Rövid idôvel a temesvári református gyülekezetbe való kerülésem után, 1987-ben, az évtizedek óta elhanyagolódott, Szabolcska Mihály-féle református bérpalota rejtett zugaiban elôszeretettel végzett kutatásaim során alig képzelt, értékes leletre bukkantam a pincével határos, régóta sorsára hagyott - az egykor virágzó egyleti-mozgalmi életnek helyet adó - alagsori gyülekezeti terem egyik penészesedésnek indult, jócskán bepókhálósodott zsebhelyiségében. A jó ideje ott felejtett, vastag por borította limlom között a kincskeresôk természetes izgatottságával fedeztem fel egy régi polcon az eladdig csupán ritka olvasmányaim utalásaiból ismert, Jakabffy Elemér által szerkesztett és Lugoson kiadott Magyar Kisebbség több évfolyamnyi lapszámot magába foglaló gazdag gyûjteményét, mely az elmúlt mostoha idôszakban szinte csodával határos módon vészelte át nem csupán a helyszínen végbement enyészetet, de a hasonló kiadványok osztályrészéül jutott önkényes elkobzás sorsát is.

Sajnos, a tilalmas értékek körébe tartozó Magyar Kisebbség a megtaláltatás nyomán is kénytelen volt tovább rejtôzködni. A felfedezés azonban mégiscsak nagy elôrelépést jelentett sorsában, hiszen ezután viszonylag biztonságossá válhatott szellemi életünkbôl való kirekesztett állapota. Nem úgy az erdélyi magyar kisebbségé, aki noha "törvényes" keretek között leledzett Romániában, mindazonáltal léte egyáltalán nem volt biztonságosnak mondható, s a másodrangú állampolgári státusban való "nyilvános" rejtôzködés minden bizonnyal még inkább megviselte, mint a Jakabffy-féle Magyar Kisebbség Temesváron megtalált lapkollekcióját.

Nos, akkortájt nem gondoltam, hogy az országunkban tiltott diszciplínák közé tartozó magyar kisebbségtudomány eme páratlan kiadványa rövidesen fel fog szabadulni a betiltás kényszere alól. Hogyan is hihettük volna, hiszen a '80-as évek vége felé egyre inkább fokozódó kisebbségellenesség már puszta létünket is tagadta, "magyar eredetû" vagy "magyar nemzetiségû" románokként könyvelt el bennünket, s helyzetünket "véglegesen megoldottnak" tekintette.

Azonban - a Szentírás szavaival szólva -, ami elveszett, az végre megtaláltatott. 1989 karácsonyán Temesvár is leporolhatta, és újból kirakhatta polcára a Magyar Kisebbség vészes idôket túlélô évfolyamait. Elhalálozott a diktátor, aki csökönyösen azt hajtogatta, hogy: márpedig Romániában "kisebbségi kérdés" nem létezik - ergo: kisebbségek sincsenek. Íme tehát a lapgyûjteménnyel együtt a román nemzetállamban bujdosó magyar kisebbség is megtaláltatott. Olyannyira meg, hogy a '90 januárjában nyilatkozó Nemzeti Megmentési Front a kollektív jogok biztosításának nemes ígéretével tisztelte meg jobb sorsra érdemes, árva népközösségünket, sôt a minap, Atlantában, még a román kormány fôtitkára is ország-világ elôtt azzal dicsekedett, hogy a jelenlegi kormány az elsô Románia újabbkori történetében, amely - végre - elismeri, hogy van "kisebbségi kérdés".

Amikor a kisebbségi ügy elkötelezett híveinek és szakembereinek eme jeles csoportja több mint ötven évnyi kényszerû szünetelés után útjára bocsátja a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle új folyamát, meggyôzôdéssel remélem, hogy immár végérvényesen magára talál az erdélyi magyar kisebbség, és a megszakíthatatlan idôbeli folytonosság jegyében, Erdélyben, igazán új folyamait lesz képes "megszerkeszteni" mostohán alakult, de mindenkor megújhodó történelmének. Kisebbségben - ahogy lehet. És éppen olyan jól, ahogyan egy színvonalas folyóiratot szerkesztenek. Erre nézve Jakabffy Elemér egykori Magyar Kisebbsége kiváló példa és folytatásra méltó örökség.

Tôkés László