magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» IV. ÉVFOLYAM - 1998. 2. (12.) SZÁM - A kormányzás dilemmái
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Elôterjesztés

az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról

SZKT, Bukarest, 1996. november 28.

I. Az 1989-es történelmi fordulat közelgô évfordulójához illô ajándék a román demokratikus erôk novemberi választási gyôzelme. Ceausescu diktátor uralmának megdöntését Iliescu elnök bukásával ünnepelhetjük meg a legméltóbbképpen. Mégiscsak elôrelépés történt Romániában a demokrácia terén, hiszen elsô ízben fordul elô az ország történetében, hogy demokratikus választások útján következik be rendszerváltozás. A hét évvel ezelôtt elkezdôdött, majd hosszú évekig megszakadni látszó forradalmi átalakulások folytonossága végre helyreállott. Sôt a bulgáriai és litvániai választások, valamint a jugoszláviai választási visszaélésekkel kapcsolatos belgrádi tömegmegmozdulások azt bizonyítják, hogy az egész kelet-közép-európai térségben visszaszorulóban vannak és védekezô állásba kényszerültek az euro- és neokommunista restaurációs törekvések.

Az 1989. decemberi áttöréshez hasonlóan, az idei változások is Románia összes nemzetiségeinek a közös sikerét jelentik. A román és magyar választópolgárok összefogásának eredményességét legnyilvánvalóbb módon Emil Constantinescu államelnökké történt megválasztatása bizonyítja. Az országos választások legfôbb tanulsága - ismételten - az, hogy: csak együttes erôvel és összefogással nyerhetünk. A román kommunista restauráció éppen magyarellenes megosztó politikájával tudta késleltetni a demokratikus átalakulásokat.

A romániai magyarság osztozik a román nép örömében - mint amiképpen a román demokratikus erôk küzdelmébôl is derekasan kivette a részét. Az új államelnök és a felálló demokratikus kormány programja végre valódi változások reményét csillantja fel elôttünk, és annak esélyét, hogy számszerû kisebbségben élô magyar nemzeti közösségünk is végre-valahára fordíthat a sorsán.

A novemberi választások nyomán kialakult, gyökeresen megváltozott, új helyzetben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek minden lehetôt meg kell tennie, minden lehetôséget meg kell ragadnia magyarságunk helyzetének a megváltoztatása, programjába foglalt célkitûzéseinek a megvalósítása érdekében. Feljogosítják erre nem csupán a demokrácia, valamint az emberi és kisebbségi jogok általános elvei, de éppen annyira a demokratikus választásokon elért eredményei, a demokratikus erôk gyôzelméhez való jelentôs hozzájárulása.

Ennek megfelelôen az RMDSZ-nek gyökeresen szakítania kell eddigi - elnyomott - kisebbségi alapállásával, és a választások gyôzteseivel egyenrangú demokratikus tárgyalási és politikai alkupozícióban kell megkísérelnie álláspontjának, illetve a magyarság jogos követeléseinek érvényesítését. Mindez elsô fokon vonatkozik a folyamatban lévô kormányalakítási tárgyalásokra, az RMDSZ-nek az államigazgatásban való részesedésére és részvételére a kormányprogram kialakításában.

II. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Operatív Tanácsának november 25-i, marosvásárhelyi ülésén kiderült, hogy a szövetségi elnök és vezetô munkatársai, valamint maga a Tanács az új kormányba való belépésünket illetôen kész helyzet elé állították Szövetségünket. A tanácskozáson egyértelmûen kitûnt, hogy az RMDSZ kormányba lépése elôre eldöntött dolog, s a november 28-án Bukarestben összeülô Szövetségi Képviselô Tanácsnak valójában nem marad más választási lehetôsége, mint hogy tudomásul vegye a tényeket és jóváhagyja a kialakult helyzetet. A kormányalakítással kapcsolatos tárgyalások elôrehaladott volta és a szûk körû vezetôség részvételünkkel kapcsolatos elôzetes elköteleztetése nyomán valósággal belesodródtunk a kormányba.

Nyilvánvaló, hogy a kormányban való részvétel tárgyában alapfokon és érdemben a Szövetségi Képviselôk Tanácsának kellett volna döntenie. Erre nézve nem elégséges az SZKT ez év januárjában kibocsátott székelyudvarhelyi Nyilatkozatának az az elvi kitétele, mely az utalás szintjén kimondja, hogy: "A helyhatósági és a parlamenti választások döntik el, hogy a romániai magyarság képes-e olyan helyzetbe hozni saját érdekképviseleti szervezetét - az RMDSZ-t -, hogy az döntéshozói, akár kormányzati tényezôként is érvényesíteni tudja érdekvédelmi feladatait" (kiemelés tôlem - T.L.).

Az Operatív Tanács az RMDSZ Szabályzata értelmében válságkezelô testület, és semmiképpen sem tartozik a hatáskörébe - az SZKT helyett - a kormányrészvétel ügyében dönteni és intézkedni. Több egymást követô ülése során mégis ezt tette, ahelyett hogy az SZKT régóta halasztódó ülése elé utalta volna a kérdést.

Precedens is létezik ebben a tekintetben. Amikor 1991-ben elsô ízben vetôdött fel az RMDSZ kormányra lépésének a lehetôsége, az - akkori - Küldöttek Országos Tanácsa (az SZKT jogelôdje) döntött az RMDSZ tárgyalóküldöttségének összetételérôl és Szövetségünk tárgyalási feltételeirôl. (Akkor a Stolojan-féle kormányba végül is nem léptünk be.)

A szövetségi elnök és az Operatív Tanács szabályellenes módon megkerülte a Szövetségi Képviselôk Tanácsát. Ehelyett maguk döntöttek a kormányalakításra vonatkozó kérdésekben. Igaz, az RMDSZ területi elnökeivel és az újan megválasztott parlamenti képviselôkkel és szenátorokkal is konzultáltak - ez azonban semmiképpen nem helyettesítheti Szövetségünk legfôbb döntéshozó testületének, a romániai magyarság "kisparlamentjének", az SZKT-nak a határozatát.

November 27-én kelt levelében Somai József, az SZKT Állandó Bizottságának (ÁB) tagja joggal kifogásolja, hogy "megrendült a Szövetség belsô demokráciája, mivel a Kolozsvári Kongresszus jóváhagyott Alapszabályzatát nem tiszteljük. Többek között nem tudok egyetérteni azzal, hogy nem hívták össze az SZKT-t háromhavonta legalább egyszer úgy, ahogy azt az Alapszabályzatunk elôírja, bár az ÁB, hatáskörével teljes összhangban, kétszer tûzte ki az ülés idejét és napirendjét (szeptember 21-22. és november 23-24.). Kérdem én, hogy az Operatív Tanács ilyennyire átveheti az SZKT szerepét, annak felhatalmazása nélkül?" (Kiemelések tôlem - T.L.) Somai József ráadásul még a november 28-i SZKT-ülés összehívásáról is kívülrôl - tôlem - értesült, noha a Szabályzat szerint annak az Állandó Bizottságnak kellett volna e kérdésben intézkednie, melynek ô maga is tagja!

Az RMDSZ felsô vezetôségének magatartásával kapcsolatban más szövetségi képviselôk és közéleti-egyházi személyiségek is hasonló értelmû kifogásokat és bírálatokat fogalmaztak meg.

Dr. Tonk Sándor véleménye szerint "az SZKT összehívásával az RMDSZ felelôs vezetôi elkéstek. A késlekedés arra utal, hogy ez a testület, melyet oly büszkén szoktak Parlamentnek is titulálni ... semmibe vétetik" (kiemelések tôlem - T.L.).

Pillich László kérdéseimre adott válaszában megállapítja: "ez nem VÁLSÁGHELYZET, hanem olyan fontos helyzet, mely egy képviseleti szervezet (ha az RMDSZ még annak tekinthetô) választott testületeinek döntését kell bírja a tárgyalások alapjául" (kiemelések tôlem - T.L.).

A szövetségi elnök szervezetünk másik fontos testületének, a Szövetségi Egyeztetô Tanácsnak a megkérdezését sem tartotta szükségesnek a kormányrészvétel nagy horderejû kérdésének tárgyában. Ezt látva, a kolozsvári egyházvezetôk - SZET-tagok - nevében Szabó Árpád unitárius püspökhelyettes november 27-i levelében joggal veti papírra a következôket: "Amivel nem értünk egyet, s ezt a helybéli egyházi vezetôk múlt heti megbeszélésén is szóvá tettük, hogy az RMDSZ legfelsôbb vezetôsége a szervezet vezetô testületeinek és az egyházaknak a konzultálása nélkül bocsátkozott tárgyalásokba... éppen a demokrácia játékszabályai követelik meg a valóban demokratikus folyamatok betartását. Így a mostani SZKT-ülésre késôn kerül sor" (kiemelések tôlem - T.L.).

Amint az idézett véleményekbôl is kitûnik, az RMDSZ felsô vezetése nem tartotta tiszteletben saját Alapszabályzatunkat, az illetékesség, valamint a testületi döntés és a nyilvánosság demokratikus alapelveit.

Lehetetlen dolog, hogy az ország és magyarságunk életében oly fontos kormányalakítási döntésekrôl és tárgyalásokról csupán elmosódott, általános és hiányos információkat nyernek nem csupán a közvélemény és a tagság, de még a Szövetség vezetô tisztségviselôi is.

Somai József ezt írja: "Sajnos ezzel kapcsolatban csak a médiák zavaros információja volt az egyedüli forrás számomra, mivel a belsô információáramoltatásban is zárlat volt... Mint Állandó Bizottság-i tag (titkár) semmilyen információt nem kaptam" (kiemelések tôlem - T.L.).

Mózes Árpád evangélikus püspök azért tartózkodik az érdemi állásfoglalástól, mivel "nem ismeri azokat a háttérben meghúzódó mozgatóerôket, melyek a kormányban való részvételt indokolják".

Mint a Szövetség tiszteletbeli elnöke és az Operatív Tanács tagja, én magam is azokra a szûkszavú és semmitmondó sajtótájékoztatásokra voltam utalva, melyek így szólnak:

- Markó Béla "rövidesen eljuttatja ajánlatát a kormányzásban való részvételre"

- Markó Béla "tájékoztatta Constantinescut az RMDSZ szándékairól"

- "a megegyezés részleteit november 17 után szögezik le"

- "tárgyalások folynak a Konvencióval"

- Frunda György szerint: "a magyarság azt akarja, hogy az RMDSZ részt vegyen a kormánykoalícióban"

- az RMDSZ közvélemény-kutatása szerint a kormányba való belépést a magyarság 76%-a támogatja stb.

Alig valamit olvashattunk azonban arról, hogy: Miben áll Markó Béla "ajánlata"? Melyek az "RMDSZ szándékai"? Mirôl szól az a bizonyos "megegyezés"? Szó sem esik az RMDSZ tárgyalási feltételeirôl, az esetleges megegyezés elvi alapjairól.

Ezzel szemben a Demokratikus Konvenció és a Szociáldemokrata Unió a teljes nyíltság szellemében, még jóval a választások második fordulója elôtt, teljes terjedelmében közzétette írásbeli Megállapodását a választási, parlamenti és kormányzati együttmûködésrôl. Mi, a sajátos körülményeket figyelembe véve, természetesen megelégedtünk volna egy november 17. utáni írott megállapodással.

Másfelôl egyenesen meghökkentôek azok az érvelések, melyek a "magyarság akaratára" vagy a közvélemény-kutatások eredményeire alapozzák kormányra lépésünket. Megjegyzésre méltó, hogy annak idején a román-magyar alapszerzôdés megkötésének helyességét is egy hasonló "közvélemény-kutatás" eredményeivel támasztották alá...

De akármi is legyen a népakarat és a közóhaj: ezek felmérése semmiképpen nem helyettesítheti Szövetségünk illetékes testületeinek a döntéseit. Baj van azzal a szervezettel, mely antidemokratikus úton kíván résztvevôje lenni a demokratikus kormányzásnak.

Azonban az elkövetett szabálytalanságok és mulasztások, a demokráciaellenes intézkedések és döntések, az önkényes vezetési gyakorlat ellenére is meg kell állapítanunk, hogy egy olyan kész helyzet alakult ki, melyet "visszacsinálni", nemlétezôvé tenni igen kockázatos lenne. Félretéve a kifogásokat és bírálatokat, és eltekintve az elkövetett hibák és szabálytalanságok ügyében megállapítható felelôsségtôl, nyilvánvaló, hogy: súlyos erkölcsi és politikai veszteség nélkül aligha maradt más lehetôségünk, mint elfogadni azt az adott helyzetet, melyet az RMDSZ felsô vezetôsége kialakított, illetve amelybe - velünk együtt - maga is belesodródott.

III. A nézeteltérések és a félremagyarázások megelôzése végett nyomatékosan hangsúlyozni szeretném, hogy semmiképpen nem az új román kormányban való részvételünk egyoldalú ellenzésérôl, hanem az RMDSZ ezzel kapcsolatos helyes politikájának és célravezetô magatartásának a kialakításáról van szó. Én magam is sokkal inkább a kormányra lépés oldalán állok - ez azonban a helyes és hatékony politizálás igényéhez viszonyítva teljességgel mellékes.

Eredetileg két fô alternatívában gondolkoztunk. Az RMDSZ szövetségi és ügyvezetô elnökei maguk is azon a véleményen voltak, hogy (a) vagy belépünk az új demokratikus kormányba, vagy (b) az új kormány - "külsô" - parlamenti támogatására szorítkozunk. Mindkét esetben a kormánykoalíció szövetségesévé válna az RMDSZ.

A felgyorsult politikai események és a felsô vezetés egyoldalú magatartása következtében azonban jóformán belesodródtunk a kormányba. A kialakult helyzetben szinte nem maradt más lehetôségünk, mint a hatalomhoz csatlakozni.

Túl a bemutatott - többnyire formai - hibákon és szabálytalanságokon, a romániai magyarság jól felfogott érdekében, a döntéshozatal és a lehetô legeredményesebb tárgyalások elôkészítése céljából, az RMDSZ-nek a következôképpen kellett volna eljárnia:

1. Annak mintájára, ahogyan az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége egy szakszerû és alapos döntés-elôkészítô dokumentummal segítette elô az SZKT saját elnökjelölt-állítással kapcsolatos elvi határozatát - ez esetben is elemzést kellett volna készíteni a kormányalakítás tárgyában, gondosan mérlegelve a belépés mellett és ellen (pro és kontra) szóló érveket. Egy önmagára valamit is adó és nemzeti érdekeink iránt valóban felelôs közképviseleti szervezetnek semmiképpen sem volna szabad kellô mérlegelés nélkül "fejest ugrania" a bizonytalan kimenetelû kormányzati felelôsségvállalásba. (Lásd az Ügyvezetô Elnökség Állítsunk-e elnökjelöltet címû hatásvizsgáló dokumentumát - 1. számú melléklet. Hasonló elemzést végeztem az RMDSZ kormányra lépése tárgyában - 2. számú melléklet.

2. Mielôtt a kormányba való belépésrôl végleges döntés született volna, a választások nyomán kialakult elônyös helyzetünket figyelembe véve, a legnagyobb határozottsággal és elvszerûséggel, elôzetesen meg kellett volna fogalmaznunk Szövetségünk csatlakozási feltételeit, igényeit és elvárásait, valamint a teljesítésükre vonatkozó biztosítékokat. Az új politikai helyzet páratlan alkalmat nyújt arra, hogy végre a megvalósulás esélyével adjunk hangot jogos követeléseinknek és kívánságainknak. Itt lett volna a ritka lehetôség, hogy konkrét és programatikus formában összefoglaljuk: Mit kíván a romániai magyar nemzeti közösség. Az SZKT a novemberi választásokon nyert megerôsödött legitimitással írhatta volna elô tárgyalási feltételeinket és a követendô gyakorlatot.

Ezzel szemben az eddigi fejlemények arra vallanak, hogy az RMDSZ felsô vezetôsége felelôtlen módon elszalasztja elônyös alkuhelyzetünket, a nekünk kedvezô hazai és nemzetközi konjunktúrát. A választások két fordulójában elért 7, illetve 9%-os eredményeinket ilyenformán aligha tudjuk kamatoztatni. A kormányzati felelôsséget vaktában vállaljuk, elônyeink és esélyeink teljesen bizonytalanná és esetlegessé válnak. Sôt úgy néz ki, mintha mi "kérezkednénk be" a kormányba, s a koalíciót alkotó két román pártszövetség mintha "kegyet" gyakorolna befogadásunkkal.

Az Operatív Tanács legutóbbi ülésén egyesek úgy fogalmaztak, hogy "meg kell elôlegeznünk a kormánynak a bizalmat". A meghívottként jelen lévô Frunda György szenátor elôfeltételek nélkül kijelentette, hogy: "csak a kormányban tudjuk sérelmeinket orvosolni". De mi a garancia erre? - kérdezhetjük. Markó Béla szövetségi elnök a belépési feltételeink sürgetésére azt válaszolta, hogy egy kedvezô alku érdekében el kell hallgatnunk "a liba árát" (sic!), mert csak így leszünk képesek a jószágot a legjobb áron eladni. Ezzel szemben viszont politikai evidencia, hogy a tárgyalófeleknek egy jó vásár érdekében - igenis - elôre megszabott "árajánlattal" kell és szabad alkuba bocsátkozniuk. Egy elôre meg nem határozott, ismeretlen kormányprogramhoz csatlakozni: "ugrás a sötétbe".

Teljes homály fedi az Operatív Tanács által - illetéktelenül - kinevezett küldöttségünk kormányalakítási tárgyalásait. Nemhogy feltételeket szabtunk volna, de az RMDSZ illetékes testületei és vezetôi a tárgyalások érdemi tartalmáról még csak tudomással sem bírnak. Vagy legfeljebb annyit tudnak, amennyit errôl a szûkszavú tájékoztatások, illetve a médiák elárulnak. A hivatalos tudósításokból és a sajtóbeszámolókból az olvasható ki, hogy az RMDSZ kívánságai szerények, "szégyenlôsek" és alázatosak, és valójában a lehetséges minimumra korlátozódnak. Néhány konkrétumtól eltekintve (pl. kormányzati pozíciók), az RMDSZ igényei általánosságban mozognak, és kimerülnek a föltétlen támogatás, valamint a "bizakodás" és a "reménykedés" szólamaiban (3. számú melléklet).

Ezzel szemben a román koalíciós partnerek kikötései és feltételei rendkívül határozottak, és általában véve korlátozó jellegûek. Kimondják például, hogy az RMDSZ autonómiaprogramját teljes egészében elvetik. Emil Constantinescu pedig kijelenti, hogy abban az esetben van helye az RMDSZ-szel való tárgyalásoknak, amennyiben az lemondana "etnikai alapú autonómiatörekvéseirôl". A román felek megnyilatkozásai és kijelentései nem sok jóval kecsegtetik a kormányba igyekvô RMDSZ-t (4. számú melléklet).

Mindent egybevetve megállapítható, hogy (a) a román koalíciós partnerek nem ígérnek semmi konkrétat, és ezzel egybehangzóan (b) a magyar félnek sincsenek eléggé konkrét követelései. Ez a következtetés természetesen nélkülözi a kulisszák mögött folyó, titkosított tárgyalások tényismeretét, és eltekint az RMDSZ számára felajánlott néhány miniszteri és államigazgatási tisztségtôl.

De akárhogy is állnának a dolgok a kulisszák mögött, az RMDSZ illetékes testületei, vezetôi és közvéleménye elôtt jobbára elsikkad az a kérdés, hogy: mit nyerünk és mirôl kell lemondanunk - mit veszítünk - a kormányra lépés által. Nem ismerjük a koalícióba való belépés elônyeit és hátrányait. Ennek következtében joggal érezhetjük úgy, hogy részvételünk nélkül, a fejünk fölött köttetik meg az olyan-amilyen kormányzati alku.

3. Harmadsorban rá kell világítanunk, hogy a föltétlen kormányra lépés kényszerítô helyzetébe az RMDSZ több vonatkozásban igencsak megkérdôjelezhetô választási kampánya sodorta be a romániai magyarságot. Leegyszerûsítve a kérdést: az RMDSZ-t a Frunda-féle választási különítmény hajszolta be a kormányba. Választási hadjáratuk központi üzenete ("messzidzse") a minden áron való kormányrészvétel volt, mely még az erdélyi magyar közvélemény nagyobbik részét is megszédítette. A Frunda-féle csoport egyes tagjai - adott esetben - még a Román Társadalmi Demokrácia Pártjával való kormányzati szövetséget is lehetségesnek tartották.

Valójában az történt, hogy Frunda György elnökjelöltként való indításával az SZKT szabad utat engedett és - kimondatlanul is - rendkívüli legitimitást biztosított a hatalombarát neptuni politikai irányvonalnak. Másfelôl az az SZKT, mely 1993 ôszén a neptuni tárgyalók kalandorpolitikáját testületileg elítélte, ez alkalommal nem volt képes vagy hajlandó Frunda György és neptunos különítménye elnökválasztási kampánya felett ellenôrzést gyakorolni, s annak irányítása teljesen kicsúszott a kezébôl.

Frunda György a - feltételezhetôen - jól elôkészített rendkívüli helyzetet maximálisan kihasználva, a neptuni alapvonal egyenes folytatásaképpen, végre érvényt szerzett az RMDSZ programjától és egész szellemétôl idegen politikai filozófiájának és irányvonalának, és "sikeresen" belevezette Szövetségünket a minden áron való kormányra lépés kényszerítô helyzetébe.

Ehhez képest az SZKT-nak nem marad más lehetôsége, mint követni a kikényszerített és felgyorsult eseményeket. Frunda György megnyilatkozásaiból pedig már alig leplezetten rajzolódik ki egy új és más RMDSZ-politika erôszakos arculata, mely minden bizonnyal mind Bukarestnek, mind a jelenlegi Budapestnek, mind Washingtonnak a leginkább kedvére van, másfelôl pedig teljes mértékben beleillik a román-magyar alapszerzôdés politikai koordinátáiba. Erre nézve igen árulkodó Frunda György kézdivásárhelyi kampánybeszédének a következô részlete:

"Elôször vagyunk ott a huszadik században, amikor közös nevezôre lehet hozni a nagyhatalmak politikai akaratát és a kisebbségben élô nemzetek igényrendszerét. Ezt a politikát kell nekünk követnünk, ez az RMDSZ új arca, amiért harcolni fogunk" (1996. szeptember 12.; kiemelés tôlem - T.L.).

Mutatis mutandis: ezt a nyilatkozatot akár Horn Gyula miniszterelnök is tehette volna.

Az RMDSZ politikája válaszút elé érkezett. Feltétel nélküli kormányba sodródásával azt kockáztatja, hogy az 1989-90-es hatalmas erdélyi elvárásokhoz hasonlóan, a hatalomban való részvételünkhöz fûzött felfokozott reményeink is mélységes csalódásba fordulhatnak.

A neptuni irányvonal nem más, mint a romániai magyar önfeladás politikája. A mindenkori hatalomtól nekünk nem engedményeket kell kicsikarnunk, hanem méltányos politikai szerzôdés keretében magyar nemzeti közösségünk természetes jogainak kell érvényt szereznünk. Kormánybeli részvételünknek kizárólag ez lehet az elvi kiindulópontja.

IV. Mindent összefoglalva, eredetileg két alternatívája volt az RMDSZ-nek: a választásokon nyertes pártszövetségekkel való kormányzati vagy parlamenti koalíció. A dolgok jelenlegi állása szerint, gyakorlatilag egyetlen lehetôségünk maradt, éspedig: a kormányzati felelôsség vállalása.

Az események meghaladtak bennünket. Kormányra lépésünk kész ténynek tekinthetô. A tárgyalások jelenlegi fázisában belépésünkhöz már nincs mód feltételeket szabnunk. Ezt a lehetôséget könnyelmûen kihagytuk.

Viszont maradt még az a lehetôségünk, hogy bár utólag tételesen megfogalmazzuk kormányba lépésünkkel kapcsolatos konkrét igényeinket és elvárásainkat. Az RMDSZ tartozik azzal választóinak, a kormányra lépésünkhöz nagy reményeket fûzô romániai magyarságnak, hogy egyértelmûen tisztázza: részvétele fejében mit vár el az új román kormánytól.

A kormányhoz való csatlakozás nem érzelmi kérdés. Belépésünket nemzetünk jól felfogott érdekei diktálják, a kormányhoz való viszonyunkat pedig ésszerû szerzôdéses alapokra kell helyeznünk. Ellenkezô esetben semmi nyereséget nem hoz az amúgy is nagy tehertételt jelentô "vállalkozás".

Ezen meggondolások értelmében a következô elvárások és jogos igények támaszthatók a hivatalba lépô román demokratikus kormánnyal szemben:

- az Alkotmány és valamennyi olyan törvény felülvizsgálata és módosítása, melyek kisebbségellenes kitételeket tartalmaznak;

- a nemzeti kisebbségek szempontjából fontos törvények megalkotása, nevezetesen a kisebbségi és a vallásügyi törvények elfogadása;

- a Tanügyi Törvény felülvizsgálata és az RMDSZ vonatkozó törvényjavaslatának és módosító indítványainak megfelelô átalakítása;

- az RMDSZ személyi elvi autonómiára vonatkozó törvénytervezetének - statútumának - törvényerôre emelése;

- a kisebbségi autonómiaformák és a kollektív kisebbségi jogok elismertetésére és bevezetésére vonatkozó hivatalos tárgyalások beindítása;

- a jogtalanul elkobzott közösségi és egyházi javak és ingatlanok visszaszolgáltatása;

- a magyar nyelvû felsôoktatás és szakiskolai képzés helyreállítása;

- anyanyelvû oktatás a fogyatékos és kisegítô iskolákban;

- a felekezeti oktatás 1948 elôtti állapotoknak megfelelô helyreállítása és állami támogatása;

- az egyházi szociális intézmények központi pénzügyi támogatása;

- anyanyelvünk használata a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a társadalmi közéletben;

- a helységnevek anyanyelvû használata, anyanyelvû és kétnyelvû feliratok alkalmazása;

- a Kisebbségi Tanács felszámolása vagy/és átalakítása kisebbségi kormányhivatallá;

- magyar kormánymegbízottak (prefektusok) kinevezése a székely megyékbe (Hargita, Kovászna, Maros);

- Cseresznyés Pál politikai fogoly szabadon bocsátása.

A felsorolt elvárások mellett az RMDSZ indítványozza és szorgalmazza a következôket:

- A Demokratikus Konvenció elôzetes kötelezettségvállalásainak megfelelôen ültessék életbe az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Határozatok nemzeti kisebbségekre vonatkozó tételeit.

- Szerezzenek érvényt az Európa Tanács 176/1993-as dokumentumába foglalt ajánlásoknak, melyeket Romániának a szervezetbe való felvételekor írtak elô, s amelyek teljesítésére nézve a román állam kötelezettséget vállalt.

- Az új kormány határolja el magát a megelôzô kormányzat magyarellenes politikájától és vállaljon kötelezettséget az eddig tartó kisebbségellenes politikai kurzus megszüntetésére nézve.

- Hívják össze az RMDSZ által évek óta szorgalmazott román-romániai magyar kerekasztalt, mely a román kormányzati erôk és a parlamenti pártok, valamint a romániai magyarság képviseletének a lehetô legszélesebb körû bevonásával, továbbá a romániai egyházak részvételével, reprezentatív formában volna hivatott rendezni "közös dolgainkat" - az 1995-ben Atlantában elkezdôdött párbeszéd folytatásaképpen.

Elvárásaink és követelményeink konkrét medret szabnának az RMDSZ kormányzati részvételének, és mértékéül szolgálnának kormánypolitikánknak. Másfelôl megóvnának bennünket attól, hogy önkéntelenül ne legitimáljunk egy olyan kormányt, mely netalán változatlanul folytatná a kisebbségellenes román politikai hagyományokat. Félreérthetetlenül megfogalmazott elvárásrendszerünk ugyanakkor biztosítékát jelentené az RMDSZ eddigi határozott érdekvédelmi és közképviseleti politikája töretlen folytonosságának.

Az RMDSZ-nek a vázolt elvárásrendszeren belül meg kellene szabnia egyes célkitûzéseinek a megvalósítási határidejét, valamint a kormányból való kilépésének, illetve további bennmaradásának a konkrét feltételeit. Az új helyzetnek megfelelô, átlátható és célravezetô politikai irányvonalának megrajzolásával ugyanakkor gyakorlati segítséget és útmutatást nyújtana a kormányban és az állami közigazgatásban részt vállaló magyar képviselôinek.

1996. november 28.

Tôkés László
püspök
az RMDSZ tiszteletbeli elnöke

*

VISSZATEKINTÉS
másfél év távlatában

Az 1996 ôszén felálló demokratikus román kormányzat országlásának másfél esztendeje kellô távlatot nyújt a józan mérlegkészítésre.

Az akkor mindenáron kormányba igyekvô országos RMDSZ-vezetôség eléggé el nem ítélhetô türelmetlenséggel kárhozatosnak ítélt minden olyan véleményt, mely Szövetségünk kormányzati szerepvállalásával szemben fenntartásokat fogalmazott meg. A Szövetségi Képviselôk Tanácsának a hatalomban való részvétel konjunkturális elônyei által megzavart vagy félrevezetett tagsága a kormányzati szerepre vágyakozó RMDSZ-erôcsoport hazai és külföldi hatalmak által megtámogatott, ellentmondást nem tûrô agitációjának hatására 1996. november 28-i bukaresti tanácskozásunkon bámulatos könnyelmûséggel omlott Bukarest karjaiba.

A Szövetségi Képviselôk Tanácsa sem azelôtt, sem azóta, egyetlen más ülését sem tartotta a román fôvárosban. Ez az egyedi körülmény akár az RMDSZ jelképes politikai "bekebelezéseként" is értelmezhetô.

Ezzel szemben Markó Béla és csapata fôvárosi felsereglésünket hosszú ideig Bukarest dicsô "bevételeként" igyekezett feltüntetni. A kormányba lépésünk okán beinkasszált gratulációkból akár Dunát lehetett volna rekeszteni... Az RMDSZ politikai irányváltása kétes dicsôségének imponáló fényében a szövetségi elnöknek még azt is sikerült elhitetnie, amivel Horn Gyula pártelnök a legutóbbi magyarországi választásokon eredménytelenül próbálkozott - azt tudniillik, hogy "nincs más alternatíva".

Bármely ellenkezô látszat ellenére, a fô problémát mindazonáltal egyetlen pillanatig sem maga a kormányba lépés ténye, hanem annak módja jelentette. Másmilyenképpen ugyanaz mondható el a magyar-román alapszerzôdésrôl. A rosszindulatú és irányzatos beállításokkal ellentétben, 1996 augusztusában, majd novemberében a vita érdemi tárgyát nem az alapszerzôdés, illetve a kormányra lépés vállalása vagy tagadása képezte. Mindkét esetben a romániai magyar nemzeti közösség politikai konjunktúrán és opportunitásokon felül álló érdekei és jogai, illetve érdek- és közképviseleti szervezetünk öntörvényû politizálása és programjában megfogalmazott demokratikus követelményrendszere volt az igazi tét. Magyarán szólva az, hogy jog- és önfeladás révén el lehet-e érni valós politikai eredményeket? Érdemes-e a réven szerzett talmi nyereségért a vámnál elvérezni?

Tulajdonképpen errôl - és nem egyébrôl - szólt az SZKT 1996. novemberi ülésén elôadott Elôterjesztésem. Arról, hogy kellô feltételek és biztosítékok nélkül nem szabad besétálnunk a román - többségi - kormányba, mely a szükséges politikai elôvigyázatosság nélkül, elôreláthatólag bármikor csapdává válhat. Csak a kiúttalanságból fakadó vakremény kényszeríthet valakit is arra, hogy bizalmat fektessen azokba, akiknek megbízhatatlan voltáról alkalma volt bôségesen meggyôzôdni, és reményt tápláljon olyan politikai erôkkel szemben, melyek a Trianon óta eltelt közel nyolcvan esztendôben egész nemzeti közösségünket a reménytelenségbe taszították.

Az RMDSZ által a román kormányerôk iránt 1996 ôszén egyoldalúan és valós alap nélkül támasztott, megelôlegezett bizalom még a román nemzeti pártok egymás iránti kapcsolataira sem igen jellemzô. A többségi pártok talán egyedül a magyarsággal szembeni összefogásuk terén számíthatnak olyan mértékben egymásra, mint amennyire az RMDSZ bízni bátorkodott koalíciós partnereiben. De egyébként is: a politikában önmagában nem elégséges a bizalom. Szerzôdéseket nem szokás puszta ígéretekre becsületszóra kötni. Egy kormányzati egyezség minimális alapja a kölcsönös érdekek és elvárások, a feltételek, kötelességek és vállalások konkrét, pontos és számon kérhetô megfogalmazása. Ezzel szemben az RMDSZ - SZKT-mandátum nélkül tárgyaló - küldöttsége 1996 ôszén hajlandó volt Szövetségünk valamennyi alapvetô célkitûzését és programpontját háttérbe szorítani vagy leszázalékolni, néhány egészen általános vagy bizonytalan ígéret vagy kormányprogramba foglalt homályos engedmény fejében. Szövetségünk "kormányalkotó" erôinek a balekséggel határos jóhiszemûsége - a gyengeségüket "felerôsítô" hatalmi és politikai nyomás kényszere alatt - odáig terjedt, hogy bár még utólag sem akarták megmondani "a liba árát" (Markó Béla szövetségi elnök megfogalmazása), nehogy elriasszák ezáltal a vevôket. A rosszul felfogott alkunak pedig lassan már-már az lesz a vége, hogy a fölényes hatalmi pozícióban álló - többségi - vevô, rossz szokása szerint, semmit sem kínál vagy fizet a "libáért", hanem nemes egyszerûséggel elveszi tôlünk. A jó alkupozícióból induló RMDSZ ilyenképpen csak ráfizethet a vásárra...

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elhibázott kormányba lépésének azonban még egy másik, kevésbé jóhiszemû megközelítése is lehetséges. Ennek értelmében egészen az 1993-as Neptun-afférig vissza kell mennünk.

Szövetségünknek kezdettôl fogva létezett egy rossz kisebbségi beidegzôdésektôl terhelt, opportunista és hatalombarát, netalán karriervágyó, megalkuvó vagy éppenséggel kommunizmus által fertôzött szárnya. Ôk azok, akik már a puccs által hatalomra jutott, nacionálkommunista Iliescu-rezsimmel is készek voltak - mandátum nélkül - egyezkedni. Ôk azok, akik nemcsak az úgynevezett román demokratikus erôkkel, de a Román Szociális Demokrácia Pártjával is hajlandók lettek volna kormánykoalícióra lépni. Ôk azok, akik belsôleg elszabotálták Szövetségünk autonómiapolitikáját, és a "reálpolitikai pragmatizmus" jegyében elidegeníthetetlen jogainkat minden esetben hajlamosak hatalmi engedményekre felcserélni.

Hazai és külföldi hatalmi-politikai támogatással fokozatosan ezek az erôk kerekedtek felül az RMDSZ-en belül. Miután neptuni "bizonyítványukat" megmagyarázták, és kétes szereplésüket közvéleményünkkel elfogadtatták, Románia elnöki tisztségére is saját jelöltet állítottak. Rendre különféle közvélemény-kutatások kivételes meggyôzô erejével is "bebizonyították, hogy a romániai nemzeti közösség feltétlen híve a - megkötött - magyar-román alapszerzôdésnek és az RMDSZ minden áron való kormányzati felelôsségvállalásának. Sôt a magyar egyetemi hallgatók jelentôs része nem is kívánja a magyar egyetem helyreállítását - mutatta ki egy sebtiben megejtett másik felmérés...

Volt államelnökjelöltünk szavaival szólva, Szövetségünk kormányba lépésének ezen olvasata sommásan összefoglalva ekképpen hangzott: "a magyarság azt akarja, hogy az RMDSZ részt vegyen a kormánykoalícióban". A kormányba igyekvô RMDSZ minden más véleményt elsöprô, kritikátlan triumfalizmusa egy kézdivásárhelyi választási kampánybeszédben, a végén már ódai magasságokba csapott: "Elôször vagyunk ott a huszadik században, amikor közös nevezôre lehet hozni a nagyhatalmak politikai akaratát és a kisebbségben élô nemzetek igényrendszerét. Ezt a politikát kell nekünk követnünk, ez az RMDSZ új arca, amiért harcolni fogunk" - hangzott el az említett beszédben.

A már-már sértôn félrevezetô megfogalmazás - legalábbis romániai viszonylatban - üres és naiv demagógiája durván rászedett erdélyi eleink II. világháború utáni végzetes tévedéseire emlékeztet. Az RMDSZ jelenlegi politikájában többszörös történelmi becsapatásunk szelleme kísért.

Akárki megnézheti, hogy óvatlan kormányba lépésünknek mi az eddigi és várható eredménye, vagy még inkább, hogy mi lehet a végsô ára... Jelenlegi helyzetünkben legfeljebb az vigasztalhat bennünket, hogy - egybehangzó vélemények szerint - a hatalmon lévô román kormány eltelt másfél esztendejének talán egyetlenegy sikerágazata: a mi rovásunkra folytatott kisebbségpolitikája...

1998. június 16.

Tôkés László


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék