magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 1. (19.) SZÁM - Belsô választások
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Egyed Péter

Az autonómia, az egyetem és a család kérdése
az RMDSZ-programokban

Nem igaz, hogy az európai berendezkedés (régime, establishment) nem változik, mert változik. A béke- (szövetségi) rendszerek változtathatatlanságára hivatkozó szuverenista érvelés hamis: egyrészt az európai integrációs folyamatok változtatják meg a berendezkedés tartalmát, másrészt a tények (Koszovó). Gazdasági expanziójának feltétele politikai "bezárkózása", azaz politikai struktúrájának erre a tényre (piaci expanzió, hatékonyság) célzottsága; nem nevezhetjük tökéletesnek, mert nem az: itt egy más tartalomról van szó. (Mi lesz Romániával? Az Európai Unió eltökélt: Helsinkiben Szlovákia és Románia mellett döntöttek, de Romano Prodi 2000. január elsô hetében megfogalmazott üzenete is kétségtelen. "A nyilatkozatok kora végképp lejárt, tettekre van szükség." Ha most sem sikerül, Románia valóban Ázsiába kerül a politikai földrajz értelmében, vele együtt mi, erdélyi magyarok is, az iráni határ mellé, ahonnan 1000 évvel ezelôtt idelovagoltunk.) De az európai integrációs berendezkedés hatékonysága más irányú evolúciót is lehetôvé tesz vagy szükségesnek tart: a régiók autonóm fejlôdését, az autonómia szempontjából különbözô megoldási lehetôségeket vázol fel, a helyi közösségek sajátos opcióinak megfelelôen és továbbra is a nemzeti határokon belül: a szuverenitást területi szempontból történelmileg kialakult ténynek tekinti (már); ilyen értelemben még inkább esélytelen a korzikai területi autonomisták kiválási törekvése a La République-bôl, avagy az ETA baszk radikálisainak nagy célja: az Euzkalleria kilépése a spanyol jogar alól.

I. A romániai magyar közösség, kisebbség döntött: az autonómia mellett. "A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényezô, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa. Épp olyan felelôsséggel tartozunk jövôjéért, mint bármely más állampolgár, s mikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, az annak okán jelentkezô elvándorlást, kötelességünk cselekedni. Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebbôl a válságból. Az etnikai, vallási közösségek autonómiája Erdély múltjának szerves része, idéznénk a szász közösségek közel nyolcszáz éves önkormányzati gyakorlatát, és ugyanez fogalmazódott meg az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban. [Ezt indoklásnak tekintve, következik a tulajdonképpeni akaratnyilvánítás.] Állítjuk, hogy ez az út a belsô önrendelkezés útja. A belsô önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen is elôre mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal arra, Európa mûködô demokráciáiban ez a gyakorlat sikeres. [Nem kevésbé fontos az autonómia-elv és az európai berendezkedés strukturális összekapcsolása.] A romániai magyarság közösségenkénti betagolódása a hazai társadalomba része az ország európai közösségekbe való integrációjának."1

(A morális kötelességvállalás gesztusát - esküvés a Szent Mihály-katedrálisban - sokan elfelejtették. Vagy egyszerûen nem vették komolyan. Pedig a hamis eskü - amint tudjuk - "visszaszáll". Az ember errôl nem ír szívesen.)

Az RMDSZ belsô politikai gyakorlatában kiderült azonban, hogy voltaképpen roppant nehezen kivitelezhetô, hiszen a romániai magyarok igen sokfélék s érdekeik is azok. Autonómia-modelljeinkben ezt a sokféleséget kell lefedni, ami igen komplex dolog. Az érdeklôdôk haszonnal forgathatják Csapó József autonómia-, Szilágyi N. Sándor Törvény s nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttélésérôl, valamint Szôcs Géza népcsoport-tervezeteit.2 Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az autonómia-kérdéskörhöz tartozó kollektív jogok problematikája körében is igen színvonalas demonstrációk születtek: Bíró Béla, Fábián Ernô, Varga Attila, valamint a filozófus Kelemen János írásaira gondolunk. Az autonómiáról való lemondás - nem csak kantiánus erkölcsi értelemben érvényes ez, lévén az autonómia az akarat tulajdonsága, az akarás kifejezése, ha lehetséges ilyen - az erkölcsön kívül van. Úgyhogy nem is érdemes beszélni róla.

Tisztán politikai szempontból egy roppant kényes egyensúlyi kérdésrôl is szó van - figyelmeztet Bibó István -, ami nem nagyon tûnik fel az autonómiáról szóló diskurzusokban: "szükséges az is, hogy a kisebbségi lakosság tudatában legyen annak, hogy a megkülönböztetés nélküli bánásmódért, a reális kisebbségi jogokért és a területi önkormányzatért egy bizonyos korrekt állampolgári lojalitással kell fizetnie".3

Az 1990. január 19-én Nagyváradon tartott alakuló Kongresszus "a kisebbségek egyéni és kollektív jogainak intézményes garantálásáról" beszél, valamint a Gyulafehérvári Határozat alapján, a nemzeti önmeghatározásról és önazonosságról. A II. Kongresszuson (1991. május 24-26.) Marosvásárhelyen elfogadott Program-Alapelvek 4b. pontjában találkozunk már a közmûvelôdési autonómia elvével, illetve az autonómia-gondolat egy kezdetlegesebb megfogalmazásával (ez persze nem értékítélet):

  1. a kisebbségi önszervezôdés biztosítása oly módon, hogy a belsô életét érintô valamennyi kérdésben - a helyi önkormányzat elve alapján - a kisebbség maga döntsön (közvetlenül vagy képviselôi révén), és döntéseit mindenki tartsa tiszteletben;
  2. a romániai magyarság kisebbségi társadalommá való összefogása olyan önkormányzati intézményes keretekben, amelyek egyszerre tesznek eleget a személyi és kulturális autonómia követelményeinek, s amelyek ennélfogva megnyugtatóan rendezik a szórványban élôk helyzetét.

A III. (Brassói) Kongresszuson - 1993. január 15-17. - a már hagyományossá vált 4b. pontnál (A romániai magyarság azonosságának megôrzése) a II. Kongresszus gyengített megfogalmazását találjuk, de a dokumentációban szereplô Nyilatkozat - gyakorlatilag a program vonatkozó részét szankcionálva - leszögezi, hogy: "A Kongresszus elfogadta a Szövetség új programját, amely a romániai magyarságot nemzeti kisebbségként határozza meg, a nemzetközi joggyakorlathoz igazodva, ugyanakkor a közösség önmagát politikai alanynak, államalkotó tényezônek, a román nemzet egyenjogú társának tekinti. Az új program szerint a romániai magyar nemzeti kisebbség számára a helyi és regionális autonómiát tekintjük irányadónak és követendônek. A személyi autonómia kiterjed önazonosságának megôrzése céljából a mûvelôdési élet egészére, az anyanyelv használatára, a vallásra, az oktatásra, a társadalmi szervezôdésre és mindennemû tájékoztatásra." (Ez volt az áttörés, a kolozsvári Belsô Önrendelkezési Nyilatkozattal a háttérben. Ma is felvillanyoz az a rendkívül feszült vita, amelynek részesei lehettünk, s amelyet a mindenkori legjobban szerkesztett program-plakettben olvashattunk.) Ezt követôen az RMDSZ IV. Kolozsvári Kongresszusán (1995. május 27.) létrejön a legteljesebb megfogalmazás. Ezek szerint: az autonómia "elv, melynek a jogállam intézményei kiépítése során kell érvényesülnie; a nemzeti közösség joga, melyet identitása védelmének kibontakoztatása, fejlesztése és megôrzése érdekében gyakorol; eszköz, mellyel a romániai magyarság szülôföldjén megalapozhatja gazdasági és kulturális fejlôdését, megteremtheti megmaradásának anyagi, politikai és jogi feltételeit; stratégiai cél, melyet az RMDSZ politikai tevékenységében s a civil társadalom szervezeteivel kapcsolatban követ. Az RMDSZ az autonómia-formák - beleértve a területi autonómiát is - jogi megfogalmazását és törvényhozás útján való érvényesítését kívánja elérni, szorgalmazva az általános decentralizálást és a szubszidiaritás elvének alkalmazását. E cél megvalósítása érdekében az erdélyi nemzetiségek együttélésének pozitív hagyományaiból, valamint az Európában megvalósult példa értékû modellekbôl indul ki; a személyi elvû autonómia révén létrejön a romániai magyarság saját intézményrendszere az oktatás, a mûvelôdés, a tájékoztatás, valamint a mûemlékvédelem területén. Ezen autonómiát a romániai magyarsághoz tartozó személyek által választott köztestületek gyakorolják; a magyar nemzeti közösség önkormányzata a szabad identitás elvét érvényesítô regisztráció alapján létrejövô választási névjegyzékek és az ennek alapján megtartott általános, titkos és közvetlen választás útján jön létre; a sajátos státusú helyi önkormányzatok által gyakorolt autonómia azon helyi közigazgatási egységeket illeti meg, amelyekben számottevô arányban élnek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, és a lakosság e státust népszavazás útján elfogadja." Ez a megfogalmazás egy vesszô változtatás nélkül kerül át az V. Kongresszus (Marosvásárhely, 1997. október 3-4.), valamint a VI. Kongresszus (Csíkszereda, 1999. május 16.) Program-alapelveibe.

E pillanatban ki kell lépnünk a független szövegelemzô elméleti szakember amúgy is kényelmes szamárbôrébôl, és néhány alapkérdést fel kell tennünk.

Pro primo: ha az autonómia-kérdés továbbra is politikai létünk tétje - márpedig a fentebbiekbôl az derül ki, hogy ez így van -, akkor hol az a tevékenység, avagy hol van az a szerv, szervezet, amelyet ebben az irányban folyamatosan mûködtetünk?

Pro secundo: a regisztráció, továbbmenôen a belsô választások következetes és világos véghezvitelével miért nem számoljuk fel azt a csapdahelyzetet, amelybe saját magunk hoztuk magunkat azzal, hogy az autonómia-kérdés logikáját a belsô választásokéval ilyen "erôs" struktúrában kapcsoltuk össze?! (Ha a magunk egyébként jó döntéséhez nem ragaszkodunk, akkor - többek között - az RMDSZ-t is egy megfoghatatlan, lassan morzsolódó egylet formájában tartjuk és képviseljük. A Csíkszeredai Kongresszus forgatókönyve intô jel ilyen irányban.)

Pro tertio: az autonómia stratégiai cél. Ez azt jelenti, hogy tapasztalhatóan nem közeledvén hozzá, nem kell letörnünk. A dél-tiroli autonómia-statútumra hivatkozó sajtónk arra nem utal, hogy ezt a törvénystruktúrát 1946-1972 között dolgozták ki, és teljesen más jogi feltételek között. A litígiumok felszámolására alakult Európai Békekonferencia eredetileg arra kötelezte Ausztriát és Olaszországot, hogy a vitás kérdéseket 1957-ig rendezze. Magának a Südtirol-Parkettnek egy pontos határidôs operatív kivitelezésére Kurt Waldheim és Aldo Moro külügyminiszterek vállaltak kötelezettséget 1969. november 29-i koppenhágai találkozásukkor.4 De aki ott élt, azt is tudja, hogy például a névháború folyik tovább, a dél-tiroli sólymok 800 mesterséges olasz nevet akarnak letiltani.5 A Corriere della Sera jeles kolumnistája, Saverio Vertone szenátor pedig nemes egyszerûséggel azt állította: "kedves dél-tiroliak, ne hazudozzatok, kimarkoljátok az évi tizenegyezer milliárdot az olasz húsosfazékból, aztán meg pöktök bele".6

II. A kolozsvári székhelyû államilag dotált magyar nyelvû tudományegyetem kérdésében: már az elsô kongresszusi programban megtaláljuk a "Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Tudományegyetem kívánalmát". A II. Kongresszus "magyar felsôoktatási hálózatról" beszélt, amely magába foglalja a Bolyai Egyetemet, a III. kongresszus programja ugyanezt ismétli. Az alapvetô változás a IV. programban van: "Stratégiánk kiemelt szerepet szán az önálló magyar felsôoktatás szakmai megalapozásának. A Bolyai Egyetem beindításáig célunk az önálló magyar felsôoktatási kezdeményezések támogatása, a magyar tagozatok kialakítása és körültekintô fejlesztése." Az V. Kongresszus programdokumentuma megismétli ezt a megfogalmazást, azzal a szép következetlenséggel, hogy a Bolyai egyetem kérdését a kormánykoalíciós cselekvési prioritások programcsomagjába utalja. Itt, az Oktatás címszó alatt a következô megfogalmazást találjuk: "az anyanyelvû felsôoktatás szükségletek szerinti kiszélesítése, a kolozsvári központú, önálló, államilag támogatott magyar tudományegyetem visszaállítása, székelyföldi, partiumi felsôoktatási intézmények létrehozása és támogatása". Végül a VI. Kongresszus a programelveknél megismétli az V. megfogalmazását, a kormánykoalíciós cselekvési prioritásoknál pedig így fogalmaz: "az anyanyelvû felsôoktatás szükségletek szerinti kiszélesítése, a kolozsvári központú, önálló, államilag támogatott magyar tudományegyetem visszaállítása, székelyföldi és partiumi felsôoktatási intézmények további fejlesztése a romániai magyar felsôoktatás szakmai fórumai által kidolgozott tervezeteink alapján".

(Jelzem, hogy itt valami hibának kell lennie, hiszen amikor én a Csíkszeredai Kongresszuson az utolsó szintagmával kiegészítést kértem, értelemszerûen az alapelvekhez javasoltam a passzust - mint stratégiai kérdést.)

És lett, ami lett - a Bolyai végképp lekerült a napirendrôl.

III. A II. Kongresszus dokumentumában jelentkezô megfogalmazás folyamatosan jelen van minden programban, így az utolsóéban is: "Az RMDSZ következetes család- és népességpolitikát szándékszik folytatni, annál is inkább, mert a nagyméretû kivándorlás miatt számarányunk rohamosan csökken. Felvilágosító munkát kell folytatnunk a gyermekvállalás, gyermeknevelés érdekében és az egykézés ellen, az egyre romló körülmények között is. E célból szorosan együtt kívánunk mûködni az egyházakkal, valamint oktatásügyi, egészségügyi és jogi intézményekkel. Támogatunk minden olyan elképzelést, amely elônyöket biztosít a gyermekes családoknak - kedvezményes adórendszer, elônyös hosszú lejáratú kölcsönök, méltányosabb gyermektáppénz-rendszer, 1-3 éves fizetett gyermeknevelési szabadság, amit az anya vagy az apa egyaránt igénybe vehet stb."

Az egykori programíró és szerkesztô jó intencióit feltételezve végül is meg kell állapítanunk: szomorú, hogy egy érdekvédelmi (!) szervezetnek errôl ennyi mondanivalója volt nyolc éven át. (Végül is át lehetett volna emelni valamelyik civil - családvédelmi - szervezôdés tetszetôs megfogalmazását, a kérdéskört lefedendô. De nem errôl van szó, hanem a problémacsomag folyamatos átgondolásáról.)

*

Maguktól adódnak a következtetések, de legalábbis kettôre figyelmeztetnem kell:

1. Programjainknak - melyek céljainkat tartalmazzák - egyfelôl úgy lehetne visszaadni a rangját, ha egy folyamatos programszerkesztô tanácsot, irodát, szerkesztôbizottságot mûködtetnénk, amely figyelembe venné az igényeket, az elméleti tevékenységet, a társadalmi vitákat, s ennek megfelelôen szerkesztene és tenne javaslatokat (az érdekegyeztetés folyamatosságot jelent, s utólag észrevehetjük, hogy egyes nyomást gyakorló csoportok befolyása a programszerkesztô, kongresszust megelôzô tevékenységben inkább káros volt, egyfajta lobbyzást szolgált).

2. A programok becsületét másfelôl úgy lehet visszaadni, ha a bennük foglalt céloknak megfelelôen cselekszünk. Ne feledjük el, hogy stratégiai céljainkat a kezdet lendületében fogalmaztuk meg, akkor - 1989 decemberében - nem siránkoztunk, hanem merészkedtünk.

Ha most úgy érezzük, hogy nem nagyon van mit ünnepelnünk, mégis nagyobb tévedés lenne kezdeti céljainkról lemondani, mint hozzájuk ragaszkodni, és azokat elvhû politikusok révén hiteles képviselethez juttatni.

Megjegyzések:

Az évek folyamán az RMDSZ-politizálást elôsegítendô, témánkba vágóan a következô háttéranyagok készültek el. Hatékonyságuk kérdését - dokumentumokról lévén szó - nem érdemes felvetni:

1. Autonómia-kérdéskör: Törvény a nemzeti kisebbségekrôl és autonóm közösségekrôl. (Tervezet, elfogadta az SZKT 1993. november 14-én, Marosvásárhelyen) = RMDSZ Dokumentumok. 1. Kolozsvár 1993.; Törvény a romániai magyar nemzeti autonóm közösség jogállásáról. (Tervezet, elfogadta az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége 1996. május 9-én); Cadrul juridic intern si international care fundamenteaza modificarea si completarea Legii administratiei publice locale nr. 69/1991. Editat de UDMR 1997.

2. Oktatási Memórium = RMDSZ Dokumentumok. 2. Kolozsvár 1994.; Cadrul juridic intern si international care fundamenteaza modificarea si completarea Legii învatamântului nr. 84/1995. Editat de UDMR 1997.; A romániai magyar felsôoktatási hálózat telepítési tervezete. RMDSZ 1998.

3. Ellenôriztem: család- és szociálpolitikai RMDSZ-háttéranyag nincs.

---------------------------------------

1 Aláírja: RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsa és Parlamenti Csoportja. Forrás: RMDSZ III. Kongresszusa. 154.

2 E sorok írója a kérdés filozófiai felvetésével foglalkozott két tanulmányában: Az önállóság és a dágvány; A vélemények autonómiája. = A jelenlétrôl. Kom-press, Kolozsvár 1997.

3 Bibó István: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai. = Bibó István: Válogatott tanulmányok. Magvetô Könyvkiadó, Budapest 1990. 449.

4 Lásd Antony Evelyn Alcock: Geschichte der Südtirolfrage. Wilhelm Braumüller. Universitats-Verlagsbuchhandlung Ges. M. B. H. Wien 1982. 291. l.

5 Franco Vernice: Sudtirolesi e italiani alla guerra dei nomi. La Republica, 1993. aug. 15-16. 14.

6 CdS Sette: Cari sudtirolesi non mentite: per voi Italia e una cassaforte. 1993. szeptember 2.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2016
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék