magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 4. (22.) SZÁM - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Gyôri Szabó Róbert

A parlamenti pártok és az alapszerzôdések

(1994-1997)

 

A dolgozat alapvetô célkitűzése a parlamenti pártok jószomszédsági politikájában, illetve a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikájában bekövetkezett változások bemutatása az 1994-es választási programoktól a szlovák-magyar és a román-magyar alapszerzôdések körül folyó vitákon át. Ezáltal megkísérli folyamatában megragadni a pártok elképzeléseinek alakulását, a vitákban elhangzott érveiket, a szavazáskor képviselt álláspontjukat.

A határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos kérdések több szempontból is kiemelkedô jelentôségűek, külpolitikai, biztonságpolitikai aspektusai mellett belpolitikai vetületei is vannak. Kezelésük és megoldásuk, az évtizedes elhallgatás után, a '80-as évek végétôl folyamatosan a magyarországi politikai élet középpontjában áll.

A határon túli magyar közösségek helyzete az elsô parlamenti ciklus idején meghatározta a kormány szomszédságpolitikáját, és elôkelô helyen szerepelt a magyarországi politikai élet témái között. A nagyjából azonos elveken nyugvó pártprogramoknak megfelelôen kisebbségpolitikai szempontból külpolitikai konszenzus jellemezte a négy évet. Az ukrán, a szlovén, a horvát alapszerzôdések, kisebbségvédelmi megállapodások tárgyában - az ukrán szerzôdés határklauzulájának vitája erôs kivétel -az egyes pártok álláspontját nem jellemezték áthidalhatatlan ellentétek. A rendezetlen magyar-szlovák, magyar-román kapcsolatok, az ottani magyar kisebbségek aggodalomra okot adó helyzete a második parlamenti ciklusra készülô pártok választási programjaiban és az azóta eltelt három évben történtek élenjáró témává, komoly viták tárgyává tették a határokon túli magyarság ügyét.

 

Az 1994. évi parlamenti választások elôtti pártprogramok

MSZP1

Az MSZP választási programjának elején nemzeti pártként határozta meg magát, s a nemzet fogalmának definíciójából indult ki. Ennek szükségességét a pártot "nemzetidegennek", a magyarság ügye iránt nem, vagy alig érzékenynek beállító támadások indokolták. A párt szerint tárgyilagos, józan önbecsülésen alapuló nemzettudat szükséges, amely nem lehet önérték, nem rendelheti maga alá a szabadság, a demokrácia, a humánum elveit és a modernizációt.

Közép-Kelet-Európa államai akkor lehetnek sikeresek, ha a nemzeti sorskérdéseket összekapcsolják a politikai és a gazdasági-társadalmi modernizációval. A modernizáció útja az európai integrációhoz csatlakozás, a szuverenitás egy részét átruházva az EU intézményeinek és a régióknak. A nemzeti önazonosság megôrzése, a modernizáció megvalósítása, a demokrácia kiteljesítése és az európai integrációba való betagolódás egyidejű, párhuzamos és egyenértékű feladatok.

Az európai csatlakozás és kisebbségvédelem egyidejű érvényesítéséért megfelelô arányt kell találni az integrálódási törekvések és a jogvédelmi érvényesítés között. Az integrálódó Európa integrálódó magyarságot jelent. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogvédelme az államközi viszonyok, a nemzetközi stabilitás és biztonság lényegi összetevôje - nem csak belügy. Hatékony és szankciókat is magában foglaló nemzetközi, európai kisebbségvédelmi rendszer, valamint kétoldalú államközi megállapodások rendszere mindenképpen szükséges.

A magyar politika, gazdaság, társadalom, szellemi élet összetett, átfogó feladata a határon túli magyar közösségek jogainak figyelése és védelme, önazonosságuk megôrzésének elôsegítése. Az országgyűlés és a kormány alkotmányos feladata az értük viselt felelôsség. Az érzelmi-erkölcsi elkötelezettség mellett racionális, napi cselekvésbe átvihetô, hatékony koncepció kell. Az elôzô ciklus kormányzati politikáját ellentmondások, aránytalanságok, túlzott érzelmi indíttatás, túlzó retorika, szakszerűtlenség, küldetéstudatból fakadó fölényesség jellemezték, ami fokozta az érzékeny és bizalmatlan szomszédok gyanakvását, és a hazai közvéleményben is tartózkodást, ellenérzést váltott ki. Elengedhetetlen, hogy a kormányzati politika arányai, módszerei és stílusa megváltozzanak. A határon túli magyarság ügye ne legyen tárgya a hazai pártküzdelmeknek, nem ideologikus, hanem pragmatikus - cselekvô, kezdeményezô, határozott és higgadt - kisebbségpolitikára van szükség.

Az eredményes kisebbségpolitika háttere a korszerű, demokratikus, gazdaságilag erôs Magyarország. A mindenkori kisebbségpolitikát a meglévô belsô gazdasági-politikai eszközök és nemzetközi feltételek alapján kell meghatározni, hozzájárulva a kisebbségvédelem politikai, anyagi és társadalomlélektani feltételeinek (kisebbségbarát környezet) megteremtéséhez.

Közép-Kelet-Európában a határok stabilitásának és a kisebbségek jogai érvényesülésének meghatározó a jelentôsége. A térségben a nemzeti kérdés megoldása nem megy határátrajzolással. Nem a határokat, hanem azok jellegét kell megváltoztatni. Az MSZP a magyar kisebbségek ügyét nem határmódosítások, hanem a belsô önrendelkezés alapján a kisebbségben élô népcsoportok egyéni és kollektív jogainak biztosításában, kulturális, közigazgatási autonómiájuk szavatolásában, tájegységi autonómiák megteremtésében, illetve e formák kombinálásában véli megoldhatónak. A párt támogatja a magyar kisebbség autonómiatörekvéseit.

A magyar külpolitika egyik fô iránya a közép- és kelet-európai térség összes államával való kiegyensúlyozott viszony megteremtése kell hogy legyen. Elsôdleges feladat a szomszédokkal való történelmi kiegyezés, melynek meghatározó eleme a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülése, de nem helyes a kétoldalú viszonynak kizárólag erre való leszűkítése. A kibékülés elômozdítása azokkal az országokkal a legsürgetôbb, amelyekkel az utóbbi években feszültté váltak kapcsolataink, nevezetesen Romániával és Szlovákiával. A kölcsönös bizalom megteremtéséhez mielôbb meg kell kötni velük a kétoldalú alapszerzôdéseket, amelyekben együttesen rögzíteni és biztosítani kell a jelenlegi határokat, a viták békés rendezésének elvét és az európai normáknak megfelelô kisebbségi jogokat. Megkötésükkor elengedhetetlen a konzultáció a magyar kisebbségi szervezetekkel, s a belsô egyeztetés a belpolitikai-társadalmi támogatottság megszerzéséért.

SZDSZ2

A párt az elôzô négy év összehangolatlansága, zavaros ügyei, retorikája, jelképes cselekvései és alacsony hatékonysága helyett eredményközpontúságot ígért. Új kül- és biztonságpolitikát hirdetett, mely szerint új stílusra, bizalomerôsítô lépésekre, a gazdasági kapcsolatok erôsítésére, kétoldalú szerzôdésekre, a kisebbségi kérdésben nemzetközi szabályozásra, ellenôrzésre van szükség. A külpolitika fô pillérei: az európai integráció mint alapvetô mozgásirány, valamint a kisebbségi és a regionális együttműködési politika. Csak a szomszédokkal való rendezett és szoros együttműködés révén nyílik esély Magyarország számára az európai integrációra, így minden ebbe az irányba mutató kezdeményezést a kormányok közötti kapcsolatoktól a különbözô szubnacionális, pl. határ menti kistérségi kapcsolatokig támogatni kell. Az új stabilizáló kisebbség- és szomszédságpolitika alapvetô mozzanata annak bejelentése, hogy Magyarországnak nincsenek területi igényei szomszédaival szemben.

Különbséget tett a teljes rendezést és hosszabb idôt igénylô kérdések, illetve a közeljövô ügyei, rendezési eszközeik számbavétele között. A párt a gyakorlatias politika, a modernizációra ösztönzés jegyében rövid távon kiemelt területekként kezelte a gazdasági kapcsolatok és az oktatásügy kérdését. Célkitűzései között a következôk szerepeltek: a szomszéd országokban élô magyar kisebbség államának egyenrangú polgáraként beszélhesse anyanyelvét, gyakorolhassa vallását, egyéni és kollektív jogait, ápolhassa kultúráját és szervezhesse a maga politikai képviseletét. Joguk van az önkormányzathoz, a kulturális autonómiához, kijelölt nyelvi zónákban nyíljon lehetôség anyanyelvük hivatalos használatára. E célok megvalósítása érdekében a magyar nemzeti kisebbségek szervezeteivel összehangolt kisebbségpolitikára van szükség. A kisebbségek helyzetében döntô áttörést elérni azonban csak az ottani belsô polgárosodási és demokratizálódási folyamat mértékében lehet. Helyzetük hosszú távon akkor lesz rendezett, ha önerejükbôl - Magyarország közvetlen politikai támogatása nélkül - képesek a fennmaradásra és fejlôdésre. Ehhez az önkormányzatok rendszere, jogi keretek, autonóm döntéshozatali intézményrendszer, kisebbségbarát közhangulat és a kisebbségek versenyképessége szükségeltetik.

MDF3

Az MDF legfontosabb célkitűzéseként Antall József külpolitikai életművében kijelölt hármas követelménynek a kiteljesítése: Magyarország mielôbbi bekapcsolása a fejlett Európa életébe, valamint a határokon túl élô magyarság iránti felelôsség jegyében a kölcsönösen elônyös, jó viszony megteremtése a szomszéd országokkal. E három követelmény között szoros egymásrautaltság van. A jószomszédsági kapcsolatok feltételezik a kisebbségben élô magyar nemzeti közösségek helyzetének kielégítô, megnyugtató és tartós rendezését. A nemzet politikai türelmét próbára tette a szomszédságunkban növekvô szélsôséges nacionalizmus, a nemzeti kisebbségekkel szembeni ellenséges magatartás. A párt különös figyelemmel kíséri a szomszéd országok fejleményeit, kész a szomszédos országokkal megállapodásokat, szerzôdéseket kötni, de csak a magyar nemzetrészek érdekeinek és állásfoglalásának határozott figyelembevételével.

Magyarország vállaljon kezdeményezô szerepet a kelet-közép-európai térség modernizációjában. Ezzel esély nyílik arra, hogy megoldódjanak a határokon kívül élô magyarság problémái is. Az európai egységesülési folyamat alkalmas az adminisztratív belsô határok eltűnése, a szolidaritás, a legalacsonyabb döntési szint (szubszidiaritás) elve révén a kisebbségben élô nemzeti közösségek igényeinek kielégítésére. Az integrációs folyamatban módot kell találni a nemzeti kisebbségek helyzetének európai érvényű rendezésére, kultúrájuk és autonómiájuk garantálására.

A kisebbségpolitika alapelvei a '89-es programhoz képest nem változtak, a kormány eddig is támogatta a határainkon túl élô magyar lakosságot nyelvük és nemzeti tudatuk ápolásában, segítséget nyújtott oktatásukhoz, kultúrájuk megôrzéséhez. Mindez egy, az európai normákhoz igazított, a sajátosságokat figyelembe vevô kisebbségpolitika révén érhetô el. Az anyaországnak joga és kötelessége megvédeni a határokon túl élô közösségeit, föllépni érdekeikért minden lehetséges nemzetközi fórumon. A kisebbségeknek joguk van nemzeti tudatuk, jellegzetességeik, anyanyelvük ápolásához, az önrendelkezés elve alapján a megfelelô önkormányzati formákhoz (kulturális, közigazgatási, területi autonómia).

KDNP4

A magyar külpolitika középpontjában a szomszédokkal való viszony és a kisebbségi kérdés áll. Rendezni kell a szomszédainkkal való viszonyunkat, hogy a térség biztonságos, gazdaságilag prosperáló és kultúrájában minden értéket megôrzô régiója lehessen az egységes Európának. A történelmi hibák, a kisebbségi kérdés megoldása az európai egységesítési folyamatban képzelhetô el. A nemzeti határok elválasztó erejének csökkenésével lehet Trianon következményeit enyhíteni, de csak a nemzeti azonosságtudat megôrzésével vehetünk részt az európai integrációban.

A nemzeti kisebbségek jogvédelme nem kizárólagos belügy, hanem a nemzetközi jogrend szerves része. Személyi és kollektív jogaik elismerése az állam kötelessége, illetôleg belsô szilárdságának és biztonságának záloga, demokratikus fejlettségének fokmérôje. A kisebbségvédelem elsôdleges feltétele a demokratikus intézményi struktúrák kiépítése az emberi jogok érvényesülésének biztosítására. A kisebbségi jogok nem csak emberi, hanem politikai jogok is, jogos a kisebbségi igény, hogy a politika saját alanyaiként ismerje el ôket. A határokon túli kisebbségeink politikai és társadalmi szervezetei létrejöttek és megerôsödtek, a magyar külpolitikának erkölcsi súlyával támogatnia kell elvi-politikai céljaikat.

A kisebbségi kérdés nem egyedüli, de fontos eleme a térség biztonságának. A megoldás két, egyenlôen fontos vonalon képzelhetô el: a kétoldalú kapcsolatokban, ahol a kisebbségi kérdés kiemelt kezelést igényel, s erre garanciák kellenek. Ugyanakkor tudatosítani kell a nyugat-európai államokban, hogy Európa biztonsága nem osztható, a nyugati biztonsági vasfüggönyt is fel kell számolni. Közép- és Kelet-Európának kollektív biztonsági rendszerre van szüksége, benne a kisebbségi kérdés európai normák szerinti rendezésével, kisebbségi autonómiákkal és a határok sérthetetlenségének elvével. Mindezt kétoldalú szerzôdések sorozatával, majd az egészet egy rendszerbe foglalva - lehetôség szerint - nagyhatalmi garanciával. A térség ellátása biztonsági garanciákkal elsôbbséget élvez a közösségi tagság elnyerésével szemben.

A jelenlegi nacionalizmusok egyik oka a közép-európai népek többségének gazdasági sikertelensége. Gazdasági fellendülés kell a nemzeti gondolkodásmódok lebontásához, egymás megismeréséhez, ez háttérbe szorítja a bizalmatlanságot. Ehhez a határok átjárhatósága, határokon túllépô gazdasági övezetek és a nemzeti politika mellé, illetve a nemzetállami gondolkodás elé a régiók érdekeinek érvényesítése szükséges. A kisebbségi jogi konfliktus kezelését kisebbségi önkormányzatok létrehozásával országosról helyi szintre kell leosztani, ezáltal biztosítható a kulturális autonómia.

FIDESZ5

A FIDESZ kisebbségpolitikájának elvi alapja az egyén szabadsága. A kisebbségi közösségek tagjainak (egyéni) szabadsága azonban nem teljesíthetô ki a kisebbségi közösségek védelme nélkül. Regionális és nemzetiségi kisebbségi politikáját az európai integrációs célokkal összhangban kell alakítani. Az integrálódó, gazdaságilag erôsödô Magyarország a régió országainak és a határokon túli magyar kisebbségek érdekeit is szolgálja. Az integráció alapfeltétele a belpolitikai stabilitás és a tartósan konfliktusmentes viszony a környezô országokkal. Ebbe az összefüggésrendszerbe kell beilleszteni a szomszédságpolitikát is. Határokon túli kisebbségeink kérdése közvetlenül és közvetve is e két feltételhez kapcsolódik. Támogatásuk, a kisebbségi kérdés ôket kielégítô rendezése nem történhet a jószomszédi viszony rovására. Ezért a szomszédságpolitikában igen árnyalt és objektív képet kell kialakítanunk a szomszédos országokról.

Pragmatikus, érdekekre épülô, megegyezésre törekvô politikát vall. A határon túli magyarokkal kapcsolatos külpolitika fô vonala a parlamenti pártok egyetértésén kell hogy nyugodjon. A kormánypolitika eltér a FIDESZ programjától, de sok eleme elfogadható. Folyamatos egyeztetés szükséges a magyar kisebbségek legitim szervezeteivel, támogatva törekvéseiket. Regionális és szubregionális kezdeményezéseket kell elindítani, amelyek gazdasági, kulturális és politikai szinten segítik az együttműködést. Nemzetközi fórumokon törekedni kell egy átfogó, a kelet- és közép-európai kisebbségek érdekeinek megfelelô kisebbségvédelmi rendszer kidolgozására és elfogadtatására.

Közép- és Kelet-Európában az államok közötti és belüli konfliktusok zöme etnikai vagy kisebbségi kérdésként jelentkezik, megelôzésük a kisebbségi kérdés intézményes rendezésével lehetséges. A korlátozott (vagy belsô) önrendelkezés - melynek lényege abban jelölhetô meg, hogy az állam bizonyos mértékű hatalmat ruház át az önkormányzatokra - megoldást jelenthet a nemzeti-etnikai konfliktusok kérdésében. Kisebbségi önkormányzatok, kisebbségi (területi, diaszpórában személyi elvű önszervezôdés, helyi önkormányzati, illetve kulturális, adminisztratív és politikai) autonómiák összehangolt rendszere nélkül a modern liberális állam elképzelhetetlen.

Diplomáciai nyomás nehezedik Magyarországra, hogy alapszerzôdést kössön Romániával, Szlovákiával. A határkérdés nem valós, ellenben a kisebbségi kérdés igen. A magyar diplomácia tegye nyilvánvalóvá, hogy figyelembe véve a magyar kisebbség véleményét, milyen kisebbségi vonatkozású részt kíván az alapszerzôdésbe, amely a határok erôszakos és békés változtatásának tilalmát is tartalmazni fogja. A FIDESZ szorgalmazza az alapszerzôdések megkötését, bennük kétoldalú megállapodások szétágazó rendszerével: gazdaság, oktatás, egészségügy, egyház és média; figyelemmel a határ menti s regionális együttműködésre, a határok átjárhatóságára. Az alapszerzôdés nemzetközi kontrollja lehet valódi garancia az egyéni és kollektív jogokat egyaránt rendezô kisebbségvédelemre.

FKgP6

Az Antall-kormány velejéig romlott, nemzetellenes külpolitikát folytatott. Ennek tudható be a jogfeladó magyar-ukrán alapszerzôdés, ami felnyitotta a zsilipet a magyar jogok térségbeli eltörlése elôtt.

A határon túli magyarság kérdése nem lehet belügy, ez az általános emberi jogok kérdése. Az asszimilálódás ellen pozitív diszkriminációra van szükség. A kisgazdák a határok légiesítésére, korrekt kapcsolatokra törekednek a szomszéd államokkal. Hazánk érdeke a trianoni békediktátummal érintett területek egyidejű Európai Uniós tagsága. Magyarországnak példát kell mutatnia az Európa e térségében élô népeinek, a határon túli magyarokon csak egy gazdaságilag erôs anyaország képes segíteni.

A párt a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés keretein belül követel területi, személyi és művelôdési autonómiát - illetôleg, ahol ezt kívánják, társnemzeti státust - a határon túli magyarok számára. Területi autonómia híján képtelenség megtartani a magyarság identitását, asszimilációjuk gyorsuló ütemben bekövetkezne, viszont autonómia esetén, gondos anyaországi segítséggel a magyarság megmenthetô. Követeli továbbá az egyházak autonómiáját, anyanyelvi oktatást a legmagasabb szintig, önkormányzatot, intézményeik működtetését, legszélesebb anyanyelvi használatot, gazdasági és politikai esélyegyenlôséget.

A határokon túli magyarsággal kapcsolatos politikát államilag, központi intézményeken keresztül kell koordinálni.

Az 1994-es kormányprogram7

A választásokat követôen az MSZP és az SZDSZ koalícióalkotási tárgyalásain a külpolitikai kérdésekben csaknem teljes egyetértés jellemezte a pártokat. Az MSZP megbékélési, alapszerzôdési politikáját az SZDSZ minden további nélkül elfogadta, hiszen a határgaranciák és a nemzetiségi jogok összekapcsolása a párt régi eszméjének tekinthetô. A kormányprogram a határon túli magyarsággal kapcsolatosan a következôket tartalmazta:

A határon túli magyar közösségek jogainak biztosítása a külpolitika sajátos területe, fontos belpolitikai feladat, a nemzeti szolidaritás része, kisebbségpolitikai koncepció kidolgozását igényli. Kulturális értelemben a magyar nemzet részei, elô kell segíteni a szülôföldjükön való boldogulásukat. A kormány síkraszáll önazonossághoz való jogukért, segíti önszervezôdésüket. Egzisztenciateremtésük, polgárosodásuk meghatározó, ehhez a kormány segítséget biztosít. Támogatja szabad kapcsolattartásukat Magyarországgal. Pártatlan, demokratikus, átlátható és ellenôrizhetô anyagi támogatást biztosít a költségvetés meghatározott százalékában, megôrizve a jelenlegi szintet.

Az államok kisebbségek iránt tanúsított magatartása az emberi jogok érvényesítésének összetevôje, a demokrácia fokmérôje, elválaszthatatlan része a nemzetközi kapcsolatoknak (nem belügy). A kormány a problémákat a kétoldalú kapcsolatok keretében kívánja rendezni. Helyzetük kérdése a szomszédos országokhoz fűzôdô viszony egyik kiemelt összetevôje. Alapelv, hogy a magyar kisebbségeket érintô kérdésekrôl szervezeteik, képviselôik véleményének figyelembevételével szülessen meg a magyar álláspont. A velük kapcsolatos politika kialakításában folyamatos párbeszédre és együttműködésre kell törekedni az ellenzéki pártokkal, civil társadalmi szervekkel.

A kisebbségi autonómia alkalmas és kívánatos keret, a kormány támogatja a határon túli magyar nemzeti közösségek európai gyakorlattal összhangban álló autonómiatörekvéseit.

A programok összevetése

A pártprogramok formailag (szerkezetükben, terjedelmükben, stílusukban) és tartalmilag (problémaközelítésben, hangsúlyukban) egyaránt jelentôsen eltérnek egymástól. Egyes kérdésekben, jól láthatóan, a pártok ideológiai, értékrendbeli különbségei tükrözôdnek az eltérô kisebbségpolitikai álláspontokban, más esetekben viszont a pártok részérôl a konkrét témákra, kérdéskörökre adott szakpolitikai válaszok eredményeztek egyezô/különbözô programpontokat a más- és más pártkombinációkban.

A két legalaposabb programot az MSZP és a KDNP dolgozta ki. A szocialisták választási füzetének komoly elméleti bázisa, racionalitása, szakszerűsége, pragmatikus részei kevéssé tették alkalmassá kampánycélokra, de késôbb a konkrét cselekvéshez, a kormányprogram kidolgozásához megfelelô alapot biztosított. A KDNP nemzeti gondolatból levezetett, a kérdés biztonságpolitikai aspektusait kiemelô programja hasonlóan gondolatgazdag, szinte önálló tanulmányértékű, választási propagandának talán túlságosan is kidolgozott anyag, a gyakorlatias megközelítés, az általános elvekbôl levezethetô konkrét elképzelések hiánya azonban rövid távú kisebbségpolitikai használhatóságát megkérdôjelezi. Különös értéke a regionalizmusban rejlô problémamegoldó lehetôségek felvázolása.

Az MDF - mint vezetô kormánypolitikai erô - programja különös figyelmet érdemelhet. Az anyagot a választási röpiratnak az elôzô programoknál jóval inkább megfelelô stílus, a magyar kultúrnemzet iránti érzelmi-erkölcsi elkötelezettség, valamint a rendezetlen viszonyokért a szomszédos országok felelôsségének hangsúlyozása jellemzi. Az SZDSZ gyakorlatias, eredményközpontú, retorikát elutasító tervezete a kisebbségi önazonosság megôrzésének érdekében az oktatás és a gazdaság fejlesztésének fontosságát emeli ki. Konkrét javaslataik közül a legfigyelemreméltóbb a nyelvi zónák kijelölésére vonatkozik, amelyek a kisebbségi magyarságnak nyelvhasználati jogot biztosítanának. A FIDESZ közös érdekekre építô, "megegyezésre törekvô", rövid és pragmatikus kisebbségpolitikai tervezete a párt elvi álláspontját tartalmazza, a konkrétumok zömmel hiányoznak. Az FKgP programja a legkevésbé kidolgozott, jellegzetessége a magyarság térségbeli küldetésének hangsúlyozása, valamint az autonómiára vonatkozó követelések markáns megfogalmazása.

A pártprogramok kiindulópontja, kérdésfelvetése azonos: a kisebbségi kérdés a térség alapvetô külpolitikai, biztonságpolitikai és belpolitikai tényezôje, megoldásához elengedhetetlen a szomszédos államokhoz fűzôdô viszony rendezése. Valamennyi program közös eleme, hogy a kisebbségek helyzete nem kizárólag belügyi kérdés, csak nemzetközi szinten, államközi kapcsolatokban, kétoldalú és regionális együttműködéssel, nemzetközi garanciákkal rendezhetô. A programok döntô fontosságúnak tartják a határon túli magyar nemzeti kisebbségek számára a pozitív diszkriminációt, az egyéni és közösségi jogok szavatolását, illetve önszervezôdésük, autonómiatörekvéseik támogatását. Mindehhez alapfeltétel a térség országainak általános demokratizálódása, gazdasági fellendülése, polgárosodása, a határ menti, szubregionális együttműködések kialakulása.

Az alapvetô elvi kérdésekben tehát a programok megegyeznek. Ugyanez nem mondható el a megoldás módozatainak vonatkozásában. Az MSZP a magyar politika összetett, átfogó feladatának tartja a kisebbségek védelmét, s a megoldást a kérdés nemzetközivé tételében, szakszerűsítésében látja. Az SZDSZ szerint akkor lesz rendezôdés, ha a kisebbségek önerejükbôl képesek lesznek a fennmaradásra, vagyis a kulcselemet a modernizáció jelenti. Az MDF az anyaország jogának és kötelességének tartva a határon túli magyarság segítését, ügyük nemzetközi képviseletét tartja lényegesnek. A kereszténydemokraták Közép-Kelet-Európa kollektív biztonsági rendszerének létrehozásával vélték rendezni a kisebbségügyet. A FIDESZ a belpolitikai stabilitásra, a szomszédokkal való konfliktusmentes, intézményesen, kétoldalú megállapodásokban rendezett viszonyra helyezte a hangsúlyt. A Kisgazdapárt a Kárpát-medence országainak uniós csatlakozását és az autonómiák rendszerét jelölte meg a rendezés feltételének. A kisebbségi kérdés biztonságpolitikai összetevôit leginkább a KDNP, valamint az MSZP és az SZDSZ emelte ki. Az FKgP, a KDNP, az MDF és az MSZP az európai integrációs folyamatban elhelyezve gondolkodott a végleges megoldáson. Az anyanyelviség a KDNP és az SZDSZ, az oktatás és a kultúra az MDF, MSZP, illetve az SZDSZ, a gazdasági együttműködés a FIDESZ, az SZDSZ és az MSZP tervezetében kapott nagyobb hangsúlyt.

Az autonómiatörekvések támogatásában mutatkozó egyezés mögött eltérô autonómia-felfogások húzódnak meg. Az MSZP a kulturális, a közigazgatási, a nem etnikai alapú tájegységi autonómiát és ezek kombinációját vázolta fel. Az SZDSZ kulturális autonómiában, a területi önkormányzatok hatáskörének szélesítésében, az autonómiák olyan rendszerében gondolkodott, amelyik az önazonosság megvédését biztosítja, miközben illeszkedik az adott állam törvényeihez és a térség biztonságpolitikai struktúrájához. Az MDF az önrendelkezés elvébôl vezette le a kulturális, közigazgatási és területi autonómiát. A KDNP különbözô kisebbségi önkormányzatok létrehozását, a kérdés kezelésének helyi politikai szintekre helyezését javasolja. A FIDESZ tervezete két felosztást is tartalmaz: a területi, személyi elvű, helyi önkormányzati autonómia összehangolt rendszere mellett a kulturális, adminisztratív, politikai autonómiák hármas kombinációjáról is olvashatunk itt. Az FKgP programja a területi, személyi és művelôdési autonómiát, valamint a társnemzeti státust tartalmazza. Egyik programban sem találjuk meg az autonómiagondolat részletezô kifejtését, ennek hátterében a kisebbségi autonómia fogalmának, funkciójának szakmai tisztázatlansága is áll, valamint az, hogy az autonómia gyakorlati megvalósítása számos tényezôtôl függ, konkrét esetekben speciális megoldásokat követel.

A határon túli magyar szervezetekkel kapcsolatban valamennyi párt elismerte legitim önszervezôdésük elôrehaladtát, megkerülhetetlennek tartva ôket a sorsukra vonatkozó anyaországi politika kialakításában. Az MSZP megfogalmazásában véleményük kikérendô az ôket érintô kérdésekben, az SZDSZ szerint velük összehangolt kisebbségpolitika szükséges, az MDF elutasította a fejük fölötti politizálást, a FIDESZ a rajtuk átnyúló kisebbségpolitikát. A KDNP és a FIDESZ kiemelte: a magyar külpolitikának erkölcsi súlyával kell segítenie, támogatnia, hogy törekvéseiket a többségi nemzetekkel és a nemzetközi fórumokkal elfogadtassák.

A kormány kisebbségpolitikájának megítélésében is eltértek az álláspontok. Az MDF és a KDNP az irányvonal követéséhez ragaszkodott. A FIDESZ sok elemét elfogadhatónak tartotta, de programja eltért tôle. Az MSZP és az SZDSZ egyértelműen elítélte, s szakítani kívánt az elszigetelôdéshez vezetô kormánypolitikával, tartalmában és stílusában is más, szakszerűbb kisebbségpolitikát ígérve. Az FKgP pedig egyenesen nemzetellenesnek ítélte az elsô parlamenti ciklus kormányzati külpolitikáját. Valamennyi párt állami, össznemzeti feladatnak nevezte a határon túli magyar közösségek anyagi támogatását, az ellenzéki pártok, vagyis az MSZP, az SZDSZ és a FIDESZ átlátható, összehangolt támogatási rendszert ígért a mostani, "osztogató" gyakorlat helyett.

Az 1994-es országgyűlési választásokra készült pártprogramokat illetôen összefoglalóan elmondható, hogy a magyar külpolitika három "pillérét" illetôen konszenzus jellemezte a parlamenti pártokat. Az egyes pártoknál, illetôleg az elsô és második ciklus kormányainál a pillérek egymáshoz való viszonya, sorrendje volt más. Az akkori kormánypártok (MDF, KDNP, "Kisgazda 36-ok") pártprogramjaikban összeegyeztethetônek tartották Magyarország gyors euroatlanti integrációját és azokkal a szomszédos országokkal fennálló viszony rendezésének lebegtetését, ahol jelentôs számú magyar kisebbség él úgy, hogy nem kapja meg a fennmaradásához szükséges jogi, politikai stb. gyakorlati garanciákat. Programjaik ideológiai alapokra építkezve erôteljesen hangsúlyozták a nemzethez kötôdést. Az MSZP és az SZDSZ (valamint a FIDESZ is) ezzel szemben úgy vélte, hogy a gyors integráció csak a szomszédos országokkal fennálló vitás kérdések nemzetközileg megnyugtató, az érintett országok, de az azokban élô kisebbségek számára is elfogadható rendezése után lehetséges. Fontosnak tartották a rövid, közép és a hosszú távú célok elkülönítését, a szomszédos országok, a kisebbségi kérdés differenciált, objektív, racionális, ideológiamentes megközelítését.

Ezek az eltérések a választásokat követôen a szlovák-magyar, illetve a román-magyar alapszerzôdés országgyűlési vitáiban is nyomon követhetôk.

 

A választások után

Az 1994-es parlamenti választásokat követôen a magyar kormány, a koalíciós pártok, illetôleg az ellenzéki pártok szomszédsági, valamint a határon túli magyar közösségeket érintô politikájában megmutatkozó különbségek, ellentétek a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerzôdések megkötése körül kristályosodtak ki. Az elôzô ciklusban Magyarország Ukrajnával, Szlovéniával és Horvátországgal kötött alapszerzôdéseket, kisebbségvédelmi megállapodásokat, a szlovák és a román féllel eredménytelenül végzôdtek az erre vonatkozó tárgyalások.

A választások után, a Balladur francia miniszterelnök által kezdeményezett Európai Stabilitási Egyezmény megkötésének elôkészítése kapcsán az Európai Unió államai részérôl egyre nyomatékosabbá vált az elvárás, hogy az integrációra törekvô államok rendezzék kétoldalú kapcsolataikat, és biztosítsák a területükön élô nemzeti és etnikai kisebbségek jogait. Ez a külsô igény fokozta az új magyar kormány erôfeszítéseit, amely szlovák és román viszonylatban a pártprogramoknak és a kormányprogramnak is megfelelôen, a "megbékélési politika" jegyében a tárgyalások újrafelvételét és intenzívebbé tételét célozta.

Ismeretes, hogy ezek a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésrôl szóló szerzôdések 1995, 1996 folyamán megköttettek. A tanulmány következô részében külön-külön kerül tárgyalásra a szlovák, illetve a román alapszerzôdés és az egyes parlamenti pártok viszonya. Három csomópont körül kerülnek bemutatásra a pártálláspontok: a szerzôdések aláírása, ratifikációja és kihirdetése kapcsán. A beszámoló elsôsorban a parlamenti vitákon elhangzottakra épül, de pártdokumentumokra, a pártok más fórumokon elhangzott, illetve a médiában megjelenô állásfoglalásaira is támaszkodik.

Elsô felvonás: külpolitikai vitanap, 1995. február 23.

A magyar kormány azt szerette volna elérni, ha 1995 márciusáig, az európai stabilitási egyezmény aláírásáig egyaránt sikerül megkötni a szlovák és a román alapszerzôdést is. Az év elején világossá vált, hogy szlovák viszonylatban mindez kézzelfogható realitássá válhat, a román partnerrel viszont egyre elérhetetlenebbnek, de még nem teljesen reménytelennek tűnt a megállapodás. Ebben a helyzetben, február 23-án a parlament külön külpolitikai vitanapot tartott, ahol a megkötendô alapszerzôdésekrôl esett szó.

A koalíciós pártok között nem volt véleménykülönbség. A magyar-szlovák és magyar-román viszony javításának folyamatában az alapszerzôdések nem célként, hanem eszközként jönnek számításba. A határok sérthetetlensége, a területi követelésekrôl való lemondás megkerülhetetlen - ez magyar részrôl nem engedmény -, a kisebbségi kérdést az európai dokumentumok szellemének és betűjének megfelelôen kell rendezni. A tárgyalások idején folyamatosan konzultáltak a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyarok képviselôivel, a döntést azonban a kormány hozta meg. Az MSZP határozott kiállást ígért a határon túli magyarság ügyei mellett. A kormánypártok elismerték, hogy a külpolitika alapjait az elôzô kormány rakta le, s a '90-es célok most is érvényesek.

Az ellenzéki felszólalások a kormányzat szomszédságpolitikája mellett a szlovák és a román alapszerzôdések megkötésére irányuló taktikát, de az alapszerzôdések megkötésének szükségességét is vitatták. Az MDF szerint nem szabad az európai integráció érdekében feláldozni hárommillió magyar életét, az európai képbe illeszkedô magyar kisebbségek megmaradása hazánk számára létkérdés. A szlovákiai, romániai magyarságnak jogi, nyelvi, önkormányzati garanciákat kell kapniuk az alapszerzôdésekben. Az FKgP megállapította, hogy "a magyar külpolitikával tulajdonképpen csak annyi probléma van, hogy sokszor olyan, mintha román lenne", a kormány csak a szomszédok érzékenységére van tekintettel. Az alapszerzôdések elodázzák a problémák megoldását a szomszédokkal. A KDNP az ellenzéki pártok jobb döntéshozatali részvételének szükségességére hívta fel a figyelmet. A FIDESZ teljesen új külpolitikát sürgetett, szerinte a koalíciós pártok által még a választások elôtt felrúgott külpolitikai konszenzus helyreállítását a rossz alapszerzôdések lehetetlenné teszik. A kormány szomszédsági politikája "mosolydiplomácia", a stabilitás igényének a nemzeti érdekek képviselete, s nem az önfeladás felel meg. A kapcsolatok javulása nem dokumentumoktól, hanem diplomácia aprómunkától várható.

A szlovák-magyar alapszerzôdés vitája

Az aláírás vitája, 1995. március

A szlovák alapszerzôdés elôzményeként Csehszlovákiával 1992 végéig folytak tárgyalások, akkor berekedtek, mivel a szétválás után az új szlovák állam a kisebbségi kérdést kizárólag belügyként kezelte, kijelentve azt is, hogy az ország az európai normákat már régen teljesítette. A Balladur-terv hatására 1994-tôl Szlovákia kénytelen volt a belügyként való kezelés elvét feladni, ekkor újrakezdôdhettek a tárgyalások.

1995. március 19-én a két miniszterelnök aláírta a szlovák-magyar alapszerzôdés dokumentumát. Ugyanakkor Romániával a tárgyalások nem vezettek eredményre. A következô két napon a napirend elôtt az országgyűlésben egyfajta elôrehozott ratifikációs vita zajlott le az elôzô nap megkötött alapszerzôdésrôl.

A kormánypártok részérôl a miniszterelnök, a frakcióvezetôk és a külügyi tárca képviselôi egyaránt védelmükbe vették az alapszerzôdést. Minden nagy kérdést magában foglal, páratlan a nemzetközi szerzôdések között, hiszen a felek kötelezettséget vállaltak, hogy a kisebbségi jogok európai dokumentumait beépítik saját belsô jogrendszerükbe. Összhangban van a kormányprogrammal, a hármas külpolitikai prioritással. Tételesen felsorolt jogi kötelezettségeket tartalmaz, nem politikai deklarációk gyűjteménye, lehetôséget teremt a benne foglaltak ellenôrzésére. A Benes-dekrétumok ügyében további lépésekre van szükség, e tekintetben azonban eddig más országok sem értek el jelentôs eredményt. Lehet, hogy az ellenzék nem támogatja, de a szavazók nagy többsége és Európa igen. Az MSZP véleménye összességében az volt, hogy ezekkel a parlamenti vitákkal az ellenzék olcsó népszerűség-hajhászásra törekszik, míg a szocialisták az érdemi vitát sürgetik. Az SZDSZ kiemelte, hogy jó az alapszerzôdés, egyértelmű a tárgyalás sikere, hiszen a szlovák kormány olyan engedményekre kényszerült, amelyek kormányprogramjával ellentétesek. Azokon a területeken segíti elô az eddigieknél jobb együttműködés kialakulását, amelyeken eddig a legtöbb gond és nézetkülönbség mutatkozott. Az ET ajánlás beemelése valódi kollektív jogot és részleges autonómiát is tartalmaz. Sürgette, hogy a kormány minél elôbb terjessze be ratifikációra. Az alapszerzôdés támogatása ellenére a pártot nem töltötte el a "diadalérzet", a hiányosságokkal tisztában voltak.

Az ellenzéki pártok komoly aggályaiknak adtak hangot, hevesen bírálták az aláírást. Az MDF utalt a kormányfô gondolatára: lehet, hogy tegnap jó volt magyarnak lenni Párizsban, mától Szlovákiában rossz magyarnak lenni. Nem sok pozitívumot lehet errôl az alapszerzôdésrôl mondani, a legfájóbb, hogy a kollektív jogokról, az autonómiáról nincs benne szó. Hiányolta továbbá, hogy a Benes-dekrétumok visszavonásának kérdését nem rendezi. Az Antall-kormány külpolitikájában a kisebbségi magyarság legitim képviselôinek meghatározó beleszólási jogot biztosított a sorsukat érintô kérdésekbe, ez most különösen idôszerű lenne. A szlovák kormányprogram és politika és egy kisebbségi szempontból nem kielégítô alapszerzôdés együtt nagyon rossz hatással lehet a szlovákiai magyarokra - figyelmeztetett a párt. A FIDESZ nem támogatott olyan elôkészítetlen szerzôdést, amelyet néhány perccel az aláírása után már alapvetôen másképpen értelmezhet a két fél. "Kishitű, hamiskás összekacsintásként" jellemezte a szerzôdést, amelynek megkötésekor a kormány naiv és felelôtlen volt. Az FKgP még keményebben fogalmazott: a magyar kormány ellenszolgáltatás nélkül mondott le bizonyos ôsi jogokról. Szégyen és hazaárulás ez a szerzôdés. A KDNP támogatta az alapszerzôdés létrejöttét, de csak a jó alapszerzôdését. Ez a szerzôdés a kölcsönös bizalmatlanság légkörében jött létre, csak a jövô dönti el, mit sikerül belôle megvalósítani a gyakorlatban is. A párt a garanciákat hiányolta, ami az alapszerzôdésben "a szentelt víz hatását sem éri el". Az ellenzéki pártok mindegyike feszegette a határon túli magyarok legitim képviselôivel való egyeztetés kérdését, amellyel kapcsolatban a kormány elismerte, hogy nem élvezi az alapszerzôdés ügyében a szlovákiai magyar szervezetek egyöntetű támogatását.

A ratifikációs vita, 1995. május-június

1995. május 23-án, illetve június 7-én zajlott le a parlamentben az alapszerzôdés ratifikációs vitája. Az álláspontok nem változtak, az érvek nem sokban különböztek az aláírást követô parlamenti és egyéb fórumokon, a médiában folytatott vitákhoz képest. Az ellenzék egységesen az okmány ratifikálása ellen lépett fel, a kormánypártok képviselôi pedig a mielôbbi ratifikálás mellett.

A kormánypártok képviselôi a kormányprogramra hivatkoztak, amely fô külpolitikai cselekvési irányként határozta meg a rendezett viszony kiépítését, a széles körű együttműködést a szomszédos országokkal. Az alapszerzôdés megkötését biztonsági és gazdasági érdekeink, integrációs törekvéseink érvényesülése is megkívánta, valamint ezáltal a határon túli magyarság támogatása is hatékonyabb lehet. Magyarország nincs nyomásgyakorló pozícióban, viszont ténylegesen jelentkezik nyugati nyomás az alapszerzôdés megkötésére vonatkozóan. A szerzôdés pozitívumai számosak, a történelmi megbékélést szolgálja, a kapcsolatok széles körét szabályozza, bebizonyította, hogy Magyarország európai módon tudja rendezni kapcsolatait, javított az ország nemzetközi megítélésén. A szlovákiai magyarok jogaihoz hozzátett, igényeik nagy részét teljesítette, az 1201-es ajánlás, más dokumentumokkal egyetemben kötelezô jogi norma lett, nemzetközi monitoring rendszerrel.

Összességében a szerzôdés érdekeink szempontjából elfogadható, kisebbségvédelmi szempontból a maximálisan elérhetô szövegű dokumentum. Az ellenzék által bírált hiányosságok szerzôdésbe foglalására a leghalványabb esély sem mutatkozott. A gyors hazai ratifikáció az ország érdeke, jelzés, hogy a magyar fél komolyan gondolja. Az ellenzéki pártok ellenérvét, nevezetesen, hogy úgysem fogja Szlovákia betartani, a kormány nem tudta elfogadni. A szerzôdés be nem tartása viszont nem gyorsítja meg az adott ország integrációját. Az alapszerzôdés nem egy folyamat betetôzése, hanem kiindulópont, a továbblépéshez ad alapot, egy hosszú távú program nyitánya. Megszabta azt a standardot, ami alá a román-magyar nem mehet.

A szocialista párt szerint a szerzôdésnek vannak hiányosságai, ez azonban nem indokolja a ratifikáció elhalasztását, annál is inkább, mivel azt követôen a magyar fél eredményesebben léphet fel nemzetközi szinten. Az alapszerzôdésnek társadalmi támogatottsága van Magyarországon és a szlovákiai magyarság körében egyaránt. A szabad demokraták hangsúlyozták, hogy a Szlovákiában tapasztalható kedvezôtlen jelenségek mögött álló erôk talpa alól húzza ki az alapszerzôdés a talajt, s hosszú távon a kapcsolatok rendezését, a szlovákiai magyarság érdekeinek érvényesülését szolgálja, amennyiben a szlovák állam valóban integrálódni akar Európába. Hitet tettek a mielôbbi ratifikálás mellett, bár vannak félelmek, viták és értelmezési eltérések, de ezek nem indokolják a ratifikáció elhalasztását. Annál is inkább, mert az ellenzéki hivatkozásokkal ellentétben a szlovákiai magyarság tudomásul veszi az alapszerzôdést, aggályaik mellett is tudják, a jelenlegi helyzetben jobb nem érhetô el. Az ellenzéki pártok részérôl cinizmus, ahogy érvelésükben állandóan a határon túli magyarok érdekeire hivatkoznak.

A Kisgazdapárt szerint a szerzôdést országgyűlési felhatalmazás nélkül nem lett volna szabad aláírni. Az alapszerzôdés legnagyobb hibája, hogy nem esik szó benne Trianonról. A dokumentum nem a valódi problémákra keres gyógyírt, s nem szolgálja sem a szlovák, sem a magyar nép valódi megbékélését, instabilitást okoz. A szerzôdés elsietett, szakszerűtlen, ultimátumszerű, amely nem veszi figyelembe a valódi történelmi múltat, a nemzet tényleges érdekeit, a valóságos helyzetet. A kormány látszatpolitizálásának bizonyítéka, amely folyamatosan megsérti a nemzet érzékenységét és méltóságát. Szövege hemzseg az ellentmondásoktól, felszínes, a lényeg fölött elsikló. Aláírása elôtt Pozsonynak hatályon kívül kellett volna helyeznie a Benes-dekrétumokat. A határklauzula túlmegy a nemzetközi szerzôdéseken, egyenesen hiba, hogy a szerzôdés lemond a határok jövôbeni megváltoztathatóságáról. A párt elnöke önálló képviselôi indítványt nyújtott be, amelyben a magyar ratifikáció feltételéül a szlovák féltôl a Benes-dekrétumok visszavonását, a magyar nyelv használatát korlátozó rendelkezések hatályon kívül helyezését követelte. Az indítványt a külügyi bizottság nem terjesztette a parlament elé. Összességében a kisgazdák úgy vélték, az alapszerzôdés Magyarország megszégyenülése, a magyar nemzet meggyalázása, történelmi árulás. Kávássy Sándor, a párttal nem egyeztetett véleményében ennél is tovább ment: az a kormány, amely lemond a nemzetegyesítés békés útjáról, nem tarthat igényt a magyar névre. Ennek most semmilyen realitása nincs, de jöhetnek olyan idôk.

A KDNP megítélése szerint a magyar politikai erôk egységesek abban, hogy a szomszéd népekkel való megbékélés és jószomszédi kapcsolat az ország külpolitikai prioritásai közé tartozik. Az MSZP a választásokra készülve nagy hibát követett el, amikor magát a megbékélés hívének mondta, a feszültségekért az akkori kormánypártokat okolva. Ezzel a nemzet külpolitikai érdekeit pártpolitikai céljainak vetette alá, s máig ható bizalmatlanságot váltott ki, ami megnehezíti, hogy a szomszédsági politikában parlamenti egyetértés alakuljon ki. Az alapszerzôdéssel a kormány el akarja kendôzni, hogy nincs cselekvési programja, amely a szomszédokkal való megbékélést szorgalmazná. Szövege mindössze az európai minimumszintet tartalmazza, súlyos belsô hibáktól, kapkodó és kiérleletlen kompromisszumoktól terhes. A szerzôdés nyugat-európai visszhangja egyértelműen pozitív, de aláírói becsapták európai partnereiket, mert azt sugallják, hogy a két kormány, a két nép közeledik egymáshoz. A KDNP a késôbbi ratifikáció mellett érvelt, hiszen a szlovák fél magatartása arra utal, hogy nem kívánja végrehajtani a szerzôdést. Hatálybalépése nem fogja elôsegíteni a megbékélést, hanem állandó viták forrása lesz. A párt az elutasítás mellett egy több pontból álló javaslatcsomagot is beterjesztett, amely a tárcaközi együttműködéseket, a kisebbségi intézményrendszerek működésének finanszírozását, a határ menti együttműködéseket, a szlovák jogrendbôl a kollektív bűnösség elvének törlését szorgalmazta - alapszerzôdéssel vagy anélkül. A kereszténydemokrata képviselôk a szavazáskor nemleges vagy tartózkodó álláspontot foglaltak el.

A fiatal demokraták úgy értékelték, az alapszerzôdés máris növelte az instabilitást magyar-szlovák viszonylatban. A szerzôdés több problémát és kérdést vet fel, mint amennyit megold, hiányzik a tényleges együttműködésre irányuló politikai akarat és az erkölcsi fedezet. A végrehajtás esélyét növelte volna, ha nem egy átfogó szerzôdéssel indul a kapcsolatok rendezése, hanem részmegállapodások betetôzésével, a szerzôdéses viszony fokozatos kialakításával érkezik aláírásának lehetôsége. A két kormányfô együttműködése "nem két állam és polgáraik együttműködése, hanem két vezetô, két rokon mentalitás közös mosolya és bratyizása", kormányuk jó nemzetközi megítélése, rövid távú céljaik megvalósítása érdekében. A szerzôdés aláírásával a kormány félretolta azt az antalli elvet, hogy a kisebbségi magyarságot érintô alapvetô kérdésekben a kisebbségek legitim szervezeteit illeti meg a döntô szó. A szerzôdés a szlovákiai magyarság számára semmi kézzelfogható eredménnyel nem jár. A FIDESZ-frakció egyhangúlag tartózkodó szavazattal utasította el a szerzôdést.

A demokrata fórum utalt arra, hogy az Antall-kormány csak azokkal az országokkal tartotta fontosnak alapszerzôdések kötését, melyekkel nem volt érvényes békeszerzôdése. A megbékélés nem kétoldalú szerzôdésen múlik, hanem kitartó gyakorlati lépéseken. Ha nincs kölcsönös politikai akarat a két ország közötti viszony rendezésére, a problémák, a feszültség megoldására, akkor nem lehet jó szerzôdést kötni - s most ezt történt. A szlovákiai magyar közösség sorsának javításához az alapvetô kérdésekben figyelemmel kellett volna lennie az ô elképzeléseikre, és csakis hozzájárulásuk, beleegyezésük alapján lehetett volna róluk dönteni. A szerzôdés nem hogy nem tartalmaz minden rendezésre váró problémát, egyenesen súlyos hibák vannak benne. A legdöntôbb, hogy nem sikerült az 1201-es ajánlás közös értelmezését az aláíró feleknek kialakítaniuk, enélkül pedig nem lett volna szabad a parlament elé terjeszteni az okmányt. Ráadásul a szerzôdés szövege, példátlan módon, a dokumentumot alárendeli a belsô jogrendnek, ami gyakorlati értelmét vonja kétségbe, megalapozva, hogy a ratifikálás elôtt olyan szlovákiai törvények szülessenek, amelyek teljesen ellehetetlenítik az ott élô magyarság helyzetét. Ez a szerzôdés így csupán látszatmegoldás, szemfényvesztés. Nyugatot csak a szerzôdés ténye és nem a tartalma érdekli, és az alapszerzôdés végsô soron nem segíti elô az integrációt. Az MDF képviselôcsoportjának többsége - a kialakult helyzetre való tekintettel - a tartózkodás mellett döntött, de nem zárta ki a nemleges állásfoglalást sem.

A vita érdekes színfoltjaként a szocialista párton belül is akadt olyan képviselô, aki a szerzôdéssel kapcsolatban erôs fenntartásait hangoztatta. Szűrös Mátyás sietséget és kapkodást tapasztalt a kormány részérôl, ami a politikában a legrosszabb tanácsadó. Ezért támogatta az MDF indítványát, hogy halasszák el a ratifikációs vitát. Míg korábban túlságosan Moszkvára figyeltünk, addig most a Nyugat irányában tapasztalható ugyanez. Jelezte, mint volt moszkvai nagykövet, tudja mit jelent egy nagyhatalom nyomása. Az alapszerzôdés végrehajtására nem látott megfelelô garanciákat Szlovákia, de Nyugat-Európa részérôl sem. A kormány képviselôi vitatták Szűrös megállapításait, miközben felszólalását a legszínvonalasabb "ellenzéki" szónoklatnak titulálták.

Az álláspontok közeledésének szempontjából terméketlennek bizonyuló vita záróakkordjára, a ratifikációs szavazásra a vita második napján, június 13-án került sor. A parlament 244 igen szavazattal, 49 nem és 53 tartózkodás mellett ratifikálta a dokumentumot. Az MSZP (egy tartózkodás mellett) és az SZDSZ egységesen igennel, a Kisgazdapárt egységesen nemmel szavazott. A FIDESZ képviselôi tartózkodtak, a KDNP és az MDF szavazatok a nem és a tartózkodás között oszlottak meg. Az ellenzéki képviselôk közül senki sem támogatta a szerzôdés ratifikációját.

A magyar-szlovák alapszerzôdés ratifikációs végszavazásának eredménye (1995. június 13.)

 

Igen

Nem

Tartózkodás

Nem szavaz

Összesen

MSZP

179

-

1

29

209

SZDSZ

63

-

-

6

69

MDF

-

17

21

-

38

FKgP

-

23

-

2

25

KDNP

-

8

12

2

22

FIDESZ

-

-

19

1

20

Független

2

1

-

-

3

Összesen

244

49

53

40

386

A 27 ellenszavazatot dôlt betűvel jelöltük. Az MSZP részérôl Szűrös Mátyás tartózkodott.

A ratifikációtól a kihirdetésig

A ratifikáció után sem csitultak el az alapszerzôdéssel kapcsolatos viták. A kedvezôtlen szlovákiai fejlemények, így például a himnusztörvény, a szlovák-magyar kapcsolatok és alapszerzôdés kérdését folyamatosan napirenden tartották. A kormánypártok is a dokumentum szellemével ellentétesnek nevezték a szlovák lépéseket.

Az ellenzéki pártok egyöntetűen kifogásolták, hogy a kormány csak utólag emeli fel a szavát. Az MDF felrótta, hogy a kormányzati erôk nem voltak elôrelátók, nem gondolkodtak felelôsségteljesen. A FIDESZ szerint a koalíciós pártok választások elôtti retorikája, az alapszerzôdéses politika túlhajszolása hozzájárult a helyzet ilyen romlásához. A KDNP elvárása szerint ideje lenne a kormánynak elismerni, hogy az ellenzék aggályai az alapszerzôdésnél jogosak voltak. Az MDNP pozitívan értékelte, hogy legalább utólagos egyetértés van, bebizonyosodott, hogy magyar részrôl hiba volt gyorsan ratifikálni. A Néppárt azt a tanulságot szűrte le, hogy a román esetben a ratifikációval várni kell egy ideig, amíg kiderül, van készség annak teljesítésére. Az ellenzék felszólította a kormányt, ha programja szerint támogatja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit, akkor ténylegesen is álljon ki értük, és legalább a gyenge alapszerzôdés minimális elôírásainak betartásáért lépjen fel erélyesebben. A koalíciós pártok úgy vélték, az ellenzék az ügyet a kormány elleni támadásra használja, míg a kormány az alapszerzôdés végrehajtását szeretné.

A parlament 1997. évi tavaszi ülésszakán a napirend elôtti vitákban továbbra is elôkelô helyet foglalt el a téma, többször is az egynyelvű bizonyítványok ügyével kapcsolatban került elô. A felszólalások alapján, de több párt (FKgP, SZDSZ) egybehangzó megállapítása szerint is, erre az idôszakra a szlovák kérdésben újra külpolitikai konszenzus bontakozott ki a parlamenti pártok között. A pártok - elfogadva a realitást - többnyire nem boncolgatták az alapszerzôdés hibáit, hanem - a kormánypártok több, az ellenzéki oldal kevesebb lelkesedéssel - jogi alapként hivatkoztak rá.

A kihirdetés vitája, 1997. május

Május 20-án és 27-én a parlament nyolc ratifikált alapszerzôdés kihirdetésérôl döntött, ennek révén formálisan is a magyar jog belsô részévé válhattak a dokumentumokba foglaltak. A görög, kazah, moldovai, olasz és üzbég alapszerzôdések esetében vitamentes, formális döntésrôl volt szó. Az orosz, román és szlovák alapszerzôdésekrôl azonban külön vita folyt, külön döntéssel.

A koalíció ez utóbbi három szerzôdés esetén is el akarta kerülni az újabb vitát, formális aktussal röviden el szerették volna intézni a kihirdetést, amelyet kötelezô technikai jellegű döntésnek fogtak fel, s nem diplomáciai eszköznek. A ki nem hirdetésnek nem lenne haszna, de számos problémát vetne fel, úgy látszana, mintha Magyarország nem betartani, hanem felülvizsgálni kívánná az adott alapszerzôdést. A kormánypártok maguk is elismerték, hogy a szlovák dokumentum nem hozta meg a remélt eredményeket, aláírása, ratifikálása óta nincs javulás, sôt sok területen visszalépés van. De ez nem az alapszerzôdés hibája, hanem a szlovák kormány magatartása miatt van így. Az MSZP-frakció igennel szavazott, mivel a párt szerint semmi sem indokolta, hogy az alapszerzôdés megítélésében változtasson. Az SZDSZ szerint a szlovákiai magyarokat ért sérelmek felvetéséhez jogi keret kell, és ezt az alapszerzôdés biztosítja. Következetes végrehajtása kiküszöböli a viszonyt terhelô problémákat. A párt ezért a kihirdetés mellett szavazott.

Az ellenzék viszont kihasználta az alkalmat, és a ratifikációk óta eltelt idôszak eseményeinek fényében újra elmondta véleményét az egyes alapszerzôdésekrôl. A szlovák esetben az ellenzék egyöntetűen a ki nem hirdetés mellett kardoskodott, úgy gondolva, ezáltal kell figyelmeztetniük Szlovákiát arra, hogy rossz úton jár. Álláspontjuk indoklásaképpen elhangzott, hogy a gyenge alapszerzôdésbôl fakadó minimális várakozások sem teljesültek, ez elsôsorban a szlovák fél hibája, aki nem tartja be elôírásait. Viszont a magyar kormány sem tudta hatékonyan érvényesíteni az ország érdekeit, alig lépett fel a határon túli magyarság érdekében az alapszerzôdés betartatásáért. Újra hevesen támadták magát a dokumentumot, mondván, a ratifikálás óta a szlovák kormány sorra hozza a kisebbséget durván sértô intézkedéseit, s állandóan romlik az ott élô magyar kisebbség helyzete. Az FKgP szerint a Benes-dekrétumok óta nem volt ilyen rossz a helyzet. A Balladur kedvéért megkötött "reklám-alapszerzôdés" aláírása óta Szlovákia nem egy baráti és nem kölcsönös, hanem kimondottan magyarellenes és magyar kisebbségellenes politikát folytat. A Kisgazdapárt határozott nemet mondott a kihirdetésre, mivel annak nincs semmi jogi és erkölcsi alapja, hiszen a szlovák fél nem tartja be. A KDNP rendkívüli külpolitikai kudarcként értékelte az alapszerzôdést. Egy ilyen kormánnyal kötött szerzôdésnek legalább a ratifikációját el kellett volna halasztani, amíg ki nem derül, hogy a magyarság élhet a benne foglalt jogokkal. A kihirdetésre adott nemleges válasz is figyelmeztetés lehet. A FIDESZ nem találta az alapszerzôdés pozitív hozadékát. Egyenesen kihúzta a talajt a felvidéki magyarság hosszú távú követelései alól. Betartásának nincsenek garanciái, Szlovákia pedig tekintélyelvű operett-demokráciává válva a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatja a szerzôdésben foglaltak teljesítésére. A kihirdetés a diplomácia eszköztára, ha nem is olyan, mint a ratifikáció, de sok irányba jelzésértékkel bír. A két nemzet reális érdekeken nyugvó együttműködésén kell gondolkodni, azon, hogyan mozduljon ki a viszony a holtpontról, s nem szabad a rossz alapszerzôdés kijelölte úton maradni. Az alapszerzôdés szellemének az ellentéte folyik Szlovákiában, állapította meg az MDF. Meg nem valósult, tehát a gyakorlatban meghamisított alapszerzôdést nem szabad kihirdetni. Ennek alapján a demokrata fórum nemmel szavazott.

Összességében a kormány és az ellenzék helyzetértékelése lényegében megegyezett, de az okokat másban látták. Az ellenzék szerint a helyzet romlásának oka az alapszerzôdés, a kormány az okot a szlovák belpolitikában látta. A véleménykülönbség a szavazás eredményeiben is tükrözôdött. A szlovák-magyar alapszerzôdést a parlament 210 igen szavazattal kihirdette. 77 képviselô, a jelenlévô ellenzéki képviselôk mindegyike, nemmel szavazott, 2 fô tartózkodott.

A román-magyar alapszerzôdés vitája

Az aláírás vitája, 1996. szeptember

Romániával - 1992-vel kezdôdôen - két évig folytak szakértôi tárgyalások az alapszerzôdésrôl. Az akkori magyar kormány álláspontja szerint Magyarország érdekelt a szerzôdés megkötésében, de a romániai magyar kisebbségek sérelmeinek orvoslása nélkül nem lehetséges a viszony szerzôdéses rendezése. 1993 ôszén, Európa Tanácsi felvételének közeledtével rövid ideig úgy tűnt, hogy Románia az eddigieknél hajlamosabb a kompromisszumos megegyezésre. A magyar fél azonban nem vette be tervezeteibe a határok sérthetetlenségét, mondván, hogy nincs határkérdés, ami igaz, de a román igény kétségtelenül ez lett volna. A román oktatási törvény elfogadásával a tárgyalások végleg holtpontra jutottak. A Horn-kormány hajlandó volt bevenni a dokumentumba a határklauzulát, a szerzôdés elôkészítése így új és intenzívebb szakaszába léphetett. A stabilitási értekezletig mégsem sikerült megállapodni, a kisebbségi jogokkal kapcsolatos magyar javaslatok iránt Románia nem mutatott megértést.

A tárgyalások 1996 nyarán sokak számára váratlanul felgyorsultak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a NATO-tagsággal kapcsolatos román törekvések a kisebbségi kérdés pozitív rendezése, kétoldalú viszonyainak javítása nélkül nem realizálhatók, s a nemzetközi elvárások mellett a román politikai vezetés belpolitikai, választási céljainak is megfelelt eddigi álláspontjának felülvizsgálata. Augusztusban kézzelfogható közelségbe került a dokumentum aláírása, mindkét kormány szándéka határozottan ebbe az irányba mutatott, és a legvitatottabb kérdésrôl, az 1201-es ajánlásnak a szerzôdésbe való bekapcsolásáról is (a szlovák szerzôdés esetében magyar részrôl még elutasított engedmény árán) sikerült megegyezni.

A megállapodás-tervezet ismertté válását követôen 89 ellenzéki képviselô rendkívüli parlamenti vitanapot kezdeményezett. Az éjszakába nyúló, rendkívül heves vitára szeptember 3-án került sor, az RMDSZ és a hazai románság képviselôinek jelenlétében. A házbizottságban nem született olyan konszenzus, amelynek értelmében a romániai magyarság pártjának vezetôje szóban kifejthette volna véleményét az országgyűlésben. Az ellenzéki képviselôk három pontból álló határozati javaslatot nyújtottak be, amihez még tucatnyi önálló képviselôi indítvány csapódott. A határozati javaslat értelmében:

- az alapszerzôdést a kormány csak az Országgyűlés elôzetes hozzájárulásával írja alá;

- a szöveg javítása érdekében, a romániai magyar szervezetek véleményének figyelembe vételével, a kormány folytasson további tárgyalásokat;

- a szerzôdés biztosítsa az autonómia és a kollektív joggyakorlás lehetôségét.

A vita jól tükrözte a kormánypártok és az ellenzék politikai nézeteltéréseit. A koalíció szerint az alapszerzôdés megkötése elôsegíti az integrációt, hozzájárul a kelet-közép-európai térség stabilizációjához, és a nemzetközi normáknak megfelelôen biztosítja a romániai magyarság kisebbségi jogait. Az ellenzéki pártok egyértelműen a dokumentum aláírása ellen foglaltak állást: az alapszerzôdés ebben a formájában szűkíti a kisebbségi jogokat, román választási kampánycélokat szolgál, a kormány magára hagyja a határon túli magyarokat.

A KDNP frakcióvezetôje pártja, valamint a FIDESZ, az FKgP és az MDF nevében terjesztette elô a határozati javaslatot. Az ellenzék elkötelezett a jószomszédi viszony megteremtése iránt, s önmagában nem alapszerzôdés-ellenes. A román választáshoz vészesen közeli alapszerzôdés szövege azonban érzelmileg és értelmileg is elfogadhatatlan. A trianoni béke következményeit ez a rossz alapszerzôdés csak súlyosbítja. A romániai magyar szervezetek véleményét ki kell kérni, "hiszen a sorsukról van szó, és a sérelmek ôket érik". A lábjegyzet hatástalanítja az ET 1201-es sz. ajánlását, az autonómiához való jogot, a kollektív jogokat, ezzel viszont a kormány megfeledkezik a "magyar-magyar csúcs" közös nyilatkozatáról.8

A kormány válasza értelmében az alapszerzôdés magyar szempontból minimum, az adott feltételek között viszont az elérhetô maximum, megkötése a viszony javításának nélkülözhetetlen eszköze, bizonyíték az európai módon való problémamegoldásra. Átfogó keretet ad a kapcsolatok bôvítéséhez, hiszen ez nem csak egy kisebbségvédelmi szerzôdés. Megkötését a nemzetközi közösség elengedhetetlennek tartotta a viszony javításához, az integrációhoz. A kormány a tárgyalások során végig figyelembe vette az ellenzék, valamint a romániai magyarság képviselôinek véleményét, A pártoknak, és hasonlóképpen a határon túli magyarságnak nincs azonban sem de jure, sem de facto vétójoga, mivel a szerzôdést a kormány köti, és a parlament hagyja jóvá. A megállapodást nagyban nehezíti, hogy az ellenzék a kérdést belpolitikai, pártpolitikai célokra használja fel, a társadalom viszont támogatja az alapszerzôdést. A kisebbségi jogok tekintetében az európai normák benne foglaltatnak, a dokumentum már meglévô jogokat nem korlátoz. A vonatkozó lábjegyzet tényrögzítô és nem értelmezô jellegű, nélküle nem írták volna alá a románok, mint ahogy az egyházi ingatlanok kérdését is ezért kellett kihagyni a szövegbôl - ez volt az ár. Összességében az alapszerzôdés esélyt biztosít a magyar kisebbség érdekében történô fellépésre. Ennél jobb szövegű szerzôdést reálisan nem lehetett kötni, ha a választások után esetleg jóakaratúbb román kormány jön, nincs akadálya, hogy simán túl is teljesítse, ha viszont akaratoskodunk, most nem lenne semmilyen szerzôdés, és ezzel elvesznének a benne rejlô elônyök.

Az MSZP kisebbségi szempontból is vállalható kompromisszumnak értékelte a szöveget, amely a külpolitikai és a kisebbségpolitikai érdekeket összhangba hozza. Az alapszerzôdés nem cél, hanem eszköz, a preventív diplomácia megnyilvánulása, amelynek megkötésével az európai normáknál szélesebb jogosítványokat sikerült biztosítani a romániai magyarságnak, hiszen egyes ajánlások kötelezô jogi érvényűvé váltak. Az alapszerzôdéssel még nem fog rögtön változni a helyzet, de cselekvési kényszert, kiindulópontot jelent. A szerzôdés nem minden fontos kérdést rendez, az egyházi és közösségi javak kárpótlása további fontos feladat. "Nem az alapszerzôdés ad kevesebbet, mint amennyit az RMDSZ szeretne, hanem az európai normarendszer alacsonyabb, mint amit egy 2 milliós nemzeti kisebbség joggal igényelhet" - hangzott el összegzésként. Az MSZP mindazonáltal továbbra is kitart programja mellett: a határon túli magyarság egyéni és közösségben gyakorolható jogait, autonómiatörekvéseit támogatja. Ha csak 1%-ban is veszélyeztetné az alapszerzôdés elutasítása az integrációs csatlakozást, már akkor is bűn lenne nem aláírni. Megemlítendô momentuma a vitának, hogy az MSZP a rendelkezésére álló idôkeretbôl ezúttal nem biztosított idôt Szűrös Mátyásnak, akinek véleménye már a szlovák szerzôdés vitájában és a ratifikációs szavazáskor is markánsan eltért a frakció álláspontjától.

Az SZDSZ szerint az alapszerzôdés nem tökéletes, de vállalható. Kompromisszum, amely nem tartalmaz lemondást semmirôl. Megalapozott a kételkedés, hogy a románok jóhiszeműen, maguktól mindent végrehajtanak, de amíg Románia be akar lépni Európába, van esély arra, hogy e szervezetek nyomása révén elérhetô a betartása. Az alapszerzôdés nem változtat lényegesen a kisebbségi lét mindennapjain, azon a román belpolitika tud csak változtatni, illetôleg az integráció és a kisebbségek saját érdekvédô harca segíthet. A párt tudomásul vette, hogy az RMDSZ nem támogatja az alapszerzôdést, de "igen tisztességes és koherens" autonómiakoncepciójuk megvalósíthatósága belátható idôn belül nem reális. Az alapszerzôdés - hiányosságaival együtt is - a térség magyarságának érdekeit szolgálja.

A Kisgazdapártnak mindig az volt az álláspontja, hogy fontos nemzetközi kérdésekben a kormánynak elôzetesen ki kell kérnie az országgyűlés hozzájárulását. Korábbi hasonló javaslataikat azonban az ellenzék is elvetette, s lám, most a román esetben végre éltek vele. A román alapszerzôdés még Trianonhoz képest is visszalépés, az akkori jogfosztás véglegesítése, a magyarság érdekeire egyáltalán nincs tekintettel, egyenesen "százszoros" hazaárulás. A magyar-magyar csúccsal ellentétes dolgok találhatóak az alapszerzôdésben, a határon túli magyarok még az eddigieknél is kevesebb jogot élveznek majd. Az FKgP az 1201-es ajánlás ügyében sajátos véleményt képviselt: tökéletesen kudarcra ítélt jámbor óhajként értékelte azt, amely betartásakor sem lenne jó eszköz a hatékony kisebbségvédelemre, lábjegyzet egy rossz szerzôdés további ellehetetlenítéséhez. A magyar társadalom többsége, sem a határon túli magyarság, sem a nyugati magyarok nem értenek egyet vele. A kormány hatalmi arroganciáját jelzi, hogy függetlenül egyéb véleménytôl, többségi alapon megtörténik az aláírás. A párt a rossz idôzítést sem értette: miért nem ér rá a kormány megvárni a romániai választásokat, hacsak nem azért, mert Iliescu kampányát szolgálja. Választási gyôzelme után a Kisgazdapárt felül fogja vizsgálni a "nemzetáruló szerzôdést", de a szlovák és az ukrán megállapodást is, és amennyiben az érintett területek magyar lakossága a szerzôdéseket érdekeik ellen valónak tartja, akkor kormányzati pozícióban szorgalmazni fogja ezen szerzôdések felbontását. Most a párt következetes nemmel elutasította a szerzôdést. A kisgazdapárti Kávássy Sándor különvéleménye szerint két feltétellel lehet alapszerzôdést kötni: Trianon legkirívóbb igazságtalanságait orvosolja, vagyis az önrendelkezés elvének megfelelôen megadja a népszavazás lehetôségét az államterületi hovatartozásról (határmódosítás), illetôleg megfelelô autonómiát biztosít a székelység számára.

Az alapszerzôdés kiválthatja Európa vállveregetését, de megbecsülését soha - szögezte le a KDNP vezetôje. Ha mi nem állunk ki következetesen a határon túli magyarságért, akkor más sem fog kiállni miérettünk. Erdély túlélte, hogy a határokat elmozdítsák, de nem éli túl, ha az anyaország is magára hagyja ôt. A nemzeti identitás megôrzéséhez közösségben, autonómia, területi autonómia révén van esély. Ezért érdemes alapszerzôdést kötni, enélkül viszont nincs miért. Az Európai Unióba jutáshoz átjárható, légies határok kellenek, és a kollektív jogokból származó erôs magyar autonómiák. Ezzel az alapszerzôdéssel Magyarország nem Európának, hanem Romániának lett partnere. Miért kell önként és dalolva odaadnunk mindazt, amit Trianonnal elraboltak tôlünk? A Balkánnal kell megállapodnunk ahhoz, hogy Európába juthassunk? - következtek a szónoki kérdések. Más kereszténydemokrata felszólalók szerint, ha már alapszerzôdést kötünk, akkor az egyházi javak kérdése, illetôleg a nyelvi és az önkormányzati charta beemelése sok problémát megoldott volna. A határozati javaslat valójában többek között azt célozta, hogy a parlament vitassa meg aláírás elôtt az alapszerzôdést. A javaslatot a kormánypártok el fogják utasítani, de közben lezajlik a dokumentum elôzetes vitája, tehát az ellenzék elérte célját.

A FIDESZ szerint az alapszerzôdést a román-magyar viszony javítása érdekében lenne érdemes megkötni, a rossz viszony pedig az igazságtalan békekötések által kiváltott 2 millió magyar sorsa miatt van. Alapszerzôdést csak akkor kell megkötni, ha ezzel a kisebbségek hátrányos helyzetén akkorát javít, mint amekkorát a békediktátumok rontottak. A mostani dokumentumot azonban egyértelműen hiba megkötni. Kedvezôtlen az idôzítés: két hónappal a parlamenti választások elôtt álló, ráadásul kisebbségi kormánnyal nem szokás ilyen súlyú kérdésekrôl megállapodni, ez voltaképpen internacionalista, baráti segítségnyújtás Iliescu politikai kampányához. A román oktatási törvény mutatja, hogy nincs megértés a magyar kisebbség iránt, így csak rossz alapszerzôdés köthetô. A szlovák példa bebizonyította, hogy rossz szerzôdés csak rontja a viszonyt, az integrációs esélyeket, és destabilizál. Még egyszer ezt nem szabad elkövetni, annál is inkább, mivel nincs olyan nemzetközi dokumentum, amely az integrációhoz feltételül szabná az alapszerzôdés megkötését, a nyugati államok csak nyugodt és józan külpolitikát várnak el. Emellett az integráció s egyéb szempontok fontos célok, állami érdekek, de a nemzeti érdek magasabb rendű.

A FIDESZ szerint az alapszerzôdés olyan súlyú kül- és nemzetpolitikai kérdés, hogy a magyar kormánynak az erdélyi magyarság politikai képviselôinek hozzájárulásával és hatpárti konszenzus alapján kellene azt megkötnie. Ezzel ellentétben nem vette figyelembe az RMDSZ érveit, lényeges követeléseibôl jóformán semmi nincs a dokumentumban, lemondott a határon túli magyarságról, s ezzel felteszi a koronát kiábrándító kisebbségi politikájára. Ez a kormányzati megközelítés ellentétes az MSZP 1994-es választási programjával, amely kimondja, hogy a határon túli magyarság a magyar nemzet része. Ami az alapszerzôdésbe bekerült, arról is elmondható, hogy nagyon szűkítô módon jelenik meg. Az 1201-es ajánlás az "új diplomáciai csodafegyverrel", a lábjegyzettel, mint külpolitikai eszközzel kipukkadt, egyenesen kizárja az autonómia lehetôségét; a nemzetközi szerzôdések bevonását, ki lehet játszani, és ennek egyik legjobb példáját éppen Szlovákia szolgáltatja. A kormány kompromisszumnak eufemizálja a vereséget, amely egyértelműen a román diplomácia sikere. Az RMDSZ és az ellenzék véleménye lényeges tartalmi kérdésekben nem különbözik, a kormány szerint az alapszerzôdéssel az RMDSZ-nek több lesz a lehetôsége, de ôk maguk ezt nem így látják. Ezért a FIDESZ támogatja a határon túli magyarok közösségi autonómiatörekvéseit, a magyar-magyar párbeszéd szabályozott, intézményes keretek közé terelését, vagyis a magyar-magyar csúcs intézményesülését.

Az MDF szerint a magyar-román kapcsolatok rendezése mindkét ország nemzeti érdeke, ebben minden párt egyetért. A kormány viszont az alapszerzôdéssel ugyanúgy cserbenhagyja a romániai magyar nemzetrészt, ahogy a szlovákiaival tette. A dokumentum még a szlovákhoz képest sem tartalmazza a legfontosabb kisebbségi magyar követeléseket, sem olyan biztosítékokat, amelyek a szlovákiaihoz hasonló helyzetet megakadályozhatnák. Kevésbé konkrét, kevésbé kikényszeríthetô megfogalmazásai vannak. A kormány nem tanult akkori hibájából. Az alapszerzôdés arról szól, hogy az erdélyi magyarságnak nincs joga az eredményes és békés boldoguláshoz Romániában - ez pedig a határon túli magyarság érdekeinek az elárulása. A koalíciós pártok vezetôinek nagy része soha nem tudott azonosulni a magyarság együvé tartozásával. Különösen az SZDSZ külpolitikusai felelôsek, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek ügye a kormány számára nem nemzetstratégiai kérdés, hanem általános emberi jogi probléma lett, ôk valójában a kormány külpolitikájának szellemi megalkotói. A szlovák szerzôdés annak idején Balladur kampányát segítette, a mostani Iliescuét. A demokrata fórum a szerzôdô féllel szembeni bizalom kérdését feszegette: konkrét bizalomerôsítô lépésekre lenne szükség román részrôl az aláírás elôtt, ilyenek azonban nem történtek. Emiatt konkrét garanciákat nem tartalmazó szerzôdést nem szabadna aláírni.

A kormány a jószomszédság kérdését aláveti az integrációnak, ugyanakkor a határon túli magyarok ügyét alárendeli a jószomszédságnak. Az alapszerzôdésnek ebben a formájában való aláírásával a kormány megszegi saját programját. A legsúlyosabb a remény deficitje, amit elvesz ez a szerzôdés az erdélyiektôl, hiszen az egyházi ingatlanok visszaszerzésének, az autonómia megvalósításának reménye is elveszni látszik. Ki kellene várni a megfelelô idôt az alapszerzôdés aláírására, hisz nem szükségszerű, hogy most kössük meg, az pedig egyenesen elfogadhatatlan, hogy jelenlegi formájában kössük meg. Persze nyugaton sokaknak megnyugvás lenne - egy gonddal kevesebb a régióban -, de ez nem lehet mozgatóerô. Az alapszerzôdés így elfogadhatatlan, további tárgyalásokat kell folytatni. A gyors aláírási szándék valójában a mostani koalíció hatalmon maradásának érdekeit szolgálja a magyar-magyar csúcs kedvezôtlen visszhangja után.

Az MDNP támogatta a jószomszédi viszony kialakulását, de egyetértett azokkal a fenntartásokkal, amelyeket az RMDSZ és a romániai történelmi egyházak megfogalmaztak. Olyan alapszerzôdésnek van értelme, amely egyrészt orvosolja az ott élô magyarok panaszait, másrészt jó esélyt ad a két nép közötti kapcsolatok szorosabbá válására. A jelen szerzôdés egyikre sem nyújt kellô garanciát, több pontban elmarad a szlovákokkal kötött, az ottani helyzet megakadályozására képtelen alapszerzôdéstôl. A fogyatékos szerzôdés aláírása külföldön azt a téves képzetet keltené, hogy rendezôdtek a vitás kérdések, s a romániai magyarság panaszaival többé nem kell foglalkozni. A néppárt kormányzati hibának tartotta, hogy a magyar-magyar csúcs után ilyen hirtelen jött a kapituláció és a pálfordulás. Az aláírás idôzítése két hónappal a román választások elôtt azt a látszatot kelti, mintha a kormány tényleg megsegítené Iliescu választási kampányát. Arrogancia kijelenteni: ha a feje tetejére is áll az ellenzék és az RMDSZ, akkor is aláírják. De az ellenzék is követ el hibákat. A kormány joga nemzetközi szerzôdést kötni, a parlament persze elôtte elmondhatja véleményét. A szerzôdés felrúgásával fenyegetés sem növeli az ország szavahihetôségét. A párt reményei szerint egyszer lesz egy olyan demokratikus román kormány, amellyel egy demokratikus magyar kormány továbbléphet az alapszerzôdéssel sajnos kényszerűen megnyíló úton. Az MDNP támogatásáról biztosította a határozati javaslatot.

Az általános vita végén a kormánypártok reagáltak az elhangzottakra. Az ellenzék nem hozott fel új érveket a vitában, sokuk választási kampánybeszédet tartott, pártpolitikai érdekeknek rendelte alá az ügyet. Ez a szerzôdés nem tud két békediktátumot helyre rakni. Hiányosságai vannak, a kormány próbálkozott, de nem sikerült megoldani mindent a szöveggel, elônyei azonban akkorák, hogy érdemes megkötni. Az ellenzék jogos, de teljesíthetetlen követeléseket kért számon. Az alapszerzôdésre hivatkozva Magyarország majd joggal emelheti fel a szavát, ha Románia megsérti a benne foglaltakat. Az EU, a NATO vezetôi jelezték, hogy aláírásával elhárul az utolsó politikai akadály az integráció útjából, és ez a vélemény mértéktartóbb, mint az ellenzéké. A román-magyar viszony javítása hosszú távú és nehezen teljesíthetô program, és jelenleg az alapszerzôdésnél nincs jobb eszköz a kisebbségi érdekek elômozdítására. A továbbiakban a legfontosabb mindent megtenni az alapszerzôdés teljesítésért.

Az általános vita után (ahol a vezérszónokok mellett összesen 25 képviselô szólalt fel) összeült a külügyi bizottság, hogy állást foglaljon a több, mint tíz ellenzéki módosító indítvány ügyében. A rohamtempós tárgyaláson a kormánypártok mindegyiket leszavazták, néhány azonban több mint egyharmados támogatást is elnyert. Éjfél elôtt kezdôdött meg az egyes indítványok, módosító javaslatok részletes, háromórás vitája. Ellenzéki oldalról többen a kormány történelmi felelôsségét emlegették, alkotmányos aggályokat is hangoztattak. Az egyik ellenzéki javaslat szerint két évre, a ciklus végéig kössék meg a szerzôdést, mivel sok a vitás elem, s csak a kormánypártok akarják, ne kössék meg a következô kormányok kezét. Egy másik javaslat értelmében csak akkor írják alá, ha az egyházi javak visszaszolgáltatása és kárpótlása az aláírás elôtt megtörténik.

A parlament végül 10 négypárti ellenzéki javaslatról szavazott, a kormánypártok mindegyik esetben nemmel voksoltak, az ellenzéki pártok következetesen igennel. Ez alapján mindegyik javaslat külön-külön, majd az egész ellenzéki határozati javaslat a 13 órás vitát követôen 71 igen szavazat mellett 235 ellenszavazattal elvetésre került.

Az aláírás elôtt álló alapszerzôdésrôl a következô héten napirend elôtt folytatódott a vita. Az ellenzéki pártok felháborodásuknak adtak hangot az aláírás helyszínének (Temesvár) kiválasztása miatt. Az MDF véleménye értelmében az erdélyi magyarságot három durva sértés érte: a tárgyalásokon nem vehettek részt, az RMDSZ képviselôje nem szólalhatott fel a parlamentben és az aláírás helyszíne. A FIDESZ felszólította a kormányt az aláírás elhalasztására és további tárgyalások folytatására. Egyes kormánypárti képviselôk megnyilvánulásaiból is kiderül, hogy a kormány az alapszerzôdéssel a magyar-magyar csúcs "kártételét" akarja enyhíteni. Egy ilyen alapszerzôdés csak Magyarország gyengeségének bizonyítékául szolgál a nemzetállamot építô román, szlovák erôk számára, akik növelni fogják a nyomást. Új fejleményként, a KDNP elnöke kijelentette, hogy kormányra kerülés esetén a kisgazdákhoz hasonlóan felülvizsgálják a szomszédokkal kötött alapszerzôdéseket. A koalíciós pártok ellenben azt állították, hogy a kormány a "magyar-magyar" csúcs nyilatkozatát következetesen vállalja, és az alapszerzôdés azzal összhangban van.

Szeptember 16-án, az aláírás napján az 5 ellenzéki párt közös nyilatkozatot ad ki. A benne foglaltak értelmében az alapszerzôdést a kormány az ellenzék és az RMDSZ fenntartásai ellenére írja alá, eltérve a júliusi magyar-magyar közös nyilatkozattól. Az alapszerzôdés kockázata, hogy a két ország viszonya, a határon túli magyarok helyzete romlani fog, és ez a kormány felelôssége. A kormány figyelmen kívül hagyja a kisebbségben élô magyarok érdekeit, képtelen megfelelô jószomszédi viszonyt kialakítani, és felrúgja a külpolitikai konszenzust. Az ellenzéki pártok újabb magyar-magyar csúcsot javasoltak. A kormánypártok ezzel szemben azt vetették az ellenzék szemére, hogy az alapszerzôdést démonizálják, dramatizálják. Az aláírás után legfôbb érdek a dokumentum elôírásainak kiteljesítése, nem pedig a vita, mostantól az ellenzék a kormánypártokkal együtt próbáljon meg minél többet tenni a benne foglaltak gyakorlati érvényesüléséért. Az alapszerzôdéseket érô ellenzéki támadások kétségbeesett kísérletek arra, hogy Magyarországot távol tartsák az integráció elsô körétôl, nehogy ezzel a kormánnyal kezdôdjenek meg a csatlakozási tárgyalások.

A következô hetekben kisebbfajta vihart kavart az is, hogy a rendkívüli vitanaphoz képest a magyar fél szempontjából kedvezôtlen irányba módosult szövegű változatot írtak alá Temesváron. Az esetet nagy ellenzéki felháborodás követte. A változtatásokat érdemieknek értékelve mindegyik ellenzéki párt erôsen sérelmezte az eljárást, mondván, a külügyminiszter becsapta a pártokat és a határon túli magyarokat. A parlament nem is a végleges szövegrôl tárgyalt, ez a kormány részérôl a parlamentarizmus kicsúfolása. A kormány ezzel ellentétben a változtatásokat formainak és nem tartalminak minôsítve, visszautasította a vádakat. Több kormánypárti képviselô mellett a "külön utas" Szűrös Mátyás is azt javasolta, a várható ratifikálás után az a célravezetô, ha mindenki elôretekint, a pártok összefognak az alapszerzôdésben foglaltak teljesítéséért.

A ratifikációs vita, 1996. december

A romániai országgyűlési választások után, 1996. december 10-én tűzte napirendre a magyar parlament a román-magyar alapszerzôdés ratifikációs vitáját. Felváltva szólaltak fel kormánypárti és ellenzéki képviselôk, elôbbiek a szerzôdés jelentôségét méltatták, utóbbiak ennek hiányosságait hangoztatták.

Az MSZP-frakció vállalta a szerzôdés tartalmát, az aláírás helyét és idôpontját. Értékelése szerint nem igazolódott a félelem, hogy az aláírás után gyengülnek az RMDSZ esélyei, ennek éppen az ellenkezôje történt. Sajnálatosnak nevezte, de nem tragikusnak, hogy az ellenzék elmulasztotta a nemzeti egyetértés kialakításának lehetôségét az alapszerzôdés kérdésében. Az SZDSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában az aláírás után nem lett kisebbségekre nehezedô nyomás. Sôt, az alapszerzôdés miatt a romániai választási kampánynak nem lehetett magyarellenes éle, az RMDSZ pozitív kampányt folytathatott, és ezáltal kormányzati pozícióba juthatott. A jogos aggályokat (egyházi kárpótlás, Bolyai-egyetem, erdélyi magyar fôkonzulátus) az új elnök és a kormány ígéretei, vállalásai eloszlathatják.

A Kisgazdapárt az RMDSZ és a magyar-magyar csúcs véleményének tiszteletben tartását kérte számon. A párt magyarságértelmezése a kisebbségi magyarságot megilletô kollektív és egyéni jogok maradéktalan biztosítását feltételezi. A megállapodást nem ratifikálni, hanem újratárgyalni kell. Kávássy Sándor ismét a párttal nem egyeztetett magánvéleményét hangoztatta, amikor a jelenlegi, mesterségesen kialakított határokról, mint nem megváltoztathatatlan szentségekrôl beszélt, székely autonómiát, csángó egyházi autonómiát és a jelenlegi magyar határ karéján élô magyar kisebbség "önrendelkezésének lehetôvé tételét" követelte.

A KDNP szerint az ellenzék fô kifogása az volt, hogy nem szabad a romániai választások elôtt szerzôdést kötni, mert utána egészen más tartalmú dokumentum lenne aláírható. Ezt a választási eredmények, az új kormány összetétele csak alátámasztja. A vita azonban nem az új román kormányról, hanem az alapszerzôdés szövegérôl szól, amely a leggyöngébb a többi szomszéddal kötött alapszerzôdés közül. A kereszténydemokraták a ratifikáció elhalasztását javasolták, amíg az új román vezetôk tettekkel támasztják alá mostani ígéreteiket. Ez esetben talán az ellenzék is igennel szavazhat majd.

Az MDF egyaránt kifogásolta a szerzôdés tartalmi, formai hibáit, a megkötés idôpontját, s ugyancsak korainak tartotta a ratifikálás idôpontját. Vészesen hiányosnak nevezte az alapszerzôdést, amely az integrációnak sem feltétele. A demokrata fórum a Horn-Iliescu paktumra nemet mondott.

A FIDESZ korábbi álláspontját ismételte meg, miszerint az alapszerzôdés Iliescunak nyújtott kampánytámogatást. A rövidlátó külügyi vezetés ezzel egy jobb alapszerzôdéstôl ütötte el az országot, véget vetve a magyar-magyar csúcs utáni bizakodásnak.

Az MDNP korábbi érveit hangoztatva több szempontból fenntartásait hangoztatta, a román kormány iránt táplált bizalom jeléül azonban, ha nem is támogatta, de nem ellenezte az alapszerzôdés ratifikálását.

A FIDESZ, az MDF, a KDNP és az MDNP a szavazás elôtt közösen javasolta a ratifikáció elhalasztását. Javaslatuk alternatívájaként azt is indítványozták, hogy a négy párt jobb meggyôzôdése ellenére megszavazza az alapszerzôdést, ha a koalíció kész parlamenti határozat rangjára emelni a magyar-magyar csúcs zárónyilatkozatát a határon túli magyarság autonómiatörekvéseinek támogatásáról. A kormánypártok ettôl elzárkóztak.

A szavazáskor az MDF, a FIDESZ és az FKgP frakciója egységesen nemmel szavazott, a KDNP egy tartózkodás mellett szintén a dokumentum ratifikálása ellen foglalt állást, az MDNP pedig tartózkodott. A kormánypártok igennel voksoltak, az MSZP képviselôi közül Szűrös Mátyás ezúttal is tartózkodott. Végeredményben a név szerinti szavazás eredményeképpen 249 igen szavazattal, 53 nem és a 12 tartózkodás mellett a magyar országgyűlés ratifikálta a dokumentumot.

A román-magyar alapszerzôdés ratifikációs végszavazásának eredménye (1996. december 10.)

 

Igen

Nem

Tartózkodás

Nem szavaz

Ig. távol

Összesen

MSZP

186

-

1

12

10

209

SZDSZ

62

-

-

3

3

68

FKgP

-

16

-

8

1

25

KDNP

-

11

1

6

5

23

FIDESZ

-

18

-

2

1

21

MDF

-

8

-

9

2

19

MDNP

-

-

10

3

2

15

Független

1

-

-

3

2

6

Összesen

249

53

12

46

26

386

Az ellenszavazatokat dôlt betűk jelzik. Az MSZP-bôl Szűrös Mátyás, a KDNP-bôl Keresztes Sándor tartózkodott.

A kihirdetés vitája, 1997. május

Május 20-án és 27-én, a már említett módon, a parlament a román-magyar alapszerzôdés kihirdetésérôl is döntött. A szlovák vitától eltérôen ezúttal némi egyetértés mutatkozott a kormánypártok és az ellenzék között, A pártok örvendetesnek találták a román-magyar viszony javulását. A koalíciós pártok szerint a történelem nagyon gyorsan igazolta, mennyire jó volt megkötni az alapszerzôdést, érzelmi fordulópontot jelentett, jó feltételt teremtett az ottani magyarság és a romániai demokratikus folyamatok számára, és sok lehetôséget ad a továbbiakra. Kihirdetése a legnyugodtabban vállalható döntés.

Az ellenzék megismételte az alapszerzôdéssel szembeni fenntartásait, de biztatónak ítélte a romániai belpolitikai életben bekövetkezett változásokat, amelyeket a magyar kisebbség szempontjából reménykeltônek neveztek. A FIDESZ kivételével jelezték, hogy a szavazáskor nem a szerzôdés szövegét értékelik, hanem a biztató jelenbôl indulnak ki. Ennek alapján az ellenzéki pártok a dokumentum kihirdetését némi fenntartással ugyan, de támogatásukról biztosították. A KDNP a rossz szerzôdés ellenére, a romániai események hatására jelezte, hogy egy gesztussal elmehet a tartózkodásig. A gesztus egyben eloszlatja azt a tévhitet, hogy az ellenzék mereven elutasít mindenfajta megbékélési, közeledési politikát. A FIDESZ is reménykeltônek látta az új román kormány ígéreteit, hogy többet fog teljesíteni, mint amire az alapszerzôdés kötelezi. De ezek akkor is csak ígéretek, s nem az alapszerzôdésbe foglalt kötelezettségvállalások. A kihirdetéskor nem a politikai helyzetrôl, hanem az alapszerzôdésrôl kell dönteni, és azt ugyanúgy elfogadhatatlannak minôsítették, mint a ratifikációs vitán. Hosszas mérlegelés után a párt a tartózkodás mellett döntött: az alapszerzôdésre továbbra is nemet mondtak, de a szavazással kifejezték bizalmukat az új román kormány iránt. Az MDF jelezte, voksaival nem pusztán korábbi érvei fényében fogja minôsíteni az alapszerzôdést, hanem ki fogja fejezni várakozásait - a pozitív fejlemények tükrében - a magyar-román kapcsolatok jövôjét illetôen is, ami a KDNP-hez hasonló szavazatokat jelentett. Az FKgP figyelmeztetett arra, hogy a madridi csúcsig szóló román ígéreteknek nem kell feltétlenül hinni, meg kell várni a csúcsot, s ha utána is folyik ez a politika, akkor lehetne tárgyalni a kihirdetésrôl. Ha a NATO-hoz csatlakozók elsô körébe nem jut be Románia, félô, hogy a magyar kisebbség helyzete rosszra fordul. A frakció az elsô vitanapon vegyesen foglalt állást, az egy héttel késôbbi szavazáskor már kialakult az egységes álláspont - a tartózkodásról. De kiemelték, az alapszerzôdésnek semmi köze sincs ahhoz, hogy Romániában a belpolitikai helyzet megváltozott. A tartózkodás gesztus kívánt lenni a román kormány felé, jelzés, hogy a párt bízik demokratikus elkötelezettségükben. Az MDNP szerint a határon túli magyar közösségek helyzetének érdemi javulása nem az alapszerzôdések tényétôl, hanem az érintett országok kormányainak politikai szándékától függ. A párt ezért szavazott a szlovák szerzôdés kihirdetésére nemmel, a románra pedig ezért szavaz igennel.

Végeredményben a román-magyar alapszerzôdést 216 igen szavazattal, 7 nem, 55 tartózkodás mellett kihirdette a magyar parlament. Az MDF, a KDNP, a FIDESZ és az FKgP egymással egyeztetett döntéssel tartózkodott, jelezve, tartalmilag gyengének tartják a szerzôdést, de szeretnék kifejezni, hogy nagyra értékelik a demokratikus fordulatot, s reményt látnak a jószomszédi viszonyra. Az MDNP támogatta a kihirdetést. A koalíció tehát az igennel, az ellenzék a tartózkodással kívánta kifejezésre juttatni a kedvezô romániai fejleményekhez való pozitív viszonyát.

 

Összegzés

A két alapszerzôdés aláírásának, ratifikációjának és kihirdetésének parlamenti vitáin jól láthatóan kétféle megközelítés jellemezte a kormánykoalíció pártjait és az ellenzéket. A kormány jóhiszeműnek nevezhetôen, a számonkérhetôség reményében kevésbé jó szövegű dokumentumokat is aláírt. Elôzetes gesztusokat tett, bízva abban, hogy a másik fél idôvel teljesíti ígéreteit - hiszen kikényszeríteni nem állt módjában. Az ellenzék viszont nem bízott a gyenge szerzôdésekben, ôk a kihagyott, kimaradt követeléseket hiányolták, kevésbé értékelve azt, amit megadnak az alapszerzôdések. Nem bíztak a vállalt kötelezettségek vonatkozásában a szlovák, illetve a román partnerek kellô politikai akaratában, s az elmúlt évtizedek, évek elvileg ôket igazolják. Az ellenzéki pártok erôs szerzôdések megkötése mellett érveltek, erôs garanciákkal, hiszen csak így lehet valamit valósan elérni. Tapasztalatilag megválaszolhatatlan kérdés persze, hogy az ellenzéki álláspont érvényesülése, ez a fajta bizalmatlanság használt volna-e a kétoldalú kapcsolatoknak, azok befagyásával járt volna, avagy ellenkezôleg, a másik felet engedményekre kényszerítette volna. Az is kérdés, hogy a kormány kompromisszumra törekvôbb álláspontja, a megelôlegezett bizalom jobb eszköz-e, közeledést indít-e el a másik oldalon, vagy épp ellenkezôleg, a magyar fél adta lehetôségek kihasználását eredményezi. Egyértelműen, rövid és hosszú távon egyaránt érvényesen, megválaszolhatatlan a felvetés, ezzel kapcsolatban számtalan pro és kontra érv hangzott el a pártok részérôl, s mindkét álláspont védhetô. A jelenlegi kormány irányvonala - a nyugati jelzéseknek is megfelelôen - a gyors megegyezés felé vitt el, csak az idô fogja igazolni, hogy ez az út felel-e meg mind a magyar állam, mind a határon túli magyar kisebbségek érdekeinek. Az alapszerzôdéseken túlmutató, mindkét parlamenti ciklusra egyaránt jellemzô fogyatékosság, hogy a kormányok nem dolgoztak ki hosszú távú koncepciót a térségrôl és a határon túli magyarságról.

A magyar parlamenti pártok álláspontjától függetlenül a két alapszerzôdésrôl összegzésképpen a következô állapítható meg: a szlovák alapszerzôdés szlovákiai fogadtatása, kormányuk magatartása kifejezetten rontott a kisebbségi magyarok helyzetén. A román alapszerzôdés kevésbé számon kérhetô rendelkezéseket tartalmaz, a gyengítô lábjegyzet miatt a szlováknál jóval kedvezôtlenebb. A román politikai változások azonban a magyar közvélemény jelentôs része elôtt igazolták aláírását. Az alapszerzôdések további heves vitatása ma már csak árthat, létük tartós adottságként kezelendô.

 

Jegyzetek

1 A Tézisek a nemzetrôl, valamint A határon túli magyarságról című pártprogramok alapján.

2 Lásd a Kisebbségi politika II. - a szomszédos országok magyar nemzeti kisebbségei című választási anyagban.

3 Biztos lépések, nyugodt jövô. 62-67.

4 A Nemzetpolitika és a Biztonságpolitika című részekben.

5 Az Úton Európába című külpolitikai pártprogram megfelelô fejezetébôl.

6 A párt választási programja - a többi párthoz viszonyítva - ebben a kérdésben meglehetôsen szűkszavú. Ezért segítségképpen a Hazánk holnap címet viselô következô évi kisgazda program vonatkozó részeit is felhasználtuk.

7 A Kapcsolatok a határon túli magyarsággal című részben.

8 1997. július elején a magyarországi parlamenti pártok, valamint a határon túli magyar közösségeket képviselô szervezetek közös tanácskozást tartottak. A résztvevôk közös nyilatkozatot fogadtak el a határon túli magyarság autonómiatörekvéseinek támogatásáról.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék