2000 közötti szintrôl nincs elmozdulás 2000 után sem. Vagyis miközben az országok közötti kapcsolatban - enyhe - romlás érzékelhetô a státustörvény miatt, ez az etnikumok közötti kapcsolatok terén nem mutatkozik meg. Sôt, a kisebbségi románok körében növekedett a minôsítések aránya (31,6-ról 33,3 %-ra), miközben a tömbromán megyék esetében mintegy 3 százalékos a csökkenés. Településtípusok szerinti bontásban nincsenek különbségek. Végezetül az iránt érdeklôdtünk, hogy a státustörvény hatására megváltozik-e helyben a román-magyar kapcsolat? A válaszolók négyötöde szerint nem, 11,1 százalék javulásra számít, 8,5 százalék romlásra. A javulásra igazán okot a státustörvény nem szolgáltat, hiszen csak az egyik, a magyar fél számára nyújt kedvezményeket, a romlásra számítók úgy gondolják, a román többség képtelen lesz feldolgozni, hogy az új helyzetben a magyarok külön támogatást kapnak. A legnagyobb mértékû romlásra a kisebbségi románok körében számítanak (14,7 %), érthetô módon - ôk közvetlenül érzékelik majd a státustörvény hatását. De ismételten "rendellenes" módon nyilvánulnak meg a tömbromán megyék megkérdezettjei, kétszer annyian (9,6 %) számítanak a kapcsolat romlására, mint a többségi román megyékben.

Az itt idézett adatok alapján kísérletet teszünk a különbözô román közösségek kisebbség-viszonyulási robotképének a felvázolására.

  • Kisebbségi (székelyföldi) románok: a határon túli románokat és magyarokat a többségi és tömbrománságnál nagyobb arányban tekintik a nemzet részének; a nemzeti identitás belsô tényezôinek relatív nagy fontosságot tulajdonítanak; a legtöbb információval rendelkeznek a kisebbségi kérdésrôl mind általában, mind magyar vonatkozásban; reálisan - stabilnak - látják a román-magyar viszonyt, változásra nem számítanak; a helyi magyar többség erôsödésétôl félve a legkevésbé értenek egyet az anyaországi támogatással, körükben a legnagyobb a helyi román-magyar kapcsolatok romlására számítók aránya.
  • Többségi románok: a nemzeti identitás külsô tényezôit tekintik elsôrendûen fontosaknak; a kisebbségi polgár számára - abszolút és relatív értelemben egyaránt - a legkevésbé fontosnak a nemzeti hovatartozást tekintik; a leginkább egyetértenek az anyaországi felelôsséggel - lokális helyzetük biztos tudatában; a magyarországi támogatások vonatkozásában a legegyetértôbbek; a státustörvényt a többieknél jóval kisebb mértékben tekintik a románokkal szembeni diszkriminációnak; körükben fogadják el a legkevesebben a státustörvény hivatalos román visszautasítását; a legnagyobb arányban tekintik mindkét országot felelôsnek a státustörvény kapcsán kialakult feszültségekért.
  • Tömbben élô románok: nincs koherens kisebbségképük, válaszaik nem korrelálnak a másik két alminta válaszaival; ott vélnek romlást, ahol senki más (román-magyar kapcsolatok 2000 után); a kisebbségekkel általában elvárásaik keményebbek, mint a romániai kisebbségekkel szemben (ez ellentmond a román történelem folyamatainak); az anyaországi támogatást illetôen a leginkább bizonytalanok; a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályokról közülük hallottak a legkevesebben; a státustörvény elutasításának hivatalos okait a legkevésbé ismerik, de a legnagyobb mértékben értenek egyet az elutasítással; a román-magyar etnikumközi kapcsolatok terén kétszer annyian érzékelnek feszültséget, mint a másik két alminta tagjai.
  • Településtípusok szerint nincsenek releváns különbségek, de a falusi közösség általában több empátiával kezeli a román-magyar kapcsolatok kérdését, a támogatást inkább elfogadják, véleményük homogénebb az urbánus közösségekénél. A megyeszékhelyek lakói esetében nem észleltük a hatását annak, hogy helyi politikai döntéshozatal kihatna a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos értékítéletekre, illetve érzékenységre.

Az itt felvázolt kép egyetlen felmérés adatai alapján alakult ki. Mivel ilyen típusú vizsgálatok a korábbiakban nem voltak15, fontos volna, ha a jövôben hasonló adatfelvételekre sor kerülne. Az is tanulságos lenne, ha más szomszédos ország magyar nemzeti kisebbsége esetében rendelkeznénk hasonló adatsorokkal. Egy dolog bizonyos: a kedvezménytörvény elfogadása és alkalmazása közvetlenül nem okozta települési szinten a román-magyar etnikumközi kapcsolatok romlását.

Jegyzetek

1 Kántor Zoltán: A státustörvény: nemzetpolitika vagy a kisebbségvédelem új megközelítése? In Magyar Kisebbség. 2002/1. szám.

2 Lásd: Bakk M. - Bodó B.: A státustörvény mint erôpróba. In Romániai Magyar Évkönyv 2001, Polis-Szórvány Alapítvány, 317-335.

3 Most nem célunk kifejteni, hogy ez a tömegméretekben megnyilvánuló elutasítás hogyan alakult ki, és milyen céllal táplálta, illetve tartotta ezt ébren minden aktuális román hatalom.

4 Temes megye Mûvelôdési Igazgatóságának a vezetôje jelezte, hogy 2001 júliusában egy olténiai szakági találkozón a minisztérium képviselôje "szükségesnek tartotta" külön foglalkozni a státustörvénnyel, annak várható káros hatásaira figyelmeztetvén a helyi mûvelôdési élet egész ország területérôl összesereglett megye vezéreit.

5 Lásd: Bakk M. - Bodó B. i. m. 325.

6 Június 19-i román kormánynyilatkozat, lásd: Bakk M. - Bodó B. i. m. 327.

7 Lásd: Bakk M. - Bodó B. i. m. 328.

8 Június 21-i kijelentés, lásd: Bakk M. - Bodó B. i. m. 328.

9 Kutatók és kutatások vallanak arról, hogy a lokális közösségek szintjén az etnikai törésvonalakat sok esetben felülírják az ôshonosok-frissen beköltözöttek közötti törésvonalak. Lásd: Daniel Vighi A közéleti elkötelezettség decentralizálása c. esszéjét a Provincia 2000/5-ös számában, Smaranda Vultur és Otilia Hedesan temesvári antropológusok oral history kutatásait bánsági falvakban. Ezt a kérdést vizsgálta a Szórvány Alapítvány kutatócsoportja 1996/97-ben, eredményei nem igazolták, de nem is cáfolták ezt a hipotézist. Lásd: Bodó Barna (ed.): Local Identity and Regionalism, Diaspora Foundation, Timisoara, 1998.

10 Lásd, többek között: Bodó Barna (ed.): Local Identity and Regionalism, Diaspora Foundation, Timisoara, 1998.

11 A kiegyezés után egyes magyarországi kisebbségek - németek, szlovákok - nyitottak voltak, a magyar nemzettel való kommunikáció fontos volt számukra, más nemzeti közösségek - románok, szerbek - bezárkóztak, a közigazgatás nyelvét, a magyart alig ismerték. Az elsô csoport anyanyelvi iskoláinak a száma csökkent 1867-1918 között, az utóbbiaké növekedett. Lásd: Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. EPMSZ, Bern, 1989.

12 Lásd: Borbély Zsolt Attila: A státustörvény, mint a magyar (re)integráció eszköze. In Provincia, 2001. 5. sz.

13 Jelen felmérés egyik kérdése arra vonatkozott, hogy egy kisebbségi polgár számára mi az elsôdleges. A megkérdezettek 24,7 %-a tartotta elsôdlegesnek a nemzeti hovatartozást, és 48,3 %-a az állampolgárságot.

14 Ha általánosságban inkább elfogadják a felelôsségvállalást, mint Románia vonatkozásában, a Moldova Köztársaság (Besszarábia) iránt megnyilvánuló felelôsség átminôsül: nem a nemzettárs, hanem a terület iránti érdeklôdés megnyilatkozásának.

15 Magyarországon 2000 nyarán és 2001 novemberében vizsgálták a Balázs Ferenc Intézet munkatársai a kedvezménytörvény lakossági elfogadását.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék